Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 14. fejezet 1326. nap
Az utasítás pontossága bizonyítja, hogy a menny ismeri az
emberek foglalkozását és minden cselekedetét; hiszen annak a férfinak még a
mesterségét is közölte, akinél Péter tartózkodott. Isten épp olyan jól ismeri
az egyszerű munkás élményeit és munkálkodását, mint a trónon ülő királyokét.
"Most azért küldj Joppéba embereket és hívasd magadhoz
Simont". Isten ekképpen bizonyította be tiszteletét az evangélium
szolgálata és a megszervezett gyülekezet iránt. Az angyal nem kapott
felhatalmazást arra, hogy közölje Kornéliussal a kereszt történetét. Olyan
gyarlóságoknak és kísértéseknek alávetett embernek kellett beszélnie a
megfeszített és feltámadt Üdvözítőről, mint amilyen maga a százados.
Isten nem választ az emberek közé képviselőjéül el nem
bukott angyalokat, hanem olyan lényekre bízta igazságának hirdetését, mint
azok, kiket megmenteni igyekeznek. Krisztus is emberré lett, hogy az emberekhez
férkőzhessék. Istenemberi Üdvözítőre volt szükség, hogy elhozza a világnak az
üdvöt. Most pedig férfiakra és nőkre bízta azt a szent kötelességet, hogy hirdessék
"Krisztus végére mehetetlen gazdagságát." (Ef. 3, 8.)
Az Úr, nagy bölcsességében, érintkezést létesít az igazság
keresői és az igazság ismerői között. Isten terve az, hogy akik világosságot
nyertek, közöljék azokkal, akik még a sötétségben élnek. Aki a bölcsesség nagy
Forrásából meríti erejét, Isten eszközévé válik, hogy általa az evangélium
kifejthesse szívet és értelmet átalakító hatalmát.
Kornélius örömmel engedelmeskedett a mennyei küldöttnek.
Amikor az angyal eltávozott, "szólíts kettőt az ő szolgái közül és egy
kegyes vitézt azok közül, kik rendelkezésére állnak vala. És elmondván nekik
mindent, elküldé őket toppéba."
Az angyal pedig Kornéliussal való találkozása után toppéba
ment Péterhez. Ő pedig akkor éppen imába merülve szállásának felházában
tartózkodott és azt olvassuk róla: "Megéhezék azonban és akara enni; míg
azonban azok ételt készítések, szálla ő reá elragadtatás." Péter nem
csupán testi eledelre éhezett, hanem, amikor a tetőről letekintett toppé
városára és annak környékére, éhséget érzett honfitársai lelki üdvéért is. Égő
vágy emésztette, hogy megismertesse velük is az Írás próféciáit, amelyek
Krisztus szenvedéseire és halálára utaltak.
Elragadtatásában Péter látta: "hogy az ég megnyílt és
leszálla ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva
felkötve és leeresztve a földre; melyben valának mindenféle földi, négylábú
állatok, vadak, csúszó-mászó állatok és égi madarak. És szózat lőn őhozzá: Kelj
fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig monda: Semmiképpen sem Uram; mert
sohasem ettem semmi közönségeset, vagy tisztátalant. És ismét szózat lőn őhozzá
másodszor is: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak. Ez
pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe."
Ez a látomás Péter számára megrovást, egyben pedig
utasítást is tartalmazott. Isten szándékát nyilatkoztatta ki előtte, hogy
Krisztus halála által a pogányok is, a zsidókkal együtt, az üdvösség örökösei
legyenek. Eddig egyetlen tanítvány sem prédikálta az evangéliumot a
pogányoknak. Részükre még mindig ott állott a válaszfal, melyet pedig Krisztus
halála lerombolt; munkálkodásuk tehát egyedül csak a zsidókra szorítkozott, míg
a pogányokat az evangélium áldásaiból kizártnak tekintették. Ez alkalommal az
Úr megkísérelte, hogy Pétert az isteni terv világszéles terjedelméről
kioktassa.
Számos pogány hallgatta már mohón Péternek és a többi
apostolnak prédikációit, sőt a görög zsidók közül is sokan hittek már
Krisztusban. Azonban a pogányok közül Kornélius megtérése volt az első, mely
jelentőséggel bírt.
Krisztus egyháza számára most a munkának teljesen új
korszaka kezdődött. Az ajtónak, melyet a megtért zsidó hívők a pogányok előtt
bezártak, fel kellett tárulni. Az evangéliumot elfogadó pogányokat egyenrangúnak
kellett elismerniük, anélkül, hogy a körülmetélkedés rítusát rájuk
kényszerítették volna.
Mai Bibliai szakasz: 4
Mózes 22
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ennek a fejezetnek igen sok
tanulsága van. Bálám valaha jó ember volt, Isten prófétája, de „a gonoszság díját kedvelte” (2Pt 2:15).
Szerette a pénzt, és sátán a kapzsiság bűne által szerezte meg az uralmat
felette. Amikor Bálák, Moáb királya elküldte a fizetséget és arra kérte
Bálámot, hogy átkozza meg Izraelt, Bálám tudta, hogy Isten biztosan nem akarja
ezt. Mivel az ellentétes volt személyes vágyaival, félretetette Isten akaratát,
de azt a látszatot keltette, hogy Istenhez fordul megkérdezni, mit tegyen. Bálám
saját útját választotta, és megkísérelte megszerezni ehhez Isten jóváhagyását.
Sokan ezt teszik ma is. Tudják, mi a kötelességük, de az ellentétben áll saját
kívánságaikkal. Ismerik Isten Igéjét, mégis felhagynak egy időre azzal, hogy a
buzgón imádkozzanak világosságért. Tiltott utakon sietnek előre, és dühösek
lesznek mindenkire, aki meg akarja akadályozni romlásukat – akárcsak Bálám a
szamarára.
Bálám azzal, ahogy az
állattal bánt, kimutatta, milyen lélek lakozik benne. „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig
kegyetlen” (Péld 12:10). Sokan ma már egyáltalán nem érzik bűnnek az
állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódot. Az a hajlam, hogy fájdalmat okozzunk akár
embertársainknak, akár az állatoknak, mindenképp' sátáni jellemvonás. Ha
szemeik megnyílnának, mint annak idején Bálám szemei, akkor látnák az
angyalokat, akik szemtanúként vannak jelen.
Bálám annyira elvakultan
sietett pénzéért, hogy még amikor az állat megszólalt, akkor sem állt meg
elgondolkodni, hogy is van ez a dolog. Isten kegyelme azonban végig
megnyilvánul ebben a történetben. Isten még akkor sem hagyta el Bálámot, amikor
a próféta elutasította az Úr eredeti tervét, hanem kidolgozott egy másik
tervet. Isten mindig munkálkodik életünkben. Még amikor hibákat követünk el, és
nem követjük Isten ránk vonatkozó tervét, Ő akkor sem hagy magunkra, hanem
kidolgoz egy B vagy C tervet. Legyen hála hosszútűréséért és kegyelméért!
Nancy Costa
186. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 13-14. fejezeteihez (február 24 – MÁRCIUS 2.).
Milyen izgalmas is az,
hogy Isten minket választott, és nem az angyalokat, arra, hogy a jó hírt
megosszuk! Azonban hogy lehet, hogy a menny ennyire tökéletlen eszközt
használjon az elveszettek elérésére, missziójának betöltésére?
Péter és Pál a
legkiemelkedőbb példák arra, hogy az evangélium terjesztésére a lehető
legrosszabb eszközökből mi válhat. Pált leírása alapján türelmetlen
fanatikusnak ismerjük, aki gyűlölte Jézus követőit. Ám aztán a hite
megváltozott a meggyőző bizonyíték alapján, hiszen a Szentlélek irányítása
alatt volt képes látni. Saul nem az egyik vallásból tért meg egy másikba, hanem
egy kapcsolatból egy másikba. Egész életében az általa elért érdemektől
függött, most viszont Jézus igazsága mentette meg. Pál a próféciákból származó
érvelésével gyakorolt hatást hallgatóságára; a szolgálata nem szórakozást
nyújtó, fogyasztóbarát termék volt. A „bölcsekhez” és az „ostobákhoz” fordult
az evangélium esztelenségével.
Péter idegengyűlölő
volt, dühkezelési problémái voltak és a nyelve gyorsabban forgott az eszénél.
Mindazonáltal a Kornéliussal szerzett tapasztalata mutatja, hogy a Lélek hogyan
alakíthatja át és teheti alkalmassá azokat, akiket megszólít. Az előítélet
közös akadályt jelentett Isten ezen emberei számára, amellyel éveken át
küzdöttek. Végül azonban Péter és Pál is hatékonyan tudták az evangéliumot
megosztani a saját tálentumaik segítségével.
Vágyakozom a
tapasztalatra, a Galileai-tengeren, vagy a vadonban, távol a telefonomtól, hogy
imára és a Biblia mélyreható tanulmányozására összpontosíthassak. Azért
imádkozom, hogy hasznos edény lehessek, mint Péter vagy Pál, a Mester kezei
által átformálva.
Efrain Valazquez II
USA
Fordította: Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés