Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 16 - PÉNTEK - 1 Királyok 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 53. fejezet 1495. nap

Más alkalommal, Jakab és János, anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztségeket foglalhassák el. Mit sem gondolva Krisztus ismételt tanításaira, országának lényegét illetőleg, ez a két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás, emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki szintén igényelte fiai számára a tisztelethelyeket, így kérlelte az Urat: "Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől."

Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: "Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom? és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?" Noha ebben a pillanatban eszükbe jutottak a próbákra és szenvedésekre vonatkozó titokzatos kijelentések, azok ellenére bátran felelték. "Meg." Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri.

"Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedtem, megkeresztelkedtek" - jelentette ki nekik Jézus. Trón helyett a kereszt vár reá; társnak jobb és bal keze felől: egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedéseiben; az egyikre gyors halál várt, kard által, a másiknak sorsa pedig az volt, hogy Ura szolgálatában és követésében gyalázat és üldöztetés közben, túlélje az összes tanítványokat. Jézus így folytatta: "De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette." (Máté 20, 21-23.)

Jézus jól tudta, hogy gőg és becsvágy készteti a két tanítványt kérelmük előterjesztésére és ezért így utasította rendre őket: "Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon és a nagyok hatalmaskodnak rajtok. De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért." (Máté 20, 25-28.)

Isten országában nincs részrehajlás. Állást, rangot, ott nem lehet kiérdemelni; kiosztásuk azonban mégsem önkényes. A jellem jutalma. A korona és a trón: elért magaslatok jelképei; önmagunk felett aratott győzelmeink jelvényei, az Úr Jézus Krisztus kegyelme által.

Csak sokkal később, miután János, szenvedéseiben való közösség által eggyé vált Vele, nyilatkoztatta ki az Úr Jézus, hogy milyen feltétel mellett lehet trónjához közeledni. Ő mondotta: "Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékiben." (Jel. 3, 21.) Az áll legközelebb Krisztushoz, aki legtöbbet merített önfeláldozó szeretetéből - "A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt" (1. Kor. 13, 4. 5.). - Szeretet, mely a tanítványokat, Urukhoz hasonlóan, arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent feláldozzanak; hogy ezért éljenek, dolgozzanak és halálig síkraszálljanak.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kir%C3%A1lyok+17&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kir%C3%A1lyok+17&version=NT-HU

Ez a fejezet megismertet bennünket a Biblia egyik legrendkívülibb személyével, Illéssel. Az első pillanattól fogva egyértelmű, hogy Illés ismeri Istent, tisztában van önmagával, és így pontosan tudja, hogy kinek szolgál. Valószínűleg jellemének legpontosabb leírása – a nevétől eltekintve, ami azt jelenti, hogy „az Úr az én Istenem” – a Királyok első könyve 17:24-ben található: „...Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.” Bárcsak az emberek ilyen bizonyságot tennének rólunk, amikor ránk tekintenek!

E fejezet olvasása közben láthatjuk, hogy Illés tapasztalata ékesen bizonyítja, milyen különlegesen nagy áldás származik azok életéből, akik szoros közösségben élnek az Úrral. Amikor hollók táplálták, és a patak vizét itta, vagy amikor az özvegyasszony bőségesen kapott olajat, mind csodás válaszok voltak a próféta imáira. Isten mindig kirendelte, amire Illésnek szüksége volt. Nem kellett mást tennie, csak hallgatni Isten szavára, bízni Benne és engedelmeskedni. Valójában ma is ez az egyetlen útja annak, hogy boldogságra leljünk Jézusban.

Mindenképpen meg kell említenünk, hogy Illés ismerte Isten hangját. Naponta kellett hallgatnia ezt a szent hangot, hogy ilyen bizonyossággal felismerje. Tény az, hogy a Biblia újra és újra bizonyságot tesz arról az állandó, Isten szavából eredő csodálatos megbízatásról, amely Illés minden lépését kísérte a királyi palotából a Kérith patakjához, és Sareptába. Amikor a patak kiszáradt (7. vers), Illés nem esett kétségbe, hanem inkább az Úr szavát figyelte, mint egy katona, aki az indulási parancsra vár, és készen áll a következő feladatra, bármi legyen is az.

 
Illés tettei igen sokatmondóak a mai ember számára. Oly korban élünk, amikor Isten halk és szelíd hangját más hangok egymással versengve igyekeznek túlharsogni. Isten hangja az a hang, amit naponta meg kell hallanunk, ha vezetésének örömét meg akarjuk tapasztalni életünkben. „A Biblia Isten hangja, amely hozzánk szól, ugyanazzal a bizonyossággal, mintha a saját fülünkkel hallanánk. Ha ráébrednénk erre, milyen nagy áhítattal nyitnánk ki Isten Szavát, és milyen komolysággal kutatnánk tanítását! Úgy tekintenénk a Biblia olvasására, és az Ige feletti elmélkedésre, mintha a végtelen Isten személyes hallgatóságának tagja lennénk." (Ellen G. White: Az életem ma, 283, oldal). Illés hallgatott Isten szavára és teljes szívvel bízott Benne. És mi? „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik.” (Zsolt 34:9).

Charissa Fong

210. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  52-53. fejezeteihez (augusztus 11-17.).

Mivel a jellem az egyetlen dolog, amit magunkkal viszünk a mennybe, amikor a végső trombitaszó felharsan, időnként aggódunk amiatt, hogy hogyan tökéletesítsük. Amikor azonban a tökéletességre törekszünk, az eredmény nem lesz kézzelfogható, és így egyfajta csalódást élünk át, és olyan érzésünk lesz, hogy messze vagyunk a célunktól. A hiba, amit elkövetünk, az, hogy önhittek vagyunk. Figyelembe kellene vennünk, hogy a jellemünk nem tud változni, hacsak nem Krisztus él bennünk.

Péternek, csak úgy mint Jánosnak, harcolnia kellett a perfekcionizmusa ellen, amíg meg nem értették a kulcsot. Mindketten úgy kezdték Jézussal való járásukat, hogy a tökéletesség felé tartottak, és az útjuk végén a cél megvalósult - Őbenne. Péter, aki egyszer megtagadta Jézust, már nem félt meghalni Őérte a szolgálata végén. János jellemében a nagyravágyás, féltékenység és lobbanékonyság jeleit mutatta, azonban miután tanúja volt a csodáknak, melyeket Jézus tett, az iránta való szeretete megnőtt. A hiúságát elhagyva János úgy döntött, követi Jézust, olyan kockázatnak kitéve az életét, amilyet talán egyik tanítványtársa sem vállalt volna.

A jellem változása nem azonnal következik be, hanem fokozatos. Sokan elindulnak ezen az úton, mégis elbátortalanodnak, mert látszólag nincsen előrehaladás. Sátán kihasználja ezt az érzést, és arra készteti az embereket, hogy adják fel, és hagyják abba a hit versenyét. Ebből az okból kifolyólag tisztában kell lennünk azzal, hogy a tökéletesség felé vezető utat már megmutatták nekünk: emeljük fel tekintetünket Jézusra, nézzük Őt, és értsük meg, hogy a jellem változása úgy lehetséges, hogy megmásszuk Péter létráját, ami nem más, mint Jézus Krisztus.

Samuel Rafael

teológiai szemináriumi hallgató

Perui Unió Egyeteme

Fordította Gősi Csaba