2018. november 17., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 17 - SZOMBAT - 1 Mózes 36


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 78. fejezet 1223. nap

A sötét homály hirtelen felemelkedett a keresztről, és érthető, tiszta, - a trombita hangjához hasonló hangon - amely úgy tűnt, hogy az egész teremtett világmindenségen áthangzott, Jézus így kiáltott fel: "ELVÉGEZTETETT!" (Jn 10:30) "ATYÁM, A TE KEZEDBE TESZEM LE AZ ÉN LELKEMET" (Lk 23:46). Fényesség vette körül a keresztet, és az Üdvözítő arca a nap fényéhez hasonló dicsőséggel ragyogott fel. Krisztus azután lehajtotta fejét a mellére, és meghalt.

A szörnyű sötétség közepette, Istentől nyilvánvalóan elhagyatva, Krisztus az emberi jaj poharát fenékig kiürítette. Azokban a félelmetes órákban arra a Neki korábban adott ígéretre támaszkodott, hogy az Atya elfogadja Őt. Krisztus megismerkedett mennyei Atyja jellemével; igazságszolgáltatását, irgalmát és nagy szeretetét is megértette. Hittel megnyugodott Istenben, mert az Ő iránta való engedelmesség mindig örömöt okozott Neki. Mikor alázatos hódolattal és engedelmességgel rábízta magát Istenre, akkor lassanként eltűnt szívéből az az érzés, hogy az Atya elhagyta Őt. Krisztus hit által győzött.

A föld még sohasem volt tanúja ilyen jelenetnek. A sokaság bénultan állt, és lélegzet-visszafojtva, mereven nézett az Üdvözítőre. Ismét sötétség telepedett a földre, és heves mennydörgéshez hasonló érdes moraj hallatszott. Nagy földrengés keletkezett, amely megrázta az egész vidéket. Az emberek halmokba dobálódtak össze. A legvadabb zűrzavar és szörnyülködés következett. A környező hegyekben megrepedtek a sziklák és nagy robajjal zuhantak alá a síkságokra. A sírok felnyíltak és a halottakat kivetették magukból. Úgy látszott, hogy az egész teremtett világ atomjaira hullott szét. A papok, főemberek, katonák, ítéletvégrehajtók és az emberek megnémultak a félelemtől és arcra borulva feküdtek a földön.

Mikor a hangos kiáltás: "Elvégeztetett!" (Jn 19:30) elhangzott Krisztus ajkáról, a papok éppen a templomban végezték szolgálatukat. Ez volt ugyanis az estéli áldozat órája. A Krisztust jelképező bárányt bevitték, hogy levágják. A pap felvette már a jelentőségteljes és szép ruháját, felemelt késsel állott ott, amiként Ábrahám tette egykor, mikor éppen fiát készült feláldozni. Az emberek megdöbbenve figyelték az eseményt. A föld azonban megmozdult, és remegni kezdett, mert maga az Úr közelítette meg az oltárt. Olyan zajjal, mint amit a szövet elrepesztése okoz, a templom belső kárpitját tetejétől az aljáig egy láthatatlan kéz kettétépte, és az emberek sokaságának a tekintete előtt feltárult az a hely, amelyet egyszer Isten töltött be jelenlétével. Ebben a helyiségben, a Szentek Szentjében Isten dicsősége, a Shekinah lakozott. Az irgalom széke fölött Isten itt nyilvánította ki dicsőségét. Senki más soha nem emelhette fel azt a kárpitot, amely elválasztotta a mögötte levő helyiséget a templom többi részétől, csak a főpap. A főpap is csak évente egyszer lépett be ebbe a helyiségbe, hogy elégtételt adjon a nép bűneiért Istennek. Íme azonban ez a kárpit kettéhasadt. A földi szentély legszentebb helye nem volt többé szent.

Mindenütt rémület és zűrzavar uralkodott. A papok azonnal meg akarták ölni az áldozati állatot, erőtelen kezükből azonban kiesett a kés, és a bárány megmenekült. A jelkép és a valóság találkozott Isten Fia halálában. A nagy áldozat megtörtént.

A Szentek Szentjébe vezető út megnyílt. Isten egy új és élő utat készített minden ember számára. Többé nem kell a bűnös és szomorkodó emberi nemzetségnek a főpap érkezésére várnia. Mostantól fogva maga az Üdvözítő szolgál a mennyekben főpapként és az emberek közbenjárójaként. Úgy volt, mintha egy eleven hang szólt volna az Isten-imádókhoz: Most értek véget, fejeződtek be a bűnért hozott áldozatok és felajánlások. Isten Fia eljött ígérete szerint: "Ímé itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat" (Zsid 10:7). Krisztus "az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsid 9:12).

Mai Bibliai szakasz: 1 Mózes 36

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Itt Kenyában fogadási őrület van a fiatalok és az idősek között egyaránt. Sokan sportfogadásokat kötnek és lottóznak abban a csalóka reményben, hogy megnyerik a főnyereményt.

1 Mózes 36-ban Ézsau nemzettségének a történetét találjuk. Annak ellenére, hogy Isten megígérte, megszaporítja Jákobot, és meggazdagítja őt, mégis Ézsau az, aki elsőnek kezd el növekedni és gazdagodni. Isten Jákobnak tett ígérete beteljesedése később valósul meg, de az áldás hatása hosszabban érvényesül és a lelki Izraelben lesz végleg teljessé. Isten megígérte, hogy ágyékából királyok fognak származni (1Móz 35:11), de Ézsau vérvonala előbb lesz királyi, mielőtt Jákob vérvonalából bárki is az lett volna. Azonban a harmadik és negyedik generáció után senki sem kerül említése Ézsau leszármazottai közül.

Jákob történetéből megtanuljuk azt, hogy Isten szava teljesül, függetlenül attól, hogy mennyi idő telik el. A felhívás számunkra az, hogy ne tévesszenek meg bennünket a mulandó és ideiglenes dolgok, és ne csüggedjünk el az ígéretek látszólagos késése miatt, hanem mindenben maradjunk hívek. Bízhatunk abban, hogy Isten befejezi bennünk az Ő munkáját, és nem késlekedik az ígéreteivel. 

Eliud Choge

171. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  78. fejezetéhez (november 11–17.).

Képzeld el a szívet tépő borzalmat!

Krisztus és az Ő Atyja egy örökkévalóságon keresztül élvezték a megszakítás nélküli, teljes bizalmon alapuló kapcsolatot. Egyikőjük sem tapasztalta soha sem a másik hiányát. Szeretetüket sohasem tartották vissza. Még amikor emberi testet öltött magára Krisztus, akkor is érzékelte Isten szeretetét és jóváhagyását. A testté válás korlátai ellenére is kitartott a kapcsolatuk.

Mégis, mikor a keresztre szegezték, a világ bűneivel eltakarva, Krisztus nem érzékelte az Atyja jelenlétét. Attól rettegett, hogy a bűn támadása örökre elválasztja Őt Istentől, és rendkívüli módon szenvedett. Az elképzelhetetlen kínok elnyomták a reményt. Krisztus érezte, hogy az örökkévaló szeretetköteléküket elszakította a bűn förtelmessége.

Bár Krisztus az Atyjának hiányát érzékelte, Isten és az angyalai közel voltak a kereszthez, és tanúi voltak minden csepp vérnek és a haláltusa során ki-kimaradó szívveréseknek. Bár Krisztus úgy érezte, elhagyták, nem volt egyedül. A bűn megakadályozta, hogy Krisztus érezze az Atya megnyugtató jelenlétét. Isten azonban ott volt.

A szenvedés gyakran megakadályozza, hogy érezzük Isten jelenlétét. Amikor a legsötétebb éjszakáink és legmélyebb völgyeink vannak, azon tűnődünk, vajon Isten miért hagyott el bennünket. Amikor a legjobban van rá szükségünk, gyakran akkor érezzük leginkább a hiányát. A fájdalom és az emberi korlátok által elvakítva azt hisszük, Ő cserbenhagyott minket. Pedig nem.

Amikor nem látjuk őt, Ő akkor is ott van. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, Ő ott van. Isten sosem hagy el bennünket, bárhogyan is érezzük.

Isten ott volt Krisztussal a kereszten. És Ő ott van veled a megpróbáltatásaid kemencéjében is.

Még ha nem is érzed, hidd el!

Lori Engel
lelkész (jelenleg munkaképtelen)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

3 megjegyzés: