Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 77. fejezet 1215. nap
Azok a római katonák, akik körülvették Krisztust, nem
voltak mindnyájan megkeményedett szívű emberek. Néhányan közülük belenéztek
Jézus arcába és keresték a bizonyítékot arra, hogy valóban az a gonosztevő és
veszedelmes ember volt-e, akinek sokan mondták. Többször megfordultak, és
megvetően néztek Barabbásra. Nem volt szükségük mély emberismeretre, hogy
átlássanak rajta. Azután Krisztus felé fordultak, aki vád alatt állott. A mély
szánalom érzésével tekintettek az isteni Szenvedőre. Krisztus csendes
engedelmessége belevéste elméjükbe ezt a jelenetet, amelyet soha többé nem
tudtak onnan kitörölni, amíg vagy el nem ismerték Őt Krisztusként, vagy el nem
vetették Őt, és ezzel el nem döntötték saját sorsukat.
Pilátust bámulattal töltötte el az Üdvözítő panaszkodástól
mentes türelme. Nem kételkedett abban, hogy ennek az embernek a látványa -
ellentétben Barabbás magatartásával - felkelti iránta a zsidók részvétét. Nem
értette a papok Vele szemben tanúsított fanatikus gyűlöletét, Aki a világ
világosságaként nyilvánvalóvá tette sötétségüket és tévedéseiket. Őrült
gyűlöletre ingerelték a csőcseléket ellene. A papok, a főemberek és a tömeg
ismételten szörnyű kórusban kiáltozták: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!"
(Lk 23:21). Végül Pilátus elveszítette minden türelmét oktalan
kegyetlenségükkel szemben, és kétségbeesetten így kiáltott fel: "Vigyétek
el őt ti és, feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt őbenne" (Jn 19:6).
A római helytartó, bár hozzászokott a kegyetlen
jelenetekhez, részvétet érzett a szenvedő fogolyért, akinek a magatartása még
mindig olyan volt, mint egy trónján ülő királyé, bár elítélték,
megkorbácsolták, folyt a vére a homlokából és sebektől szaggatott volt a háta.
A papok azonban kijelentették: "Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk
szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát" (Jn 19:7).
Pilátus meglepődött. Semmi elképzelése sem volt Krisztusról
és az Ő küldetéséről. Jóllehet élt benne a hitnek egy meghatározatlan formája
Isten iránt, aki nagyobb, mint az ember. Az a gondolat, amely előzőleg egyszer
már átfutott az elméjén, most határozottabb formát öltött. Azt kérdezte
önmagától, hogy vajon az, Aki előtte áll a kigúnyolás bíborpalástjába
öltöztetve és töviskoronával megkoronázva, nem lehet-e isteni lény?
Ismét kiment a tornácra és megkérdezte Jézustól:
"Honnét való vagy te?" (Jn 19:9). Jézus azonban nem felelt neki
semmit. Az Üdvözítő nyíltan szólott már Pilátushoz. Megmagyarázta neki, hogy az
igazság tanújaként mi a küldetése. Pilátus azonban megvetette a világosságot.
Visszaélt a bíró magas hivatalával, mikor annak alapelveit és saját tekintélyét
feláldozta a csőcselék követeléseinek. Jézusnak nem volt további mondanivalója
számára. Jézus hallgatása felbosszantotta, és dölyfösen azt mondta: "Nekem
nem szólsz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek és
hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?" (Jn 19:10)
Jézus erre ezt felelte neki: "Semmi hatalmad sem volna
rajtam, ha felülről nem adatott volna neked; nagyobb bűne van azért annak, aki
a te kezedbe adott engem" (Jn 19:11).
Így a szánakozó Üdvözítő, erős szenvedései és fájdalmai
közepette, amennyire csak lehetséges volt, mentegette a római helytartó
cselekedetét, aki átadta őt a zsidóknak, hogy feszítsék meg Őt. Milyen jelenet
volt az, amelyet az idők végezetéig át kell adnunk az utókornak! Milyen fényt
vet ez a magatartás Krisztusra, aki az egész föld Bírója!
"Nagyobb bűne van azért annak - mondta Jézus -, aki a
te kezedbe adott engem" (Jn 19:11). Jézus itt természetesen Kajafásra
gondolt, aki főpapként az egész zsidó népet képviselte. A papok ismerték azokat
az alapelveket, amelyek a római hatóságok ügyvitelét irányították. Birtokában
voltak a próféciákból annak a világosságnak, ismeretnek, amely tanúbizonyságot
tett Krisztusról, tanításairól és csodáiról. A zsidó hívők megkapták Krisztus
istenségének félreérthetetlen bizonyítékát, Akit pedig ők halálra ítéltek. Ezek
az emberek Istentől kapott világosságuk, ismeretük szerint lesznek megítélve.
A legnagyobb bűne és a legsúlyosabb felelőssége azoknak
volt, akik a nemzet életében a legmagasabb rangú állásokat töltötték be, akik a
letéteményesei és őrizői voltak a szent igazságoknak, amelyeket ők felelőtlenül
elprédáltak. Pilátus, Heródes és a római katonák viszonylag nem sokat, szinte
semmit sem tudtak Jézusról. Azt gondolták, hogy kedvébe járnak a papoknak és a
főembereknek, ha jogtalanul, ha bűnös módon bánnak Jézussal. Nem volt meg nekik
az a világosságuk Krisztusról, amelyet a zsidó nép bőségesen megkapott
Istentől. Ha a római katonák hasonló világossággal és ismerettel rendelkeztek
volna Krisztusról, akkor bizonyosan nem bántak volna vele olyan kegyetlenül.
Pilátus még egyszer azt ajánlotta, hogy engedjék szabadon
az Üdvözítőt. "De a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod,
nem vagy a császár barátja" (Jn 19:12). Így ezek a képmutatók azt a
látszatot keltették, mintha féltő gonddal őrizték volna a császár tekintélyét,
bár a római uralom összes ellenségei közül a zsidók voltak a
legelkeseredettebbek. Amikor már elég erősnek érezték magukat, akkor azonnal
kényszerítették a rómaiakat saját nemzeti- és vallási érdekeik elismerésére.
Amint azonban valami kegyetlen szándékukat akarták megvalósítani, akkor
felmagasztalták a római császárt. Annak érdekében, hogy elhatározott tervük
szerint Krisztust megöljék, hajlandók voltak a legnagyobb hűségüket kifejezni
az idegen uralom iránt, amelyet egyébként szívük mélyéig gyűlöltek.
"Valaki magát királlyá teszi, - fűzték hozzá - ellene mond
a császárnak" (Jn 19:12). Ezzel a kijelentéssel Pilátus gyenge pontjára
tapintottak, mivel a római kormányzat gyanakodott rá, és Pilátus tudta, hogy ha
magatartásáról egy ilyen jelentés érkezne Rómába, ez könnyen a vesztét
jelenthetné.
Tudta, hogy ha a zsidók terveit meghiúsítja Jézus szabadon
bocsátásával, akkor haragjuk a legnagyobb mértékben ellene fordul, és nem
mulasztanak el semmit megtenni annak érdekében, hogy bosszút álljanak rajta.
Éppen tanúja volt a zsidók makacs eltökéltségének, amellyel igyekeztek kioltani
Jézus életét, Akit ok nélkül gyűlöltek.
Pilátus ezek után elfoglalta helyét az ítélőszékben, és
ismét a nép elé állította Jézust ezekkel a szavakkal: "Ímhol a ti
királyotok!" (Jn 19:14). Erre ismét felhangzott a dühödt kiáltás:
"Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt!" (Jn 19:15). Olyan hangon,
amelyet a közelben és a távolban egyaránt meg lehetett hallani, Pilátus azt
kérdezte: "A ti királyotokat feszítsem meg?" (Jn 19:15). A papi
fejedelmek ajkáról azonban ezek a közönséges, istenkáromló szavak hangzottak el
válaszként: "Nem királyunk van, hanem császárunk" (Jn 19:15).
Azzal, hogy egy pogány uralkodót választottak és ismertek
el Uruknak, a zsidó nép megtagadta Isten uralmát, és Istent, mint királyát
elvetette. Ettől kezdve nem volt isteni szabadítójuk. Nem volt királyuk, csak
császáruk. A papok és a tanítók ide juttatták el a népet. Ezért azokért a
félelmetes eredményekért, amelyek döntésüket követték, ők voltak a felelősek. A
nép bűne és pusztulása nekik volt köszönhető.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 28
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Kevés bibliai történet mutatja be
jobban Isten bánásmódját a bűnösök iránt (ahogy fentebb láthattuk: Róm 5:6-11),
mint Jákób – létráról szóló – álmának története. Jákób bűnös volt, és életét
mentve menekült haragvó testvére elől, akit vérig sértett. Egyedül volt, tele
félelemmel, családjától elszakítva, és láthatólag Istentől is elszakítva. De
Isten pontosan ebben az órában jön el Jákóbhoz, minden előzetes bejelentés és
minden meghívás nélkül, hacsak nem vesszük figyelembe Jákób kimondatlan
segélykiáltását. Isten eljön Jákóbhoz, és biztosítja őt arról, hogy bűne
ellenére még mindig értékes gyermeke Ábrahám és Izsák Istenének; valamint
arról, hogy a nekik tett összes ígéret rá is vonatkozik.
Amikor még bűnösök vagyunk Isten
eljön hozzánk, mint „Immánuel - velünk az
Isten” (Mt 1:23). A létra, amit Jákób látott, Jézust jelképezi (Jn 1:51),
aki összekötő kapocs Isten és a bűnös emberiség között. Az emberiség családja
magányosnak, kimerültnek érezheti magát, félelmei lehetnek, de Isten nem fordít
hátat nekünk! Ő valóban Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – a küzdő emberek és a
bajbajutott családok Istene.
Douglas
Tilstra
170. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
77. fejezetéhez
(november 4– 10.).
Van egy ének Jézusról,
amelynek az a címe: Kicsoda Ő? Ugyanez a kérdés nyugtalanítja Pilátust. Kicsoda
Jézus? Amikor Jézus Pilátus előtt állt, Pilátus egy alázatos, kedves férfit látott.
Ő jó volt, és nem találtatott benne gonoszság. Ellen White szavaival: „Pilátus
egy higgadt és méltóságteljes magatartású embert látott maga előtt, akinek az
arckifejezése nem egy bűnöző ismertető jegyeit, hanem a menny pecsétjét
hordozta magán.” (Jézus élete, 628-629. o.)
Ebben a történetben,
amikor Jézust letartóztatják és Pilátus elé viszik, az ott szereplő valamennyi
személynek megvan egy sajátságos képe Jézusról. A szanhedrin számára Jézus egy
lázadó. Az ő szemeikben Jézus nagyon rossz. Pilátus igaz embert lát benne – egy
jó embert. És még Heródes is, aki bár nem szereti Jézust, meglátja benne a jót,
és nem képes elítélni. Végül Pilátus megkérdezi Jézustól, hogy kicsoda Ő. Jézus
világossá teszi, hogy ő király, de a királysága nem e világból való.
Kicsoda Jézus a te
számodra és az én számomra? Ez egy olyan kérdés, amit mindenkinek fel kell
tennie magának előbb vagy utóbb. És ez egy olyan kérdés, amit nem lehet
megválaszolni úgy, hogy egyszerűen csak a lehető legtöbb tudást gyűjtjük össze
Jézusról. A vele való kapcsolatunkon keresztül, és azon keresztül, hogy egyre
jobban megismerjük Őt, tudjuk megválaszolni. Ha Jézusra gondolunk, és arra,
hogy kicsoda is Ő, az segít nekünk Őt másmilyen fényben látni, de abban is
segít, hogy egyre inkább olyanok legyünk, mint Ő. Ezért aztán arra hívlak, hogy
szánd rá az idődet ma, és gondolkodj Jézusról: Kicsoda Ő?
Kirsi Mueller
segédlelkész
Kiel, Schleswig,
Flensburg és Flensburg Hetednapi Adventista Gyülekezetek
Németország
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés