Higgyetek az Ő prófétáinak - február 21 - CSÜTÖRTÖK - 4 Mózes 15

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 12. fejezet 1319. nap

Saul kísérői félelemtől reszketve és a fény szikrázó világosságától elvakulva állottak; hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit. Saulus azonban megértette az elhangzott szavakat. A Szóló - aki személyesen Isten Fia volt - egész világosan nyilatkoztatta ki magát előtte. Ebben a megdicsőült Lényben felismerte a megfeszített Jézust, és e kép örökre bevésődött a megdöbbent ember lelkébe. A hallott szavak rettentő erővel hatoltak szívébe. Elsötétült lelkét a világosság özöne árasztotta el, s felfedte előtte eddigi életének tudatlanságát és tévedéseit, valamint annak szükségét, hogy a Szentlélek világítsa be életét.

Saul most belátta, hogy midőn Jézus követőit üldözte, tulajdonképpen Sátán munkáját végezte. Felismerte, hogy az igazság és a kötelesség felőli meggyőződése nagyrészt a papokba és főemberekbe vetett feltétlen bizalmán alapult; hiszen minden feltétel nélkül bízott szarokban, amikor azt állították, hogy a feltámadás története csupán a tanítványok ravasz meséje. Azonban most, hogy Jézus személyesen megnyilatkozott előtte, Saulus meggyőződött a tanítványok állításainak igazságáról.

A mennyei megvilágosítás ezen órájában Saul szelleme bámulatos gyorsasággal működött. Megértette a Szentírás prófétikus részeit. Látta, hogy a próféták megjövendölték Jézus elvettetését a zsidók által, megfeszítését, feltámadását és mennybemenetelét; és ez bizonyossá tette előtte, hogy valóban Ő a megígért Messiás. Élénken felidéződött emlékezetében István prédikációja, melyet halála előtt tartott. Ez meggyőzte, hogy a vértanú tényleg látta "Istennek dicsőségét", amikor azt mondotta: "Ímé látom az egeket megnyílni és az Embernek Fiát az Isten jobbja felől állam." (Apcs. 7, 55. 56.) A papok ezeket a szavakat káromlásnak minősítették; Saul azonban most már tudta, hogy István igazat mondott.

Micsoda kinyilatkoztatás volt ez az üldöző részére! Saul most már biztosan tudta, hogy a megígért Messiás, mint a názáreti Jézus jött le a földre, és éppen azok vetették el és feszítették meg, akiket meg akart menteni. Tudta azt is, hogy az Üdvözítő diadalmasan feltámadt a sírból és felment a mennybe. Az isteni kinyilatkoztatás e pillanatában rémülettel gondolt arra, hogy Istvánt, aki bizonyságot tett a megfeszített és feltámadott Üdvözítőről, az ő beleegyezésével ölték meg; sőt az ő közreműködésével üldözték és vitték halálba Jézusnak sok érdemes követőjét.

Az Üdvözítő István által beszélt Saulhoz; bizonyságtételét nem lehetett megcáfolni. A művelt zsidó látta, miként tükrözte vissza Krisztus dicsőségét a vértanú arca és olyan volt "mint egy angyalnak orcája". (Apcs. 6, 15.) Tanúja volt István hosszútűrésének ellenségeivel szemben és annak a készségének, hogy megbocsásson nekik. Látta azok állhatatosságát és örömteli odaadását, kiket utasítására kínoztak és gyötörtek meg. Sőt azt is látta, hogy egyesek hitükért még életüket is örömmel áldozták fel.

Mindezek hangosan beszéltek lelkéhez. Időnként szinte lenyűgöző erővel győzték meg arról, hogy Jézus volt a megígért Messiás. Ilyenkor egész éjjeleken át küzdött ezen meggyőződése ellen. Ezt a küzdelmét mindig újból és újból azzal zárta le, hogy annál inkább ragaszkodott régi meggyőződéséhez, hogy Jézus nem Messiás és követői csupán elámított rajongók.

Azonban most Krisztus személyesen szólt Saulhoz, így: "Saul, Saul, mit kergetsz engem?" - és kérdésére: "Kicsoda vagy Uram?" ugyanaz a hang felelte: "Én vagyok Jézus, akit te kergetsz." Krisztus azonosította magát követőivel; ha Saul üldözte őket, a menny Ura ellen fordult; ha pedig hamis vádakkal illette őket és ellenük tanúskodott, akkor a világ Üdvözítője ellen követte el.

Saulus nem kételkedett abban, hogy aki hozzá beszélt, a názáreti Jézus, a régen várt Messiás, Izráelnek vigasztalója, a Megváltó volt. "Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned."

Mai Bibliai szakasz: 4 Mózes 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes+15&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=4%20M%C3%B3zes+15&version=NT-HU

Érdekes megfigyelni ebben a fejezetben, hogy Isten mennyire részletes útmutatást adott az áldozatok bemutatásával és más ceremóniákkal kapcsolatosan. Istennek ez a fajta gondos útmutatása mindenütt fellelhető az Ótestamentumban. Az izraeliták rabszolgák voltak több mint 400 évig, amikor embertelen körülmények között éltek, és nem bántak velük jobban az állatoknál. Nem vehettek részt oktatásban, ezért több alapképzést kellett biztosítani számukra. A világmindenség Istene, aki helyükön tartja a csillagok milliárdjait, személyesen vállalja fel azt a feladatot, hogy oktatásban részesíti őket. A legnagyobb türelemmel és gondoskodással oktatja őket a higiéniai kérdésekről, a magatartásról és istentiszteletről. Megtanítja őket – és minket is – arra, hogy a részletek fontosak számára.

Ahogyan elmondta nekik, hogy „készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire… hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat”, éppen úgy mondja nekünk is, hogy ő látja leesni a madarat, és számon tartja fejünk hajszálát. Ő gondoskodott akkor róluk, és gondoskodik rólunk ma.

Ez a fejezet megemlít egy esetet egy szombatrontóról, akit úgy találtak, hogy fát szedegetett szombaton és halálra kövezték. A Biblia nem mindig ad magyarázatot egy látszólagos kemény büntetésre, és itt lép be a képbe a bizalom – bízunk-e abban, hogy Isten igazságos, de ugyanakkor kegyelmes is minden cselekedetében? Ez a lényege a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemnek – Isten igazságos és kegyelmes.

Ebben az esetben azonban világos útmutatást kapunk E.G. White írásaiból: „Egy valaki a nép közül afelett érzett haragjában, hogy Isten kizárta őt Kánaánból, elhatározta, megveti Isten törvényét, és nyíltan megszegte a negyedik parancsolatot azzal, hogy szombaton kiment rőzsét szedegetni. A pusztai vándorlás ideje alatt tűz gyújtását a hetedik napon szigorúan megtiltották. Ezt a tilalmat Kánaánra nem terjesztették ki, ahol az éghajlat sokszor szükségessé tette a tűzrakást. A pusztában azonban melegedés okából nem kellett tüzet gerjeszteni. Ennek az embernek a cselekedete szándékos megsértése volt a negyedik parancsolatnak. Bűnét nem gondatlanságból vagy tudatlanságból követte el Isten ellen, hanem vakmerő elbizakodottságból.” (Pátriárkák és próféták, 375. oldal).

Mi a helyzet a mi szombatünneplésünkkel? Elfelejtjük időközönként, hogy Istent éppúgy érdeklik a kicsiny dolgok, mint  a nagyok és nem fogad el gondatlan istentiszteletet?

Nancy Costa   

185. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  11-12. fejezeteihez (február 17-23.).

Tennivalók listája, találkozó, időpontok és határidők. Ezek hajtanak minket, eredményessé tesznek, és sikeressé – legyen szó akár munkáról, tanulásról, szolgálatról vagy bármiről, amire az időnket szánjuk. Az irónia azonban ott rejlik, hogy ezek az eszközök, amelyek segítenek mintegy alagútba nézve fókuszáltnak maradni, lehetnek éppen azok, amelyek a legfontosabb találkozásoktól eltérítenek minket. Ahelyett, hogy életünk teljesített listák gyűjteményének elbeszélése lenne, Isten arra vágyik, hogy a mi menetrend szerint betervezett napjaink ellenére megjelenhessen és ott lehessen.

Filep találkozása a szerecsen férfival és Ananiás mennyben rendelt találkozója Saullal, a keresztények első számú üldözőjével bemutatja, hogy milyen hatalmas átalakító munkát is végez a Szentlélek az emberek életében. Ezek a csodák a múltban történtek, azonban Isten újra meg újra létre akarja hozni ezeket a tapasztalatokat!

Miután „az egész világon férfiak és nők vágyakozva tekintenek a menny felé … világosság után vágyakozva” és „állnak Isten országának küszöbén, s csak begyűjtésre várnak,” nem kellene több mennyben rendelt találkozónak meglepetésszerűen megszakítania menetrend szerint betervezett napjainkat? Isten folyamatosan vonzza magához a szíveket és arra vágyik, hogy az egyházához kapcsolja az embereket. Nem kellene különleges percekre számítanunk, ahol Isten minket használ arra, hogy valakit hozzá vezessünk?

Ezen az új héten imádkozz egy mennyben rendelt találkozásért, és számíts rá, hogy eljön. Ez fel fogja forgatni tennivalóid listáját.

Tiffany A. Brown lelkész

igazgató, REACH Városi Evangelizációs Központ

Tacoma Park, Maryland USA

Fordította: Gősi Csaba