Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 50. fejezet 1484. nap
Nem bizonytalanul, nem félve, hanem ujjongó reménnyel és
boldog vágyakozással hatolt át az apostol tekintete a síron. Ott áll
vértanúsága színhelyén; nem látja sem a hóhér bárdját, sem a tikkadt földet,
mely csakhamar beissza vérét. Pillantása azon a nyári reggelen a mennybolt fényes,
végtelen kékségét kutatja, s felhatol egészen az Örökkévaló trónjáig.
Pál, a hit embere, látja Jákob látomásának fényes létráját.
Ez a létra: Krisztus, Aki összekötötte a földet a mennyel, a halandó embert a
végtelen Istennel. Emlékezetén átvonul a pátriárkák és próféták élete. Hite
erősbödik, mert tudja, hogy azok is Benne bíztak, aki Vigasza és Támasza, s
Akiért életét adja. Istennek e szentel, kik századról századra hitük
bizonyságtevői voltak, ismétlik az ígéretet: "Hű az Isten." Apostoltársai
is hirdetik Krisztus evangéliumát; szembeszállnak a vallási vakbuzgósággal, a
pogány babonákkal, az üldözéssel és a megvetéssel, sőt életük sem drága,
csakhogy fennen lobogtassák a kereszt zászlaját a hitetlenség sűrű sötétsége
közepette. Hallja bizonyságtételüket Jézusról, az Isten Fiáról, a világ
Üdvözítőjéről. A kínpadokról, a máglyákról, a tömlöcökből, a föld barlangjaiból
hangzik felé a vértanúk diadalkiáltása. Hallja a rettenthetetlen lelkek
tanúságtételeit, akik, ámbár elhagyatottan, kifosztottan, megkínzottan, de
bátran, ünnepélyesen bizonyítják hitüket: "Mert én tudom, hogy kinek
hittem." Mert életüket adták hitükért, kinyilatkoztatták e világ előtt,
hogy Akiben hittek, "mindenképpen üdvözítheti őket."
Krisztus áldozata által megváltva, vérében megtisztítva a
bűntől, szentségébe öltözötten, Pál önmagában hordozza azt a bizonyosságot,
hogy lelke értékes Megváltója szemében. Élete Krisztussal együtt el van rejtve
Istenben. Pál meggyőződött arról, hogy Ő, aki legyőzte a halált, meg is tudja
őrizni azt, amit oltalmára bízott. Lelke megragadja az Üdvözítő ígéretét:
"Én feltámasztom azt az utolsó napon." (Ján. 6, 40.) Gondolata és
reménysége Urának visszajövetelére irányul. Miközben a hóhér bárdja sújt felé,
s a halál árnyékai gyűlnek a mártír köré, felszáll utolsó gondolata - miként a
nagy ébredés hajnalán ez lesz majd első gondolata -, hogy találkozzék az
Életadóval, aki örömmel üdvözli Atyja áldottainak országában.
Közel húsz évszázad múlt el azóta, hogy Pál, a nagy apostol,
mint Isten Igéjének tanúja és mint Jézus Krisztus bizonyságtevője, vérét
ontotta. Noha egyetlen hűséges híve sem örökítette meg az utókor számára e
szent ember életének utolsó pillanatait, azonban a Szentlélek ihletett
kijelentése megőrizte számunkra utolsó bizonyságtételét. Szava harsány
kürtzengésként hangzik azóta is, minden korszakon át és lelkesíti bátorságával
Krisztus bizonyságtevőinek ezreit. Diadalmas öröme átrezdül, visszhangzik
lesújtott emberi szíveken, hogy Pállal együtt dobbanjon a Megváltó felé:
"Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama
nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam;
végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megáll nékem az Úr ama
napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva
várják az ő megjelenését." (2. Tim. 4, 6-8.)
A hűség méltán koronáztatik meg és meg is érdemli a
koronát.
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok
6
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Salamon a zsidók
kivonulása után 480 évvel, uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni a
templomot. Az Úr részletes utasításokat adott a bámulatos építkezéshez, Salamon
pedig mindent pontosan azok szerint teljesített. Nem akart nagyképű lenni, de
szeretett volna egy házat az Úrnak. A pusztában felállított szent sátorhoz
hasonlóan, Isten most is szigorú előírásokat adott, és Salamon
engedelmeskedett! Az is nagy jelentőséggel bír, hogy az építkezés közepette az
Úr megszólítja Salamont – valószínűleg álmában –, és ígéretet tesz neki. Hogyha
követi az Urat, megtartja minden rendelését, végrehajtja ítéleteit, és betartja
parancsolatait, akkor biztosítja Salamont arról, hogy Izrael gyermekei között
fog lakni. Ez a csodálatos ígéret nyilvánvalóvá tette Salamon és Izrael népe
előtt, hogy az Úr kitart mellettük. A kezdetektől fogva az volt Isten vágya,
hogy az emberekkel lehessen. Mózes ezt a parancsot kapta Istentől: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő
közöttök lakozzam" (2Móz 25:8).
A keresztényeknek és
mindazoknak, akik szeretik Istent, nagyszerű érzés tudni, hogy a Mindenható
csakis arra vágyik, hogy velünk lehessen. A zsoltáríró azt mondja: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről
nemzedékre!" (Zsolt 90:1). Ennek a hajléknak több jelentése is van:
házban lakni, letelepedni, maradni, valamint sátrat és imaházat is jelent.
Salamon megtapasztalta Isten jelenlétét az életében, és azt szerette volna,
hogy Izrael népe is megértse ennek jelentőségét. Azt szerette volna, hogy ők is
megtapasztalják és megértsék, Isten mennyire vágyódik arra, hogy közösségben
legyen velünk.
Mi is az élő Isten
temploma vagyunk. Végül az emberek megértették, hogy Salamon nagy temploma,
amit építtetett, csak egy szimbolikus épület volt. Salamonhoz hasonlóan, aki
figyelmesen követte az utasításokat, nekünk keresztényeknek is el kell
fogadnunk Isten vezetését, hiszen Szentlelke által Ő maga lakozik bennünk.
Leo Ranzolin
209. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 50-51. fejezeteihez (augusztus 4-10.).
Egy pszichiáter barátnőmmel folytattam
beszélgetést, amikor megjegyezte, hogy az elkerülhetetlen fájdalom miatti
gyötrődést az emberek gyakran csak fokozzák azzal, hogy saját maguknak okoznak
szükségtelen szenvedést. Beszélt nekem a diagnózisáról, amit 16 éves korában
kapott, és ami egy életveszélyes krónikus betegség miatt alakult ki. A
betegsége miatt többször volt sztrókja, többször kapott kemoterápiát, majdnem
elvesztette a veséit és úgy tájékoztatták, nem fogja megérni a 40 vagy 45 éves
kort. Ma már 42 éves és egészséges, és a lecke, amit megoszt velünk, a
gyógyulásának története mellett arról szól, hogy hogyan lehet a nehézségeket
kibírni „szenvedés” nélkül.
Újraolvasván Pál tapasztalatát Néró kezeiben és
Péter jellemformálódását a Fazekasmester kezeiben, azt kérdezem magamtól, vajon
a nehézségeiket ezeknek az érzéseknek a szemüvegén keresztül értelmezték-e:
önvád, szégyen, félelem és kétségbeesés.
Mindketten megtapasztalták a következőket:
megfosztottság, elutasítottság, üldöztetés. Vajon pazarolták-e a drága idejüket
azon morfondírozva, hogy őket kell-e hibáztatni a helyzetükért, vagy azt
gondolva, hogy „Talán sosem fogom jól csinálni?”, „A barátaim elhagytak, ez azt
jelenti, hogy semmit sem érek.” vagy „Nézz csak rám, a börtöntöltelékre! Egy
kudarc az életem!”
Az orvos barátnőm elmagyarázta nekem, hogy a
szenvedést az okozza, hogy „jelentést” társítunk a fájdalmunkhoz. Pál jól
megtanulta, hogyan bírja ki a próbákat anélkül, hogy szenvedést okozna magának,
hiszen a kijelentése is ezt bizonyítja: „megtanultam, hogy azokban, amelyekben
vagyok, megelégedett legyek.” Péter pedig így írja: „Szeretteim, ne rémüljetek
meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek.”
A barátnőm egyike a legjókedvűbb és
szeretetteljesebb embereknek, akit csak ismerek, és ő ezt annak a jó néhány
évnek tulajdonítja, aminek során azt tanulta meg, hogy hogyan gyarapodjon az
elkerülhetetlen fájdalom által, szenvedés nélkül.
Jeanne Van Den Hurk
Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen🛐✝🙏
VálaszTörlés