Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 78. fejezet 1221. nap
"Bizony mondom néked ma: velem leszel a
paradicsomban" (Lk 23:43). Krisztus nem azt ígérte ezzel, hogy a tolvajnak
már azon a napon vele kell lennie a paradicsomban. Ő maga sem ment azon a napon
a paradicsomba. A sírkamrájában aludt és a feltámadás reggelén azt mondotta:
"Nem mentem még fel az én Atyámhoz" (Jn 20:17). Az ígéretet azonban a
keresztre feszítés napján, a nyilvánvaló vereség és sötétség napján adta.
"Ma", miközben haldoklik a kereszten mint gonosztevő, Krisztus
biztosít egy szegény bűnöst arról, hogy "velem leszel a
paradicsomban" (Lk 23:43).
A Jézussal együtt keresztre feszített tolvajokat,
"egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől" (Mt 27:38) helyezték
el. Ez azt jelenti, hogy Jézus keresztje az ő keresztjeik között, középen
állott. Ezt papok és főemberek utasítására rendezték így. Krisztus tolvajok
közötti helyzetének azt kellett mutatnia, hogy Ő volt a három bűnöző közül a
legnagyobb. Így teljesedett be az Ige: "A bűnösök közé számláltatott"
(Ésa 53:12). A papok azonban nem ismerték fel cselekedetük teljes értelmét.
Mikor Jézust keresztre feszítették a tolvajokkal együtt, és keresztjét azok
keresztje között, tehát középen állították fel, azt jelezték, hogy Krisztus
keresztjét egy bűneiben heverő világ közepette állították fel. A bűnbocsánat
szavai, amelyeket Krisztus a bűnbánó tolvajnak mondott, olyan világosságot
gyújtottak, amely ellátszik majd a föld legtávolabbi határáig.
Az angyalok álmélkodással figyelték Jézus végtelen
szeretetét, aki mialatt a legsúlyosabb testi és lelki kínokat szenvedte el,
csak másokra gondolt és a bűnbánó lelket hitre bátorította. Megaláztatásában
prófétaként szólította meg Jeruzsálem leányait; papként és közbenjáróként pedig
azért könyörgött az Atyához, hogy bocsásson meg a gyilkosainak; szerető
Üdvözítőként pedig megbocsátotta a bűnbánó tolvaj bűneit.
Mikor Jézus tekintete végigsiklott a körülötte lévő
sokaságon, egy személy különösképpen megragadta figyelmét. A kereszt lábánál
állott anyja, akit János, a szeretett tanítvány támogatott. Az anyja nem tudta
elviselni, hogy távol maradjon Fiától. János pedig, aki tudta, hogy a vég
közel, ismét visszavitte őt a kereszthez. Krisztus, haldoklásának órájában
megemlékezett anyjáról. Belenézett fájdalomtól lesújtott arcába, azután Jánosra
tekintett és így szólt anyjához: "Asszony, ímhol a te fiad!" Jánosnak
pedig ezt mondta: "Ímhol te anyád!" (Jn 19:26-27). János megértette
Krisztus szavait, és elfogadta a megbízatást. Máriát azonnal otthonába vitte,
és attól az órától kezdve gyengéden gondoskodott róla. Óh, szánakozó, szerető
Üdvözítő, aki minden testi és lelki fájdalma és kínja között gondoskodott
anyjáról! Nem volt pénze, amelynek segítségével biztosíthatta volna kényelmét.
Tudta azonban, hogy János szívébe zárta őt. Ezért erre a tanítványára bízta
anyját értékes örökségként. Krisztus így azt adta anyjának, amire a legnagyobb
szüksége volt: Jánosnak gyengéd együttérzését, aki azért szerette Máriát, mert
Mária is szerette Jézust. Azzal, hogy János szent megbízatásként fogadta el
Máriát, maga is nagy áldásban részesült. Mária állandóan szeretett Mesterére
emlékeztette őt.
Krisztus gyermeki szeretetének tökéletes példája el nem
homályosuló ragyogással fénylik a korszakok sötétségén át. Jézus közel harminc
évig mindennapi munkájával segített elhordozni a családi otthon terheit. Most
pedig még a haláltusájában sem feledkezett meg arról, hogy gondoskodjék
megszomorodott özvegy anyjáról. Ugyanennek a lelkületnek kellene megmutatkoznia
Urunk minden egyes tanítványában. Azoknak, akik követik Krisztust, keresztény
hitükből fakadóan kötelességüknek kell tartaniuk azt, hogy tiszteljék szüleiket
és gondoskodjanak róluk. Azoknak a szülei mindig hiánytalanul megkapják a
figyelmes gondoskodást és gyengéd részvétet, akik szívükben megőrizték Jézus
szeretetét.
A dicsőség Ura meghalt, váltságként az emberi nemzetségért.
Krisztust, - mialatt odaadta drága életét - nem lelkesítette diadalmas öröm.
Valami nyomasztó homály telepedett Rá. Nem a halálfélelem nehezedett Rá. Nem a
kereszt fájdalma és szégyene okozta kifejezhetetlen kínjait. Krisztus a
szenvedők fejedelme volt. Fájdalmai a bűn gonoszságának a tudatából eredtek,
abból az ismeretből, hogy a gonosszal való érintkezés folytán az emberek vakok
lettek a bűn borzalmaival szemben. Krisztus látta, hogy milyen mélyen
belegyökerezett a bűn az emberek szívébe, hogy milyen kevesen vannak azok, akik
készek kitörni a bűn hatalmából. Krisztus tudta, hogy Isten segítsége nélkül az
emberiségnek el kell pusztulnia; látta, hogy az emberek sokasága miként pusztul
el akkor, mikor a bőséges segítség már elérhető közelségben van hozzájuk.
Isten Krisztusra, mint helyettesünkre és kezesünkre
helyezte minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. "A
bűnösök közé számláltatott" (Ésa 53:12), hogy megválthasson bennünket a
törvény ítéletétől, kárhoztatásától. Ádám minden leszármazottjának a bűne az Ő
szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben,
nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt
rettenettel töltötte el Krisztus szívét. Krisztus egész élete az Atya
kegyelmének és megbocsátó szeretetének a jó hírét közölte az elesett világgal.
Üdvösség a bűnösök számára, ez volt a feladata és állandó célja működésének.
Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem tudta meglátni az Atya
megbékülést sugárzó arcát. Annak az érzete, hogy az Atya megvonta Tőle
jelenlétét legnagyobb nyomorúságának ebben az órájában, olyan szomorúsággal és
fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét, amit senki emberfia nem érthet meg
teljesen.
Sátán kegyetlen kísértéseivel kínozta meg Jézus szívét. Az
Üdvözítő nem tudott átlátni a sírkamrát elzáró kövön. Egyetlen biztató
reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, és semmi
biztosíték nem volt arra, hogy az Atya elfogadja áldozatát. Krisztus attól
félt, hogy a bűn oly súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az
Atyától. Krisztus azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor
az irgalom nem könyörög többé a bűnös emberi nemzetségért. A bűnnek ez az
érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére
öntötte ki, ami oly keserűvé tette azt a poharat, amit kiivott, és összetörte
Isten Fiának a szívét.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 34
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Azért, hogy népét védje, Isten
megparancsolta gyermekeinek, hogy romantikus szálakkal ne kötődjenek a
körülöttük élő pogány társadalom tagjaihoz. Így elkerülhetik a megalkuvást és a
gonoszságot.
De Dina elővigyázatlan volt ezekben
a dolgokban. Először is, együtt flangált a fiatal pogány nőkkel, ami alkalmat
adott arra, hogy az egyik népszerű nőtlen férfi felfigyeljen rá. És ő meg is
tette. Az eredménye az lett, hogy nemi erőszakot követett el rajta. Ez pedig a
kérő és az egész város halálához vezetett, aminek pedig az lett a
következménye, hogy Dina egész családjának össze kellett pakolni minden
vagyonukat és nagyon messze el kellett költözni, ahol távol lehetnek a bosszú
veszélyétől.
Néhány hónappal ezelőtt fejeztem be
tanulmányaimat a Kelet-Ázsiai Egyetemen. Most egyedülálló hölgyként dolgozom,
körülvéve pogány férfiakkal, viszont megtanultam, hogy legyek óvatos barátaim
megválasztásában. Isten szavára kell hallgatnom, mert tudom azt, hogy az egyik
bűn a másikhoz vezet. Ezért mindig komoly kapcsolatban szeretnék lenni
Istennel, hogy meghalljam az Ő hangját, amit figyelmeztet engem a rám leselkedő
veszélyekre.
Prescella Francis
171. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
78. fejezetéhez
(november 11–17.).
Képzeld el a szívet tépő
borzalmat!
Krisztus és az Ő Atyja
egy örökkévalóságon keresztül élvezték a megszakítás nélküli, teljes bizalmon
alapuló kapcsolatot. Egyikőjük sem tapasztalta soha sem a másik hiányát.
Szeretetüket sohasem tartották vissza. Még amikor emberi testet öltött magára
Krisztus, akkor is érzékelte Isten szeretetét és jóváhagyását. A testté válás
korlátai ellenére is kitartott a kapcsolatuk.
Mégis, mikor a
keresztre szegezték, a világ bűneivel eltakarva, Krisztus nem érzékelte az
Atyja jelenlétét. Attól rettegett, hogy a bűn támadása örökre elválasztja Őt
Istentől, és rendkívüli módon szenvedett. Az elképzelhetetlen kínok elnyomták a
reményt. Krisztus érezte, hogy az örökkévaló szeretetköteléküket elszakította a
bűn förtelmessége.
Bár Krisztus az
Atyjának hiányát érzékelte, Isten és az angyalai közel voltak a kereszthez, és
tanúi voltak minden csepp vérnek és a haláltusa során ki-kimaradó
szívveréseknek. Bár Krisztus úgy érezte, elhagyták, nem volt egyedül. A bűn
megakadályozta, hogy Krisztus érezze az Atya megnyugtató jelenlétét. Isten
azonban ott volt.
A szenvedés gyakran
megakadályozza, hogy érezzük Isten jelenlétét. Amikor a legsötétebb éjszakáink
és legmélyebb völgyeink vannak, azon tűnődünk, vajon Isten miért hagyott el
bennünket. Amikor a legjobban van rá szükségünk, gyakran akkor érezzük
leginkább a hiányát. A fájdalom és az emberi korlátok által elvakítva azt
hisszük, Ő cserbenhagyott minket. Pedig nem.
Amikor nem látjuk őt, Ő
akkor is ott van. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, Ő ott van. Isten
sosem hagy el bennünket, bárhogyan is érezzük.
Isten ott volt
Krisztussal a kereszten. És Ő ott van veled a megpróbáltatásaid kemencéjében
is.
Még ha nem is érzed,
hidd el!
Lori Engel
lelkész (jelenleg
munkaképtelen)
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés