Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 67. fejezet 1167. nap
A Jézust hallgató írástudók és farizeusok tudták, hogy
igazat beszél. Tudták, hogyan gyilkolták meg Zakariás prófétát. Isten
figyelmeztető szavai még el sem hagyták ajkát, amikor a hitehagyó királyt
sátáni düh kerítette hatalmába, s parancsára a prófétát meggyilkolták. Vére
magának a templomudvarnak a köveibe ivódott, s onnan nem lehetett kitörölni.
Ott maradt bizonyságként a hitehagyó Izrael ellen. Ameddig a templom áll, az
igaz vér foltja Istenhez kiált bosszúért. Amikor Jézus ezekre a félelmetes
bűnökre utalt, a rémület moraja zúgott végig a sokaságon. Jézus előre
tekintett, és kijelentette, hogy a zsidók megtéretlensége és Isten szolgáival
szembeni türelmetlensége ugyanaz lesz a jövőben is, ami a múltban:
"Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat
küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek,
másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról városra
üldöztök" (Mt 23:34). Prófétákat és hittel, Szentlélekkel teljes bölcseket
- Istvánt, Jakabot és sok mást - fognak elítélni és lemészárolni. Krisztus
égnek emelt kézzel beszélt bíróként az előtte állókhoz, miközben isteni fény
ragyogta körül alakját. Hangja - mely oly sokszor gyöngéden kérlelt - most
dorgált, elítélt. A hallgatók megremegtek. A szavai és tekintete által keltett
benyomás sohasem törlődött ki emlékezetükből.
Krisztus felháborodása a képmutatás, a nagy bűnök ellen
irányult, melyekkel az emberek saját lelküket pusztítják, becsapják a népet,
tisztességtelenek Istennel. A papok és vezetők megtévesztő, lépre csaló
okoskodásában meglátta a sátáni eszközök munkálkodását. Élesen, mélyenszántóan
feddte meg a bűnt, de egyetlen szót sem szólt bosszúból. Szent harag töltötte
el a sötétség fejedelmével szemben, de hangulata nem volt ingerült. Így az
Istennel összhangban élő keresztény, akit a szeretet és irgalmasság édes
érzelmei töltenek be, jogos felháborodást érez a bűnnel szemben, de nem viszi
rá a szenvedély, hogy gyalázza az őt gyalázókat. Még ha olyanokkal találkozik
is, akiket a mélység erői a hamisság fenntartására ösztönöznek, Krisztusban
megőrzi nyugalmát, önuralmát.
Isteni szánakozás tükröződött Isten Fiának arcán, amikor
egy sóvárgó pillantást vetett a templomra és a hallgatókra. Mély
szívfájdalomtól elcsukló hangon, keserű könnyek között kiáltott fel:
"Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat,
akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen
a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad" (Mt
23:37). Ez az elválás küzdelme. Krisztus siralmával magának Istennek a szívét
öntötte ki. Ez az Istenség hosszútűrésének titokzatos búcsúja.
A farizeusok és a szadduceusok egyaránt elhallgattak. Jézus
szólította tanítványait, készült elhagyni a templomot, nem mint legyőzött,
akinek vissza kell vonulnia ellenségei elől, hanem mint aki befejezte munkáját.
Győztesként távozott a küzdelemből.
A Krisztus ajkáról azon a nevezetes napon elhangzó igazság gyöngyszemeit
sokan elraktározták szívükben. Bennük új gondolatok keltek életre, új
célkitűzések ébredtek, új történelem kezdődött. Krisztus megfeszítése és
feltámadása után ezek az emberek előléptek, és a munka nagyságához méltó
bölcsességgel és buzgósággal töltötték be isteni küldetésüket. Olyan üzenetet
hordoztak, mely az emberek szívéhez szól, gyengítették az ezrek életét oly
régóta megkötöző babonákat. Bizonyságtevésük nyomán az emberi elméletek,
filozófiák balga meséknek tűntek. Hatalmas eredmények születtek a Megváltó
szavai nyomán, melyeket az elámult, megrettent sokaságnak mondott a jeruzsálemi
templomban.
Izrael, a nemzet azonban elvált Istentől. Az olajfa
természetes ágai kivágattak: Jézus utoljára tekintett a templom belsejébe, s
gyászos pátosszal mondta: "Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok. Mert
mondom néktek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt
mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" (Mt 23:38-39). Eddig Atyja
házának nevezte a templomot, de most, amikor Isten Fiaként ki kellett vonulnia
falai közül, Isten örökre visszavonja jelenlétét az Ő dicsőségére épült
templomból. Ettől kezdve a templom szertartásai elveszítették jelentőségüket,
és az istentiszteletek üres formává váltak.
Mai Bibliai szakasz: Jelenések
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ahogy a Jézus
Krisztusról szóló látomásában (Jelenések 1) igen szimbolikus, apokaliptikus
hasonlatokkal ábrázolja Őt, ugyanúgy a 2. és 3. fejezet minden levelét is
néhány jelképpel kezdi János, majd Krisztus egyházát is szimbolikus
kifejezésekkel igyekszik szemléltetni. Ez az egyik kulcsa annak, hogy Ázsia hét
gyülekezete az egyházat ábrázolja a történelem során. Egy másik kulcs az, hogy
ezek nem hétköznapi levelek. Annyira fontosak, hogy magától Jézustól
származnak!
Legtöbbjükben (bár nem
mindegyikben) Jézus talál valami elismerésre méltót, és ezzel kezdi az
üzenetet. Azonban – akár egy lelkiismeretes orvos – diagnosztizálja a különböző
korszakok egyházának betegségeit, és receptet is ad nekik a gyógymódra, amit ha
elfogadnak, akkor a gyülekezeti tagok mindegyike nemcsak, hogy felgyógyul, de
győztes is lesz a bűn és a halál felett.
A Jelenések 2.
fejezetében ábrázolt egyház támadás alatt lévő közösség: belülről és kívülről
egyaránt ostrom alatt van. A kép pedig egyre rosszabb, mielőtt a pozitív
végkifejlet felé haladna. Az efézusi gyülekezet az apostoli kort ábrázolja,
amely egy hűséges és tevékeny egyház. Gyökerestől irtja a hitehagyást, és nem
lankad a jócselekedetekben. Az evangélium hirdetése szempontjából olyan
eredményes volt a korai egyház, hogy Pál elmondhatta: „hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23). Ám
végül elvesztették első szeretetüket (Jel 2:4). „Idővel enyhült a hívők
buzgalma és az egymás iránti szeretet egyre csökkent” (Az apostolok története, Budapest, 2001, Advent Kiadó. 381. oldal).
Még a legjobb
időszakokban is előfordul, hogy olyannyira lefoglal bennünket az Úr munkája,
hogy szem elől tévesztjük a munka Urát. Elfelejtjük, hogy a siker – ahogy Isten
méri azt – csakis úgy lehetséges, hogy Jézusra tekintünk. Minden nap szükségünk
van egy friss látásra a mi Urunkról, naponta szükség van arra, hogy iránta való
szeretetünk friss és új legyen, szükségünk van a bizonyosságra, hogy az Ő
erejével és jelenlétének tudatában kezdjük a napot. Akkor tudatosan fogunk arra
gondolni, hogy a munkánk valójában az Ő munkája, és életünk az Ő szeretetével
és kegyelmével fogja megérinteni a körülöttünk élőket!
Dr. Clinton Wahlen
163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
66-67. fejezeteihez
(szeptember 16-22.).
„Jézus a nép lelkére
kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy
az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”
A gyülekezetünk vitái
és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz,
súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek
Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is
így tett.
Az emberek rabok
lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak.
Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük
adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával.
Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba
emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett.
Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok
senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a
Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.
Jézus gyűlölte a bűnt,
de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a
konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell
értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat,
akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja,
megmutatta nekünk, hogyan tegyük.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése