2021. április 18., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 18 - VASÁRNAP - Zakariás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/


Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

 

Olvasmány – E.G. White Az imádság 3. fejezet 2103. nap

3. fejezet (1. rész) – ISTEN MEGHALLGATJA AZ IMÁT

Isten meghallgatja az alázatosak imáját. – Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk? Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk arra, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, amikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek? Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és a közelében tartózkodni.

Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is. – Jézushoz vezető út, 94. o.

Az alázatos, bizakodó, töredelmes szívűeket Isten elfogadja, imáikat meghallgatja, és amikor Isten segít, minden akadály félregördül az útból. Hány kiemelkedő képességű, kitűnő képzettségű bukott már el, amikor felelős polcra helyezték, míg a gyöngébb szellemi képességű, kevésbé kedvező környezet közepette csodálatosan eredményes lett. Az a titka ennek, hogy az előbbiek magukban bíztak, az utóbbiak pedig azzal fogtak össze, azzal egyesültek, akinek csodálatos a tanácsa és hatalmas a karja, hogy meg is valósítsa, amit szándékozott. – Bizonyságtételek 4. kötet, 538 – 39. o.

 

Mai Bibliai szakasz: Zakariás 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%208&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%208&version=NT-HU

A „Seregeknek Ura” kifejezés 18-szor tűnik fel ebben a fejezetben. A „Seregek” az angyalok milliárdjait jelenti, és a kifejezés érzékelteti, hogy az ÚR az igaz Úr, aki olyan hatalmas, hogy uralkodhat az egész univerzum felett úgy, ahogyan szeretné és tervezi. Ez az Isten szól itt, akit mi is szolgálunk. Megbízhatunk Benne és az Ő szavában?

Ez a fejezet a Templom újjáépítésének ideje alatt íródott, a fogság után (9. vers). Zakariás leírja, hogy milyen állapotok fognak uralkodni, miután Izrael népe visszatér Jeruzsálembe. Megtapasztalhatják a biztonság és bőség érzetét. Az idős nagypapák, nagymamák és unokák élvezhetik a biztonságos életet. A béke és az öröm, amit az Úr adni akart nekik, csodálatos volt.

A próféta megemlít néhány feltételt is. Mély sóvárgása közben Isten azt mondja, hogy Jeruzsálem lesz a hűség városa (3. vers). Eddig az emberek nem voltak hűségesek Istenhez, de ezután azok lesznek. Az Úr szeretettel inti őket, hogy hogyan cselekedjenek, ha élvezni szeretnék az áldásokat a helyreállított földön: őszintén beszéljenek a felebarátaikkal, igazságos ítéleteket hozzanak, és ne tervezzenek gonoszságot mások ellen.

Ne féljetek (13-15. vers)! Erősítsétek meg kezeiteket, hogy építkezhessetek! Én leszek a ti Istenetek, és ti lesztek az én népem. Azok a dolgok, melyek emberi szemmel lehetetlenek, a Seregek Urának hatalma előtt nem képeznek akadályt. A havi böjt ünneppé változik, az öröm, boldogság és ünneplés alkalmává. Ezért szeressétek az igazságot és a békét (19. vers)!

Minden bátorító üzenet ellenére Izrael visszatérő népe nem teljesítette Isten felkínált feltételeit, ezért a próféta a tekintetét a második templom építéséről az utolsó idők maradék népére irányítja.

A felszólítás nekünk is szól. Mi hogy állunk az Úr napja előtt? Hűségesek vagyunk? Ahogyan részt veszek itt a Megújulás Isten Igéje által programban, a többi munkatársam írásaiban is az egyik visszatérő témakör az, hogy legyünk hűségesek az Úrhoz. Igen, kétség nélkül, legyünk hűségesek az Úrhoz!

Ő a mi Urunk hűségben és igazságban. Mivel egy olyan világban élünk, ami tele van igazságtalansággal és bizonytalansággal, Isten minket is biztató szavával int: aki állhatatos és bízik benne, azt az Úr tökéletes békességben fogja tartani (Ézs 26:3). Ő lesz a mi Istenünk hűségben és igazságban (8. vers).

Zakariás látta, hogy az emberek hogyan fognak összegyűlni a hírvivők köré ebben az időben. Sokan jönnek az Úrhoz különböző városokból és országokból, keresve az Úr kegyelmét és megváltását. Oda fognak menni, ahol hallhatják a „jelenvaló igazságot” a hűséges maradék szájából. Tíz ember különböző országokból fogja a ruhánk szélét, és kér minket, hogy velünk jöhessenek, hogy találkozzanak Vele, mivel hallották, hogy az Úr velünk van.

Milyen ígéretes jövő vár ránk! Legyünk részesei Zakariás látomásának! Legyünk hűségesek az Úrhoz! Ámen. 

Sook-Young Kim 

298. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 3. fejezetéhez (április 18-24.).

„Láthatatlannak érzem magamat.”

„Szeretném, ha meghallanának.”

„Tudni akarom, hogy számítok valakinek.”

Éhség van a világunkban, és nem csak az ételre éhezünk. Az emberek kiéheztek arra, hogy megtalálják életük értelmét és valahova tartozzanak. Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy valakivel megoszthatjuk a boldogságunkat, hogy valaki gondoskodik rólunk, amikor szomorúak vagyunk és valaki azt akarja, ami legjobb a számunka.

Sajnos ebben a világban, ahol élünk, az emberek mindig csalódást fognak nekünk okozni. Ez egy olyan szükséglet, amit csak Isten tud betölteni, és micsoda Istenünk van! Adott nekünk egy ima forróvonalat, hogy bárhonnan és bármikor elérhessük. Nemcsak hogy minden egyes imával foglalkozik, de itt is élt korábban, és elsőkézből tudja, milyen küzdelmeken megyünk keresztül. Ezen felül még a véget is ismeri, kezdettől fogva, és választ tud adni az imáinkra, tudván, mi a legjobb az örökkévalóság szemszögéből.

Miért sóvárog tehát annyi ember Isten után, amikor mindannyiunk számára elérhető? Azért, mert Isten arra vár, hogy bemutassuk őt az embereknek! És ennek most van itt az ideje!

És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.” Márk 16:15

Lisa Ward

Vidéki Élet hetednapi adventista gyülekezet jegyzője, Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba

  

3 megjegyzés: