Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 77. fejezet 1213. nap
Heródes arca elsötétült a haragtól. A sokasághoz fordult,
és izgatott hangon csalónak bélyegezte Jézust. Azután Krisztushoz fordult, és
azt mondta neki: Ha nem adod semmi bizonyítékát igényed jogos voltának, akkor
átadlak téged a katonáknak és a népnek. Nekik talán sikerül megszólaltatni
téged. Ha csaló vagy, akkor csak a halál az, amit megérdemelsz. Ha Isten Fia
vagy, akkor mentsd meg magadat egy csodatettel.
Heródes alig mondta ki ezeket a szavakat, mikor ellenségei,
üldözői már rá is rohantak Krisztusra. A vadállatokhoz hasonlóan vetette Rá
magát a sokaság, és Jézust ide-oda ráncigálták. Heródes is csatlakozott a
csőcseléknek ahhoz a szándékához, hogy amennyire csak lehet, alázzák meg az
Isten Fiát. Ha a római katonák nem léptek volna közbe, akkor az őrjöngő tömeg
bizonyára darabokra tépte volna az Üdvözítőt.
"Heródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván
és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé
Pilátushoz" (Lk 23:11). A római katonák is részt vettek ebben a
szidalmazásban, és Jézus jogtalan bántalmazásában. Mindazt a tettleges
bántalmazást, amit ezek a gonosz, romlott, Heródestől és a zsidó magasrangú
tisztviselőktől támogatott katonák kigondolhattak, a csőcselék rázúdította az
Üdvözítőre. Mindazáltal Krisztus isteni türelme nem engedett a kísértésnek.
Jézus üldözői megkísérelték Krisztus lényét a saját
félelmükön lemérni. Éppen olyan gonosznak és közönségesnek tüntették fel Őt,
amilyenek ők maguk voltak. A szenvedő Krisztus lényéből azonban kisugárzott egy
másik tekintet: az az arc, amelyet egy nap majd teljes dicsőségében látnak meg.
Voltak néhányan, akik remegtek Krisztus jelenlétében. Miközben a durva tömeg
gúnyolódva hajlongott Krisztus előtt, néhányan azok közül, akik ugyanazzal a
szándékkal közeledtek Hozzá, visszafordultak, és elhallgattak, mert megijedtek.
Heródes maga is tudatára ébredt bűnének. Az irgalmas világosság utolsó fénye
világított be a bűneitől megkeményedett szívébe. Akarata ellenére megérezte,
hogy ez a názáreti Jézus mégsem volt közönséges ember. Nem, mert az Istenség
átvillant emberi lényén. Éppen akkor, amikor a csúfolódók, a házasságtörők és a
gyilkosok fogták körül Krisztust, Heródes megérezte, hogy magát Istent látta
ülni királyi székén.
Bármilyen kemény ember volt is Heródes, Krisztus
elítéltetését, kárhoztatását nem merte aláírni. Szerette volna kivonni magát a
rettenetes felelősség alól. Ezért Jézust visszaküldte a római helytartó,
Pilátus ítélőszéke elé.
Pilátus csalódott volt, és nem tetszet neki az, ami
történt. Mikor a zsidók visszatértek foglyukkal, türelmetlenül megkérdezte,
hogy vajon mit akarnak, hogy Jézussal tegyen. Emlékeztette őket, hogy ő már
kivizsgálta Jézus ügyét, kihallgatta Jézust és nem talált benne semmi kivetni
valót. Megmondta nekik, hogy ők ugyan panaszt tettek Jézus ellen, de nem voltak
képesek bizonyítani egyetlen vádjukat sem. Elküldte Jézust Heródeshez, Galilea
negyedes fejedelméhez, aki saját népük egyik tagja, de ez sem talált Benne
halálra méltó bűnt. "Megfenyítvén őt azért- mondta- elbocsátom" (Lk
23:16).
Pilátus itt mutatta meg a gyengeségét. Kijelentette, hogy
Jézus ártatlan volt, mégis hajlandó volt megkorbácsoltatni, hogy lecsillapítsa
vádolóit. Feláldozta az igazság alapelveit azért, hogy kölcsönös engedmények
adásával megegyezhessen a csőcselékkel. Ezzel azonban kellemetlen helyzetbe
sodorta magát. A sokaság számolt a helytartó határozatlanságával, és még
hangosabban ordítozva követelte tőle a fogoly halálra ítélését. Ha Pilátus
mindjárt az első pillanatban erős és határozott lett volna, és megtagadta volna
annak az embernek az elítélését, akit ártatlannak talált, akkor elszakította
volna azt a végzetes láncot, amely lelkiismeretét megkötözte és a bűn
iszonyatos fogságában tartotta egész életében. Ha kezdettől lelkiismeretére
hallgatott volna, akkor a zsidók nem kísérelték volna meg azt, hogy előírják
neki, mit tegyen. Krisztust megölhették volna, de ennek a gyilkosságnak a bűne
nem terhelte volna Pilátust. Ő azonban egyik lépést a másik után tette meg
lelkiismerete megsértésében. Felmentette magát az alól, hogy igazsággal és
méltányossággal ítélkezzék, és most majdnem tehetetlenül a zsidó papok és
főemberek kezében találta magát. Ingadozása és határozatlansága végül is a romlását
okozták.
Isten még most sem hagyta, hogy Pilátus vakon cselekedjék.
Istentől küldött üzenet óvta őt attól a tettől, amit éppen el akart követni.
Válaszul Krisztus imádságára, Pilátus feleségét álmában egy angyal látogatta
meg a mennyből, és álmában találkozott az Üdvözítővel és beszélgetett is Vele.
Pilátus felesége nem volt zsidó, de amikor Jézusra nézett álmában, semmi
kétsége nem volt lényéről, jelleméről és küldetéséről. Isten Fejedelmét ismerte
fel. Látta Őt, mikor kihallgatták a palota udvarán. Látta, hogy kezeit szorosan
összekötözték, mint ahogy egy bűnöző kezeit szokták. Látta Heródest és katonáit
szörnyű tettük végzése közben. Hallotta, mikor a papok és a főemberek
irigységgel és rosszindulattal eltelve, őrjöngve vádolták Jézust. Hallotta a
zsidók szavait: "Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg
kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát" (Jn 19:7). Látta Pilátust,
a férjét, aki azután, hogy kijelentette: "Én nem találok benne semmi
bűnt" (Jn 18:38), mégis megkorbácsoltatta. Hallotta, mikor Pilátus
kimondta a halálos ítéletet, és átadta Krisztust gyilkosainak. Látta a
keresztet a Golgotán, és látta, mikor a földet sötétség borította be, és
hallotta a titokzatos kiáltást felszakadni Jézus ajkáról: "Elvégeztetett!"
(Jn 19:30). Azután még egy másik jelenet tárult fel előtte. Felismerte Jézust,
aki egy hatalmas, fehér felhőn ült, mialatt a föld megremegett, és Jézus
gyilkosai lélekszakadva menekültek dicsősége jelenléte elől. A borzalom
kiáltásával ébredt fel álmából, és azonnal írt Pilátusnak egy figyelmeztető
üzenetet.
Mialatt Pilátus habozott, vajon mit is tegyen, egy hírnök
furakodott keresztül a sokaságon és átadta neki a levelet, amit felesége
küldött neki. A levél szövege szó szerint ez volt: "Ne avatkozzál amaz
igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban őmiatta" (Mt 27:19).
Pilátus arca elsápadt. Egymással összeütközésbe került
érzelmei megkavarták. Miközben azonban késlekedett cselekedni, a papok és a
főemberek még tovább szították az emberek indulatait. Pilátust ez cselekvésre
kényszerítette. Most eszébe jutott valami, amivel biztosíthatta volna Krisztus
szabadon bocsátását. Húsvét ünnepén szokás szerint szabadon bocsátották azt a
foglyot, akit a nép választhatott ki. Ez a szokás pogány eredetű volt. Az igazságnak
még csak az árnyéka sem volt meg ebben a szokásban, a zsidók azonban nagyra
értékelték. A római hatóságok ebben az időben fogságban tartottak egy Barabbás
nevű embert, akit már halálra is ítéltek. Ez az ember azzal az igénnyel lépett
fel, hogy ő a Messiás.
Azt állította, hogy teljhatalmat kell kapnia arra, hogy a
dolgok új rendjét hozza létre a világ tökéletesítése és az igazság
helyreállítása céljából. Sátáni téveszméjének a hatása alatt azt állította,
hogy mindazt, amit lopás vagy rablás útján meg tudott szerezni, az a saját
tulajdona. Sátáni erőkkel csodálatos dolgokat vitt véghez. Sok követőt nyert
meg magának a nép közül. Zendülést idézett elő a római kormányzat ellen.
Vallási lelkesedés takarója alatt egy megkeményedett szívű és mindenre elszánt
gazember volt, aki hajlamos volt a lázadásra és a kegyetlenségre. Pilátus
azzal, hogy a népnek választási lehetőséget adott Barabbás és az ártatlan
Krisztus között, a nép igazságérzetétől várt segítséget. Azt remélte, hogy
sikerül neki a nép együttérzését megnyernie Krisztus számára a papok és a
főemberek ellenében. Pilátus ezért a sokasághoz fordult és így szólt az
emberekhez nagy komolysággal: "Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam
nektek: Barabbást-e, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak" (Mt 27:17).
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 26
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Amikor Isten önmagát Ábrahám,
Izsák és Jákob Isteneként nyilatkoztatja ki (2Móz 3:6; Mt. 22:32; ApCsel 3:13),
a küzdő emberek és a nehézségekben lévő családok Isteneként mutatkozik be,
akiket kegyelem által megment és meggyógyít. Mózes első könyvének története egy
hosszú családi történet, amely különösen Izrael népének első négy generációjára
összpontosít, és azokra az emberekre, akik e nemzedékek vezető személyiségei
voltak. Ezek az emberek: Ábrahám és Sára; Izsák és Rebeka, Jákob, Rákhel és
Lea; valamint József és Aszenáth. Ezeket az embereket gyakran bibliai hősöknek
és a hit óriásainak gondoljuk. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében található
rövid összefoglaló történetüket valóban a hit példájaként mutatja be, azonban –
hozzánk hasonlóan – életüket mélyen megsebezték saját bűneik, és mások ellenük
elkövetett bűnei. Isten családjának Mózes első könyvében leírt története egy
olyan családot mutat be, amelyet részegség, csalás, gyilkosság, paráznaság,
vérfertőzés, gyávaság, irigység, gyűlölet, árulás, házastársak közötti megvetés
és Isten iránti nyílt hitetlenség fémjeleznek. Ez valóban küzdő emberek és
nehézségben levő családok története, azonban Isten története is, aki küzdő
embereket és nehézségekben levő családokat ment meg és gyógyít meg. Ábrahám,
Izsák és Jákob Istenének története.
A mai fejezetben Izsák megismétli
apja bűnét, a gyávaság és csalás bűnét. A férjeknek Jézus bátor és önfeláldozó
szeretetével kell szeretniük feleségüket (Ef 5:25), azonban Ábrahám kétszer,
Izsák pedig egyszer hazudik feleségével kapcsolatosan, amivel hatalmas
veszélynek teszik ki őket csak azért, hogy ők kényelemben és biztonságban
maradjanak. Az egyik egyedi családi bűn, amely nemzetségről nemzetségre szállt
Ábrahám családjában, a csalás alkalmazása volt önvédelmük érdekében. József
(1Móz 45) szakít ezzel a romboló családi szokással. Később Jézus – akinek
előképe József –, végleg megtöri ezt a láncot az emberiség családjában.
Örömünkre ez a fejezet Izsák több
jó tulajdonságát is bemutatja. Úgy látjuk Izsákot, mint aki békét teremt és
igazán imádja Istent. A történet vége visszavisz bennünket Jákob és Ézsau
történetének vonalához azzal, hogy bemutatja: Ézsau nem követi Isten útját,
mivel hitteus nőket vesz feleségül.
Douglas
Tilstra
170. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
77. fejezetéhez
(november 4– 10.).
Van egy ének Jézusról,
amelynek az a címe: Kicsoda Ő? Ugyanez a kérdés nyugtalanítja Pilátust. Kicsoda
Jézus? Amikor Jézus Pilátus előtt állt, Pilátus egy alázatos, kedves férfit
látott. Ő jó volt, és nem találtatott benne gonoszság. Ellen White szavaival:
„Pilátus egy higgadt és méltóságteljes magatartású embert látott maga előtt,
akinek az arckifejezése nem egy bűnöző ismertető jegyeit, hanem a menny
pecsétjét hordozta magán.” (Jézus élete, 628-629. o.)
Ebben a történetben,
amikor Jézust letartóztatják és Pilátus elé viszik, az ott szereplő valamennyi
személynek megvan egy sajátságos képe Jézusról. A szanhedrin számára Jézus egy
lázadó. Az ő szemeikben Jézus nagyon rossz. Pilátus igaz embert lát benne – egy
jó embert. És még Heródes is, aki bár nem szereti Jézust, meglátja benne a jót,
és nem képes elítélni. Végül Pilátus megkérdezi Jézustól, hogy kicsoda Ő. Jézus
világossá teszi, hogy ő király, de a királysága nem e világból való.
Kicsoda Jézus a te
számodra és az én számomra? Ez egy olyan kérdés, amit mindenkinek fel kell
tennie magának előbb vagy utóbb. És ez egy olyan kérdés, amit nem lehet
megválaszolni úgy, hogy egyszerűen csak a lehető legtöbb tudást gyűjtjük össze
Jézusról. A vele való kapcsolatunkon keresztül, és azon keresztül, hogy egyre
jobban megismerjük Őt, tudjuk megválaszolni. Ha Jézusra gondolunk, és arra,
hogy kicsoda is Ő, az segít nekünk Őt másmilyen fényben látni, de abban is
segít, hogy egyre inkább olyanok legyünk, mint Ő. Ezért aztán arra hívlak, hogy
szánd rá az idődet ma, és gondolkodj Jézusról: Kicsoda Ő?
Kirsi Mueller
segédlelkész
Kiel, Schleswig,
Flensburg és Flensburg Hetednapi Adventista Gyülekezetek
Németország
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés