2021. április 4., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 4 - VASÁRNAP - Habakuk 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/


Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az imádság 1. fejezet 2089. nap

1. fejezet (1. rész) – ISTEN IMÁRA SZÓLÍT

Istennel kapcsolatban lenni, ima által. – Csodálatos dolog, hogy hatékonyan imádkozhatunk. A méltatlan, tévedő halandónak hatalma van, hogy kéréseit Isten elé tárja. Kívánhat-e ember nagyobb hatalmat, mint hogy összeköttetésben legyen a végtelen Istennel? Bár gyenge és bűnös, mégis előjoga, hogy Alkotójával beszélhet. Szavakat mondhatunk, amelyek a világegyetem Uralkodójának trónja elé jutnak. Beszélhetünk Jézussal, amint vándorutunkon haladunk, és Ő azt ígérte, hogy jobb kezünk felől lesz.

Szívünk ápolhatja az Istennel való közösséget, Jézus kíséretében járhatunk. Amikor mindennapi foglalkozásunkat végezzük, elsuttoghatjuk szívünk kívánságait úgy, hogy emberi fül ne hallja; azonban ezek közül egy sem hal el, egy sem veszhet el. Semmi sem fojthatja el a lélek kívánságait. Felülemelkedik az utca zaján, a gépek zakatolásán. Istenhez beszélünk, akinél imáink meghallgatásra találnak.

Kérjetek tehát! Kérjetek és adatik! Kérjetek alázatosságot, bölcsességet, bátorságot és hitben való növekedést! Minden őszinte imára válasz jön. Lehet, hogy nem úgy jön, amint vágyakoztok rá, vagy nem akkor, amikor várnátok, de mindenkor olyan időben és módon jön a felelet, amikor a legnagyobb szükségetek lesz rá. [8]* Imáitokra, amelyeket a magányosságban, kimerültségben, megpróbáltatás közben mondotok, Isten válaszol – nem mindig várakozásotoknak megfelelően, de mindig a javatokra. – Az evangélium szolgái, 258. o.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy imádkozzunk. – Az Úr megadja számunkra az előjogot és az alkalmat, hogy őszinte imával személyesen keressük Őt, megnyissuk megterhelt lelkünket, és semmit se titkoljunk el az előtt, aki e meghívást intézte hozzánk: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) Ó, mennyire hálásaknak kellene lennünk azért, hogy Jézus Urunk vágyik terheink viselésére, betegségeink gyógyítására, testünk megerősítésére, ha ez a javunkat és az Ő dicsőségét szolgálja. – Egészségügyi missziómunka, 14. o.

Meghívása ekképpen hangzik: „Jöjjetek hozzám!” Bármi is lenne félelmetek és megpróbáltatásotok, hozzátok ügyeteket az Úr elé! – Jézus élete, 329. o.

Beszéljetek Jézusnak minden szükségetekről! – Kevesen becsülik meg és hasznosítják az ima értékes kiváltságát. Menjünk Jézushoz, és mondjuk el neki minden szükségletünket. Apróbb gondjainkat és tanácstalanságunkat csakúgy, mint nagyobb bajainkat. Bármi nyugtalanít, bármi gyötör, vigyük az Úr elé imában. Amíg tudjuk, hogy minden lépésünkhöz Krisztus jelenlétére van szükségünk, addig Sátán kevés alkalmat talál arra, hogy kísértéseivel gyötörjön. Ellenfelünk ügyesen kigondolt mesterkedése arra irányul, hogy távol tartson bennünket legjobb és legmegértőbb barátunktól. Nem kellene senkit a bizalmunkba fogadnunk, egyedül csak Jézust. – Bizonyságtételek 5. kötet, 200–201. o.

Mai Bibliai szakasz: Habakuk 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%202&version=NT-HU

A második fejezet azzal kezdődik, hogy Habakuk úgy mutatkozik, mint egy szolgálatban levő őr, aki választ vár Istentől az őt foglalkoztató kérdésekre.

