Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – E.G. White Az imádság 27. fejezet 2265. nap
27. fejezet (2. rész) – AZ IMA ÉS SÁTÁN
Az ellenség sokakat közületek visszatart az imádkozástól azáltal, hogy azt súgja: „Nem vagytok méltók az imádkozáshoz, nem érzitek át, amit imáitokban kértek. Jobb lenne, ha megvárnátok, míg igazi közbenjáró lelkület lakozik bennetek, hogy imáitokkal nehogy meggyalázzátok Istent.” De ti ezt válaszoljátok Sátánnak: „Meg van írva, hogy az embernek szüntelenül imádkoznia kell.”
Addig kell imádkoznunk, míg érezni kezdjük szükségeink lelkünkre nehezedő súlyát, és ha kitartunk, el is fogjuk ezt érni. Az Úr megtölti szívünket Szentlelkével. Tudja – ahogy ellenségünk is –, hogy egyedül nem állhatunk ellen Sátán kísértéseinek. Ehhez mennyei erőre van szükségünk. Ebből az okból kifolyólag törekszik a gonosz arra, hogy ne alapozhassunk a Mindenhatóra, az Egyedülire, aki üdvözíthet bennünket. Kötelességünk és ugyanakkor előjogunk egyesíteni gyengeségünket, tudatlanságunkat és szükségleteinket Isten bölcsességével és feddhetetlenségével, hogy ily módon győztesek lehessünk lelkünk ellenségével szemben.
Senki se csüggedjen, hiszen Jézus közbenjár értünk. Meg kell nyernünk a mennyet, és meg kell szabadulnunk a pokoltól, Krisztust pedig kizárólag a jólétünk érdekli. Mindenkit megsegít, aki hozzá fordul segítségért. Imáink hitből fakadjanak. Nem hozhatjuk Krisztust magunkhoz, de hit által felemelkedhetünk hozzá, egységre és összhangra jutván a feddhetetlenség tökéletes mércéjével. Ravasz ellenséggel kell szembenéznünk, akit képesek leszünk legyőzni a Mindenható Nevében. – Review and Herald, 1888. október 30.
Mai Bibliai szakasz: 2 Korintus 10
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korintusi%2010&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korinthus%2010&version=NT-HU
Azok a szavak, hogy „én, Pál” egy személyes és erőteljes bevezetést biztosítanak ennek a fejezetnek. E levél sok tanulmányozója egy hangnembeli váltást lát abban, ahogy Pál nyomatékosan saját szolgálata védelmére kel. Egy „személyes kéréssel” kezdi a fejezetet, mert néhány gyülekezeti tag Korinthusban azt állította, hogy különbség van Pál alázatos személyes fellépése és a leveleiben megütött erélyes hangnem között (1. és 10 vers). Mégis ragaszkodik ahhoz, hogy hatalma az Úrtól van (8. vers), és összhangban áll a tetteivel (11. vers).
Pál így figyelmezteti olvasóit: „Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk” (3. vers). Hanem az erőnk Istentől ered (4. vers). Keresztényekként az egyik kihívásunk az a kísértés, hogy a saját erőnkre hagyatkozzunk ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk.
„Nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket”, írja Pál apostol (9. vers). Az ő élete erős kontrasztban áll a ellenfeli életével, akik szüntelenül csak „önmagukat ajánlják” (12. vers). Ezzel szemben „Mi (...) nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet Isten szabott ki nekünk mértékül”, mert ők elsőként „hozzátok is eljutottak Krisztus evangéliumával” (13-14. vers).
Egy friss cikkben a „Kereszténység ma” című lapban Andy Crouch élesen megjegyzi, hogy a közösségi média korában teljesen új problémákkal küzdünk. Egyre gyakoribb, hogy azzal foglalkozunk, hogy hány „like”-ot vagy hozzászólást kap valaki online. Bár a nyugati társadalom azzal büszkélkedik, hogy mennyire individualista, Crouch azt állítja, hogy egy „híres-kínos kultúra” jelenségét alakítjuk ki éppen, ami a „státusz egy erős mércéje” (A szégyen visszatérése. Christianity Today, 2015. március). A Pál által lefektetett elv sok szempontból a segítségünkre lehet a státuszfrissítések online világában. Ne koncentráljunk önmagunkra, hanem használjuk a közösségi médiabeli jelenlétünket arra, hogy másokat bátorítsunk, és Jézus Krisztushoz emeljünk föl!
Michael W. Campbell
323. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 27. fejezetéhez (október 3-9.).
Az imádság olyan, akár a lélegzetvétel. Nélküle nem élhetünk. Időnként azonban csupán vitaminként tekintünk rá. Jót tesz nekünk. A 27. fejezet világossá teszi, miért is olyan fontos az imádság. Először is, mi a születésünktől fogva az ellenség rabjai vagyunk, és természetünktől fogva hajlamosak vagyunk, hogy az ő parancsát teljesítsük. Nincs hatalmunk a valóságot megváltoztatni. „Csak ha valakiben Krisztus él hit által”, az tudja megváltoztatni az irányultságunkat.
A 27. fejezet világossá teszi, hogy az ellenség mindent megtesz, hogy távol tartson minket az imától. A szégyenérzetünket és törékeny mivoltunkat célozza meg. Az imádság és a Biblia elhanyagolása meggyengít minket, így legyőzhet minket.
A magvető példázatában a köves talaj azt mutatja meg, hogy hogyan találnak az emberek örömet Jézusban, de mégis elmaradoznak a viharos időkben. Van egy majdhogynem szürreális ábrázolás arról, hogy mi történik a színfalak mögött. Az ellenség megpróbálja megakadályozni, hogy az áldozata elmeneküljön a befolyása alól, és azáltal, hogy sötétséggel veszi körül, az nem látja a világosságot. Ez egy lehangoló jelenet, és túlságosan is valóságos. Láttam már ilyet. Ha valaki állhatatosan imádkozik, angyalok jönnek és megszabadítják. A gyerekeimre emlékeztet. Ha valaki bántalmazza őket a házunk előtt, és ők segítségért kiáltanak, nem tudnám figyelmen kívül hagyni a kiáltásukat.
Vannak döntő pillanatok, amikor egy ima létfontosságú szerepet játszik a sötétség és a világosság közti háborúban. Ez a fejezet tudatosítja, hogy mennyire szükségem van az imára, hogy Jézushoz kapcsolódjak hittel és szándékkal.
Bill Roberts
Lelkészi Osztály vezetője, Washington Hetednapi Adventista Egyházterület, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏🕊
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés