2019. augusztus 5., hétfő

Higgyeztek az Ő prófétáinak - augusztus 5 - HÉTFŐ - 1 Királyok 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 50. fejezet 1484. nap

Nem bizonytalanul, nem félve, hanem ujjongó reménnyel és boldog vágyakozással hatolt át az apostol tekintete a síron. Ott áll vértanúsága színhelyén; nem látja sem a hóhér bárdját, sem a tikkadt földet, mely csakhamar beissza vérét. Pillantása azon a nyári reggelen a mennybolt fényes, végtelen kékségét kutatja, s felhatol egészen az Örökkévaló trónjáig.

Pál, a hit embere, látja Jákob látomásának fényes létráját. Ez a létra: Krisztus, Aki összekötötte a földet a mennyel, a halandó embert a végtelen Istennel. Emlékezetén átvonul a pátriárkák és próféták élete. Hite erősbödik, mert tudja, hogy azok is Benne bíztak, aki Vigasza és Támasza, s Akiért életét adja. Istennek e szentel, kik századról századra hitük bizonyságtevői voltak, ismétlik az ígéretet: "Hű az Isten." Apostoltársai is hirdetik Krisztus evangéliumát; szembeszállnak a vallási vakbuzgósággal, a pogány babonákkal, az üldözéssel és a megvetéssel, sőt életük sem drága, csakhogy fennen lobogtassák a kereszt zászlaját a hitetlenség sűrű sötétsége közepette. Hallja bizonyságtételüket Jézusról, az Isten Fiáról, a világ Üdvözítőjéről. A kínpadokról, a máglyákról, a tömlöcökből, a föld barlangjaiból hangzik felé a vértanúk diadalkiáltása. Hallja a rettenthetetlen lelkek tanúságtételeit, akik, ámbár elhagyatottan, kifosztottan, megkínzottan, de bátran, ünnepélyesen bizonyítják hitüket: "Mert én tudom, hogy kinek hittem." Mert életüket adták hitükért, kinyilatkoztatták e világ előtt, hogy Akiben hittek, "mindenképpen üdvözítheti őket."

Krisztus áldozata által megváltva, vérében megtisztítva a bűntől, szentségébe öltözötten, Pál önmagában hordozza azt a bizonyosságot, hogy lelke értékes Megváltója szemében. Élete Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Pál meggyőződött arról, hogy Ő, aki legyőzte a halált, meg is tudja őrizni azt, amit oltalmára bízott. Lelke megragadja az Üdvözítő ígéretét: "Én feltámasztom azt az utolsó napon." (Ján. 6, 40.) Gondolata és reménysége Urának visszajövetelére irányul. Miközben a hóhér bárdja sújt felé, s a halál árnyékai gyűlnek a mártír köré, felszáll utolsó gondolata - miként a nagy ébredés hajnalán ez lesz majd első gondolata -, hogy találkozzék az Életadóval, aki örömmel üdvözli Atyja áldottainak országában.

Közel húsz évszázad múlt el azóta, hogy Pál, a nagy apostol, mint Isten Igéjének tanúja és mint Jézus Krisztus bizonyságtevője, vérét ontotta. Noha egyetlen hűséges híve sem örökítette meg az utókor számára e szent ember életének utolsó pillanatait, azonban a Szentlélek ihletett kijelentése megőrizte számunkra utolsó bizonyságtételét. Szava harsány kürtzengésként hangzik azóta is, minden korszakon át és lelkesíti bátorságával Krisztus bizonyságtevőinek ezreit. Diadalmas öröme átrezdül, visszhangzik lesújtott emberi szíveken, hogy Pállal együtt dobbanjon a Megváltó felé: "Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam; végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megáll nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését." (2. Tim. 4, 6-8.)
A hűség méltán koronáztatik meg és meg is érdemli a koronát.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Salamon a zsidók kivonulása után 480 évvel, uralkodásának negyedik évében kezdte el építeni a templomot. Az Úr részletes utasításokat adott a bámulatos építkezéshez, Salamon pedig mindent pontosan azok szerint teljesített. Nem akart nagyképű lenni, de szeretett volna egy házat az Úrnak. A pusztában felállított szent sátorhoz hasonlóan, Isten most is szigorú előírásokat adott, és Salamon engedelmeskedett! Az is nagy jelentőséggel bír, hogy az építkezés közepette az Úr megszólítja Salamont – valószínűleg álmában –, és ígéretet tesz neki. Hogyha követi az Urat, megtartja minden rendelését, végrehajtja ítéleteit, és betartja parancsolatait, akkor biztosítja Salamont arról, hogy Izrael gyermekei között fog lakni. Ez a csodálatos ígéret nyilvánvalóvá tette Salamon és Izrael népe előtt, hogy az Úr kitart mellettük. A kezdetektől fogva az volt Isten vágya, hogy az emberekkel lehessen. Mózes ezt a parancsot kapta Istentől: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam" (2Móz 25:8).

A keresztényeknek és mindazoknak, akik szeretik Istent, nagyszerű érzés tudni, hogy a Mindenható csakis arra vágyik, hogy velünk lehessen. A zsoltáríró azt mondja: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!" (Zsolt 90:1). Ennek a hajléknak több jelentése is van: házban lakni, letelepedni, maradni, valamint sátrat és imaházat is jelent. Salamon megtapasztalta Isten jelenlétét az életében, és azt szerette volna, hogy Izrael népe is megértse ennek jelentőségét. Azt szerette volna, hogy ők is megtapasztalják és megértsék, Isten mennyire vágyódik arra, hogy közösségben legyen velünk.

Mi is az élő Isten temploma vagyunk. Végül az emberek megértették, hogy Salamon nagy temploma, amit építtetett, csak egy szimbolikus épület volt. Salamonhoz hasonlóan, aki figyelmesen követte az utasításokat, nekünk keresztényeknek is el kell fogadnunk Isten vezetését, hiszen Szentlelke által Ő maga lakozik bennünk.

Leo Ranzolin

209. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  50-51. fejezeteihez (augusztus 4-10.).

Egy pszichiáter barátnőmmel folytattam beszélgetést, amikor megjegyezte, hogy az elkerülhetetlen fájdalom miatti gyötrődést az emberek gyakran csak fokozzák azzal, hogy saját maguknak okoznak szükségtelen szenvedést. Beszélt nekem a diagnózisáról, amit 16 éves korában kapott, és ami egy életveszélyes krónikus betegség miatt alakult ki. A betegsége miatt többször volt sztrókja, többször kapott kemoterápiát, majdnem elvesztette a veséit és úgy tájékoztatták, nem fogja megérni a 40 vagy 45 éves kort. Ma már 42 éves és egészséges, és a lecke, amit megoszt velünk, a gyógyulásának története mellett arról szól, hogy hogyan lehet a nehézségeket kibírni „szenvedés” nélkül.

Újraolvasván Pál tapasztalatát Néró kezeiben és Péter jellemformálódását a Fazekasmester kezeiben, azt kérdezem magamtól, vajon a nehézségeiket ezeknek az érzéseknek a szemüvegén keresztül értelmezték-e: önvád, szégyen, félelem és kétségbeesés.

Mindketten megtapasztalták a következőket: megfosztottság, elutasítottság, üldöztetés. Vajon pazarolták-e a drága idejüket azon morfondírozva, hogy őket kell-e hibáztatni a helyzetükért, vagy azt gondolva, hogy „Talán sosem fogom jól csinálni?”, „A barátaim elhagytak, ez azt jelenti, hogy semmit sem érek.” vagy „Nézz csak rám, a börtöntöltelékre! Egy kudarc az életem!”

Az orvos barátnőm elmagyarázta nekem, hogy a szenvedést az okozza, hogy „jelentést” társítunk a fájdalmunkhoz. Pál jól megtanulta, hogyan bírja ki a próbákat anélkül, hogy szenvedést okozna magának, hiszen a kijelentése is ezt bizonyítja: „megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.” Péter pedig így írja: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek.”

A barátnőm egyike a legjókedvűbb és szeretetteljesebb embereknek, akit csak ismerek, és ő ezt annak a jó néhány évnek tulajdonítja, aminek során azt tanulta meg, hogy hogyan gyarapodjon az elkerülhetetlen fájdalom által, szenvedés nélkül.

Jeanne Van Den Hurk
Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: