Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 56. fejezet 1507. nap
János élete tanulságos példája, hogyan használ fel Isten
idős munkásokat. Midőn Jánost Patmosra száműzték, sokan úgy vélték, hogy
szolgálatát már befejezte; öreg, összetört nádszál, letörhet bármely
pillanatban. Az Úr azonban még alkalmasnak találta és továbbra is felhasználta
őt. Noha előző tevékenységének színhelyéről száműzték, nem szűnt meg
bizonyságot tenni az igazságról. Még Patmos szigetén is szerzett barátokat, és
térített. Hiszen örömüzenetet hordozott, a feltámadott Megváltót hirdette, aki
odafenn a mennyben könyörög népéért, mindaddig, amíg újból visszajön, hogy
övéit magához vegye. Sőt, éppen, amikor János, Urának szolgálatában elaggott,
több közlést nyert a mennyből, mint egész élete folyamán.
Gyöngéd szeretettel kell kezelnünk azokat, kik életüket
összekapcsolták Isten művével. Ezek az agg munkások mindvégig hűségesen
kitartottak viharokban és próbákban. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig
vannak képességeik, melyek Isten művében értékesíthetők. Noha erejük csökkent
és képtelenek súlyos terhek viselésére, melyeket immár az ifjabbaknak kell
vállalmok, becses tanácsaik azonban nélkülözhetetlenek.
Talán hibákat is követtek el, de vereségeik árán
megtanulták, hogy a tévelygést és veszélyeket kerüljék. Éppen ez teszi számukra
lehetővé, hogy bölcs tanácsokat adjanak. A támadások és próbák elszenvedése
után, az Úr most, ámbár erejük csökkent, nem mellőzi, nem tolja félre őket.
Különös kegyelmet és bölcsességet ad nekik.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok
7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 7. fejezet a samáriai
súlyos éhínség történetével folytatódik, amely az előző fejezetben kezdődött a
szíriaiak Izrael elleni ostromával. Az éhínség olyan méreteket öltött, hogy
egyes anyák saját gyermekeik megölésére és elfogyasztására vetemedtek. Az Úr
Mózesen keresztül előre megmondta, hogy ez történik, ha a népe elpártol tőle és
más isteneket imád (5Móz 28:53).
Az első versekben
Elizeus megjósolja, hogy 24 órán belül bőségesen lesz élelem a városban. A
következő versek elmondják, hogyan használta Isten a városkapunál táborozó négy
leprást, hogy beteljesítse ezt a próféciát – semmi kétség, a többi leprás már
éhen halt. Ez a négy ember különösen nehéz helyzetben volt. Leprájuk miatt nem
mehettek be otthonukba, Szamária városába, és nem mehettek messzebb a szíriai
hadsereg által körülvett várostól sem. Annak tudatában, hogy hamarosan ők is meghalhatnak,
úgy döntöttek, hogy megközelítik a szíriai sereget, irgalmukban reménykedve, de
felkészülve a halálra.
A keresztény csata az
egyetlen háború, amely megadással nyerhető meg. Miután mindent átadtunk
Jézusnak, nyerjük el a győzelmet. „Mert aki meg akarja menteni az életét, az
elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti
azt” (Mk 8:35-36 - új prot. ford.).
Amikor a leprások
reszketve bemerészkedtek a szíriai táborba, azt üresen találták, az összes
katona elment. Pánikba estek és megrémültek egy képzelt hadseregtől. „A
gonoszok elfutnak, még ha nem is üldözik őket, az igazak pedig bátrak, mint az
ifjú oroszlán” (Péld 28:1). A kiéhezett leprások bementek egy sátorba, ahol
ételt találtak, és ott ettek és ittak. Aztán úgy döntöttek, hogy magukkal
viszik az aranyat, ezüstöt és a felszerelést, amit találtak a samáriai
városfalhoz, és ott elrejtik. Nem tudván, hogy az éhínség és az ostrom meddig
fog tartani, óvatosan merészkedtek vissza az ellenség táborába. Azt még mindig
üresen találván, más sátrakba is bementek és újabb adag kincset gyűjtöttek. Ez
így ment egész éjszaka, a négy leprás összehordta és elrejtette az
élelmiszerkészletet, amit csak el bírtak cipelni. Végül egyiküknek eszébe
jutott, hogy Samária városában kiéhezett barátaik és rokonaik vannak, ők pedig megtartják maguknak a jó híreket. A
zsidó történetíró, Josephus leírása szerint a négy leprás egyike Géházi volt,
Elizeus volt szolgája, aki a szíriai parancsnoktól, Naámántól kapta el a
leprát, mert kapzsi volt. Úgy tűnik, ő lehetett, akit vádolt a lelkiismerete a
harácsolás miatt, és így szólt: „Ez a jó hír napja, és mi megtartjuk azt
magunknak?”
Barátom, mit jelent az
evangélium szó? Jó hír! Ez az örömhír napja? Azért adta Jézus a jó hírt és egy
új életet, hogy megtartsuk magunknak? A leprás ezt mondta: „Ha hallgatunk és
megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Jertek azért, menjünk és mondjuk
el ezt a királyi palotában!” (2Kir 7:9 – új prot. ford.) Nem tarthatjuk meg
magunknak a jó hírt anélkül, hogy továbbadnánk. Körbe vagyunk véve az élet
kenyerének morzsáira éhezőkkel. Igen, az Úr a gyengék leggyengébbjeit
használta, hogy elvigyék a jó hírt a kiéhezett városnak, és Ő téged is
használni tud, hogy megoszd a jó hírt éhező barátaiddal. A leprások
megosztották a csodálatos örömhírt a királlyal, és hamarosan egész Samária
ünnepelt.
Drága Jézus, segíts állandóan észben tartanunk, hogy ma van
az üdvösség napja. A holnap kötelezvény, a tegnap érvénytelen csekk, de csak ma
van birtokunkban a keresztényi szeretet. Segíts nekünk, hogy használni tudjuk
ezt az erős valutát, hogy megosszuk a bővölködő életet, és az éhező lelkek
örvendezhessenek az igazság felett! Ámen.
Doug Batchelor
212. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 56. fejezetéhez (augusztus 25-31.).
János, a fiatalember, aki engedélyt kért arra,
hogy tűz szállhasson alá az égből egy őket elutasító falura (Lukács 9:54), a
Szentlélek hatalma által a szeretett tanítvánnyá vált, és egyúttal a tizenkettő
közül az utolsó túlélővé. Mostanra már öregemberként túl sokat látott a
megpróbáltatásokból, a testvére kivégzésétől kezdve a templom elpusztításáig.
Azonban semmi sem tarthatta vissza őt attól, hogy a Jézustól hallott üzenetet
terjessze.
A zsidó vezetők és még a római császár is minden
tőlük telhetőt megtettek, hogy elhallgattassák, azonban végül a legtöbb, amit
tehettek, az volt, hogy száműzik egy kopár, földközi-tengeri szigetre, egy
Patmosz nevű helyre. János számára ez a terméketlen sziklás vidék is az élet és
a béke helye volt, mert az Ura vele volt. Manapság a világ minden tájáról
érkezett embereket a kompok szállítják ide, hogy lássák ezt a sivár vidéket,
hiszen Isten idős szolgálója itt kapta látomásait. Isten az egyik legidősebb
követőjét választotta ki a világmegváltoztató üzenetének hordozójává.
Isten sosem ígér kényelemben eltöltött életet,
azonban az Ő szolgálatában eltöltött élet az egyetlen út, hogy arra a
változásra és békére találjunk, amit János és a hozzá hasonló emberek
megtapasztaltak. Az ellenség gyűlöli, ha Istent szolgáló, hűséges életű
embereket lát, és gyakran próbákat és nehézségeket küld rájuk, azonban nincs
hatalma az Istennek alázatosan odaszentelt életet elpusztítani.
Michael White
Bibliaoktató és fordító
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen🛐✝🙏
VálaszTörlésJános a Páthmoss szigetén ,továbrais hűmaradt ,Isteni erő által és a bölccsességével győzött ÁMEN .
VálaszTörlésSamária lakossága kilátástalan helyzetbe kerül. A kiéheztetés veszélye áll fenn, katonailag felvetődik még a városból való kitörés, vagy a megadás lehetősége. Egyikre sem kerül sor, hiszen mint mindenkor, Isten cselekszik, még ha ezt nem is próbálták megismerni kinyilatkoztatásban. Legalábbis a király nem, azonban a próféta kap látást Istentől, és ha az oda vezető utat nem is tárja fel, a végkifejletet megprófétálja. A király érzi felelősségét a népet ért szenvedésekben, és még az ő - Isten utait csak távolról kerülgető - életében is megbotránkozást jelent a két asszony esete fiaikkal. Jól tudja, hogy ezek a bűnök az égre kiáltanak, de tehetetlen. A zsákruha, melyet felső ruhája alatt hord, a bűnbánat jeleit mutatja, azonban továbbra is Istentől eltávolodott utain próbál járni, és Elizeus életére tör, jelezve ezzel, hogy továbbra is Isten emberét okolja mindenért. Nem ismeri fel, és nem akarja felismerni Elizeusban Istennek Lelkét, s úgy próbálja ápolni Isten kapcsolatát, hogy elpusztítani kívánja azt, aki Isten által hozzá küldetett.
VálaszTörlésNéhány évszázaddal később a zsidóság hasonló helyzetbe került, amikor nem egyszerűen próféta, hanem Istennek fia küldetett hozzájuk. Torz Istenképük, hamis imádatuk folytánnem ismerték fel a közéjük jött Istent, és igyekeztek Jézust még az ünnep előtt megölni, hogy aztán ünnepelhessék Őt, mint az egyiptomi szolgaságból szabadítót. Még tanítványai közül Fülöp is azt kérte, „mutasd meg nekünk az Atyát”, amire Jézus így válaszolt: Jn 14/9 „…Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát…” Hasonlóképpen mi is ki vagyunk téve a veszélynek, hogy saját utaink járása közben- melyeken bár Istenhez szeretnénk jutni -, eltévelyedünk a helyes iránytól. Ha nem a Szentlélek él bennünk, és nem az Ő hangjára irányítjuk figyelmünket, az a legszentebb emberi igyekezet közben is a kárhozatra vihet bennünket.
Isten a veszély elmúltát a leprásokon keresztül mutatja meg a népnek. Számukra nem volt veszíteni való, mindenhol a halál kockázatával néztek szembe, meglátták sorsuk kilátástalanságát. Hasonló ez a bűneit felismerő emberhez, aki meglátja, hogy addigi élete zsoldja csak az örök halál lehet, s még nem látja a megváltás szabadítását. Minden mindegy alapon, sorsukat végre egészen és igazán Istenre bízva, az arám tábor felé veszik az útjukat, még a pogányoktól is nagyobb irgalomra számítanak, mint saját nemzetük fiaitól. Az Ószövetségi gondolkodás alapján a bűneik következményeit halálos betegség formájában magukon hordozók válnak eszközökké Isten kezében, hogy a jóhírt megvigyék, hogy eljött Isten újbóli szabadítása.
Napjainkban sincs másként, hiszen bűnösök - ámde megtért bűnösök - hirdetik az evangéliumot bűnösök számára. De öröm van mind a hirdetőben, mind a befogadóban, ha szívünket Jézusnak adjuk át, hogy Ő, a győztes király, legyen a mi szívünk királya is, hogy miénk lehessen az Ő szabadításának teljes öröme.