Higgyetek az Ő prófétáinak - október 31 - VASÁRNAP - 1 Tesszalónika 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 30. fejezet 2291. nap

31. fejezet (1. rész) – KÉRJÜNK, HOGY ADHASSUNK!

Krisztus folyton olyan dolgokat hallott az Atyától, amit elmondhatott nekünk. „Az a beszéd, amelyet hallotok – mondta Jézus –, nem az enyém, hanem az Atyáé.” „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.” (Jn 14:24; Mt 20:28) Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Nem önmagával törődött, hanem másokkal. Reggelenként – az Istennel töltött órák után – a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg megerősítette, hogy szavaival áldást áraszthasson másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem – mondta –, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.” (Ésa 50:4)

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. [305] Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: „Uram, taníts minket imádkozni!”

Jézus Krisztus elismételte nekik a Hegyibeszédben már elmondott Miatyánkot. Majd egy példázattal szemléltette tanítását.

„Ki az közületek, akinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie; az pedig onnét belülről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked. Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél, és ád néki, amennyi kell.”

Krisztus itt egy olyan embert állít elénk, aki azért kér, hogy legyen mit adnia. Kenyeret kell kapnia, különben nem tudja kielégíteni a későn jövő, fáradt vándort. Szomszédja le akarja rázni, de ő nem hagy fel a könyörgéssel, mert segítenie kell barátján. Erőszakosságát végül siker koronázza. Megkapja, amire szüksége van.

 

Mai Bibliai szakasz: 1 Tesszalónika 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Tesszalonika%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thesszalonika%204&version=NT-HU

A 4. és 5. fejezetekben Pál a múltról áttér a jövőre. Voltak olyan dolgok, amelyek hiányosak voltak a thesszalonikai gyülekezeti tagok életében (3:10). Pál segít ezeket a hiányosságokat orvosolni. A levél elkezdi ezt a folyamatot, de a megvalósulás nem lehet teljes egészen addig, míg Pál és a thesszalonikaiak nem lesznek újra együtt.

Isten örül annak, amikor a mi jellemünk és viselkedésünk összhangban van az Ő jellemével és magatartásával (4:1-2). Amikor kedvesek és szívélyesek vagyunk, akkor Isten kedves és szívélyes jellemét tükrözzük. Amikor megtartoztatjuk magunkat a szexuális erkölcstelenségtől, tiszteletben tartjuk azt az értéket, amit Isten tulajdonít a másik embernek (4:3-8).

Hogyan élhetnénk „csendes életet” egy mai nagyvárosban (4:9-12), ahol a pénzhajhászás, a dolgok hajhászása és a földi kapcsolatok hajhászása tűnik a legfontosabb dolognak? Ezek azonban nem tudnak megelégíteni hosszú távon. Csak az örök érvényű dolgok biztosítanak békességet az élet zűrzavarában.

A 13-18. versekben Pál rátér a végidei eseményekre, nem azért, hogy minden részletet tisztázzon, hogy mi fog történni a vég előtt, hanem azért, hogy élet egy valós kérdésével, a reménytelen gyásszal foglalkozzon. A szakasz kulcsszava minden bizonnyal az „együtt” kifejezés. Az élők és a meghaltak együtt vitetnek fel, hogy mindannyian együtt legyenek az Úrral. Ez előtt egyik csoport sem volt ebben az értelemben az Úrral. A reménytelen gyászra való válasz az egész örökkévalóságon át tartó folyamatos közösség reménye.

Jon Paulien

327. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 31. fejezetéhez (október 31 – november 6.).

Természetünktől fogva önzőek vagyunk. Attól kezdve, hogy megszületünk, egészen addig, amíg Jézus elváltoztatja a szívünket, minden arról szól, hogy „én” és „az enyém”. Isten azonban magasabb minőségre hív minket. Olyan életstílusra hív el minket, ami teljesen szembemegy a világ mintájával.

Az emberek szerint, ha sikerre vágysz, mindig törekedj arra, hogy első legyél. Jézus szerint „a királyságomban az utolsók lesznek az elsők”. (Lásd Máté 20:16) Az emberek szerint, ha naggyá akarsz válni a világban, tarts meg, amit csak tudsz, magadnak. Jézus szerint, ha el akarsz jutni a királyságba, amit csak tudsz, adj oda másoknak. (Lásd Lukács 6:38)

Amikor Isten szavát tanulmányozzuk, azt fedezzük fel, hogy a „szeretet törvénye” valójában Isten uralkodásának az alapja. „Isten arra vágyik, hogy valamennyi teremtménye a szeretet szolgálatába álljon”, és ezt a szeretetet nem csak Ő maga felé szeretné, hanem egymás iránt is. Valójában az Isten iránti szeretetünket azzal mutatjuk ki, ahogyan szeretjük egymást és ahogyan bánunk egymással. És ennek a szeretetnek tükröződnie kell az imádságainkban is. Az imaéletünknek nem csak saját magunkról vagy a saját önző érdekeinkről kell szólnia. Mások javára kell irányulnia, a test hasznára, az elveszettek üdvösségére.

Ahogy tehát ennek a szép áhítatnak a végéhez közeledünk, vizsgáljuk meg a szívünket és kérdezzük meg: mi az indítékunk az imádságunk mögött? Természetesen a legelső vágyunk az kell legyen, hogy minél többet kapjunk Jézusból, hogy egyre jobban ismerjük meg Őt, és szeressük Őt. De ne álljunk meg itt. Kérdezzük meg, hogy mit adhatunk. Legyünk az Ő földi közbenjárói, kitöltvén az űrt a szükségben lévő világ felé.

Melody Mason

A Daring to Ask for More: Divine Keys to Answered Prayer c. könyv szerzője

Fordította Gősi Csaba

 

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 30 - SZOMBAT - 1 Tesszalónika 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 30. fejezet 2291. nap

30. fejezet (7. rész) – A MIATYÁNK

„TIÉD AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG” (MT 6:13)

Az Úr imájának utolsó mondata, akárcsak az első, az Atyára mutat, akié minden hatalom, aki mindenki fölött áll. Az Üdvözítő látta a tanítványokra váró éveket, amelyek nem olyanok lesznek, amilyenekről ők álmodoztak; nem földi jólétben és megtiszteltetésben telnek majd, hanem emberi gyűlölettől és sátáni dühtől viharos, sötét idők várnak rájuk. A nemzeti viszály és romlás közepette a tanítványok lépéseit veszélyek kísérik, és gyakran elfogja majd őket a félelem. Jézus tudta, hogy tanítványai látni fogják a jeruzsálemi templom romjait, az istentisztelet megszűnését, Izrael népének szétszóratását, mint hajóroncsét az elhagyatott parton. Az Üdvözítő így szólt követőihez:

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről. Mert nemzet támad nemzet ellen és ország ország ellen, és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.” (Mt 24:6–8) Jézus követői mégse tartsanak attól, hogy reménységük hiábavaló, vagy Isten magára hagyta a világot. A hatalom és dicsőség csakis Őt illeti, akinek csodálatraméltó szándékai feltartóztathatatlanul haladnak előre beteljesedésük felé. A mindennapi szükségleteinkért elmondott imával Krisztus arra tanít, hogy felülemelkedve a gonosz birodalmán és hatalmán, Urunkra tekintsünk, akinek uralkodása mindenekfölött való, aki Atyánk és örök barátunk.

Jeruzsálem pusztulása annak a végső romlásnak volt az előképe, amely később maga alá temeti a világot. A város pusztulásával részben beteljesedett jövendölések közvetlenül vonatkoznak az utolsó napokra is. Ma is nagy horderejű, komoly események előtt állunk, olyan válság küszöbén, amilyet sohasem látott a világ. Számunkra ugyanúgy, mint az első tanítványok számára, biztatóan csendül a megnyugtató szó, hogy Isten uralkodik mindenekfelett. A rövidesen bekövetkező események sor- és időrendje Alkotónk kezében nyugszik. A menny Ura a saját hatáskörében tartja mind a nemzetek sorsát, mind egyházának ügyét. Az isteni tanító azt üzeni a terve megvalósításában közreműködő minden emberi eszköznek, amit egykor Círus királynak mondott: „Felöveztelek téged, bár nem ismertél.” (Ésa 45:5)

Ezékiel próféta látomásában kezet látott az angyalok szárnya alatt (Ez 1:8). Ez arra tanítja Isten szolgáit, hogy Isten hatalma teszi eredményessé őket. Akiket az Úr a hírnökeiként alkalmaz, ne gondolják, hogy Isten munkája tőlük függ, rajtuk múlik. A felelősség terhe nincs véges, halandó lényekre helyezve. Aki sohasem szunnyad, Ő munkálkodik terve véghezvitelén. Ő viszi előre munkáját, hiúsítja meg az istentelenek szándékait, zavarja össze az Isten népe ellen gonoszságot forralók tanácsát. Aki mindenható uralkodó, aki a seregek Ura, Ő uralkodik a kerubok közt, és őrködik ma is gyermekei fölött viszontagságaik közepette. Aki az egeken uralkodik, Ő a mi Megváltónk. Ő mér le minden próbát, őrködik a kemence tüzén, amelyben mindenkinek meg kell próbáltatnia. Amikor a királyok erősségeit megdönti, amikor legyőzi ellenségeit, népe akkor is biztonságban lakozik kezében.

„Ó, Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied… a Te kezedben van mind az erősség, mind a birodalom; a Te kezedben van mindeneknek felmagasztalása és megerősíttetése.” (1Krón 29:11–12) – Gondolatok a Hegyibeszédről, 102–122. o.

 

Mai Bibliai szakasz: 1 Tesszalónika 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Tesszalonika%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thesszalonika%203&version=NT-HU

Ennek a fejezetnek és az előző végének is (2:13-3:13) fő témája a barátság. Pált és a thesszalonikaiakat mély érzelmi szálak kötötték össze. Kapcsolatuk azonban több volt érzelmi kötődésnél, örök barátság volt (2:19-20; 3:13). Ez a kapcsolat nem csak a megfelelés miatt történt az evangélium érdekében. Pál az egész örökkévalóságon át közel akar lenni hozzájuk. 

Pál azért vágyik annyira, hogy találkozzon a thesszalonikaiakkal, mert bennük látja szolgálata szentesítését. Amikor Jézus visszajön, a thesszalonikaiak lesznek az ő öröme és dicsekedése Jézus előtt (2:19-20). Pál nem elégedett meg csupán azzal, hogy üdvösséget nyert, látni akarta a bizonyítékát annak is, hogy az ő élete milyen áldást jelentett másoknak. A gyülekezetnek szüksége volt Pálra, de Pálnak is szüksége volt a gyülekezetre.

Miközben az evangélium (amit Jézus rólunk gondol) erőteljes módja annak, hogy stabil önértékelést építsünk ki, gyenge emberi természetünk vágyik a siker jeleire. Úgy tűnik, hogy Pál apostol sem kivétel ebben. Bizonyos mértékig az ő önértékelése is összekapcsolódott missziós kezdeményezései sikeréhez (3:6-8). Bátorítónak találom azt, hogy még az apostolok is fontosnak tartották azt, hogy mások mit gondolnak róluk.

A végső cél azonban az, hogy feddhetetlennek találtasson Isten előtt az utolsó ítéletben (3:11-13). De ugyanolyan fontos Pálnak az is, hogy Jézus második eljövetele dicsőséges találkozást fog jelenteni a családok és barátok számára, akiknek a közössége örökké fog tartani annak köszönhetően, amit Jézus értük tett. A keresztény kapcsolatoknak nincs szavatossági ideje. Az örökkévalóságra lettek tervezve.

Jon Paulien

326. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 30. fejezetéhez (október 24-30.).

A "Ne égesd a gyertyát mindkét végén" kifejezést használjuk arra, aki oktalanul pazarolja életenergiáját. Ez arra utal, hogy mindannyiunknak véges energiakészlete van, amelyet az életünk során elhasználhatunk. Ez beleillik a humanista szemléletbe, amit megszoktunk; megszületsz, leéled a 70 évedet, vagy annál egy kicsit többet, aztán meghalsz. Valójában azonban az örökkévalóságra lettünk tervezve, ami végtelen.

Ahhoz, hogy mint véges lények az örökkévalóságon át élni tudjunk, egy teljes átalakulásra van szükségünk. Addig viszont szükségünk van egy állandó energiaforrásra és egy feltöltődési lehetőségre. Az étel, a víz és a pihenés kielégíti ezeket a fizikai szükségleteket, de hogyan töltődünk fel lelkileg?

Jézus tudta, hogy a válasz erre az Istennel való közösség. Amikor Jézus „a kimerítő napokat követő, imában eltöltött órák után visszatért, [290] észrevették, hogy arcán béke ül, és érezték, hogy felfrissült. Reggelről reggelre, az Istennel töltött idő után visszatérve magával hozta az emberek számára a menny világosságát.”

Csak az imádság és a közösség által tudunk értelmet adni azoknak a dolgoknak, amelyek a fáradságos napunk során történnek. Szánj időt minden nap arra, hogy leválj a világról, és csatlakozz mennyei töltődhöz, mert Ő „gondol szükségleteinkre, és szeretete, irgalmassága, kegyelme szakadatlanul árad, hogy betöltse ezeket.”

Karen D. Lifshay

Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA gyülekezet, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 29 - PÉNTEK - 1 Tesszalónika 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 30. fejezet 2290. nap

30. fejezet (6. rész) – A MIATYÁNK

„NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL!” (MT 6:13)

A kísértés nem más, mint bűnre csábítás. Nem Istentől ered, hanem Sátántól és szívünk gonoszságából. „Az Isten gonoszsággal nem kísérthető, Ő maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1:13)

Sátán törekszik kísértésbe vinni minket, hogy a jellemünkben levő gonoszság kiderüljön az emberek és angyalok előtt, s így magáénak követelhessen bennünket. Zakariás jelképes jövendölésében Sátán az Úr angyala mellett állva vádolja Jósuát, aki szennyes ruhában áll előttük. Ez az eset megvilágítja, miként viselkedik Sátán azokkal szemben, akiket Krisztus magához akar vonni. Előbb bűnre csábít, azután pedig mint Isten szeretetére méltatlanokat vádol bennünket a mindenség előtt. Az Úr azonban így szólt Sátánhoz: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszök-é ez?” Jósuához pedig így szólt: „Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged.” (Zak 3:1–5)

A szeretettel teljes Isten igyekszik kifejleszteni bennünk Lelkének drága ajándékait. Megengedi hát, hogy akadályokba ütközzünk, zaklatások és nehézségek érjenek minket, de nem átokként, hanem a legnagyobb áldásként. Minden kísértés, amelynek ellenálltunk, minden bátran elviselt próba új tapasztalattal gazdagít, és elősegíti jellemünk építését. Aki isteni erővel ellenáll a kísértésnek, az az ég és föld előtt Krisztus kegyelme hatékonyságát nyilatkoztatja ki.

Bár nem szabad megrémülnünk a próbáktól, ha mégoly súlyosak is, mégis esedezzünk, hogy Isten ne engedjen meg olyan erős próbákat, amelyek gonosz szívünk kívánságai által elsodornának bennünket. Amikor Krisztus imájával könyörgünk, akkor Isten irányításának engedjük át magunkat, és kérjük, hogy biztos ösvényeken vezessen. Ha imánk szívből fakad, akkor utána nem indulunk el a magunk választotta, helytelen úton, hanem megvárjuk, hogy Isten vezessen, amikor így szól hozzánk: „Ez az út, ezen járjatok!” (Ésa 30:21)

Veszélyes mérlegelnünk a Sátán sugallta előnyöket. A bűn szégyent és szerencsétlenséget jelent minden bűnbe esett léleknek. Vakít, félrevezet, és behízelgő, ámító káprázatokkal csalogat. Ha Sátán területére merészkedünk, nincs biztosíték, amely megvédene minket a hatalmától. Amennyiben lehetséges, zárjunk el minden ösvényt, amelyen át a kísértő megközelíthetne bennünket!

Az ima: „Ne vígy minket a kísértésbe” – már önmagában véve is ígéret. Ha elkötelezzük magunkat Istennek, ha Őrá bízzuk magunkat, miénk az ígéret, hogy „nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor 10:13).

A bűn elleni egyedüli védelem, ha Krisztus igazságosságába, szent voltába vetett hit által Ő lakik a szívünkben. A kísértéseknek azért van hatalmuk felettünk, mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, az önzést undorítónak látjuk, és már kívánjuk kiűzni a szívünkből. Amikor a Szentlélek dicsőíti előttünk Krisztus áldozatát, szívünk meglágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket veszítik, és Krisztus kegyelme átalakítja jellemünket.

Krisztus soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek a megváltásáért életével fizetett. Ha megnyílhatna a szemünk, embereket látnánk görnyedni súlyos terhek alatt – akár a nehéz rakománytól roskadozó szekerek –, bánattól gyötörten, a csüggedés miatt készen a halálra. Látnánk az angyalokat is: segítségül sietnek a megkísértettekhez, akik mintegy a szakadék szélén tántorognak. Az angyalok elűzik a gonoszok seregét, és szilárd alapokra helyezik a megkísértetteket. A két csoport közti harc éppoly valóságos, mint két e világi hadsereg csatája.

Ránk is vonatkoznak a Péterhez intézett szavak: „Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lk 22:31–32) Hála Istennek, Ő nem hagy magunkra. Aki „úgy szerette e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, [302] el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16), nem hagy magunkra az Isten és az ember ellenségével vívott csatában. „Adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.” (Lk 10:19)

Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent kezével, amely soha el nem enged. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, akkor éltek. Ez a szeretet olyan erőd, amelyet Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem tud bevenni. „Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz.” (Péld 18:10)

 

Mai Bibliai szakasz: 1 Tesszalónika 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Tesszalonika%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thesszalonika%202&version=NT-HU

Az ókori világban széles körben ismert volt az a tény, hogy a pénz, a szex és a hatalom befolyásolja a legnagyobb mértékben az emberi viselkedést. Az első században sok „utcai prédikátor” árulta nézeteit azért, hogy elkerülje a kétkezi munkát. Mások úgy találták, hogy a nők vonzódtak az olyan férfiakhoz, akik a nagy nyilvánosság előtt elismertek voltak. Mások meg csak úgy tobzódtak a hatalomban, amit a nagy ötleteik nyomán kaptak mások felett. De ha a pénz, a szex és a hatalom motivál, akkor nem az Isten tetszésének vágya motivál. És még csak tudatában sem vagy annak, hogy valóban mik a valódi indítékaid.    

1Thess 2:1-12-ben mélyebb bepillantást nyerhetünk Pál és társai életébe. Az igazi szolgálat azt jelenti, hogy engeded Istennek, hogy Ő vizsgálja meg lelki életedet és indítékaidat, hogy azt mondd, amit valóban hiszel, és mindig azt keresd, ami Istennek tetsző. Megengedni Istennek, hogy megvizsgálja lelki életedet a legjobb útja annak, hogy a lelki hitelességet kialakítsd és fenntartsd (2:3-6). Ezt a hitelességet nemcsak Isten, hanem az élet is teszteli. A szenvedés segít elkülöníteni az igazit a hamistól. Ha az apostolokat a pénz, a szex és a hatalom motiválta volna, a Filippiben történtek azt eredményezték volna, hogy kilépnek a szolgálatból (2:1-2). De indítékaik őszintesége mindenre hatással volt, amit Thesszalonikában tettek (2:7-12).    

Pál és a többi apostol valódi emberek voltak. Lehangoltak, vagy haragosak lehettek, amikor üzenetüket elutasították (1Thess 2:13-16), de bátorítást adott nekik a thesszalonikaiak lelkes hozzáállása (17-20. vers). És mindenek felett, ők megengedték Istennek, hogy vizsgálja meg apostoli őszinteségüket (3-6. vers). Ha az üzenet, amelyet prédikálok nem változtatta meg az én életelemet, vajmi kevés haszna lesz azoknak, akiknek prédikálok.

Jon Paulien

326. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 30. fejezetéhez (október 24-30.).

A "Ne égesd a gyertyát mindkét végén" kifejezést használjuk arra, aki oktalanul pazarolja életenergiáját. Ez arra utal, hogy mindannyiunknak véges energiakészlete van, amelyet az életünk során elhasználhatunk. Ez beleillik a humanista szemléletbe, amit megszoktunk; megszületsz, leéled a 70 évedet, vagy annál egy kicsit többet, aztán meghalsz. Valójában azonban az örökkévalóságra lettünk tervezve, ami végtelen.

Ahhoz, hogy mint véges lények az örökkévalóságon át élni tudjunk, egy teljes átalakulásra van szükségünk. Addig viszont szükségünk van egy állandó energiaforrásra és egy feltöltődési lehetőségre. Az étel, a víz és a pihenés kielégíti ezeket a fizikai szükségleteket, de hogyan töltődünk fel lelkileg?

Jézus tudta, hogy a válasz erre az Istennel való közösség. Amikor Jézus „a kimerítő napokat követő, imában eltöltött órák után visszatért, [290] észrevették, hogy arcán béke ül, és érezték, hogy felfrissült. Reggelről reggelre, az Istennel töltött idő után visszatérve magával hozta az emberek számára a menny világosságát.”

Csak az imádság és a közösség által tudunk értelmet adni azoknak a dolgoknak, amelyek a fáradságos napunk során történnek. Szánj időt minden nap arra, hogy leválj a világról, és csatlakozz mennyei töltődhöz, mert Ő „gondol szükségleteinkre, és szeretete, irgalmassága, kegyelme szakadatlanul árad, hogy betöltse ezeket.”

Karen D. Lifshay

Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA gyülekezet, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 28 - CSÜTÖRTÖK - 1 Tesszalónika 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 30. fejezet 2289. nap

30. fejezet (5. rész) – A MIATYÁNK

„BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK!” (MT 6:12)

Jézus azt tanítja, hogy csak úgy nyerhetünk Istentől bocsánatot, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Isten szeretete Őhozzá vonz bennünket, és ha ez a szeretet megérinti szívünket, bennünk is szeretetet ébreszt testvéreink iránt.

Az Úr imájának befejezése után hozzáfűzte: „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát nektek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt 6:14–15) Aki nem bocsát meg, azt az utat zárja el, amelyen ő is kegyelmet nyerhetne Istentől. Ne gondoljuk, hogy ha az ellenünk vétkezők nem vallják be bűnüket, jogunk lenne megvonni tőlük bocsánatunkat. Igaz, hogy kötelességük lenne bűnbánattal és bűnvallomással megalázni szívüket, azonban akár bevallják hibájukat, akár nem, nekünk mindenképpen a szánakozó irgalmasság szellemével kell viseltetnünk az ellenünk vétkezők iránt. Bármilyen súlyosan bántalmaztak is minket, mégse melengessünk neheztelést, mégse sajnálgassuk magunkat sérelmeink miatt, hanem ahogyan reméljük, hogy Isten elleni vétkeink bocsánatot nyernek, úgy bocsássunk meg mindent mindenkinek, bármit is vétett ellenünk.

Ám a megbocsátásnak sokkal szélesebb körű jelentése is van ennél. Amikor Isten megígéri, hogy nagylelkűen megbocsát, mintha ígéretének jelentése meghaladna mindent, amit megérthetünk, még azt is hozzáteszi: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr. Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen az én útjaim útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ésa 55:7–9) Isten megbocsátása nem csupán a büntetést engedi el, hanem a bűntől is megszabadít bennünket.

Az Üdvözítő szeretet kiáradása átalakítja a szívet. Dávidnak helyes fogalma volt a megbocsátásról, amikor így esedezett: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51:12) Máshol pedig ezt írja: „Amilyen messze van a napkelet a napnyugattól, olyan messzire veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (Zsolt 103:12)

Krisztusban Isten önmagát adta oda bűneinkért. Krisztus szenvedte el a kegyetlen halált a kereszten. Ő, az igaz, hordozta értünk, gonoszokért a bűn terheit, hogy ki tudja nyilatkoztatni nekünk szeretetét, s ezáltal magához tudjon vonzani bennünket. Ezt üzeni nekünk: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megbocsátott nektek.” (Ef 4:32) Lakozzék hát Krisztus, az isteni élet bennetek! Általatok is nyilatkozzék meg a mennyben született szeretet, amely reményt ébreszt a reményvesztettben, és mennyei békét áraszt a bűntől lesújtott szívbe. Amint Istenhez közeledünk, Ő azt a feltételt szabja, hogy mivel irgalmasságot nyertünk Tőle, adjuk át magunkat Urunk irgalmasságának hirdetésére.

Egyvalamire van elengedhetetlenül szükségünk: elnyerjük és továbbadjuk Isten irántunk való megbocsátó szeretetét. Az ősellenség mindenképpen azon mesterkedik, hogy ne ismerjük fel Isten szeretetét. Arra a gondolatra késztet, hogy hibáink és vétkeink súlyossága miatt az Úr egyrészt nem veszi figyelembe imáinkat, másrészt nem áld és nem ment meg minket. Valóban csak gyöngeséget látunk magunkban, és semmit, ami Isten kegyelmébe ajánlana bennünket. Sátán is azt sugalmazza nekünk, hogy hiába minden, nem tudjuk kiküszöbölni jellemhibáinkat. Amikor Istenhez próbálunk folyamodni, ezt súgja fülünkbe: Nincs értelme imádkoznod, hát nem elkövetted ezt a gonoszságot? Hát nem vétkeztél Isten ellen, nem megsértetted lelkiismeretedet? Mégis azt felelhetjük az ellenségnek, hogy „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1:7). Amikor azt gondoljuk, hogy ha vétkezünk, Isten nem hallgatná meg imánkat, akkor érkezett el igazán az imádkozás ideje. Lehet, hogy pirul az arcunk, lehet, hogy mély megalázottságérzés tölt el bennünket. Ennek ellenére is imádkozzunk és higgyünk. „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” (1Tim 1:15) A bűneink bocsánata, Istennel való megbékélésünk nem cselekedeteink jutalma, nem azért nyerjük el, mert a bűnös érdemre tesz szert, hanem ajándék, amelynek Krisztus igazságossága az alapja.

Ne igyekezzünk a bűn mentegetésével kisebbíteni vétkeinket, bűnösségünket, hanem fogadjuk el Isten bűnszemléletét, azt, hogy a bűn súlyosan megterhel. Egyedül a Golgota fényénél érthetjük meg a bűn borzalmas súlyát. Ha magunknak kellene hordoznunk bűneinket, megsemmisülnénk a teher alatt. A bűntelen Isten Fia vállalja át mindezt helyettünk – bár mi érdemlünk büntetést, Ő hordozza vétkeinket. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) Dicsőséges, csodálatos igazság ez! Egyfelől Isten következetesen megtartja törvényét, másfelől igaznak tudja nyilvánítani a Jézusban hívő embert. „Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét? Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban.” (Mik 7:18)

 

Mai Bibliai szakasz: 1 Tesszalónika 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Tesszalonika%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thesszalonika%201&version=NT-HU

A kapcsolatok kényes dolgok. Nagyszerűek lehetnek egyik napon és viharosak a másikon. Pál apostol kapcsolata a thessalonikaiakkal mély volt érzelmileg, de rövid a közvetlen érintkezés szempontjából. Pál első látogatása Thesszalonikába csak néhány hétig tartott, de ennek ellenére valami mély érzéseket generált benne ez a rövid érintkezés is. Pál nem tudta elviselni a tőlük való elszakítottságot, ezért írt nekik egy levelet, amelyben arról biztosította őket, hogy gondolatai és imái középpontjában maradtak. 

Pál idejében az imádság hasonlított a legjobban a mai Skype-ra. Az imádságot használta arra, hogy földi kapcsolatait rendezze Isten jelenlétében. Ennek a mélysége az első fejezetben válik nyilvánvalóvá. Imájának összefoglalása a 2-5. versekben egyetlen mondat a görögben. A fő mondanivaló ebben a mondatban az, hogy „hálát adunk”. A fő oka a hálaadásnak a thesszalonikai gyülekezet lelki gyarapodása és gyakorlata. „az Úrnak öröme a ti erősségetek” (Neh 8:10). Ezt az örömet a hálaadás okozza.  

A 6-10. versek folytatják az okok felsorolását, hogy az apostol miért hálás a thesszalonikai hívekért. A gyülekezet tükrözte Jézus természetét és követte az apostolok példáját, úgyhogy példájává lettek az új hívőknek mindenfelé. Az apostolok és Jézus is igazságtalanul szenvedtek, mégis örömük volt a szenvedések közepette is (1Thess 2:1-2; Zsid 12:1-2). A tény, hogy a tesszalonikaiak is ezt élték meg, lelki növekedésük további bizonyítékát képeztek az apostol számára. Pál aggódott lelkiállapotukért, mielőtt hírt kaphatott volna felőlük (1Thess 3:1-8). Amikor tudomást szerzett hűségükről, köszönet és hálaének törte fel belőle Isten iránt (1:2-10).

Jon Paulien

326. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 30. fejezetéhez (október 24-30.).

A "Ne égesd a gyertyát mindkét végén" kifejezést használjuk arra, aki oktalanul pazarolja életenergiáját. Ez arra utal, hogy mindannyiunknak véges energiakészlete van, amelyet az életünk során elhasználhatunk. Ez beleillik a humanista szemléletbe, amit megszoktunk; megszületsz, leéled a 70 évedet, vagy annál egy kicsit többet, aztán meghalsz. Valójában azonban az örökkévalóságra lettünk tervezve, ami végtelen.

Ahhoz, hogy mint véges lények az örökkévalóságon át élni tudjunk, egy teljes átalakulásra van szükségünk. Addig viszont szükségünk van egy állandó energiaforrásra és egy feltöltődési lehetőségre. Az étel, a víz és a pihenés kielégíti ezeket a fizikai szükségleteket, de hogyan töltődünk fel lelkileg?

Jézus tudta, hogy a válasz erre az Istennel való közösség. Amikor Jézus „a kimerítő napokat követő, imában eltöltött órák után visszatért, [290] észrevették, hogy arcán béke ül, és érezték, hogy felfrissült. Reggelről reggelre, az Istennel töltött idő után visszatérve magával hozta az emberek számára a menny világosságát.”

Csak az imádság és a közösség által tudunk értelmet adni azoknak a dolgoknak, amelyek a fáradságos napunk során történnek. Szánj időt minden nap arra, hogy leválj a világról, és csatlakozz mennyei töltődhöz, mert Ő „gondol szükségleteinkre, és szeretete, irgalmassága, kegyelme szakadatlanul árad, hogy betöltse ezeket.”

Karen D. Lifshay

Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA gyülekezet, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 27 - SZERDA - Kolossé 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 30. fejezet 2288. nap

30. fejezet (4. rész) – A MIATYÁNK

„A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA!” (MT 6:11)

Az Úr imájának első részében Jézus Isten nevével, országával és akaratával kapcsolatban tanít minket arra, hogy az Úr nevét illesse dicsőség, Isten alapítsa meg országát, és az Ő akarata érvényesüljön. Amikor így legfőbb ügyünkké tettük Isten szolgálatát, akkor már bizalommal kérhetjük, hogy töltse be szükségleteinket. Ha lemondtunk önzésünkről, és Jézus Krisztusnak adtuk át magunkat, akkor Isten családjának tagjai lettünk, és az Atya házában minden a mienk is lett. Isten egész kincsesháza nyitva áll előttünk, mind a jelenlegi, mind az eljövendő. Az angyalok szolgálata, Isten Lelkének ajándéka, szolgáinak fáradozása – és mindez bennünket is illet.

A világ és ami a világon van – amennyiben javunkra válik –, mind a miénk. Még a gonoszok áskálódása is áldásunkra lesz, mert az is a menny számára nevel. „Ha Krisztuséi vagytok, úgy minden a tiétek.” (1Kor 3:23, 21)

Igaz, hogy most mint kiskorú gyermekek élünk, akiket még nem iktattak be örökségükbe. Isten nem bízza ránk birtokunkat, nehogy a Sátán bennünket megbűvöljön, ahogy Édenben az első emberpárt megcsalta. Krisztus megőrzi örökségünket, hogy a pusztító ne férhessen hozzá. Akár a gyermek, mindennap megkapjuk, amire aznap szükségünk van. Naponta kérnünk kell: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Ne nyugtalankodjunk, ha valami nem elegendő holnapra is, hiszen miénk az ígéret: „Nem hagylak el, és nem feledkezem meg rólad.” Dávid is arról tesz bizonyságot: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, magzata pedig kenyérkéregetővé.” (Zsolt 37:25) Isten, aki elküldte a hollót a Kérit patakhoz, hogy Illést táplálja, egyetlen hűséges, önfeláldozó gyermekéről sem feledkezik meg soha. Aki igazságban jár, arról mondja az Írás: „Kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” „Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.” „Aki az Ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Ésa 33:16; Zsolt 37:19; Róm 8:32) Aki könnyített özvegy anyjának gondjain, és segített neki gondoskodni a názáreti családról, ma is együtt érez minden anya igyekezetével, hogy élelemmel lássa el gyermekeit. Akinek megesett a szíve a sokaságon, amikor mindenki elbágyadt és elgyengült, ma is szánakozik az ínséget látó szegényeken. Kezét áldólag nyújtja feléjük, még a tanítványainak adott imában is arra tanít, hogy emlékezzünk meg a szegényekről.

Hiszen amikor így imádkozunk: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, nem csupán magunknak, hanem másoknak is kérünk. Egyúttal azt is elismerjük, hogy amiben Isten részesít bennünket, az nem egyedül a miénk. Isten azért ad kölcsön, hogy táplálni tudjuk az éhezőket. Az Úr jóságában gondoskodott a szegényekről. Ezt mondja: „Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat… Hanem amikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat. És boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked, mert majd visszafizetik néked az igazak feltámadásakor.” (Lk 14:12–14)

„Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek.” „Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.” (2Kor 9:8, 6)

A mindennapi kenyérért elmondott könyörgés nem csupán a testi táplálék kérését foglalja magában, hanem a lelki kenyérért is imádkozunk, amely örök életet ad lelkünknek. Jézus utasítása ez: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre.” Így szól az Úr: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.” (Jn 6:27, 51) Megváltónk az élet kenyere, és az Ő szeretetét szemlélve, lelkünkbe befogadva táplálkozunk a mennyből alászállt kenyérből.

Jézus Krisztust a szavain keresztül fogadjuk be. Segítségül a Szentlelket kaptuk, hogy értelmünk előtt megnyissa Krisztus szavát, és bevésse szívünkbe az ige igazságait. Imádkozzunk mindennap, hogy amikor olvassuk az igét, Isten küldje el Szentlelkét, és nyilatkoztassa ki előttünk az igazságot, amely megerősíti lelkünket aznapra.

Isten a mi javunkat szem előtt tartva rendelte el, hogy naponta imádkozzunk a testi és lelki áldásokért. Azt akarja, hogy megértsük: szüntelen gondoskodásra van szükségünk, és Ő azon munkálkodik, hogy mindennapos közösségre vonjon bennünket magához. Ez a Krisztussal való közösség – amelyet imával és az ige csodálatos, drága igazságainak tanulmányozásával tartunk fönn – mint éhezőket táplál bennünket, és mint szomjazókat felüdít az élet vizéből.

 

Mai Bibliai szakasz: Kolossé 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Koloss%C3%A9iakhoz%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Koloss%C3%A9%204&version=NT-HU

Pál apostolnak a kolossébeli hívőkhöz szóló levelének vége felé egészen nyilvánvalóvá válik, hogy számára mi a legfontosabb: a hittestvérek mindig, mindenkivel méltányosan, krisztusi lelkülettel bánjanak, és Őt hirdessék. Arra kéri őket, imádkozzanak érte, hogy Isten nyisson kapukat az ige előtt, hogy ő tovább terjeszthesse Krisztus titkát (3. vers). Az apostol arra vágyik, hogy nyíltan, érthetően beszélhessen Krisztus elrejtett igazságairól, hogy mások is megérthessék azokat (4. vers). Pál arra buzdítja a kolossébeli hívőket, hogy viselkedésük mindig, mindenki felé Krisztus kegyelmét tükrözze, értelmes életvitelükkel a keresztény élet vezetőjének bölcsességét mutassák be (5-6. vers). Úgy szavaikkal, mint tetteikkel Krisztusra kell irányítaniuk a figyelmet.

Pál a munkatársairól szóló rövid híradással fejezi be levelét, akik különös vigaszt jelentettek neki. Egyikük, a kolossébeli Epafrás, aki buzgón imádkozott a kolossébeli hívőkért. Azért könyörgött, hogy mindnyájan „megállhassanak tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában” ( 12. vers).

Közvetlenül zárszavai előtt Pál apostol ismét Krisztus jó hírének terjesztésére buzdítja a kolossébelieket, most nem azok között, akik még nem ismerik Őt, hanem a már hívők körében. Arra kéri őket, hogy levelét olvassák fel a közelben élő testvérek csoportjának, a laodiczeaiaknak is (16. vers). Végezetül Pál arra kéri őket, hogy ne feledkezzenek el az ő láncairól, amiket a számára legfontosabb, leghőbb vágyának teljesítése, Krisztus hirdetésével töltött élete miatt visel (3; 18. vers).

                                     Kenneth Norton 

326. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 30. fejezetéhez (október 24-30.).

A "Ne égesd a gyertyát mindkét végén" kifejezést használjuk arra, aki oktalanul pazarolja életenergiáját. Ez arra utal, hogy mindannyiunknak véges energiakészlete van, amelyet az életünk során elhasználhatunk. Ez beleillik a humanista szemléletbe, amit megszoktunk; megszületsz, leéled a 70 évedet, vagy annál egy kicsit többet, aztán meghalsz. Valójában azonban az örökkévalóságra lettünk tervezve, ami végtelen.

Ahhoz, hogy mint véges lények az örökkévalóságon át élni tudjunk, egy teljes átalakulásra van szükségünk. Addig viszont szükségünk van egy állandó energiaforrásra és egy feltöltődési lehetőségre. Az étel, a víz és a pihenés kielégíti ezeket a fizikai szükségleteket, de hogyan töltődünk fel lelkileg?

Jézus tudta, hogy a válasz erre az Istennel való közösség. Amikor Jézus „a kimerítő napokat követő, imában eltöltött órák után visszatért, [290] észrevették, hogy arcán béke ül, és érezték, hogy felfrissült. Reggelről reggelre, az Istennel töltött idő után visszatérve magával hozta az emberek számára a menny világosságát.”

Csak az imádság és a közösség által tudunk értelmet adni azoknak a dolgoknak, amelyek a fáradságos napunk során történnek. Szánj időt minden nap arra, hogy leválj a világról, és csatlakozz mennyei töltődhöz, mert Ő „gondol szükségleteinkre, és szeretete, irgalmassága, kegyelme szakadatlanul árad, hogy betöltse ezeket.”

Karen D. Lifshay

Kommunikációs asszisztens, Hermiston HNA gyülekezet, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba