2019. augusztus 28., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 28 - SZERDA - 2 Királyok 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 56. fejezet 1507. nap

János élete tanulságos példája, hogyan használ fel Isten idős munkásokat. Midőn Jánost Patmosra száműzték, sokan úgy vélték, hogy szolgálatát már befejezte; öreg, összetört nádszál, letörhet bármely pillanatban. Az Úr azonban még alkalmasnak találta és továbbra is felhasználta őt. Noha előző tevékenységének színhelyéről száműzték, nem szűnt meg bizonyságot tenni az igazságról. Még Patmos szigetén is szerzett barátokat, és térített. Hiszen örömüzenetet hordozott, a feltámadott Megváltót hirdette, aki odafenn a mennyben könyörög népéért, mindaddig, amíg újból visszajön, hogy övéit magához vegye. Sőt, éppen, amikor János, Urának szolgálatában elaggott, több közlést nyert a mennyből, mint egész élete folyamán.

Gyöngéd szeretettel kell kezelnünk azokat, kik életüket összekapcsolták Isten művével. Ezek az agg munkások mindvégig hűségesen kitartottak viharokban és próbákban. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig vannak képességeik, melyek Isten művében értékesíthetők. Noha erejük csökkent és képtelenek súlyos terhek viselésére, melyeket immár az ifjabbaknak kell vállalmok, becses tanácsaik azonban nélkülözhetetlenek.

Talán hibákat is követtek el, de vereségeik árán megtanulták, hogy a tévelygést és veszélyeket kerüljék. Éppen ez teszi számukra lehetővé, hogy bölcs tanácsokat adjanak. A támadások és próbák elszenvedése után, az Úr most, ámbár erejük csökkent, nem mellőzi, nem tolja félre őket. Különös kegyelmet és bölcsességet ad nekik.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A 7. fejezet a samáriai súlyos éhínség történetével folytatódik, amely az előző fejezetben kezdődött a szíriaiak Izrael elleni ostromával. Az éhínség olyan méreteket öltött, hogy egyes anyák saját gyermekeik megölésére és elfogyasztására vetemedtek. Az Úr Mózesen keresztül előre megmondta, hogy ez történik, ha a népe elpártol tőle és más isteneket imád (5Móz 28:53).

Az első versekben Elizeus megjósolja, hogy 24 órán belül bőségesen lesz élelem a városban. A következő versek elmondják, hogyan használta Isten a városkapunál táborozó négy leprást, hogy beteljesítse ezt a próféciát – semmi kétség, a többi leprás már éhen halt. Ez a négy ember különösen nehéz helyzetben volt. Leprájuk miatt nem mehettek be otthonukba, Szamária városába, és nem mehettek messzebb a szíriai hadsereg által körülvett várostól sem. Annak tudatában, hogy hamarosan ők is meghalhatnak, úgy döntöttek, hogy megközelítik a szíriai sereget, irgalmukban reménykedve, de felkészülve a halálra.

A keresztény csata az egyetlen háború, amely megadással nyerhető meg. Miután mindent átadtunk Jézusnak, nyerjük el a győzelmet. „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8:35-36 - új prot. ford.).

Amikor a leprások reszketve bemerészkedtek a szíriai táborba, azt üresen találták, az összes katona elment. Pánikba estek és megrémültek egy képzelt hadseregtől. „A gonoszok elfutnak, még ha nem is üldözik őket, az igazak pedig bátrak, mint az ifjú oroszlán” (Péld 28:1). A kiéhezett leprások bementek egy sátorba, ahol ételt találtak, és ott ettek és ittak. Aztán úgy döntöttek, hogy magukkal viszik az aranyat, ezüstöt és a felszerelést, amit találtak a samáriai városfalhoz, és ott elrejtik. Nem tudván, hogy az éhínség és az ostrom meddig fog tartani, óvatosan merészkedtek vissza az ellenség táborába. Azt még mindig üresen találván, más sátrakba is bementek és újabb adag kincset gyűjtöttek. Ez így ment egész éjszaka, a négy leprás összehordta és elrejtette az élelmiszerkészletet, amit csak el bírtak cipelni. Végül egyiküknek eszébe jutott, hogy Samária városában kiéhezett barátaik és rokonaik vannak,  ők pedig megtartják maguknak a jó híreket. A zsidó történetíró, Josephus leírása szerint a négy leprás egyike Géházi volt, Elizeus volt szolgája, aki a szíriai parancsnoktól, Naámántól kapta el a leprát, mert kapzsi volt. Úgy tűnik, ő lehetett, akit vádolt a lelkiismerete a harácsolás miatt, és így szólt: „Ez a jó hír napja, és mi megtartjuk azt magunknak?”

Barátom, mit jelent az evangélium szó? Jó hír! Ez az örömhír napja? Azért adta Jézus a jó hírt és egy új életet, hogy megtartsuk magunknak? A leprás ezt mondta: „Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Jertek azért, menjünk és mondjuk el ezt a királyi palotában!” (2Kir 7:9 – új prot. ford.) Nem tarthatjuk meg magunknak a jó hírt anélkül, hogy továbbadnánk. Körbe vagyunk véve az élet kenyerének morzsáira éhezőkkel. Igen, az Úr a gyengék leggyengébbjeit használta, hogy elvigyék a jó hírt a kiéhezett városnak, és Ő téged is használni tud, hogy megoszd a jó hírt éhező barátaiddal. A leprások megosztották a csodálatos örömhírt a királlyal, és hamarosan egész Samária ünnepelt.

Drága Jézus, segíts állandóan észben tartanunk, hogy ma van az üdvösség napja. A holnap kötelezvény, a tegnap érvénytelen csekk, de csak ma van birtokunkban a keresztényi szeretet. Segíts nekünk, hogy használni tudjuk ezt az erős valutát, hogy megosszuk a bővölködő életet, és az éhező lelkek örvendezhessenek az igazság felett! Ámen.

Doug Batchelor

212. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  56. fejezetéhez (augusztus 25-31.).

János, a fiatalember, aki engedélyt kért arra, hogy tűz szállhasson alá az égből egy őket elutasító falura (Lukács 9:54), a Szentlélek hatalma által a szeretett tanítvánnyá vált, és egyúttal a tizenkettő közül az utolsó túlélővé. Mostanra már öregemberként túl sokat látott a megpróbáltatásokból, a testvére kivégzésétől kezdve a templom elpusztításáig. Azonban semmi sem tarthatta vissza őt attól, hogy a Jézustól hallott üzenetet terjessze.

A zsidó vezetők és még a római császár is minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elhallgattassák, azonban végül a legtöbb, amit tehettek, az volt, hogy száműzik egy kopár, földközi-tengeri szigetre, egy Patmosz nevű helyre. János számára ez a terméketlen sziklás vidék is az élet és a béke helye volt, mert az Ura vele volt. Manapság a világ minden tájáról érkezett embereket a kompok szállítják ide, hogy lássák ezt a sivár vidéket, hiszen Isten idős szolgálója itt kapta látomásait. Isten az egyik legidősebb követőjét választotta ki a világmegváltoztató üzenetének hordozójává.

Isten sosem ígér kényelemben eltöltött életet, azonban az Ő szolgálatában eltöltött élet az egyetlen út, hogy arra a változásra és békére találjunk, amit János és a hozzá hasonló emberek megtapasztaltak. Az ellenség gyűlöli, ha Istent szolgáló, hűséges életű embereket lát, és gyakran próbákat és nehézségeket küld rájuk, azonban nincs hatalma az Istennek alázatosan odaszentelt életet elpusztítani.

Michael White
Bibliaoktató és fordító
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba

4 megjegyzés:

  1. János a Páthmoss szigetén ,továbrais hűmaradt ,Isteni erő által és a bölccsességével győzött ÁMEN .

    VálaszTörlés
  2. Samária lakossága kilátástalan helyzetbe kerül. A kiéheztetés veszélye áll fenn, katonailag felvetődik még a városból való kitörés, vagy a megadás lehetősége. Egyikre sem kerül sor, hiszen mint mindenkor, Isten cselekszik, még ha ezt nem is próbálták megismerni kinyilatkoztatásban. Legalábbis a király nem, azonban a próféta kap látást Istentől, és ha az oda vezető utat nem is tárja fel, a végkifejletet megprófétálja. A király érzi felelősségét a népet ért szenvedésekben, és még az ő - Isten utait csak távolról kerülgető - életében is megbotránkozást jelent a két asszony esete fiaikkal. Jól tudja, hogy ezek a bűnök az égre kiáltanak, de tehetetlen. A zsákruha, melyet felső ruhája alatt hord, a bűnbánat jeleit mutatja, azonban továbbra is Istentől eltávolodott utain próbál járni, és Elizeus életére tör, jelezve ezzel, hogy továbbra is Isten emberét okolja mindenért. Nem ismeri fel, és nem akarja felismerni Elizeusban Istennek Lelkét, s úgy próbálja ápolni Isten kapcsolatát, hogy elpusztítani kívánja azt, aki Isten által hozzá küldetett.
    Néhány évszázaddal később a zsidóság hasonló helyzetbe került, amikor nem egyszerűen próféta, hanem Istennek fia küldetett hozzájuk. Torz Istenképük, hamis imádatuk folytánnem ismerték fel a közéjük jött Istent, és igyekeztek Jézust még az ünnep előtt megölni, hogy aztán ünnepelhessék Őt, mint az egyiptomi szolgaságból szabadítót. Még tanítványai közül Fülöp is azt kérte, „mutasd meg nekünk az Atyát”, amire Jézus így válaszolt: Jn 14/9 „…Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát…” Hasonlóképpen mi is ki vagyunk téve a veszélynek, hogy saját utaink járása közben- melyeken bár Istenhez szeretnénk jutni -, eltévelyedünk a helyes iránytól. Ha nem a Szentlélek él bennünk, és nem az Ő hangjára irányítjuk figyelmünket, az a legszentebb emberi igyekezet közben is a kárhozatra vihet bennünket.
    Isten a veszély elmúltát a leprásokon keresztül mutatja meg a népnek. Számukra nem volt veszíteni való, mindenhol a halál kockázatával néztek szembe, meglátták sorsuk kilátástalanságát. Hasonló ez a bűneit felismerő emberhez, aki meglátja, hogy addigi élete zsoldja csak az örök halál lehet, s még nem látja a megváltás szabadítását. Minden mindegy alapon, sorsukat végre egészen és igazán Istenre bízva, az arám tábor felé veszik az útjukat, még a pogányoktól is nagyobb irgalomra számítanak, mint saját nemzetük fiaitól. Az Ószövetségi gondolkodás alapján a bűneik következményeit halálos betegség formájában magukon hordozók válnak eszközökké Isten kezében, hogy a jóhírt megvigyék, hogy eljött Isten újbóli szabadítása.
    Napjainkban sincs másként, hiszen bűnösök - ámde megtért bűnösök - hirdetik az evangéliumot bűnösök számára. De öröm van mind a hirdetőben, mind a befogadóban, ha szívünket Jézusnak adjuk át, hogy Ő, a győztes király, legyen a mi szívünk királya is, hogy miénk lehessen az Ő szabadításának teljes öröme.

    VálaszTörlés