Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 56. fejezet 1506. nap
Patmos szirtjei és sziklái között érintkezett János
Teremtőjével. Áttekintette múltját; megemlékezett az áldásokról, melyekben
részesült, és szíve túláradt mennyei békével. Keresztény életet élt, így hát
bátran elmondhatta: "Tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe."
(1. Ján. 3, 14.) De egészen más volt a császár helyzete, aki őt száműzte. Csak
harcmezőkre és vérfürdőkre tekinthetett vissza, elpusztított otthonokra, síró
özvegyekre és szerencsétlen árvákra. Ilyen gyümölcsöket érleltek nagyravágyó
tervei a világuralomért.
Elszigetelt otthonában Jánosnak több alkalma volt az
elmélkedésre, mint valaha. Tanulmányozta az isteni erő megnyilatkozását a
természet könyvében, és az ihletett Írások tekercsein. Élvezetet nyújtott számára,
ha elmélkedhetett a teremtés művén; imádattal borult le az isteni Építőmester
előtt. Régente gyakran gyönyörködött az erdő borította magaslatok, zöld
pázsitos völgyek és termékeny földek szépségein; a természet ezernyi változata
a Teremtő bölcsességére és művészetére emlékeztette. Most pedig olyan
környezetben élt, mely sokak szemében sivárnak és ridegnek tűnt. De János
másként látta. Noha minden, ami körülvette, puszta és kietlen, de a fölötte
kéklő égbolt olyan tiszta és szép, mint Jeruzsálem, szeretett városa fölött. A
vad szakadékok, a sziklák, az örvénylő mélységek, a mennybolt éjszakai pompája
fontos dolgokra tanította. Mindannyi Isten hatalmát és dicsőségét hirdette.
Az apostol a szigeten mindenfelé az özönvíz nyomait
láthatta, mely egykor elöntötte a földet, mert lakói áthágták Isten törvényét.
A sziklatömbök, melyek a föld felszínére vetődtek, mert vizek törtek fel a
mélységből, élénken felidézték képzeletében Isten félelmes haragjának
rettenetes kitörését. "A sok vizek zúgásában", midőn a mélység a
mélységet szólítja (Zsolt. 42, 8.) - az apostol a Teremtő hangját hallotta. A
háborgó szelektől felkorbácsolt tenger az élő Isten felgerjedt haragját
szemléltette előtte. A zajgó, tajtékzó, hatalmas hullámok, melyeket láthatatlan
kéz tart fogva medrükben, egy végtelen hatalom fékező, irányító erejéről
beszéltek. Ezzel ellentétben, annál világosabban ismerte fel az apostol halandó
emberek balgaságát és gyengeségét, akik - noha porból lett férgek - képzelt bölcsességükkel
dicsekszenek; lázadnak a világegyetem Uralkodója ellen, mintha csak hozzájuk
hasonló Lény lenne. A sziklák Krisztusra emlékeztették; erősségének sziklájára,
melynek védelme alá bátran húzódhatott. A száműzött apostol lelkéből a sziklás
Patmosról, Istene utáni mélységes, forró vágy szállt fel; bensőséges imáival
fordult Hozzá.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok
6
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Jordán mellé
építendő, új iskolához vágtak éppen fát, amikor az egyik fiatal munkás
elveszítette fejszéjének fejét, ami elrepült, és a vízbe esett. Az ifjú
Elizeushoz kiáltott: „Jaj, uram! Pedig ezt is
kölcsönkértem!” (5.vers) Mit fogok
tenni? Nincs pénzem, hogy újat vegyek helyette! Így aztán a próféta levágott
egy darab fát, és odadobta a vízbe, ahol a fejsze feje elsüllyedt, mire az
hirtelen felbukkant a felszínre, és megkerült. Akárcsak Péter, ha Jézuson
tartjuk a tekintetünket, járhatunk a vízen.
Érdekes,
hogy Elizeus egy fadarabot dob a vízbe. Ezt tette Mózes is, hogy Márában édessé
tegye a keserű vizet. A fadarab mindkét esetben a kereszt erejét szimbolizálja.
Mi más lenne képes megtenni a lehetetlent, hogy az acél ússzon a vízen, és a
keserű víz édessé váljon? Ez a kereszt ereje!
A
második nagyszerű történet ebben a fejezetben Elizeusnak, Isten szolgájának
legyőzhetetlenségét mutatja be az arám haderővel szemben. Arám királya
seregének nagy részét Dótán kis városába küldi, hogy fogják el Isten
prófétáját. Elizeus azonban Isten tüzes szekerekkel és lovakkal ábrázolt
mennyei seregének védelmében áll, és foglyul ejti az arám sereget. Istent arra
kéri, hogy vaksággal sújtsa őket. Samáriába, Izrael királyához vezeti őket.
Amikor visszakapják látásukat, rájönnek, hogy az ellenség fővárosában vannak
teljesen bekerítve. Abban a hitben, hogy Isten embereinek a gonoszt jóval kell
legyőzniük, Elizeus azt tanácsolja a királynak, hogy adjon nekik enni, és
engedje őket hazamenni. Ezután egy pár évig nem merült fel bennük, hogy
megtámadják Izraelt, de végül megtették, és éhínség idején ostromolták
Samáriát.
Drága
Urunk, adj nekünk hitet, hogy emlékezzünk, Te a segítségünkre küldöd az ég
minden seregét, semmint hogy egyetlen bízó lelket is legyőzzön az ellenség.
Segíts emlékeznünk ezekre az igékre is: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret,
és ha szomjazik, adj neki vizet,… az Úr pedig visszafizeti, amit adtál.”
Doug Batchelor
212. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 56. fejezetéhez (augusztus 25-31.).
János, a fiatalember, aki engedélyt kért arra,
hogy tűz szállhasson alá az égből egy őket elutasító falura (Lukács 9:54), a
Szentlélek hatalma által a szeretett tanítvánnyá vált, és egyúttal a tizenkettő
közül az utolsó túlélővé. Mostanra már öregemberként túl sokat látott a
megpróbáltatásokból, a testvére kivégzésétől kezdve a templom elpusztításáig.
Azonban semmi sem tarthatta vissza őt attól, hogy a Jézustól hallott üzenetet
terjessze.
A zsidó vezetők és még a római császár is minden
tőlük telhetőt megtettek, hogy elhallgattassák, azonban végül a legtöbb, amit
tehettek, az volt, hogy száműzik egy kopár, földközi-tengeri szigetre, egy
Patmosz nevű helyre. János számára ez a terméketlen sziklás vidék is az élet és
a béke helye volt, mert az Ura vele volt. Manapság a világ minden tájáról
érkezett embereket a kompok szállítják ide, hogy lássák ezt a sivár vidéket,
hiszen Isten idős szolgálója itt kapta látomásait. Isten az egyik legidősebb
követőjét választotta ki a világmegváltoztató üzenetének hordozójává.
Isten sosem ígér kényelemben eltöltött életet,
azonban az Ő szolgálatában eltöltött élet az egyetlen út, hogy arra a
változásra és békére találjunk, amit János és a hozzá hasonló emberek
megtapasztaltak. Az ellenség gyűlöli, ha Istent szolgáló, hűséges életű
embereket lát, és gyakran próbákat és nehézségeket küld rájuk, azonban nincs
hatalma az Istennek alázatosan odaszentelt életet elpusztítani.
Michael White
Bibliaoktató és fordító
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba
Ámen🛐✝🙏
VálaszTörlés