Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 51. fejezet 1488. nap
Az apostol a hívő asszonyokat is intette a tiszta életre.
Öltözetükben legyenek egyszerűek, magaviseletükben szerények. "Ékességük
ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek
felvevéséből való, hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek
romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt."
Ez az intelem minden hívőnek szól, minden korszakban.
"Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket." (Máté 7, 20.) A
szelíd és csendes lélek benső ékességét lehetetlen eléggé értékelni. Az igaz
keresztény életében mindig összhangban áll a külső ékesség a benső békével, és
megszentelődése mértékével.
"Ha valaki jőni akar én utánam" - mondotta Jézus,
- "tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen
engem." (Máté 16, 24.) Önmegtagadás és áldozatkészség jellemzi a
keresztény életét. Annak bizonyítéka, hogy ízlésünk is megtért, látható lesz
ruházkodásunkban; hogy azt az utat járjuk, mely az Úr megváltottainak ösvénye.
Helyes, ha szeretjük a szépet és kívánjuk azt; de Isten
óhaja, hogy elsősorban a legmagasztosabb szépséget, a romolhatatlant szeressük
és keressük. Nincsen olyan külső szépség, mely felérne értékben vagy
kedvességben a "szelíd és csendes lelkülettel", a "fehér és
tiszta gyolccsal" (Jel. 19, 14.), melyet majd a földnek minden szentje
viselni fog. Ez a ruházat széppé és kedvessé teszi őket már itt a földön és
azután belépésre jogosítja a Király palotájába. Ígérete így hangzik:
"Fehérben fognak velem járni, mert méltók arra." (Jel. 3, 4.)
Látnoki szemmel tekintett előre a "borzalmas", a
veszedelmes időkre, melyek Krisztus gyülekezetére következnek; az apostol
intette a hívőket, hogy tartsanak ki a támadások és szenvedések ellenére is.
"Szeretteim" - írja - "ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely
próbáltatás végett támad köztetek."
A megpróbáltatás, Krisztus iskolájában, a nevelés
tartozéka, hogy megtisztítsa Isten gyermekeit a földiesség salakjától. Éppen
mert Isten vezeti gyermekeit, szenvedések, megpróbáltatások érik őket. A próbák
és akadályok a fegyelmezés választott eszközei, Isten által elrendelt
feltételei a sikernek, az eredményeknek. Aki belát emberi szívekbe, jobban
ismeri gyengeségeiket, mint ahogyan önmaguk felismerhetik. Ő látja, hogy
közölök többen olyan képességekkel bírnak, amelyek helyes vezetés mellett,
felhasználhatók művének fejlesztésére. Gondviselésében ezeket a lelkeket
különféle helyzetekbe, változó körülmények közé sodorja, hogy rejtett
fogyatékosságaikat felismerhessék. Azután alkalmat ad nekik, hogy hibáikat
legyőzhessék és alkalmassá váljanak a szolgálatra. Gyakran megengedi, hogy a
szenvedések, a nyomorúság tüzében tisztuljanak meg.
Isten állandóan gondot visel örökségére. Gyermekeire csak
olyan szenvedést bocsát, mely feltétlenül szükséges mind e földi, mind örök
üdvösségükhöz. Gyülekezetét meg fogja tisztítani, miként Krisztus is
megtisztította a templomot földi szolgálata folyamán. Mindaz, amit megenged,
hogy mint próbák és kísértések érjék gyermekeit, megszentelődésüket szolgálják;
erejüket növelik, hogy a kereszt győzelmét előbbre vihessék.
Péter életének volt olyan korszaka, amikor nem óhajtotta
látni Krisztus művében a keresztet. Midőn az Üdvözítő a tanítványoknak a reá
váró szenvedésekről és haláláról beszélt, Péter így kiáltott fel: "Mentsen
Isten Uram! Nem eshetik ez meg te véled!" (Máté 16, 22.) Önmaga iránti
sajnálata, mely visszariadt a Krisztussal való közös szenvedéstől, indította
Péten erre az ellenvetésre. Keserű lecke volt számára és csak lassan tanulta
meg, hogy Krisztus útja e földön szenvedéseken és megaláztatásokon keresztül
vezet. Azonban a tüzes kemence hevében ezt is meg kellett tanulnia. Később
pedig, midőn energikus lényét az évek és a munka terhe megviselte, saját
tapasztalatából írhatta a hívőknek: "Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a
tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes
dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus
szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor vigadozva
örvendezhessetek."
A gyülekezeti véneknek, mint Krisztus nyája felelős
pásztorainak, így írt az apostol: "Legeltessétek az Istennek köztetek lévő
nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút
nyerészkedésből, hanem jóindulattal, sem nem úgy, hogy uralkodjatok a
gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a
főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadhatatlan koronáját."
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok
10
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Salamon uralkodását nevezhetnénk Izrael népe aranykorának is.
Bölcsességének és gazdagságának híre bejárta az egész Közel-Keletet. Sába
királynőjét – akit a Dél királynőjének is hívtak – szintén nagyon lenyűgözték a
Salamonról hallott hírek. Igazából nem tudjuk, hogy honnan is jött pontosan.
Némelyek szerint Arábiából, mások szerint Etiópiából. A lényeg azonban az, hogy
ő személyesen akart megbizonyosodni Salamon hírnevéről és bölcsességéről. Azt
mondta, hogy nem hitt a szóbeszédnek, miután azonban személyesen látogatta meg
a királyt, és mindezt saját maga látta, azon a véleményen volt, hogy a király
bölcsessége és gazdagsága felülmúlja mindazt, amit róla hallott. És mindebben
az az igazán csodálatos, hogy ő is Izrael Istenének tulajdonította a
dicsőséget.
Salamon és Sába királynője kölcsönösen ajándékokat adtak egymásnak.
Mindazonáltal Salamon nem követte el Ezékiás hibáját, aki bemutatta az egész
gazdagságát és elfelejtette az Úrnak adni a dicsőséget. Sába királynőjét
annyira lenyűgözte Izrael Istene, és az, amit Salamonnak adott, hogy azt
gondoljuk, ez a látogatása hozzájárult ahhoz, hogy át is adja életét Izrael
Istenének (lásd Mt 12:42). Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindenünket, amink
van, Istentől kaptuk! E világ dolgai eltörpülnek Isten dolgai és gyermekeinek
adott lelki jótéteményei mellett. Sajnos az emberek úgy gyűjtenek gazdagságot,
hogy mindezt nem az adományozónak tulajdonítják. Sába királynője sokkal többet
kapott vissza, mint amennyit Salamonnak adományozott: azokat az áldásokat kapta
meg, amit akkor kapunk, ha elismerjük, hogy Isten a hatalmas gondviselő.
Salamon a Föld minden nemzetének bizonyságot tett. Mindannyian azért jöttek
hozzá, hogy hallják azt a bölcsességet, amit Istentől kapott. Adja meg Isten,
hogy láthassuk kettejüket, amint egymást köszöntik Isten országában!
Sok gyülekezeti tag van világszerte, akik elismerik, hogy mindenüket
Istentől kapták, és ezért cserébe mindent megtesznek, amit tudnak, hogy az Ő
ügyét előremozdítsák. Valakitől egyszer ezt hallottam: „Akármennyit is adok
Neki, Isten mindig sokkal többet ad vissza!” Isten az, aki felruház
bölcsességgel, tudással és jóléttel, és népe pedig dicsőíti az Ő nevét és
továbbsegíti munkáját.
Leo Ranzolin
209. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 50-51. fejezeteihez (augusztus 4-10.).
Egy pszichiáter barátnőmmel folytattam
beszélgetést, amikor megjegyezte, hogy az elkerülhetetlen fájdalom miatti
gyötrődést az emberek gyakran csak fokozzák azzal, hogy saját maguknak okoznak
szükségtelen szenvedést. Beszélt nekem a diagnózisáról, amit 16 éves korában
kapott, és ami egy életveszélyes krónikus betegség miatt alakult ki. A
betegsége miatt többször volt sztrókja, többször kapott kemoterápiát, majdnem
elvesztette a veséit és úgy tájékoztatták, nem fogja megérni a 40 vagy 45 éves
kort. Ma már 42 éves és egészséges, és a lecke, amit megoszt velünk, a
gyógyulásának története mellett arról szól, hogy hogyan lehet a nehézségeket
kibírni „szenvedés” nélkül.
Újraolvasván Pál tapasztalatát Néró kezeiben és
Péter jellemformálódását a Fazekasmester kezeiben, azt kérdezem magamtól, vajon
a nehézségeiket ezeknek az érzéseknek a szemüvegén keresztül értelmezték-e:
önvád, szégyen, félelem és kétségbeesés.
Mindketten megtapasztalták a következőket:
megfosztottság, elutasítottság, üldöztetés. Vajon pazarolták-e a drága idejüket
azon morfondírozva, hogy őket kell-e hibáztatni a helyzetükért, vagy azt
gondolva, hogy „Talán sosem fogom jól csinálni?”, „A barátaim elhagytak, ez azt
jelenti, hogy semmit sem érek.” vagy „Nézz csak rám, a börtöntöltelékre! Egy
kudarc az életem!”
Az orvos barátnőm elmagyarázta nekem, hogy a
szenvedést az okozza, hogy „jelentést” társítunk a fájdalmunkhoz. Pál jól
megtanulta, hogyan bírja ki a próbákat anélkül, hogy szenvedést okozna magának,
hiszen a kijelentése is ezt bizonyítja: „megtanultam, hogy azokban, amelyekben
vagyok, megelégedett legyek.” Péter pedig így írja: „Szeretteim, ne rémüljetek
meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek.”
A barátnőm egyike a legjókedvűbb és
szeretetteljesebb embereknek, akit csak ismerek, és ő ezt annak a jó néhány
évnek tulajdonítja, aminek során azt tanulta meg, hogy hogyan gyarapodjon az
elkerülhetetlen fájdalom által, szenvedés nélkül.
Jeanne Van Den Hurk
Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen🛐✝🙏
VálaszTörlés