Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 76. fejezet 1209. nap
Júdás úgy okoskodott, hogy ha Jézusnak kereszthalált kell
halnia, akkor az úgyis be fog következni. Az, hogy ő elárulja-e vagy nem az
Üdvözítőt, nem változtatja meg az eredményt: a keresztre feszítést. Ha Jézusnak
nem kellett volna meghalnia, akkor legalábbis kényszeríteni kellene Őt arra,
hogy szabadítsa meg magát. Mindenesetre Júdás hasznot, nyereséget húzott az
árulásából. Kiszámította: jó üzletet kötött, amikor arra vállalkozott, hogy
elárulja az Urat.
Mindazáltal Júdás nem hitte, hogy Krisztus engedi majd
magát elfogni. Krisztus elárulásával az volt a szándéka, hogy megleckézteti az
Urat. Olyan szerepet szándékozott eljátszani, amely megtanítja az Urat arra,
hogy a jövőben majd az őt megillető tisztelettel bánjon vele. Júdás azonban nem
tudta, hogy árulásával tulajdonképpen halálra adta Jézust. Nagyon gyakran,
mikor az Üdvözítő példázatokban tanított, az írástudók és a farizeusok elvitték
magukkal találó példázatait. Gyakran önmaguk ellen mondták ki az ítéletet!
Sokszor, amikor az igazság eljutott a szívükig és szólt hozzájuk, megteltek
haraggal és köveket fogtak, hogy Jézust megkövezzék. Ennek ellenére Jézus
akadálytalanul távozott közülük. Júdás azt gondolta, hogy ha Jézus ilyen sok
csapdából sértetlenül kimenekült, akkor bizonyára most sem engedi meg, hogy
elfogják és keresztre feszítsék.
Júdás elhatározta, hogy az egész ügyet próbának veti alá.
Ha Jézus valóban a Messiás, akkor az emberek, akikért oly sokat tett, mellé
állnak, és királlyá kiáltják. Ez örökre lecsillapítja, megnyugtatja majd a
sokaságot, akik most bizonytalankodtak. Júdásé lett volna akkor az a dicsőség,
hogy királyt helyezett Dávid trónjára. Ez a cselekedete biztosította volna
számára Krisztus után a legelőkelőbb, a legfontosabb pozíciót az új
királyságban.
A hamis tanítvány tovább játszotta szerepét Jézus
elárulásában. A kertben, mikor a csőcselék vezetőinek azt mondotta: "Akit
én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt" (Mt 26:48) - biztos volt abban,
hogy Krisztus elmenekül kezeik közül. Azután, ha ezért őt hibáztatnák, akkor
azt mondhatná nekik: Hát nem megmondtam nektek, hogy erősen tartsátok?
Júdás látta, hogy Krisztus elfogói szavai szerint jártak el
és erősen megkötözték Jézust. Csodálkozva tapasztalta, hogy az Üdvözítő minden
ellenállás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy elvezessék. Aggodalmaskodva követte
Őt a kerttől addig a helyig, ahol a zsidók vezetői kihallgatták Krisztust.
Minden pillanatban azt várta, hogy Krisztus majd meglepi ellenségeit azzal,
hogy Isten Fiaként jelenik meg előttük, és megsemmisíti minden ellene szőtt
összeesküvésüket és minden hatalmukat. De amint egyik óra telt a másik után, és
Jézus alávetette magát mindazoknak a jogtalanságoknak, és bántalmazásoknak,
amelyeket ellene elkövettek, hirtelen szörnyű félelem szorította össze az áruló
szívét arra a gondolatra, hogy ő tulajdonképpen halálra adta Mesterét.
Mikor a kihallgatás már a vége felé járt, Júdás nem tudta
tovább elviselni bűnös lelkiismerete kínzását. Hirtelen éles hang hasított át a
bírósági tárgyalótermen: "Krisztus ártatlan! Kíméljétek meg őt! Engedjétek
őt szabadon! Ó, Kajafás!"
Mindenki felfigyelt Júdás magas alakjára. Látták, hogy
minden erejével arra törekszik, hogy átfurakodjék a tárgyalóteremben összezsúfolódott
tömegen. Az arca sápadt és megviselt volt és a homlokán nagy verejtékcseppek
gyöngyöztek. Az ítélőszékhez furakodott és a főpap elé szórta azokat az ezüst
pénzeket, amelyeket Ura elárulásáért kapott. Azután türelmetlenül megragadta
Kajafás köntösét és könyörögve arra kérte, hogy engedje szabadon Jézust.
Kijelentette, hogy Jézus semmi olyat nem tett, ami méltóvá tenné Őt a
halálbüntetésre. Kajafás dühösen lerázta magáról Júdás kezét, de
összezavarodott és nem tudta, hogy mit is mondjon.
A papok álnoksága, galádsága nyilvánvalóvá lett. Mindenki
láthatta, hogy pénzzel megvesztegették Jézus egyik tanítványát, hogy árulja el
Mesterét.
"Vétkeztem - jajgatta Júdás - hogy elárultam az
ártatlan vért" (Mt 27:4). A főpap azonban miután visszanyerte önuralmát,
gúnyosan azt felelte Júdásnak: "Mi közünk hozzá? Te lássad!" (Mt
27:4). A papok készek voltak arra, hogy Júdást eszközükként használják, de
megvetették aljasságát. Azért most, amikor hozzájuk fordult vallomásával,
durván elutasították és elkergették.
Júdás most Jézus lábaihoz vetette magát és Isten Fiának
ismerte el Őt, és könyörögve kérte, hogy szabadítsa ki magát. Az Üdvözítő nem
dorgálta meg árulóját, de tudta, hogy Júdás nem bánta meg a bűnét. Vallomását
bűnös lelkéből csak a kárhozat szörnyű érzése és a várható ítélet
kényszerítette ki, de nem érzett mély, szívet összetörő fájdalmat azért, mert
elárulta Isten ártatlan Fiát és megtagadta Izrael Szentjét. Krisztus nem szólt
egyetlen kárhoztató, elítélő szót sem. Szánalommal tekintett Júdásra, és azt mondotta:
"Ezért az óráért jöttem el erre a világra."
A meglepetés moraja futott át a gyűlésen. Ámulattal nézték,
hogy Krisztus milyen magatartást tanúsított árulója iránt. Ismét átfutott
rajtuk az a meggyőződés, hogy ez az ember több volt, mint egy halandó ember.
Igen, de ha Isten Fia volt, kérdezték, akkor miért nem szabadítja ki magát
kötelékeiből és miért nem arat diadalt vádlói felett!Júdás látván, hogy
könyörgése hiábavaló volt, kirohant a teremből, miközben ezt kiáltozta: Túl
késő! Túl késő! Érezte, hogy nem tudná túlélni Jézus keresztre feszítését,
azért kétségbeesésében kiment és felakasztotta magát.
Ugyanazon a napon később Pilátus palotájából a Golgotára
vezető úton félbeszakadt a gonosz tömeg kiáltozása és csúfolódása, amely
elkísérte Jézust a keresztre feszítés helyére. Mikor elhaladtak egy magányos
hely mellett, egy kiszáradt fa tövénél meglátták Júdás holttestét.
Visszataszító látvány volt. Súlya alatt elszakadt a kötél, amellyel
felakasztotta magát a fára. Az esés következtében teste szörnyen eltorzult.
Éppen az éhes kóbor kutyák tépték, szaggatták le a húst csontjairól. Testének
maradékát gyorsan elráncigálták az emberek szeme előtt, és egy félreeső helyen
beletaposták a földbe. Kevesebb lett a gúnyolódó beszéd a tömegben és a sok
sápadt arc azt mutatta, hogy gondolatok születtek meg a szívekben. Úgy
látszott, hogy a megtorlástól való rettegés már szorongatatta azokat, akik
bűnösök voltak Jézus vérének a kiontásában.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 22
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten örököst ígért Ábrahámnak és
annyi leszármazottat, mint az ég csillaga (1Móz 15:4-5), de Mózes első könyvének
22. fejezetében azt olvassuk, hogy amikor Ábrahám örököse, Izsák, már majdnem
felnőtt férfi, Isten megparancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel Neki égő
áldozatként.
Hogyan reagálna arra valaki,
amikor Isten parancsa ellentétesnek tűnne az ígéretével? A múltban úgy próbálta
meg Ábrahám megmenteni a családját, hogy a feleségét, mint testvérét másnak
odaadta, és úgy próbálta meg teljesíteni Isten ígéretét, hogy fiút ad neki,
hogy lefeküdt felesége szolgálójával.
De most végül Ábrahám kész
aszerint élni, amit Isten Izsák születése előtt kérdezett tőle: „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?”
(1Móz 18:14). Amikor Izsák azt kérdezte: „Hol
van a bárány?” Ábrahám így válaszolt: „Az
Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam” (1Móz 22:8).
És azon a helyen, ahol majd templomi áldozatokat mutatnak be, és ahol Jézus meg
fog halni azért, hogy megmentsen bennünket a haláltól, Isten gondoskodik egy
kosról Izsák helyett.
Két fontos személyes alkalmazás
is található ebben a fejezetben: „Hol van
a bárány?” – hol van a Bárány a te életedben?; és: „az Úr gondoskodik”. Amikor Isten törvényének való engedelmesség
lehetetlennek tűnik, kész vagy-e elhinni Isten ígéretét? A Jó Hír, amely
szerint Jézus meghalt azért, hogy neked örök életed legyen, ad-e elég hitet
neked ahhoz, hogy engedelmeskedj Isten minden parancsának?
Douglas
Jacobs
169. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
75-76. fejezeteihez
(október 28 – november 3.).
A legnehezebb akkor
megzabolázni érzelmeinket és megfékezni nyelvünket, amikor igaztalanul
gúnyolnak és vádolnak minket. A vágy, hogy válaszoljunk, hogy bebizonyítsuk,
hogy a támadók rosszindulatúan tévednek, hogy rámutassunk a vádolóink hibáira,
majdhogynem túl sok az emberi szív számára. Szinte elviselhetetlen. Az ártatlan
áldozatok szíve, akiket igazságtalanul bántalmaztak és gyaláztak, igazságért
kiált.
Képzeljük el, hogyan
érezhetett a Megváltónk e felháborító látszattárgyalás alatt!
Krisztus körül volt
véve Sátán által irányított hálátlan emberekkel, akiket Ő teremtett és akikért
leteszi az életét, és megkísértette Őt, hogy felfedje isteni természetét. Soha
nem fogjuk megérteni a kísértés erejét, sem az elszántságot, amibe került, hogy
féken tartsa hatalmát a mindent elsöprő fizikai és érzelmi bántalmazással
szemben.
Sok férfi és nő szenvedett
már elmondhatatlan bántalmazást, amely mély sebet hagyott szívükön. Ezek a
sérülések folyamatosan túlélik az utóhatásaikat napi szinten az otthonokban,
iskolákban és munkahelyeken, csak úgy mint a gyülekezetekben. A legnagyobb
küzdelmek egyike, amivel a bántalmazottak küzdenek az az, hogy hogyan
reagáljanak a bántalmazóikra. A vágy időnként, hogy érvényesítsék a szemet
szemért, fogat fogért elvet majdnem elviselhetetlen. Az áldozat maga is válhat bántalmazóvá a
puszta fájdalom és a rossz idegrendszeri beidegződések következtében. Ezeket a
sérüléseket a túl sok stressz által előidézett kortizolszint-emelkedés okozza.
Krisztus megmutatta
ezen a kihallgatáson, hogy mindegy, hogy mennyire kegyetlenül bánnak velünk,
Isten mindig felruház minket az Ő kegyelmével.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése