Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – E.G. White Az imádság 27. fejezet 2270. nap
27. fejezet (7. rész) – AZ IMA ÉS SÁTÁN
Sátán megpróbál meggyőzni, hogy nem szükséges imádkoznunk. – Az a gondolat, hogy az imák nem fontosak, Sátán egyik leghatékonyabb csalása, mellyel a lelkek romba döntése a célja. Az imádság közösség Istennel, aki a bölcsesség, béke és boldogság forrása. – Gyermeknevelés, 518. o.
Sátán látja, hogy az Úr szolgái fájlalják a lelki sötétséget, ami az emberekre borul. Hallja, amikor buzgó imában Istentől erőt és képességet kérnek a közömbösség, nemtörődömség, tunyaság varázsának megtöréséhez. Ekkor Sátán megújult buzgósággal űzi mesterkedését. Az embereket falánksággal kísérti, vagy egyéb vágyak kielégítésére ösztönzi, és ezzel megbénítja fogékonyságukat, olyannyira, hogy éppen azokat a dolgokat nem hallják meg, amelyeknek megismerésére oly nagy szükségük volna.
Sátán jól tudja, hogy azok, akiket rá tud venni az imádkozás és az igekutatás elhanyagolására, képtelenek támadásait kivédeni. Ezért minden lehetőt kitalál figyelmük lekötésére. Mindig voltak olyan vallásoskodó emberek, akik a megismert igazság követése helyett azok jellemhibáit vagy hitbeli tévedéseit keresték, akikkel nem értettek egyet. Az ilyen ember Sátán jobb keze. Nem kevés azoknak a száma, akik vádakat emelnek testvéreik ellen, és miközben Isten dolgozik, és szolgái őszinte hódolattal járulnak elé, e vádaskodók sem maradnak tétlenül. Hamis színben tüntetik fel azoknak a szavait és cselekedeteit, akik szeretik és követik az igazságot. Azt a látszatot
keltik, hogy Krisztus legbuzgóbb, leglelkesebb, legönmegtagadóbb szolgái becsapottak vagy csalók. Hamis képet festenek az igaz és nemes cselekedetek indítékáról; vádaskodnak és gyanút ébresztenek a tapasztalatlanok lelkében. Minden elképzelhető módon igyekeznek tisztátalannak és álnoknak beállítani azt, ami tiszta és igaz. – A nagy küzdelem, 519. o.
Mai Bibliai szakasz: Galácia 2
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galat%C3%A1khoz%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galata%202&version=NT-HU
Épeszű ember soha nem próbálna meg úgy kezelni egy szívbeteget, hogy egyszerűen elmondja neki, hogy jobban figyeljen oda a személyes higiéniára. Ez azonban hasonlít arra, amit gyakran megteszünk a gyülekezetben, amikor a lelki szívbetegségről – a bűnről van szó. Ezt a problémát kezeli Pál mesterien Gal 2-ben, ahogy folytatja apostoli elhívásának és evangéliumi üzenetének a védelmezését, amelyet hirdetett.
Ahogy tegnap láttuk, a korai egyházban egyesek ragaszkodtak ahhoz, hogy minden pogány férfit körül kell metélni, ha keresztény szeretne lenni (ApCsel 15:1). Az ő szemszögükből nem is kértek olyan nagy dolgot az új megtérőktől. Természetesen ez pillanatnyi kellemetlenséggel járt, de szerintük ez valójában csak egy kis kérés volt. De épp ez volt a probléma. Azzal, hogy az üdvösség feltételeként megkövetelték a körülmetélkedést, a bűnkérdést egy kis műtéti beavatkozásra minimalizálták – csak ennyi az egész!
Pár arra emlékezteti a galatákat, hogy a mi problémánk sokkal nagyobb beavatkozást igényel. Nem egy kis metszésre van szükségünk, hanem egy teljesen új azonosságra – egy olyan valamire, amit mi soha nem tehetünk meg magunkért. És ez az, amit Isten Krisztusban felajánl nekünk. Pál úgy utal erre a radikális megoldásra, mint a hit általi megigazulásra – az isteni tettre, amelyben Isten Jézus tökéletes életét nekünk tulajdonítja (Gal 2:16; Róm 3:21-30). Ha lenne valami, amit meg tudnánk tenni, amivel meg tudnánk szerezni, vagy hozzá tudnánk járulni üdvösségünkhöz, akkor, ahogy Pál mondja, Krisztusnak nem kellett volna meghalni (21. vers).
Bárcsak felismernénk ma ezt a dicsőséges igazságot arról, hogy Isten mit tett érettünk Krisztusban, és hirdetnénk az apostollal együtt: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (20. vers).
Carl P. Cosaert
323. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 27. fejezetéhez (október 3-9.).
Az imádság olyan, akár a lélegzetvétel. Nélküle nem élhetünk. Időnként azonban csupán vitaminként tekintünk rá. Jót tesz nekünk. A 27. fejezet világossá teszi, miért is olyan fontos az imádság. Először is, mi a születésünktől fogva az ellenség rabjai vagyunk, és természetünktől fogva hajlamosak vagyunk, hogy az ő parancsát teljesítsük. Nincs hatalmunk a valóságot megváltoztatni. „Csak ha valakiben Krisztus él hit által”, az tudja megváltoztatni az irányultságunkat.
A 27. fejezet világossá teszi, hogy az ellenség mindent megtesz, hogy távol tartson minket az imától. A szégyenérzetünket és törékeny mivoltunkat célozza meg. Az imádság és a Biblia elhanyagolása meggyengít minket, így legyőzhet minket.
A magvető példázatában a köves talaj azt mutatja meg, hogy hogyan találnak az emberek örömet Jézusban, de mégis elmaradoznak a viharos időkben. Van egy majdhogynem szürreális ábrázolás arról, hogy mi történik a színfalak mögött. Az ellenség megpróbálja megakadályozni, hogy az áldozata elmeneküljön a befolyása alól, és azáltal, hogy sötétséggel veszi körül, az nem látja a világosságot. Ez egy lehangoló jelenet, és túlságosan is valóságos. Láttam már ilyet. Ha valaki állhatatosan imádkozik, angyalok jönnek és megszabadítják. A gyerekeimre emlékeztet. Ha valaki bántalmazza őket a házunk előtt, és ők segítségért kiáltanak, nem tudnám figyelmen kívül hagyni a kiáltásukat.
Vannak döntő pillanatok, amikor egy ima létfontosságú szerepet játszik a sötétség és a világosság közti háborúban. Ez a fejezet tudatosítja, hogy mennyire szükségem van az imára, hogy Jézushoz kapcsolódjak hittel és szándékkal.
Bill Roberts
Lelkészi Osztály vezetője, Washington Hetednapi Adventista Egyházterület, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏🕊
VálaszTörlés