Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 12. fejezet 1318. nap
12.
Üldözőből: tanítvány
A zsidó vezetők közül, akiket az evangélium hirdetésének
sikere különösen felrázott, kitűnt a tárzusi Saulus. Születésénél fogva római
polgár, származása szerint pedig zsidó volt. Képzettségét Jeruzsálemben, a
leghíresebb rabbiktól szerezte. "Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből
való" ... "zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus.
Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében
feddhetetlen..." volt. (Fil. 3, 5. 6.) A rabbik nagy jövőjű ifjúnak tartották
és szép reményeket fűztek hozzá, mint a régi hit tehetséges és buzgó
harcosához. A magas tanács tagjául való kinevezése még jobban emelte
tekintélyét és befolyását.
Saulus tevékenyen részt vett István kihallgatásában. Nagy
szerepe volt az ítélethozatalban is. Isten jelenlétének feltűnő bizonyossága, a
vértanú halála alkalmával, azonban megingatta hitét, Jézus követői üldözésének
jogosságában, amire pedig oly nagy buzgalommal vetette rá magát. Lelkében nagy
nyugtalanság támadt. Kínzó zavarában azokhoz fordult, kiknek bölcsességében és
ítélőképességében olyannyira megbízott. A papok és főemberek okfejtései és
bizonyítékai végül meggyőzték, hogy István káromló volt; az a Krisztus pedig,
akit a vértanúként meghalt tanítvány prédikált: közönséges csaló. Kimutatták
még, hogy csak azoknak van igazuk, akik az ő álláspontjukat képviselik.
Csak hosszú harc, kísértés és rábeszélés után jutott el
végül erre az eredményre Saul, akinek képzettsége, előítélete, továbbá tanítói
iránti tisztelete és a népszerűségre való törekvése végül is felülkerekedett és
győzött. Ez arra késztette, hogy fellázadjon a lelkiismeret szava és Isten
kegyelme ellen. Azon döntése, hogy a papoknak és írástudóknak van igazuk,
elkeseredett ellenállást váltott ki belőle, a Jézus tanítványai által hirdetett
tanokkal szemben. Tőle eredt, hogy szent férfiakat és asszonyokat bírák elé
hurcoltak, börtönbe vetettek, sőt néhányat halálra is ítéltek csupán azért,
mert Jézusban hittek. Eljárása szomorúságot és gyászt hozott az újonnan
megszervezett gyülekezetre és sokakat arra késztetett, hogy menekülés útján
keressenek szabadulást.
Akiket az üldözés száműzött Jeruzsálemből, azok
"széjjeljártak, hirdetve az igét." (Apcs. 8, 4.) A városok között,
amelyekbe eljutottak, volt Damaszkusz is, ahol nagyon sokan követték az új hitet.
A papok és főemberek azt remélték, hogy körültekintő
fáradozással és szigorú üldözéssel elnyomhatják az eretnekséget. Újabban pedig
az is szükségesnek látszott, hogy az új tan ellen Jeruzsálemben alkalmazott
rendszabályokat egyéb helyeken is életbe léptessék. Ahhoz a rendkívüli
munkához, melyet Damaszkuszban kellett végrehajtani, Saulus ajánlotta fel
szolgálatait. "Fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai
ellen, elmenvén a főpaphoz, kérve tőle leveleket Damaszkuszba a zsinagógához,
hogyha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár
asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe." Így a tártusi Saulus "a
főpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel" (Apcs. 26, 12.) felszerelve,
férfiúi erejének teljében, téves buzgalomtól fűtve indult el arra a nevezetes
útra, melynek eseményei egész életútját megváltoztatták.
Utazásuk utolsó napján "délben", a fáradt utasok
közeledtek Damaszkusz felé. Szemük elé gyönyörű gyümölcsösök és termőföldek
tárultak, melyeket a közeli hegyekben fakadó néhány patak hűs vize öntözött. A
hosszú és kietlen pusztaságon át vezető utazás végén, a kies vidék szemlélése
valóban lélekemelően hatott. Amikor Saul és kísérői boldog csodálattal
szemlélték a pompázó rónaságot és a gyönyörű várost, őt és kísérőit - miként
azt később elbeszélte - "hirtelen a mennyből a napnak fényességét
meghaladó világosság" (Apcs. 26, 13.) vonta körül; fényesebb, mint amit
halandó emberi szemek elviselhetnek. Saul elvakultan és zavarodottan bukott le
a földre.
Mialatt a fényár körülvette őket, Saulus "szózatot
hallott... zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? ... Ő pedig feleié:
Kicsoda vagy Uram? és az Úr mondá: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz. Nehéz
néked az ösztön ellen rugódoznod." (Apcs. 26, 13. 14.)
Mai Bibliai szakasz: 4
Mózes 14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Izrael népe a tíz kémnek hitt,
így hitetlenségükkel sátán befolyása alá helyezték magukat. Az egész közösség
fellázadt, amit zendülés követett. Mintha elvesztették volna ép elméjüket, és
nemcsak Mózest, hanem Istent is megvádolták azzal, hogy egy olyan hazát ígért
nekik, ami nem lehet az övék.