A 2. versben Isten válaszol, és arra utasítja a prófétát, hogy a választ jegyezze fel. Noha késlekedés előfordulhat, Isten tervét azonban semmi sem gátolhatja meg. A 4. vers szembeállítja a babiloniak gonosz kívánságait az igaz Júda vágyaival: „az igaz pedig az ő hite által él”. Ezt a kijelentést az Újszövetség újra és újra visszhangozza (Róm 1:17; Zsid 10:38-39). A függöny elhúzásával és annak bemutatásával népe számára, hogy hogyan dolgozik a színfalak mögött, Isten arra hívja a népét, hogy bízzanak benne, várjanak rá türelemmel, és éljenek hit által. Nem számít, hogy mennyi a gonoszság, nem számít, hogy a dolgok mennyire reménytelennek tűnnek az emberi szem számára, Istennek mindig lesz egy maradéka, aki azt teszi, ami helyes őelőtte.   

A fejezetben egy hat jajból álló lista található: jaj a kevélyeknek (4-5. vers), a kapzsi és pénzsóvár embereknek (6-8. vers), a tisztességteleneknek (9-11), az erőszakosoknak (12-14. vers), a részegeseknek, erkölcsteleneknek (15-17. vers) és a bálványimádóknak (19-20. vers). 

A jajokat két részre lehet osztani, és mind a két rész egy fontos kijelentéssel zárul. A 14. vers kijelenti, hogy noha Babilon legyőzhetetlennek látszik, világi dicsőségben sütkérezik, erőszakos és megfélemlítő szabályait rákényszeríti másokra egy ideig, de amikor eljön Isten ideje, teljesen elpusztul majd. Isten dicsősége betölti a földet, és Babilon és mindazok, akiket ő képvisel, csupán halovány emlékké válnak.

A fejezet végén Habakuk újra kihangsúlyozza azt a tényt, hogy amikor a bűnös emberek szembetalálják magukat a szent Istennel, semmi mondanivalójuk sem marad.

Az Úr nemsokára visszajön, hogy megítélje a világot és mindazokat, akik ellene szegültek, és akik egykor olyan nagyoknak és hatalmasoknak tűntek, meg sem bírnak majd szólalni. Isten dicsősége betölti a földet, és a maradék hite, akik bíztak Benne, jutalmat nyer. Ámen 

Audrey Andersson 

296. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG   1. fejezetéhez (április 4-10.).

„Ingyenes ajándék” (hogyha jelentkezel egy drága előfizetésre)

„Hatalmas megtérülés kis befektetéssel” (ami eltűnik, amint kifizetted a regisztrációs díjat)

„Tabletta, amely elmulasztja a fájdalmat” (továbbá függőséget okoz és halálos)

Nap mint nap látunk és hallunk hirdetéseket, amelyek átvernek. Ha túlzottan jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg így is van. Semmi érdemleges nincsen ingyen igazából – kivéve, ha Istenről van szó!

Az imádság egy olyan csodálatos adomány, hogy néha nehéz elhinni, hogy igaz. Az imádság egy közvetlen telefonvonal a világmindenség Teremtőjéhez! De nem csak erről van szó; Ő sosem elfoglalt, mindig érdekli még a legkisebb szükségletünk is. Imádkozhatunk akár beszéd nélkül is, és ez egy olyan kiváltság, amelyet sosem vehetnek el tőlünk.

Annyira hozzá vagyunk szokva a hirdetésekhez, hogy azt hisszük, senki sem ad nekünk úgy valamit, hogy nem vár el legalább ennyit cserébe.

Isten azonban nem ilyen. Imádságaink sosem fárasztják vagy terhelik Őt. El akarja venni a félelmeinket, fájdalmainkat és csüggedéseinket, hogy cserébe nekünk békét, örömet és reményt adjon! Istenben egy barátot találunk, aki sosem hagy el minket, aki a legjobbat akarja számunkra, és aki többet áldozott fel, mint amit valaha is el tudunk képzelni, hogy megváltson minket a bűn rabságából.

Isten a menny előízét ígéri nekünk, ha a bizalmunkat teljesen belé vetjük és mindenről beszélgetünk vele. Tervezzük el hát, hogy ezt az ingyenes ajándékot rendszeresen használjuk!

Lisa Ward

Vidéki Élet hetednapi adventista gyülekezet jegyzője, Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba

 

1 megjegyzés: