Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 78. fejezet 1223. nap
A sötét homály hirtelen felemelkedett a keresztről, és
érthető, tiszta, - a trombita hangjához hasonló hangon - amely úgy tűnt, hogy
az egész teremtett világmindenségen áthangzott, Jézus így kiáltott fel:
"ELVÉGEZTETETT!" (Jn 10:30) "ATYÁM, A TE KEZEDBE TESZEM LE AZ ÉN
LELKEMET" (Lk 23:46). Fényesség vette körül a keresztet, és az Üdvözítő
arca a nap fényéhez hasonló dicsőséggel ragyogott fel. Krisztus azután
lehajtotta fejét a mellére, és meghalt.
A szörnyű sötétség közepette, Istentől nyilvánvalóan elhagyatva,
Krisztus az emberi jaj poharát fenékig kiürítette. Azokban a félelmetes órákban
arra a Neki korábban adott ígéretre támaszkodott, hogy az Atya elfogadja Őt.
Krisztus megismerkedett mennyei Atyja jellemével; igazságszolgáltatását,
irgalmát és nagy szeretetét is megértette. Hittel megnyugodott Istenben, mert
az Ő iránta való engedelmesség mindig örömöt okozott Neki. Mikor alázatos
hódolattal és engedelmességgel rábízta magát Istenre, akkor lassanként eltűnt
szívéből az az érzés, hogy az Atya elhagyta Őt. Krisztus hit által győzött.
A föld még sohasem volt tanúja ilyen jelenetnek. A sokaság
bénultan állt, és lélegzet-visszafojtva, mereven nézett az Üdvözítőre. Ismét
sötétség telepedett a földre, és heves mennydörgéshez hasonló érdes moraj
hallatszott. Nagy földrengés keletkezett, amely megrázta az egész vidéket. Az
emberek halmokba dobálódtak össze. A legvadabb zűrzavar és szörnyülködés
következett. A környező hegyekben megrepedtek a sziklák és nagy robajjal
zuhantak alá a síkságokra. A sírok felnyíltak és a halottakat kivetették
magukból. Úgy látszott, hogy az egész teremtett világ atomjaira hullott szét. A
papok, főemberek, katonák, ítéletvégrehajtók és az emberek megnémultak a
félelemtől és arcra borulva feküdtek a földön.
Mikor a hangos kiáltás: "Elvégeztetett!" (Jn
19:30) elhangzott Krisztus ajkáról, a papok éppen a templomban végezték
szolgálatukat. Ez volt ugyanis az estéli áldozat órája. A Krisztust jelképező
bárányt bevitték, hogy levágják. A pap felvette már a jelentőségteljes és szép
ruháját, felemelt késsel állott ott, amiként Ábrahám tette egykor, mikor éppen
fiát készült feláldozni. Az emberek megdöbbenve figyelték az eseményt. A föld
azonban megmozdult, és remegni kezdett, mert maga az Úr közelítette meg az
oltárt. Olyan zajjal, mint amit a szövet elrepesztése okoz, a templom belső
kárpitját tetejétől az aljáig egy láthatatlan kéz kettétépte, és az emberek
sokaságának a tekintete előtt feltárult az a hely, amelyet egyszer Isten
töltött be jelenlétével. Ebben a helyiségben, a Szentek Szentjében Isten
dicsősége, a Shekinah lakozott. Az irgalom széke fölött Isten itt nyilvánította
ki dicsőségét. Senki más soha nem emelhette fel azt a kárpitot, amely
elválasztotta a mögötte levő helyiséget a templom többi részétől, csak a főpap.
A főpap is csak évente egyszer lépett be ebbe a helyiségbe, hogy elégtételt
adjon a nép bűneiért Istennek. Íme azonban ez a kárpit kettéhasadt. A földi
szentély legszentebb helye nem volt többé szent.
Mindenütt rémület és zűrzavar uralkodott. A papok azonnal
meg akarták ölni az áldozati állatot, erőtelen kezükből azonban kiesett a kés,
és a bárány megmenekült. A jelkép és a valóság találkozott Isten Fia halálában.
A nagy áldozat megtörtént.
A Szentek Szentjébe vezető út megnyílt. Isten egy új és élő
utat készített minden ember számára. Többé nem kell a bűnös és szomorkodó
emberi nemzetségnek a főpap érkezésére várnia. Mostantól fogva maga az Üdvözítő
szolgál a mennyekben főpapként és az emberek közbenjárójaként. Úgy volt, mintha
egy eleven hang szólt volna az Isten-imádókhoz: Most értek véget, fejeződtek be
a bűnért hozott áldozatok és felajánlások. Isten Fia eljött ígérete szerint:
"Ímé itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem
óh Isten a te akaratodat" (Zsid 10:7). Krisztus "az ő tulajdon vére
által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve"
(Zsid 9:12).
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 36
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Itt Kenyában fogadási őrület van a
fiatalok és az idősek között egyaránt. Sokan sportfogadásokat kötnek és
lottóznak abban a csalóka reményben, hogy megnyerik a főnyereményt.
1 Mózes 36-ban Ézsau nemzettségének
a történetét találjuk. Annak ellenére, hogy Isten megígérte, megszaporítja
Jákobot, és meggazdagítja őt, mégis Ézsau az, aki elsőnek kezd el növekedni és
gazdagodni. Isten Jákobnak tett ígérete beteljesedése később valósul meg, de az
áldás hatása hosszabban érvényesül és a lelki Izraelben lesz végleg teljessé.
Isten megígérte, hogy ágyékából királyok fognak származni (1Móz 35:11), de
Ézsau vérvonala előbb lesz királyi, mielőtt Jákob vérvonalából bárki is az lett
volna. Azonban a harmadik és negyedik generáció után senki sem kerül említése
Ézsau leszármazottai közül.
Jákob történetéből megtanuljuk azt,
hogy Isten szava teljesül, függetlenül attól, hogy mennyi idő telik el. A
felhívás számunkra az, hogy ne tévesszenek meg bennünket a mulandó és
ideiglenes dolgok, és ne csüggedjünk el az ígéretek látszólagos késése miatt,
hanem mindenben maradjunk hívek. Bízhatunk abban, hogy Isten befejezi bennünk
az Ő munkáját, és nem késlekedik az ígéreteivel.
Eliud Choge
171. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
78. fejezetéhez
(november 11–17.).
Képzeld el a szívet
tépő borzalmat!
Krisztus és az Ő Atyja
egy örökkévalóságon keresztül élvezték a megszakítás nélküli, teljes bizalmon
alapuló kapcsolatot. Egyikőjük sem tapasztalta soha sem a másik hiányát.
Szeretetüket sohasem tartották vissza. Még amikor emberi testet öltött magára
Krisztus, akkor is érzékelte Isten szeretetét és jóváhagyását. A testté válás
korlátai ellenére is kitartott a kapcsolatuk.
Mégis, mikor a
keresztre szegezték, a világ bűneivel eltakarva, Krisztus nem érzékelte az
Atyja jelenlétét. Attól rettegett, hogy a bűn támadása örökre elválasztja Őt
Istentől, és rendkívüli módon szenvedett. Az elképzelhetetlen kínok elnyomták a
reményt. Krisztus érezte, hogy az örökkévaló szeretetköteléküket elszakította a
bűn förtelmessége.
Bár Krisztus az
Atyjának hiányát érzékelte, Isten és az angyalai közel voltak a kereszthez, és
tanúi voltak minden csepp vérnek és a haláltusa során ki-kimaradó szívveréseknek.
Bár Krisztus úgy érezte, elhagyták, nem volt egyedül. A bűn megakadályozta,
hogy Krisztus érezze az Atya megnyugtató jelenlétét. Isten azonban ott volt.
A szenvedés gyakran
megakadályozza, hogy érezzük Isten jelenlétét. Amikor a legsötétebb éjszakáink
és legmélyebb völgyeink vannak, azon tűnődünk, vajon Isten miért hagyott el
bennünket. Amikor a legjobban van rá szükségünk, gyakran akkor érezzük
leginkább a hiányát. A fájdalom és az emberi korlátok által elvakítva azt
hisszük, Ő cserbenhagyott minket. Pedig nem.
Amikor nem látjuk őt, Ő
akkor is ott van. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, Ő ott van. Isten
sosem hagy el bennünket, bárhogyan is érezzük.
Isten ott volt
Krisztussal a kereszten. És Ő ott van veled a megpróbáltatásaid kemencéjében
is.
Még ha nem is érzed,
hidd el!
Lori Engel
lelkész (jelenleg
munkaképtelen)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlésÁMEN!!!!
VálaszTörlés