Amikor Józsué és Káleb
megpróbáltak érvelni, meg akarták kövezni őket. Csak Isten jelenlétének a
dicsősége akadályozta meg őket ebben. Mózes közbenjárt, és Isten megígérte,
hogy megkíméli a népet az azonnali pusztulástól, de büntetésük 40 évig fog
tartani a sivatagban, éppúgy, ahogy a kémek 40 napot vándoroltak az országban.
Ez nem volt kemény és önkényes
büntetés. Hitetlenségük és gyávaságuk miatt Isten nem tudta megmutatni az Ő
hatalmát, hogy legyőzze ellenségeiket. Ezért, az Ő kegyelmében arra kérte őket,
hogy egyedüli biztonságos megoldásként forduljanak vissza a Vörös-tenger
irányába.
A tíz kém csapástól sújtva
meghalt a nép előtt, és bennük mindannyian saját ítéletüket látták. Haragjuk
szomorúsággá változott, de nem háládatlanságuk és engedetlenségük, hanem a
borzasztó következmények miatt szomorkodtak. Bánatuk nem bűnbánat volt, ezért
nem tudta megfordítani az ítéletet. Amikor Isten azt parancsolta, hogy
forduljanak a sivatag irányába, megpróbálta látszólagos engedelmességüket, ami
nem bizonyult valódinak. Nem akartak visszafordulni. Mózes, Józsué és Káleb
szintén keserű csalódottságot éreztek, de zúgolódás nélkül elfogadták Isten
döntését. Ám azoknak, akik olyan könnyen panaszkodtak, Isten adott alkalmat,
hogy panaszkodhassanak. Amit visszautasítottak, amikor Isten kérte őket, most
magukra vállalták azért, hogy kiérdemeljék Isten tetszését. „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre,
amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (40. vers). Isten soha nem
parancsolta meg nekik, hogy harcoljanak. Nem az volt a célja, hogy a földet
háborúval nyerjék meg. Erre bizonyíték Jerikó bevétele 40 évvel később.
Felmentek Mózes és a frigyláda
nélkül, és vereséget szenvedtek. Engedelmességre kényszerülve „sírtak az Úr előtt” de „az Úr nem hallgatta meg őket.”
Izrael ellenségei, akik remegve
várták érkezésüket, most felbátorodtak, hogy ellenük forduljanak. Minden
csodálatos történetet, amit eddig hallottak arról, hogy Isten mit tett
Izraelért, most hamisnak minősítettek. Izrael számára semmi más lehetőség nem
maradt, csak az, hogy visszamenjenek a sivatagba annak tudatában, hogy ez lesz
a temetője az egész nemzedéknek.
Nancy
Costa
185. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 11-12. fejezeteihez (február 17-23.).
Tennivalók listája,
találkozó, időpontok és határidők. Ezek hajtanak minket, eredményessé tesznek,
és sikeressé – legyen szó akár munkáról, tanulásról, szolgálatról vagy
bármiről, amire az időnket szánjuk. Az irónia azonban ott rejlik, hogy ezek az
eszközök, amelyek segítenek mintegy alagútba nézve fókuszáltnak maradni,
lehetnek éppen azok, amelyek a legfontosabb találkozásoktól eltérítenek minket.
Ahelyett, hogy életünk teljesített listák gyűjteményének elbeszélése lenne,
Isten arra vágyik, hogy a mi menetrend szerint betervezett napjaink ellenére
megjelenhessen és ott lehessen.
Filep találkozása a
szerecsen férfival és Ananiás mennyben rendelt találkozója Saullal, a
keresztények első számú üldözőjével bemutatja, hogy milyen hatalmas átalakító
munkát is végez a Szentlélek az emberek életében. Ezek a csodák a múltban
történtek, azonban Isten újra meg újra létre akarja hozni ezeket a
tapasztalatokat!
Miután „az egész
világon férfiak és nők vágyakozva tekintenek a menny felé … világosság után
vágyakozva” és „állnak Isten országának küszöbén, s csak begyűjtésre várnak,”
nem kellene több mennyben rendelt találkozónak meglepetésszerűen megszakítania
menetrend szerint betervezett napjainkat? Isten folyamatosan vonzza magához a
szíveket és arra vágyik, hogy az egyházához kapcsolja az embereket. Nem kellene
különleges percekre számítanunk, ahol Isten minket használ arra, hogy valakit
hozzá vezessünk?
Ezen az új héten
imádkozz egy mennyben rendelt találkozásért, és számíts rá, hogy eljön. Ez fel
fogja forgatni tennivalóid listáját.
Tiffany A. Brown
lelkész
igazgató, REACH Városi
Evangelizációs Központ
Tacoma Park, Maryland
USA
Fordította: Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés