2018. szeptember 20., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 20 - CSÜTÖRTÖK - Júdás 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 67. fejezet 1165. nap

Ha Krisztus ma a földön élne, olyanokkal körülvéve, akik a "tisztelendő" vagy "főtisztelendő" címet akarják, nem ismételné-e meg kijelentését?: "Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus" (Mt 23:8). Az Írás kijelenti Istenről: "Szent és rettenetes az ő neve" (Zsolt 111:9). Ki az az emberi lény, akit ez a cím megilletne? Milyen keveset tud az ember felmutatni a bölcsességből és igazságosságból, melyre e cím utal! Milyen sokan vannak e cím igénylői között, akik hamisan képviselik Isten nevét és jellemét! Jaj, hányszor rejtik a világi becsvágyat, önkényt, a legaljasabb bűnöket magas és szent hivatal hímzett ruhája alá! A Megváltó folytatta:

"Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik" (Mt 23:11-12). Krisztus újból és újból azt tanította, hogy az igazi nagyság mértéke az erkölcsi érték. A menny mércéje szerint a jellem nagyságát az határozza meg, hogy embertársaink javára élünk-e, a szeretet és irgalmasság cselekedeteit műveljük-e. Krisztus, a dicsőség királya az elbukott ember szolgája volt.

"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok - mondta Jézus - mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be" (Mt 23:13). Az Írások félremagyarázásával a papok és törvénytanítók elvakították azok elméjét, akik máskülönben elfogadták volna Krisztus országának ismeretét, és azt a belső, isteni életet, ami alapvető az igazi szentség eléréséhez.

"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek" (Mt 23:14). A farizeusok kiterjedten befolyásolták a népet, s ezt saját érdekeik szolgálatára használták fel. Megnyerték a jámbor özvegyek bizalmát, s aztán kötelességükül szabták, hogy vagyonukat vallási célokra ajánlják föl. Amikor már rendelkeztek a pénzzel, a gonosz eltervelői saját hasznukra fordították. Becstelenségüket úgy takargatták, hogy hosszan, nyilvánosan imádkoztak, kegyességüket feltűnően mutogatták. Ez a képmutatás - jelentette ki Krisztus - súlyosabb büntetést hoz rájuk. Ugyanez a dorgálás illet meg ma is sokakat, akik fennen hirdetik kegyességüket. Életüket önzés és telhetetlenség szennyezi, de mindenek fölé a látszólagos tisztaság ruháját öltik, és ezzel egy időre becsapják embertársaikat. Istent azonban nem téveszthetik meg. Ő ismeri a szív minden szándékát, és mindenkit cselekedetei szerint ítél meg.

Krisztus kíméletlenül megfeddte a visszaéléseket, de vigyázott, hogy ne csökkentse a kötelességeket. Megdorgálta az önzést, mely kicsikarta és helytelenül használta föl az özvegyek ajándékait. Ugyanakkor megdicsérte az özvegyet, aki elhozta áldozatát Isten kincstárába. Az, hogy az emberek visszaélnek az adománnyal, az adakozót nem fosztja meg Isten áldásától.
Jézus abban az udvarban volt, ahol az adományok ládája állt, és figyelte, kik helyezik el ajándékaikat. A gazdagok közül sokan nagy összegeket hoztak, amit kérkedve helyeztek el. Jézus szomorúan nézte őket, de nem fűzött megjegyzést önkéntes adományaikhoz. Hirtelen felderült az arca, amikor látta, hogy egy szegény özvegy közeledik tétován, mintha félne, nehogy észrevegyék. Amint a gazdagok és dölyfösek méltóságteljesen elhaladtak mellette, hogy elhelyezzék adományaikat, ő visszahúzódott, alig mert továbbmenni. Mégis akart valamit tenni - bármily kicsiny legyen is az - a szeretett ügyért. Nézte az adományt a kezében. A körülötte állók adományaihoz képest csekélység, de ez volt mindene. Leste az alkalmat, gyorsan bedobta két fillérét, s megfordult, hogy elsiessen. Ám eközben a tekintete találkozott Jézus komolyan rászegeződő szemével.

A Megváltó odahívta tanítványait, rámutatott az özvegy szegénységére. Azután dicsérő szavai ütötték meg a nő fülét: "Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete" (Lk 21:3). Örömkönnyek gyűltek az özvegy szemébe, mikor látta, hogy tettét megértették és értékelték. Sokan azt tanácsolták volna neki, hogy tartsa meg magának a két fillért: ha a jóltartott papok kezére jut, úgyis értéktelenné lesz a sok, perselybe rakott értékes adomány közt. Jézus azonban megértette az özvegy indítékát. A nő hitt abban, hogy a templomi szolgálat Isten rendelése, és ami tőle telt, azt igyekezett megtenni annak fenntartására. Megtette, amit tehetett, cselekedete örök időkre fennmaradt emlékezetére, öröme az örökkévalóságra. Az adománnyal szívét adta oda, annak értékét nem a pénz értéke határozta meg, hanem az Isten iránti szeretet és a műve iránti érdeklődés, ez volt tettének indítóoka.

Jézus azt mondta a szegény özvegyről: "mindenkinél többet vete" (Lk 21:3). A gazdagok fölöslegükből ajánlottak fel, sokan azért, hogy lássák és tiszteljék őket az emberek. Hatalmas adományaik nem fosztották meg őket kényelmüktől, sőt a fényűzéstől sem, ez nem kívánt tőlük áldozatot, s adományuk össze sem hasonlítható az özvegy két fillérével.

Az indíték határozza meg cselekedeteink jellegét, az pecsételi őket becstelenséggé vagy magas erkölcsi értékké. Isten nem a nagy dolgokat - melyeket minden szem lát és minden nyelv dicsér - tartja a legdrágábbaknak.
Az örömmel teljesített apró kötelességek, a látványosság nélküli kicsiny ajándékok - melyek emberi szemnek értéktelennek tűnhetnek - gyakran a legnagyobbak számára. A hű és szerető szív a legköltségesebb ajándéknál is drágább Istennek. A szegény özvegy életszükségletét adta, hogy azt a kicsit megtehesse, amit tett. Megtagadta magától az ételt, hogy azt a két fillért a szeretett ügyre fordíthassa. Ezt hittel tette, bízott mennyei Atyjában, hogy nem feledkezik meg nagy szükségéről. Ez az önzetlen lelkület és gyermeki hit érdemelte ki a Megváltó dicséretét.

Sok szegény vágyik arra, hogy kifejezze háláját Istennek kegyelméért és igazságáért. Nagyon szeremének osztozni testvéreikkel a szolgálat fenntartásában. Ezeket a lelkeket nem szabad visszautasítani. Hadd helyezzék el filléreiket a menny takarékpénztárában. Ha az Isten iránti szeretettől fűtött szívből származnak, ezek a jelentéktelen apróságok megszentelt adományokká válnak, felbecsülhetetlen áldozattá, melyet Isten kedvesen fogad és megáld.

Amikor Jézus azt mondta az özvegyről: "mindenkinél többet vete" (Lk 21:3), szavai igazak voltak nemcsak az indíték szempontjából, hanem az ajándék kihatása szempontjából is. A "két fillér, azaz egynegyed pénz" Isten kincstárába jóval nagyobb összeget hozott, mint a gazdag zsidók adományai. Annak a csekély adománynak a hatása olyan volt, mint a patak, melynek forrása kicsiny, de egyre szélesedik és mélyül, ahogy korszakokon áthalad. Ezer módon járult hozzá a szegények megsegítéséhez és az evangélium terjesztéséhez. A nő önfeláldozó példája ezer meg ezer szívre hatott és újra hatott minden korban, minden földön. Szól a gazdaghoz és a szegényhez, akiknek adományai óriásira növelték ajándékának értékét. Isten áldása az özvegy két fillérén hatalmas eredmények forrása lett. Így lesz ez minden Isten dicsőségére őszintén véghezvitt cselekedettel, minden átnyújtott ajándékkal. Ez összekapcsolódik a Mindenható szándékával. Olyan jó dolgokat eredményez, melyeket ember nem mérhet föl.

Mai Bibliai szakasz: Júdás 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A mai fejezet egy újabb meglepő üdvözlettel kezdődik. Júdás, a lelkipásztor világosan elénk tárja, hogy családi kötelék fűzi Jakabhoz (aki a testvére), de nagyon alázatosan utal arra, hogy „Jézus Krisztusnak szolgája” (1. vers). Sok kutató úgy hiszi, hogy Júdás apostol Jézus féltestvére volt. Milyen inspiráló, ugyanakkor alázatra késztető, amikor tanúi lehetünk egy ilyen igazi szolgáló-vezetői megnyilatkozásnak.

A köszöntés igazán szívet melengető része az, ahol a szenteket jellemzi (téged és engem): „az elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak: Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen” (1-2 vers). Hogy valaki ilyen túláradóan gondos szeretettel legyen képes egy üdvözletet megfogalmazni, amely minden olvasóhoz szól, az Jézussal való élő kapcsolatot feltételez. Júdás egész levelének summája ez a köszöntés.

Ezek után egy igazi lelkipásztor szívének megfontoltságával és ünnepélyességével Júdás arra figyelmezteti olvasóit, hogy micsoda veszélyt jelentenek azok, akik elvonják figyelmünket Jézustól, és semmi veszik kegyelmét. Megfontolás végett azokra is emlékeztet, akiket ugyan Isten kimenekített az egyiptomi szolgaságból, ugyanakkor pusztulás várt közülük mindazokra, akik hitetlenek voltak. Intését Sodoma és Gomora példájának megemlítésével erősíti meg, emlékeztetve azokra az okokra, amelyek a két város pusztulását eredményezték. Lehetséges, hogy mindez velünk is megtörténhet? Nem kellene vigyáznunk, hogy el ne bukjunk? Káin, Bálám, és Kóréh elbuktak - biztosak vagyunk benne, hogy mi nem fogunk?

Hála az Úrnak, reményt és bátorítást találhatunk a kitartásra való felhívásban. Ne add fel, még ha gyakran gúnyolódók vesznek is körül! Várj türelmesen, építsd a hitedet, és imádkozz a Szentlélek által! Mernénk tovább lépni, előre haladni – akár ma, akár bármely más napon – a fentebb említettek védelme nélkül? A mindennapok valóságában, ha gondosan megfigyelsz bárkit azok közül, akik megmenekülhetnek, még ők is csak „tűzből kiragadott emberek” (23. vers).

Végül a levél záró, dicsőítő részéhez érkezünk, ami mintegy megkoronázza a bevezető szakasz köszöntő sorait. Az az ígéret, hogy Isten képes bennünket megóvni a bukástól, és „az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel” (24. vers) „Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké! Ámen!” (25. vers). A dicsőítő befejezés zárja azt a kört, amit az üdvözlő sorok elindítottak. Jézus képes cselekedni, és cselekedni is fog életünkben – ha megengedjük Neki. 

Peter Landless

163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  66-67. fejezeteihez (szeptember 16-22.).

„Jézus a nép lelkére kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”

A gyülekezetünk vitái és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz, súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is így tett.

Az emberek rabok lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak. Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával. Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett. Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.

Jézus gyűlölte a bűnt, de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat, akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja, megmutatta nekünk, hogyan tegyük.

Jennifer Howland
zenei koordinátor és diakónus
North Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése