Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1662. nap
Bűnösök sírva kérdezték: "Mit kell nékem cselekednem,
hogy üdvözüljek?". Azok, akik eddig becstelenül éltek, igyekeztek az
okozott kárt megtéríteni. Mindazok, akik békét találtak Krisztusban, vágytak
másokkal is megosztani az áldást. A szülők szíve gyermekeik felé fordult, a
gyermekeké pedig szüleik felé. A gőg emelte válaszfalak halomra dőltek. Őszinte
bűnvallomások hangzottak el, és a család tagjai azok üdvösségéért fáradoztak,
akik a legdrágábbak voltak nekik. Sokszor lehetett a buzgó ima hangját hallani.
Mindenfelé gyötrődő lelkek küzdöttek Istennel. Sokan egész éjszaka buzgón
könyörögtek a bűnbocsánat bizonyosságáért, vagy rokonaik és barátaik
megtéréséért.
Minden rendű és rangú ember tódult az adventhivők
istentiszteleteire. Gazdagok és szegények, rangosak és egyszerűek más-más
okból, de saját fülükkel akarták hallani a második adventről szóló tanítást. Az
Úr féken tartotta az ellenkezés szellemét, amíg szolgái elmondták, miért
hisznek. Néha az eszköz gyenge volt, de Isten Lelke erőt lehelt az igazságba.
Ezeken az összejöveteleken érezhető volt a szent angyalok jelenléte, és naponta
sok emberrel nőtt a hivők száma. Amikor újra és újra felhangzottak Krisztus közeli
eljövetelének bizonyítékai, roppant tömegek hallgatták némán,
lélegzetvisszafojtva a súlyos szavakat. Mintha a menny közeledett volna a
földhöz, és a föld a mennyhez. Isten hatalmát idősek, fiatalok és középkorúak
egyaránt érezték. Az emberek ajkukon dicsőítéssel tértek haza, és boldog hangok
csendültek fel a csendes éjszakában. Az összejövetelek résztvevői soha nem
tudták elfelejteni azokat a különös jeleneteket, amelyeket ott láttak, és a
mélységes érdeklődést, amelyet ott tapasztaltak.
Krisztus eljövetelének pontos időre való meghirdetése
minden osztály számos tagjában nagy ellenkezést váltott ki, a szószéken
szolgáló lelkésztől egészen a legvakmerőbb, istenkáromló bűnösig. A prófétai
ige teljesedett: "Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik saját
kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az Ő eljövetelének ígérete?
Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől
fogva" (2Pt 3:3-4). Sokan, akik azt állították, hogy szeretik a Megváltót,
kijelentették, hogy egyáltalán nem kifogásolják a második advent tanítását;
csupán az ellen tiltakoznak, hogy Jézus visszajövetelének idejét pontosan meg
lehet határozni. Isten mindent látó szeme azonban olvasott szívükben. Ezek az
emberek nem akartak hallani arról a Krisztusról, aki eljön, hogy igazságosan
megítélje a világot. Hűtlen szolgák voltak. Cselekedeteik nem állták volna ki a
szívet fürkésző Isten vizsgálatát. Féltek találkozni Urukkal. Ők sem készültek
fel Jézus fogadására, akárcsak a zsidók Krisztus első adventje idején. Nemcsak
vonakodtak meghallgatni a Biblia világos érveit, de ki is gúnyolták azokat,
akik várták az Urat. Sátán és angyalai diadalt ültek. Gúnyosan vágták Jézus és
a szent angyalok arcába, hogy hitvalló népe oly kevéssé szereti Őt, hogy nem
kívánja megjelenését.
"Senki sem tudja a napot és az órát" - érveltek
leggyakrabban az advent reménység elutasítói. A Szentírás ezt mondja:
"Arról a napról és óráról pedig senki nem tud, az ég angyalai sem, hanem
csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Azok, akik várták az Urat, ezt az
igét világosan és egybehangzóan magyarázták. Világosan kimutatták, hogy
ellenfeleik e kijelentést rosszul értelmezik. Krisztus e szavakat akkor mondta,
amikor tanítványaival beszélgetett az Olajfák-hegyén - miután utoljára távozott
a templomból. A tanítványok ezt kérdezték: "Micsoda jele lesz a Te
eljövetelednek, és a világ végének?". Jézus jelekről beszélt, és ezt
mondta: "Mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó
előtt" (Mt 24:3.33). A Megváltó egyik kijelentését nem szabad cáfolni
másik kijelentésével. Jóllehet senki ember nem tudja eljövetelének napját, sem
óráját, de tanultuk, és tudnunk is kell, hogy mikor van közel. Isten arra is
tanít, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk intését, és nem akarunk tudomást venni
adventje közeledtéről, ez éppoly végzetes lesz számunkra, mint Noé kortársainak
az, hogy nem vettek tudomást az özönvíz közeledtéről. A Mt 24. fejezetében
olvasható példázat szerint éles különbség van a hű és a hűtlen szolga között.
Világossá válik, mi lesz a sorsa annak, aki ezt mondja szívében:
"Halogatja még az én uram a hazajövetelt. " Kiderül, hogy az Úr
miként látja és jutalmazza azokat, akiket vigyázva, eljövetelét hirdetve talál,
és hogyan bünteti azokat, akik visszajövetelét figyelmen kívül hagyják.
"Vigyázzatok azért" - mondja. "Boldog az a szolga, akit az ő
ura, mikor haza jő, ily munkában talál" (Mt 24:42-46). "Hogyha tehát
nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek
hozzád" (Jel 3:3).
Pál megemlíti, hogy lesznek olyan emberek, akiket az Úr
megjelenése váratlanul talál. "Az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj
étjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen
veszedelem jő rájuk... és semmiképpen meg nem menekednek. " De azoknak,
akik megfogadják a Megváltó intését, ezt mondja: "Ti, atyámfiai, nem
vagytok a sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti
mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem
a sötétségé!" (lThessz 5:2-5).
A Szentírás tehát nem igazolja azokat, akik nem tudják,
hogy Krisztus eljövetele közel van. Azok, akik ürügyet akartak találni az
igazság elutasítására, bezárták fülüket a magyarázat előtt. A vakmerő
gúnyolódók, sőt még Krisztus állítólagos szolgái is egyre harsogták:
"senki sem tudja a napot és az órát". Amikor az emberek felébredtek,
és kezdtek érdeklődni az üdvösség után, vallási tanítók léptek közéjük és az
igazság közé, és Isten szavát félremagyarázva, igyekeztek félelmüket
elhessegetni. Hűtlen őrök csatlakoztak a nagy csaló munkájához, és ezt
kiáltották: békesség, békesség - pedig Isten nem szólt békességről. A Krisztus
korabeli farizeusokhoz hasonlóan sokan nem akartak belépni a mennyek országába,
és gátolták azokat is, akik elindultak afelé. E lelkek vérét Isten az ő
kezükből követeli.
Mai Bibliai szakasz: Jób
40
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Megjegyzés: az angol és az új fordításhoz képest 5 vers
eltolódás található. Ebben a felolvasásban az angol változatot követjük.
A 39. fejezetben Isten
befejezte képességének ecsetelését, hogy állatok sokféle faját teremtette meg
különleges tulajdonságokkal. A 40. és 41. fejezetben három jelképes állat
leírását találjuk. Az első kettő félelmetes az emberiség számára, a harmadik a
gonoszok számára lesz félelmetes, de nem a hűséges maradék számára. Mind a
három állat kapcsolatba hozható a vizsgálati és a végrehajtói ítélettel.
Isten tudja, de
megkérdezi, hogy milyen lesz a gonoszok helyzete, akik szembeszállnak az Istennel.
„Mit perlekedik a Mindenhatóval az
akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!" (1-2. vers
- új prot. ford.). Amikor Jób ezt meghallja, térdre esik és csendben marad.
Nincs mit mondania. Kezét a szájára teszi (3-4. vers). Ha kérdés van, nem fog
felelni, ha másodszor is megkérdezik, ő akkor sem ejt ki több szót (5. vers).
Jób érzékeli Isten örökkévaló karjait maga körül és ez a mély és szeretettel
teljes békesség érzése megnémítja őt.
Az Úr azonban még nem
fejezte be mondandóját, mert Jóbnak látnia kell, hogy a vizsgálati ítéletet
végrehajtói ítélet követi majd. Isten felszólítja Jóbot, hogy legyen olyan,
mint egy ügyvéd egy bírói tárgyaláson. „Nosza!
övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem!”
(6-7. vers). Jób úgy viselkedik, mint egy gyerek, de az Úr azt akarja, hogy
férfi módjára (geber) viselkedjen. Isten négy kérdést fog feltenni Jóbnak ebben
a bírósági eljárásban (a vizsgálati és a bekövetkező végrehajtói ítéletben): 1.
„Semmivé akarod tenni az én igazságomat?”
(8a. vers); 2. „Bűnösnek mondasz engem
(ahogy Sátán teszi), hogy te lehess igaz?” (8b. vers); 3. „Van-e olyan karod, mint az Istennek (hogy
véghezvidd az ítéletet)?” (9a. vers); 4. „Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő (amikor kihirdeti az ítéletet)?”
(9b. vers). Jób részéről minden kérdésre a válasz egy határozott „nem”.
Ezek után Isten
felszólítja Jóbot: ha úgy gondolja, hogy úgy viselkedhet mint a Fáraó, akkor
nézzen is ki úgy mint ő: „Ékesítsd föl
magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába!” (10. vers).
Isten azt mondja Jóbnak, hogy ha azt akarja feltételezni, hogy a vizsgálati
ítélet úgy működik, ahogyan a harcos fáraók tették, akkor ellenségeit ássa „el
valamennyit a föld alá, zárja el őket rejtett helyre!” (13. vers). Mózes élt
Egyiptomban és ismerte a fáraó büszkeségét. Ha Jób le tudja győzni ellenségeit,
mint egy fáraó a harci szekerén, „akkor
még én is (Isten) dicsérlek téged, mert megsegített a jobbod” (14. vers).
De Isten egy nagyobb
ellenségről szeretne beszélni és egy nagyobb harcos Messiásról, aki el fog
jönni. Ezért bemutat két vadállatot, amellyel ember nem bír el és egy
harmadikat, amely a harcos Messiást fogja szimbolizálni. Őt a 41. fejezet
nagyobb részletességgel fogja bemutatni. A fejezet hátralévő vadállatairól úgy
vélik, hogy az a víziló és a krokodil lennének. Az első részben sok kifejezés
illik a vízilóra, a második részben pedig a krokodilra. Azonban sok igényes
olvasót nem nyugtat meg ez értelmezés a rövidfarkú vízilóról, akinek „merev a
farka, mint a cédrus” (17. vers). Azonban a vízilovat és a krokodilt jól
ismerték az ősi Egyiptomban. Ennek a hatalmas állatnak jellegzetes
tulajdonságai vannak. a. Isten teremtette őt éppúgy, mint Jóbot és az egész
emberiséget; b. a lábai és a hasa képezi erejének forrását (16. vers); c. farka
merev, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak (17. vers); d. csontjai,
mint az érc-csövek (nehusa), lábszárai, mint a vasrudak (barzel) (18. vers).
A kritikusok
morgolódnak és azt mondják, hogy a vasat nem ismerték abban az időben. A
régészek azonban egymástól távol levő helyeken találtak Jób idejéből származó
vasat. Nincs szükség a könyv későbbi keletkezése mellett érvelni és tagadni
Mózes szerzőségét.
Ez az állat magasabb a
nádnál, nagyobb a mocsárnál és a fák árnyékánál a folyó partján (20-22. vers).
Egy víziló el tud rejtőzni a nádasban és a fűzfák árnyékában, de ez állat olyan
nagynak tűnik, hogy a víziló kicsi mellette. Mialatt Mózes Midián földjén ezt a
könyvet írta, hallhatott róla vagy tanulmányozhatta a Jordán folyó áradásait,
amelyet később láthatott is. Nyilvánvalóan ez a vízilószerű lény az özönvíz
után élhetett, mert Jób ismerte. Azt is tudjuk, hogy a kihalt dinoszaurusz
ismert volt Jób idejében, mert leírást találunk róla ősi cseréphenger
feliratokon. Isten erről a fajta dinoszaurusz-szerű hatalmas lényről beszél. A
víziló találó lehet, de túl kicsi a leíráshoz képest.
Fel kell készülnünk
ezen állatok titokzatos tulajdonságainak megértéséhez, mert azok Isten
ellenségeinek a jelképeivé válnak, sokkal pontosabban sátán jelképeivé. Isten
ezen állatok teremtéséről beszél (19. vers). „Az Isten alkotásainak remeke ez” (egy olyan jellegzetesség, amely
sátán, mint Lucifer esetében is megtalálunk, amikor Isten megteremtette őt a
Mennyben). Isten képes megsemmisíteni sátánt (19. vers). Krisztus a harcos
Messiás, el fogja pusztítani sátánt a millennium végén. A hadakozó Isten ráveti
szemeit Sátánra és megsemmisíti őt (24. vers).
Drága
Istenünk! Azt tanuljuk, hogy Te még mindig uralkodsz. Sátán éppúgy a környékünkön
ólálkodik, mint Jób életében, ezért szükségünk van a te oltalmadra. Megváltásod
végül nyilvánvalóvá lesz, amint megszabadulunk az ellenséges erők fennhatósága
alól. Köszönjük, hogy a Te uralmad alatt biztonságban lehetünk! Ámen!
Koot van
Wyk
234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
20. fejezetéhez
(január 26 – február 1.).
Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az
1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt,
amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban
arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a
régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.
Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította
a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a
„jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések
könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek
nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert
teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek
is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző
európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt
felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az
ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres
volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és
elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.
Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy
soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a
„teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit
felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel
rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre
vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a
Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.
René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése