Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 78. fejezet 1217. nap
78.
Golgota
Mikor pedig elmenének a helyre, amely Koponya helyének
mondatik, ott megfeszíték Őt" (Lk 23:33). "Annakokáért Jézus is, hogy
megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett"
(Zsid 13:12).
Isten Ádámot és Évát kiűzte Éden kertjéből, mert áthágták
törvényét. Helyettünk Krisztusnak Jeruzsálem határain kívül kellett szenvednie.
A kapun kívül halt meg, ott, ahol a gonosztevőket és a gyilkosokat szokták
kivégezni. Mély értelme és nagy jelentősége van ezeknek a szavaknak:
"Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén
érettünk" (Gal 3:13).
Jézust hatalmas sokaság követte a helytartó rezidenciájától
a Golgotára. Elítéltetésének híre elterjedt egész Jeruzsálemben, és minden
rendű és rangú emberek tömegesen siettek a keresztrefeszítés helye felé. A
papokat és a főembereket kötötte az ígéretük, hogy nem zaklatják Krisztus
követőit, ha Ő maga szolgáltatja ki magát Nekik. Ezért a tanítványok, a
városból és a környékről összegyülekezett hívők is csatlakoztak az Üdvözítőt
követő tömeghez.
Amikor Jézus kilépett a helytartó udvarának kapuján,
összezúzott és vérző vállaira tették azt a keresztet, amelyet Barabbás számára
készítettek. Ugyanekkor Jézussal együtt Barabbás két társának is el kellett
szenvednie a halált, és ezért az ő vállaikra is keresztet raktak. Ez a teher
túl nehéz volt a legyengült és szenvedő Üdvözítőnk számára. A tanítványaival
együtt elfogyasztott húsvéti vacsora óta sem ételt, sem italt nem vett magához.
A Gecsemáné kertben sátáni erőkkel kellett megbirkóznia. Azt a lelki fájdalmat
is el kellett hordoznia, amit egyik tanítványának árulása okozott neki. Látnia
kellett, hogy tanítványai cserbenhagyták és elmenekültek. Először Annáshoz
vitték, azután Kajafáshoz, majd átadták Pilátusnak. Ő elküldte Heródeshez, aki
visszaküldte Pilátushoz.
Bántalmazást bántalmazás, gúnyolódást újabb gúnyolódás
követett, két ízben pedig ostorozással kínozták meg. Az éjszaka folyamán az
események szédítő gyorsasággal követték egymást, hogy lelkét a legvégsőkig
próbára tegyék. Krisztus azonban nem vallott kudarcot. Egy szót sem szólt azon
kívül, amellyel Isten dicsőségét akarta szolgálni. A törvényszéki tárgyalást
állhatatosan és méltósággal viselte el. A második megostoroztatás után azonban,
mikor a keresztet rátették, emberi természete nem volt többé képes arra, hogy
ezt a terhet is elhordozza. Ájultan esett össze a súlyos teher alatt.
Az Üdvözítőt követő tömeg látta erőtlen, tántorgó lépteit,
de semmi szánalmat nem tanúsítottak iránta. Sőt kigúnyolták és ócsárolták, mert
nem tudta cipelni a nehéz keresztet. Újból rátették a terhet, és Jézus ismét
ájultan esett a földre. Kínzói ekkor felismerték, hogy lehetetlen számára a
további teherhordozás. Zavarban voltak, mert nem tudták eldönteni, hogyan
találjanak valakit, aki továbbvinné Jézus helyett a megalázó terhet. A zsidók
ezt nem tehették meg, mert tisztátalanokká lettek volna, és így nem
ünnepelhették volna meg a húsvétot. Még a Jézust követő csőcselékből sem
alázkodott meg senki annyira, hogy hordozza a keresztet.
Ekkor egy idegen, név szerint czirénei Simon, vidékről
jövet összetalálkozott a tömeggel. Hallotta a sokasághoz tartozók gúnyolódó és
gyalázkodó beszédét. Hallotta a megvetően ismételt felszólítást: Helyet a
zsidók királyának! Megállt és megdöbbenve szemlélte ezt a jelenetet. Mivel
pedig szánakozást tanúsított, megragadták és a keresztet vállaira helyezték.
Simon hallott már Jézusról. Fiai hittek az Üdvözítőben. Ő
maga azonban nem tartozott Jézus tanítványai közé. A kereszt Golgotára vitele
mégis áldás lett számára. Élete végéig hálás volt ezért az isteni
gondviselésért, amely arra indította, hogy Krisztus keresztjét önként felvegye,
és ettől kezdve mindig örvendezéssel állt annak terhe alá.
Sok asszony is volt a tömegben, akik követték az ártatlanul
elítéltet kegyetlen halála felé vezető útján. Figyelmüket egészen lekötötte
Jézus. Néhányan közülük már előzőleg is látták Őt, ezek elvitték Hozzá beteg és
szenvedő szeretteiket. Mások maguk gyógyultak meg, amikor Jézus megérintette
őket, vagy szólt hozzájuk egy szót. A megtörtént események felidéződtek bennük.
Ezek az asszonyok csodálkoztak az emberek Jézussal szemben tanúsított
gyűlöletén, akiért életüket is készek lettek volna odaadni. Az őrjöngő tömeg
viselkedése, a papok és főemberek haragos szavai ellenére ezek az asszonyok
kifejezték részvétüket Jézus iránt. Mikor Jézus ájultan összeesett a kereszt
súlya alatt, hangos, siralmas jajgatásba törtek ki. Ez volt az egyetlen dolog,
ami felkeltette Jézus figyelmét. Ámbár sok fájdalom közepette hordozta a világ
bűnét, mégsem vált közömbössé mások bánatával, szomorúságával szemben. Gyengéd
szánalommal tekintett ezekre az asszonyokra, akik nem hittek Benne. Jézus
tudta, hogy nem azért jajveszékeltek, siránkoztak miatta, mert felismerték
személyében Isten küldöttét, hanem csak azért, mert az emberi szánalom
megindította őket. Jézus nem vetette meg részvétüket, hanem éppen ez a részvét
ébresztett fel szívében egy mélyebb rokonszenvet irántuk. "Jeruzsálem
leányai - mondta - ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok és a ti
magzataitokon" (Lk 23:28). Krisztus a szeme előtt lejátszódó eseményekből
kiindulva előre tekintett Jeruzsálem pusztulására. Tudta, hogy az akkori szörnyű
események következtében a most érette síró asszonyok közül sokaknak el kell
majd pusztulniuk gyermekeikkel együtt.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 30
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A rosszul működő
családok botrányos bemutatóját találjuk 1 Mózes 30-ban. Testvérek rivalizálása,
többnejűség, irigység, manipuláció és ellenőrzés, megvesztegetés, harag – mind
megtalálható itt
Figyeljük meg például
Rákhel követelését: „Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, meghalok!” Rákhel
önmagáról alkotott képét arra alapozta, hogy vannak-e gyermekei vagy nincsenek.
Saját szükségleteinek kielégítését keresve, lehetetlen követelményeket
helyezett frusztrált férje vállaira. Boldogságát olyan külső körülményekre
alapozta, amelyek felett nem volt uralma. Ha nem kapja meg, amit akar, inkább
szeretne meghalni.
„Add meg, amit akarok,
mert egyébként nem leszek boldog!” „Add meg, amit akarok, különben…” A tragikus
indítékok önző szívet lepleznek le. A tragikus szavak ma is rombolják az
otthonokat és az életeket.
Később Rákhel szavai:
„nagy küzdelmem volt a nővéremmel és győztem” – mutatják, hogy őt jobban
érdekelte a győzelem, mint a kapcsolat. Hány kapcsolat ment tönkre azért, mert
valaki győzni akart, valaki azt akarta, hogy igaza legyen? Hányan próbálunk meg
másokat úgy manipulálni, hogy a mi szükségleteink beteljesüljenek?
Amikor Istenre bízzuk
szükségleteink kielégítését, olyan belső biztonságra és boldogságra lelünk,
amilyen nem található mások manipulálásában és ellenőrzésében. Örömteli önazonosságunk
Istenen alapul és nem ember-vezérelt.
Lory Engel
171. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
78. fejezetéhez
(november 11–17.).
Képzeld el a szívet
tépő borzalmat!
Krisztus és az Ő Atyja
egy örökkévalóságon keresztül élvezték a megszakítás nélküli, teljes bizalmon
alapuló kapcsolatot. Egyikőjük sem tapasztalta soha sem a másik hiányát.
Szeretetüket sohasem tartották vissza. Még amikor emberi testet öltött magára
Krisztus, akkor is érzékelte Isten szeretetét és jóváhagyását. A testté válás
korlátai ellenére is kitartott a kapcsolatuk.
Mégis, mikor a
keresztre szegezték, a világ bűneivel eltakarva, Krisztus nem érzékelte az
Atyja jelenlétét. Attól rettegett, hogy a bűn támadása örökre elválasztja Őt
Istentől, és rendkívüli módon szenvedett. Az elképzelhetetlen kínok elnyomták a
reményt. Krisztus érezte, hogy az örökkévaló szeretetköteléküket elszakította a
bűn förtelmessége.
Bár Krisztus az
Atyjának hiányát érzékelte, Isten és az angyalai közel voltak a kereszthez, és
tanúi voltak minden csepp vérnek és a haláltusa során ki-kimaradó
szívveréseknek. Bár Krisztus úgy érezte, elhagyták, nem volt egyedül. A bűn
megakadályozta, hogy Krisztus érezze az Atya megnyugtató jelenlétét. Isten
azonban ott volt.
A szenvedés gyakran
megakadályozza, hogy érezzük Isten jelenlétét. Amikor a legsötétebb éjszakáink
és legmélyebb völgyeink vannak, azon tűnődünk, vajon Isten miért hagyott el
bennünket. Amikor a legjobban van rá szükségünk, gyakran akkor érezzük
leginkább a hiányát. A fájdalom és az emberi korlátok által elvakítva azt
hisszük, Ő cserbenhagyott minket. Pedig nem.
Amikor nem látjuk őt, Ő
akkor is ott van. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, Ő ott van. Isten
sosem hagy el bennünket, bárhogyan is érezzük.
Isten ott volt
Krisztussal a kereszten. És Ő ott van veled a megpróbáltatásaid kemencéjében
is.
Még ha nem is érzed,
hidd el!
Lori Engel
lelkész (jelenleg
munkaképtelen)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés