Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 67. fejezet 1165. nap
Ha Krisztus ma a földön élne, olyanokkal körülvéve, akik a
"tisztelendő" vagy "főtisztelendő" címet akarják, nem
ismételné-e meg kijelentését?: "Ti pedig ne hívassátok magatokat
Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus" (Mt 23:8). Az Írás
kijelenti Istenről: "Szent és rettenetes az ő neve" (Zsolt 111:9). Ki
az az emberi lény, akit ez a cím megilletne? Milyen keveset tud az ember
felmutatni a bölcsességből és igazságosságból, melyre e cím utal! Milyen sokan
vannak e cím igénylői között, akik hamisan képviselik Isten nevét és jellemét!
Jaj, hányszor rejtik a világi becsvágyat, önkényt, a legaljasabb bűnöket magas
és szent hivatal hímzett ruhája alá! A Megváltó folytatta:
"Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti
szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza,
felmagasztaltatik" (Mt 23:11-12). Krisztus újból és újból azt tanította,
hogy az igazi nagyság mértéke az erkölcsi érték. A menny mércéje szerint a
jellem nagyságát az határozza meg, hogy embertársaink javára élünk-e, a
szeretet és irgalmasság cselekedeteit műveljük-e. Krisztus, a dicsőség királya
az elbukott ember szolgája volt.
"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok - mondta
Jézus - mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti
nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be" (Mt
23:13). Az Írások félremagyarázásával a papok és törvénytanítók elvakították
azok elméjét, akik máskülönben elfogadták volna Krisztus országának ismeretét,
és azt a belső, isteni életet, ami alapvető az igazi szentség eléréséhez.
"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert
felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál
súlyosabb lesz a ti büntetéstek" (Mt 23:14). A farizeusok kiterjedten
befolyásolták a népet, s ezt saját érdekeik szolgálatára használták fel.
Megnyerték a jámbor özvegyek bizalmát, s aztán kötelességükül szabták, hogy
vagyonukat vallási célokra ajánlják föl. Amikor már rendelkeztek a pénzzel, a
gonosz eltervelői saját hasznukra fordították. Becstelenségüket úgy
takargatták, hogy hosszan, nyilvánosan imádkoztak, kegyességüket feltűnően
mutogatták. Ez a képmutatás - jelentette ki Krisztus - súlyosabb büntetést hoz
rájuk. Ugyanez a dorgálás illet meg ma is sokakat, akik fennen hirdetik
kegyességüket. Életüket önzés és telhetetlenség szennyezi, de mindenek fölé a
látszólagos tisztaság ruháját öltik, és ezzel egy időre becsapják
embertársaikat. Istent azonban nem téveszthetik meg. Ő ismeri a szív minden
szándékát, és mindenkit cselekedetei szerint ítél meg.
Krisztus kíméletlenül megfeddte a visszaéléseket, de
vigyázott, hogy ne csökkentse a kötelességeket. Megdorgálta az önzést, mely
kicsikarta és helytelenül használta föl az özvegyek ajándékait. Ugyanakkor
megdicsérte az özvegyet, aki elhozta áldozatát Isten kincstárába. Az, hogy az
emberek visszaélnek az adománnyal, az adakozót nem fosztja meg Isten áldásától.
Jézus abban az udvarban volt, ahol az adományok ládája
állt, és figyelte, kik helyezik el ajándékaikat. A gazdagok közül sokan nagy
összegeket hoztak, amit kérkedve helyeztek el. Jézus szomorúan nézte őket, de
nem fűzött megjegyzést önkéntes adományaikhoz. Hirtelen felderült az arca,
amikor látta, hogy egy szegény özvegy közeledik tétován, mintha félne, nehogy
észrevegyék. Amint a gazdagok és dölyfösek méltóságteljesen elhaladtak
mellette, hogy elhelyezzék adományaikat, ő visszahúzódott, alig mert
továbbmenni. Mégis akart valamit tenni - bármily kicsiny legyen is az - a
szeretett ügyért. Nézte az adományt a kezében. A körülötte állók adományaihoz
képest csekélység, de ez volt mindene. Leste az alkalmat, gyorsan bedobta két
fillérét, s megfordult, hogy elsiessen. Ám eközben a tekintete találkozott
Jézus komolyan rászegeződő szemével.
A Megváltó odahívta tanítványait, rámutatott az özvegy
szegénységére. Azután dicsérő szavai ütötték meg a nő fülét: "Igazán
mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete" (Lk 21:3).
Örömkönnyek gyűltek az özvegy szemébe, mikor látta, hogy tettét megértették és
értékelték. Sokan azt tanácsolták volna neki, hogy tartsa meg magának a két
fillért: ha a jóltartott papok kezére jut, úgyis értéktelenné lesz a sok,
perselybe rakott értékes adomány közt. Jézus azonban megértette az özvegy
indítékát. A nő hitt abban, hogy a templomi szolgálat Isten rendelése, és ami
tőle telt, azt igyekezett megtenni annak fenntartására. Megtette, amit
tehetett, cselekedete örök időkre fennmaradt emlékezetére, öröme az
örökkévalóságra. Az adománnyal szívét adta oda, annak értékét nem a pénz értéke
határozta meg, hanem az Isten iránti szeretet és a műve iránti érdeklődés, ez
volt tettének indítóoka.
Jézus azt mondta a szegény özvegyről: "mindenkinél
többet vete" (Lk 21:3). A gazdagok fölöslegükből ajánlottak fel, sokan
azért, hogy lássák és tiszteljék őket az emberek. Hatalmas adományaik nem
fosztották meg őket kényelmüktől, sőt a fényűzéstől sem, ez nem kívánt tőlük
áldozatot, s adományuk össze sem hasonlítható az özvegy két fillérével.
Az indíték határozza meg cselekedeteink jellegét, az
pecsételi őket becstelenséggé vagy magas erkölcsi értékké. Isten nem a nagy
dolgokat - melyeket minden szem lát és minden nyelv dicsér - tartja a
legdrágábbaknak.
Az örömmel teljesített apró kötelességek, a látványosság
nélküli kicsiny ajándékok - melyek emberi szemnek értéktelennek tűnhetnek -
gyakran a legnagyobbak számára. A hű és szerető szív a legköltségesebb
ajándéknál is drágább Istennek. A szegény özvegy életszükségletét adta, hogy
azt a kicsit megtehesse, amit tett. Megtagadta magától az ételt, hogy azt a két
fillért a szeretett ügyre fordíthassa. Ezt hittel tette, bízott mennyei
Atyjában, hogy nem feledkezik meg nagy szükségéről. Ez az önzetlen lelkület és
gyermeki hit érdemelte ki a Megváltó dicséretét.
Sok szegény vágyik arra, hogy kifejezze háláját Istennek
kegyelméért és igazságáért. Nagyon szeremének osztozni testvéreikkel a
szolgálat fenntartásában. Ezeket a lelkeket nem szabad visszautasítani. Hadd
helyezzék el filléreiket a menny takarékpénztárában. Ha az Isten iránti
szeretettől fűtött szívből származnak, ezek a jelentéktelen apróságok
megszentelt adományokká válnak, felbecsülhetetlen áldozattá, melyet Isten
kedvesen fogad és megáld.
Amikor Jézus azt mondta az özvegyről: "mindenkinél
többet vete" (Lk 21:3), szavai igazak voltak nemcsak az indíték
szempontjából, hanem az ajándék kihatása szempontjából is. A "két fillér,
azaz egynegyed pénz" Isten kincstárába jóval nagyobb összeget hozott, mint
a gazdag zsidók adományai. Annak a csekély adománynak a hatása olyan volt, mint
a patak, melynek forrása kicsiny, de egyre szélesedik és mélyül, ahogy
korszakokon áthalad. Ezer módon járult hozzá a szegények megsegítéséhez és az
evangélium terjesztéséhez. A nő önfeláldozó példája ezer meg ezer szívre hatott
és újra hatott minden korban, minden földön. Szól a gazdaghoz és a szegényhez,
akiknek adományai óriásira növelték ajándékának értékét. Isten áldása az özvegy
két fillérén hatalmas eredmények forrása lett. Így lesz ez minden Isten
dicsőségére őszintén véghezvitt cselekedettel, minden átnyújtott ajándékkal. Ez
összekapcsolódik a Mindenható szándékával. Olyan jó dolgokat eredményez,
melyeket ember nem mérhet föl.
Mai Bibliai szakasz: Júdás
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A mai fejezet egy újabb
meglepő üdvözlettel kezdődik. Júdás, a lelkipásztor világosan elénk tárja, hogy
családi kötelék fűzi Jakabhoz (aki a testvére), de nagyon alázatosan utal arra,
hogy „Jézus Krisztusnak szolgája” (1.
vers). Sok kutató úgy hiszi, hogy Júdás apostol Jézus féltestvére volt. Milyen
inspiráló, ugyanakkor alázatra késztető, amikor tanúi lehetünk egy ilyen igazi
szolgáló-vezetői megnyilatkozásnak.
A köszöntés igazán
szívet melengető része az, ahol a szenteket jellemzi (téged és engem): „az
elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól
megtartattak: Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen”
(1-2 vers). Hogy valaki ilyen túláradóan gondos szeretettel legyen képes egy
üdvözletet megfogalmazni, amely minden olvasóhoz szól, az Jézussal való élő
kapcsolatot feltételez. Júdás egész levelének summája ez a köszöntés.
Ezek után egy igazi
lelkipásztor szívének megfontoltságával és ünnepélyességével Júdás arra
figyelmezteti olvasóit, hogy micsoda veszélyt jelentenek azok, akik elvonják
figyelmünket Jézustól, és semmi veszik kegyelmét. Megfontolás végett azokra is
emlékeztet, akiket ugyan Isten kimenekített az egyiptomi szolgaságból,
ugyanakkor pusztulás várt közülük mindazokra, akik hitetlenek voltak. Intését
Sodoma és Gomora példájának megemlítésével erősíti meg, emlékeztetve azokra az
okokra, amelyek a két város pusztulását eredményezték. Lehetséges, hogy mindez
velünk is megtörténhet? Nem kellene vigyáznunk, hogy el ne bukjunk? Káin,
Bálám, és Kóréh elbuktak - biztosak vagyunk benne, hogy mi nem fogunk?
Hála az Úrnak, reményt
és bátorítást találhatunk a kitartásra való felhívásban. Ne add fel, még ha
gyakran gúnyolódók vesznek is körül! Várj türelmesen, építsd a hitedet, és
imádkozz a Szentlélek által! Mernénk tovább lépni, előre haladni – akár ma,
akár bármely más napon – a fentebb említettek védelme nélkül? A mindennapok
valóságában, ha gondosan megfigyelsz bárkit azok közül, akik megmenekülhetnek,
még ők is csak „tűzből kiragadott
emberek” (23. vers).
Végül a levél záró,
dicsőítő részéhez érkezünk, ami mintegy megkoronázza a bevezető szakasz
köszöntő sorait. Az az ígéret, hogy Isten képes bennünket megóvni a bukástól,
és „az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel” (24.
vers) „Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő
és hatalom most és mind örökké! Ámen!” (25. vers). A dicsőítő befejezés
zárja azt a kört, amit az üdvözlő sorok elindítottak. Jézus képes cselekedni,
és cselekedni is fog életünkben – ha megengedjük Neki.
Peter Landless
163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
66-67. fejezeteihez
(szeptember 16-22.).
„Jézus a nép lelkére
kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy
az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”
A gyülekezetünk vitái
és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz,
súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek
Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is
így tett.
Az emberek rabok
lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak.
Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük
adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával.
Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba
emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett.
Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok
senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a
Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.
Jézus gyűlölte a bűnt,
de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a
konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell
értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat,
akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja,
megmutatta nekünk, hogyan tegyük.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése