Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 78. fejezet 1220. nap
A kereszten folyó haláltusája alatt a vigasztalás sugara is
beragyogta Jézust, a bűnbánó tolvaj kérésén keresztül. Mindkét gonosztevő, akit
Jézussal együtt keresztre feszítettek, először szidalmazta Jézust. Egyikük
magatartása szenvedései alatt még makacsabb és kihívóbb lett. Nem így történt a
másikkal. Ez az ember nem volt megátalkodott bűnöző. A rossz társaságok
vezették félre és térítették a bűnözés útjára, azonban kevésbé volt bűnös, mint
azok közül sokan, akik ott álltak a kereszt mellett és gyalázták az Üdvözítőt.
Ez az ember látta és hallotta Jézust, és tanításai meggyőzték őt, de a papok és
főemberek eltérítették Jézustól. Miközben azon igyekezett, hogy elfojtsa
meggyőződését, egyre mélyebbre és mélyebbre merült a bűnbe, míg végül
letartóztatták, bűnösnek nyilvánították és arra ítélték, hogy kereszten haljon
meg. A törvényházban és a Golgota felé vezető úton Jézus közelében volt.
Hallotta Pilátus kijelentését is: "nem találok benne semmi bűnt" (Jn
19:4). Megfigyelte és megjegyezte Jézus isteni viselkedését, és szánakozó
megbocsátását, amit kínzói iránt tanúsított. A keresztről letekintve látta,
hogy sokan a vakbuzgó vallásos emberek közül megvetően a nyelvüket nyújtogatták
Jézusra és igyekeztek Őt nevetségessé tenni. Látta a fejcsóválásukat, hallotta
a szemrehányó beszédét annak az embernek, aki társa volt a bűnben: "Ha te
vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, és minket is" (Lk 23:39).
Hallotta azt is, hogy a járókelők közül sokan védelmükbe vették Jézust.
Hallotta, hogy megismételték Jézus szavait és megemlítették cselekedeteit.
Korábbi meggyőződése, hogy ez a Krisztus, ismét megerősödött szívében.
Odafordult bűntársához és ezt mondta neki: "Az Istent sem féled-é te?
hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!" (Lk 23:40). A haldokló tolvajoknak
nem volt többé semmi félnivalójuk az emberektől. Egyikük szívében azonban már
ott volt az a meggyőződés, hogy van Isten, akitől félnie kell, és van jövendő,
amely remegésre készteti. Most, amikor elérkezett bűntől megfertőzött,
tisztátalanná vált élete végéhez, hörögve ezt mondja bűntársának: "És mi
ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig
semmi méltatlan dolgot nem cselekedett" (Lk 23:41).
A tolvaj számára ez nem kérdéses többé. Nincs már semmi
kételkedés és szemrehányás a szívében. Mikor bűnéért elítélték, reménytelen és
kétségbeesett emberré vált; de most valami különös és gyengéd gondolatok
támadtak elméjében. Visszaidézte emlékezetébe mindazt, amit Jézusról hallott,
hogy miként gyógyította meg a betegeket és bocsátotta meg egyesek bűnét. Lélekben
ismét meghallotta azoknak a szavait, akik hittek Jézusban és sírva követték Őt.
Azután meglátta és elolvasta azt a feliratot, amit Jézus feje fölé szögeztek.
Hallotta, amint a járókelők elismételgették a felirat szövegét. Egyesek
bánkódva és remegő ajakkal, mások viccelődve és gúnyolódva. A Szentlélek
megvilágosította elméjét és a valóság láncszemei lassanként ismét
összekapcsolódtak, s ő eljutott az igazság megismerésére. Jézusban, aki
összetörve, kigúnyolva ott függött mellette a kereszten, meglátta Istennek ama
Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Hangja reménységet, de ugyanakkor
félelmet is kifejez, mikor ez a tehetetlen, haldokló ember az ugyancsak
haldokló Krisztus könyörületére bízza magát: "Uram, emlékezzél meg
énrólam, mikor eljössz a te országodban!" (Lk 23:42).
Jézus válasza gyorsan érkezett. Gyengéd hangon, amely tele
volt szeretettel, könyörülettel és erővel, Jézus ezt mondja néki: "Bizony
mondom néked ma; velem leszel a paradicsomban" (Lk 23:43).
A haláltusa hosszú órái alatt a becsmérlés és gúnyolódás
szavai jutottak Jézus fülébe. Miközben ott függött a kereszten, csúfolódások és
átkok hangjai szálltak fel Hozzá. Vágyakozó szívvel figyelte, hogy nem
hangzik-e el a hit kifejezése is tanítványai részéről. Sajnos, csak a csüggedt
szavaikat hallotta: "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja
váltani az Izraelt" (Lk 24:21). Milyen üdítőek voltak azért az Üdvözítő
számára a hitnek és a szeretetnek azok a megnyilvánulásai, amelyekben a haldokló
tolvaj részesítette. Mialatt a zsidó vezetők megtagadták Őt, és még a
tanítványai is kételkedtek istenségében, ez a szegény tolvaj az örökkévalóság
küszöbén Úrnak szólítja Jézust. Sokan készek voltak arra, hogy Úrnak mondják
Jézust, mikor csodákat tett, és miután feltámadt a sírból. Azonban senki sem
ismerte el Őt Úrnak, amikor haldokolva ott függött a kereszten, kivéve ezt a
bűnbánó tolvajt, aki utolsó órájában menekült meg az örök haláltól.
A járókelők meghallották, mikor a tolvaj Úrnak szólította
Jézust. A bűnbánó ember szavainak hangszíne megragadta figyelmüket. Azok, akik
a kereszt tövénél Krisztus ruhadarabjai felett civakodtak és sorsot vetettek
köntösére, megálltak és felfigyeltek. Szavaik haragos tónusa lecsillapodott.
Lélegzet-visszafojtva tekintettek fel Krisztusra és várták a választ haldokló
ajkáról.
Mikor Krisztus kimondta az ígéret szavait, azon a sötét
felhőn, amely beborítani látszott a keresztet, ragyogó és eleven világosság
hatolt át. A bűnbánó tolvajt teljes békesség töltötte el miután megbékült
Istennel és tudatára ébredt annak a ténynek, hogy Isten is megbékült vele és
elfogadta őt. Krisztus megdicsőült megaláztatásában. Jézus, akit akkor és ott
mindenki legyőzöttnek látott, valójában győztes volt. Felismerték Benne a bűnök
hordozóját. Az emberek hatalmat gyakorolhattak teste felett. A töviskoronával
átszúrhatták szent homlokát. Letéphették Róla ruházatát és veszekedhettek
ruhadarabjai felett. Nem rabolhatták el azonban Tőle azt a hatalmat, amellyel
megbocsáthatta a bűnöket. Haldoklása közben tanúbizonyságot tett saját
istenségéről és az Atya dicsőségéről. Füle nem olyan süket, hogy ne hallhatna,
karja nem rövidült meg annyira, hogyne tudna megvédeni. Jézusnak megvolt és
megvan az a királyi joga, hogy mindenképpen megmentse azokat, akik általa
járulnak Istenhez.
"Bizony mondom néked ma: velem leszel a
paradicsomban" (Lk 23:43). Krisztus nem azt ígérte ezzel, hogy a tolvajnak
már azon a napon vele kell lennie a paradicsomban. Ő maga sem ment azon a napon
a paradicsomba. A sírkamrájában aludt és a feltámadás reggelén azt mondotta:
"Nem mentem még fel az én Atyámhoz" (Jn 20:17). Az ígéretet azonban a
keresztre feszítés napján, a nyilvánvaló vereség és sötétség napján adta.
"Ma", miközben haldoklik a kereszten mint gonosztevő, Krisztus
biztosít egy szegény bűnöst arról, hogy "velem leszel a
paradicsomban" (Lk 23:43).
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 33
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„Amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna,
olyan kegyes voltál hozzám.”
Milyen erőteljes
kijelentés! Jákob számára egy helyreállított kapcsolat olyan volt, mint Isten
jelenlétében állni. Krisztus követői arra hívattak, hogy Isten arca legyenek
mások számára. Kapcsolataink annyira szeretetteljesek és kegyelem által
vezéreltek legyenek, hogy amikor az emberek közelünkben vannak, tapasztalják
meg Isten jelenlétét.
Kapcsolataid állapota,
szíved állapotát tükrözi. Szíved állapota pedig ki fog ülni az arcodra. Ellen
White egyszer azt írta, hogy az embert egy bizonyos légkör veszi körül, amely
másokra is hatással van. A mai tudomány elmondja nekünk, hogy egy ember
szívverése nyomot hagy egy másik ember agyhullámain, akár 3 méter távolságból
is. Ha a szívverésed stressz vagy harag miatt felgyorsul, az nyomot hagy egy
másik ember agyán. Micsoda befolyást gyakorolnak érzéseink és gondolataink
másokra, akár a jóra, akár a rosszra. Vagy bemutatjuk Isten szeretetét, vagy
hamis színben tüntetjük fel a szívét.
A remegő szívű emberek,
akiket megtört a bűn és a romboló kapcsolatok, félve botorkálnak keresztül az
életen, keresve valakit, aki végre törődik velük. A te arcod, hogyan vidámítja
meg őket? Meglátják Isten arcát benned?
Lori Engel
171. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
78. fejezetéhez
(november 11–17.).
Képzeld el a szívet
tépő borzalmat!
Krisztus és az Ő Atyja
egy örökkévalóságon keresztül élvezték a megszakítás nélküli, teljes bizalmon
alapuló kapcsolatot. Egyikőjük sem tapasztalta soha sem a másik hiányát.
Szeretetüket sohasem tartották vissza. Még amikor emberi testet öltött magára
Krisztus, akkor is érzékelte Isten szeretetét és jóváhagyását. A testté válás
korlátai ellenére is kitartott a kapcsolatuk.
Mégis, mikor a
keresztre szegezték, a világ bűneivel eltakarva, Krisztus nem érzékelte az
Atyja jelenlétét. Attól rettegett, hogy a bűn támadása örökre elválasztja Őt
Istentől, és rendkívüli módon szenvedett. Az elképzelhetetlen kínok elnyomták a
reményt. Krisztus érezte, hogy az örökkévaló szeretetköteléküket elszakította a
bűn förtelmessége.
Bár Krisztus az
Atyjának hiányát érzékelte, Isten és az angyalai közel voltak a kereszthez, és tanúi
voltak minden csepp vérnek és a haláltusa során ki-kimaradó szívveréseknek. Bár
Krisztus úgy érezte, elhagyták, nem volt egyedül. A bűn megakadályozta, hogy
Krisztus érezze az Atya megnyugtató jelenlétét. Isten azonban ott volt.
A szenvedés gyakran
megakadályozza, hogy érezzük Isten jelenlétét. Amikor a legsötétebb éjszakáink
és legmélyebb völgyeink vannak, azon tűnődünk, vajon Isten miért hagyott el
bennünket. Amikor a legjobban van rá szükségünk, gyakran akkor érezzük
leginkább a hiányát. A fájdalom és az emberi korlátok által elvakítva azt
hisszük, Ő cserbenhagyott minket. Pedig nem.
Amikor nem látjuk őt, Ő
akkor is ott van. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, Ő ott van. Isten
sosem hagy el bennünket, bárhogyan is érezzük.
Isten ott volt Krisztussal
a kereszten. És Ő ott van veled a megpróbáltatásaid kemencéjében is.
Még ha nem is érzed,
hidd el!
Lori Engel
lelkész (jelenleg
munkaképtelen)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés