2023. március 12., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 12 - VASÁRNAP - Nehémiás 10

ÚJ KÖNYVET OLVASUNK: Olvasd te is velünk a NAGY KÜZDELEM című könyvet. Az olvasmány második részében találod a napokra osztott részt. Hetente egy fejezetet olvasunk.

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Nehémiás 10 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Nehemi%C3%A1s%2010&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Neh%C3%A9mi%C3%A1s%2010&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    A kegyelmes Isten mindig kész megerősíteni népével szövetségét. Nehémiás úgy gondolta, hogy a szövetségmegújítás hatásosabb, ha írásban foglalják és a vezetők aláírják. És igaza is volt. Izrael nagyon komolyan vette a szövetséget, csak volt egy gond ezzel: A hangsúly az ember cselekedetére került, és egy idő után szem elől tévesztették Istent. Jézus idejére a farizeusok és írástudók olyan szintre emelték a törvénynek való engedelmességet, hogy Jézusnak el kellett ítélni azt. Jézus is azért jött, hogy új szövetséget kössön, hogy megerősítse a szövetséget, de másként tette, mint Nehémiás. Nem foglalta írásba, nem íratta alá senkivel, nem tétetett fogadalmat senkivel. Ez a szövetség nem az ember cselekedetén alapult, hanem az Istenén, Jézusén, ahogy meghalt érettünk. Nehémiás szövetségkötése idővel kisiklott, a Jézusé pedig megáll, mert nem az ember cselekedetein, erején, érdemein nyugszik, hanem a Jézusén, az alapja pedig a Jézussal való kapcsolat és az Ő nagy szeretete.  

2.    Az Isten iránti szeretet késztet ígéretre, még ha gyengék vagyunk is a megtartására. Ígéreteikkel az Isten iránti szeretetüket akarták kifejezésre juttatni. A megújított szövetség részeként Júda népe az alábbi négy fogadalmat tette.

Az első három fogadalom az Istennel és emberekkel való kapcsolatukra utal:

·       Nem kötnek többé vegyes házasságokat.

·       Őszintén megtartják a szombatot.

·       Elengedik az adósságokat, megtartják a szombatévet.

A negyedik fogadalom a templomi rendelkezésekre utal.

  • Elhatározták, hogy gondoskodnak a templomról

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM  1. fejezet

1. fejezet – JERUZSÁLEM PUSZTULÁSA (1. rész)

"Vajha megismerted volna te is, csak a te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert főnek reád napok, mikor a te ellenségeid tekörülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged, és a földre tipornak téged, és a te fiaidat tebenned; és nem hagynak tebenned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét" (Lk 19:42-44).

Jézus az Olajfák-hegyének ormáról letekintett Jeruzsálemre. Csodaszép, békés kép tárult szeme elé. Húsvét volt. Jákób fiai minden országból odasereglettek, hogy megtartsák a nagy nemzeti ünnepet. A kertek, a szőlők és a zarándokok sátraival borított zöld lejtők közül emelkedtek ki Izrael fővárosának teraszos dombjai, méltóságteljes palotái és masszív bástyái. "Sion leánya" mintha csak gőgösen szólt volna: királynőként trónolok, és nem törődöm azzal, hogy kinek mi fáj. Olyan szép volt Sion, mint századokkal előbb, és azt hitte, hogy most is a menny kedveltje, akit Isten éppúgy véd, mint régen, amikor a királyi lantos ezt énekelte: "Szépen emelkedik az egész föld öröme, a Sion hegye... a nagy királynak városa" (Zsolt: 48:3). Jó kilátás nyílt a templom pompás épületeire. A lenyugvó nap sugarai megvilágították hófehér márványfalait, és megcsillantak a kapu, a torony és az oromzat aranyán. Ott állt a zsidó nemzet büszkesége, amelynek "szépsége tökéletes". Vajon Izrael melyik gyermeke tudott e képre az öröm és csodálat borzongása nélkül tekinteni?! Jézust azonban egészen más gondolatok foglalkoztatták. "Mikor közeledett, látván a várost, síra azon" (Lk 19:41). A diadalmas bevonulást kísérő határtalan ujjongás közepette, amikor lengtek a pálmaágak, amikor a boldog hozsánna felkeltette álmából a dombok visszhangját, és ezrek hangja kiáltotta ki Jézust királynak, a világ Megváltóját hirtelen elfogta valami titkos fájdalom. Ő, az Isten Fia, Izrael ígérete, akinek a hatalma legyőzte a halált és előhívta a sír foglyait, könnyezett; nem közönséges fájdalomtól, hanem mardosó, elfojthatatlan lelki gyötrelemtől.

Nem önmagát siratta, bár jól tudta, milyen útra lépett. Előtte feküdt közelgő gyötrelmének színhelye: a Gecsemáné. Odalátszott a Juh-kapu is. Ezen vezetett át századok óta az áldozatra szánt állatok útja; ez a kapu előtte is ki fog tárulni, amikor "mint bárány... mészárszékre vitetik" (Ésa 53:7). Nem messze volt a Golgota, a keresztrefeszítés helye. Az ösvényre, amelyet Krisztus nemsokára taposni fog, sűrű sötétség, a rémület sötétsége borul, amikor életét bűnáldozatként bemutatja. De ebben a boldog órában nem ezek a képek vetették árnyukat az Üdvözítőre. Nem a saját emberfölötti gyötrelmének sejtelme felhőzte be önzetlen lelkét. Jeruzsálem pusztulásra szánt ezreiért sírt, azokért, akik vakságuk és megátalkodottságuk miatt nem részesülhetnek áldásában és megmentő kegyelmében, amely jövetelének célja.

Jézus előtt nyitott könyv volt a választott nép történelme, az a több mint ezer év, amely alatt Izrael Isten különleges pártfogását és oltalmazó gondoskodását élvezte. Ott volt a Mórija-hegye, ahol az oltárhoz kötözött engedelmes áldozat - az ígéret gyermeke - Isten Fiának áldozatát előképezte. Ott vált hitelessé a hivők atyjával kötött szövetség áldása, a dicsőséges messiási ígéret (1Móz 22:9. l6-l8). A pusztító angyal kardját ott fordította el az áldozat lángja, amely Ornán szérűjéből az ég felé szállt (1Krón 21) - a Megváltó áldozatának és közbenjárásának találó szimbólumaként. Isten a földön semmit sem tisztelt meg úgy, mint Jeruzsálemet. "Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül" (Zsolt 132:13). Hosszú századokon át a szent próféták ott mondták el intő üzenetüket. A papok ott lóbálták meg tömjénezőjüket, és a tömjénfelhő a hivők imáival együtt ott szállt Isten elé. Az áldozatként naponta bemutatott bárányok vére ott mutatott előre, az Isten Bárányára. Jahve ott nyilatkoztatta ki jelenlétét a kegyelem királyi széke felett a dicsőség felhőjében. Ott nyugodott a földet és a mennyet összekötő titokzatos létra (lMóz 25:12; Jn 1:52), amelyen Isten angyalai le s föl szálltak, és amely utat nyitott a világnak a szentek szentjébe. Ha Izrael mint nép hűséges maradt volna a mennyhez, Jeruzsálem, Isten kiválasztott városaként örökre fennmaradt volna. (Jer 17:21-25). De a kiváltságos nép története sok hitehagyásról és lázadásról ad hírt. Elvetették Isten kegyelmét, visszaéltek kiváltságaikkal, és semmibe vették lehetőségeiket.

Bár Izrael fiai "Isten követeit kigúnyolták, az Ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek" (2Krón 36:16), Ő mégis "irgalmas és kegyelmes Isten"-ként nyilatkozott meg előttük, aki "késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" (2Móz 34:6). Újra és újra elutasították, irgalma mégsem fogyott el. Isten mélységesebb szánalommal és szeretettel, mint amit apa érezhet fia iránt, elküldte "hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az Ő népének és az Ó lakhelyének" (2Krón 36:15). Amikor az intés, a kérlelés és a feddés kevésnek bizonyult, elküldte nekik a menny legnagyobb ajándékát, és ebben az egy ajándékban az egész mennyet odaadta!

Maga Isten Fia jött el, hogy meggyőzze a konok várost. Krisztus volt az, aki Izraelt mint jó termő szőlőt kihozta Egyiptomból (Zsolt 80:9). Saját kezével űzte ki a pogányokat előle. "Nagyon kövér hegy"-re telepítette "szőlejét". Gyámolító gondoskodással körülvette, és elküldte szolgáit, hogy gondozzák. "Mit kellett volna még tennem szőlőmmel - kiáltotta -, mit meg nem tettem vele?" (Ésa 5:1-4) Amikor várta, hogy szőlőt teremjen, vadszőlőt termett, mégis csendes sóvárgással remélte, hogy gyümölcsöt terem, ezért személyesen jött el szőlőjébe, hátha megmentheti a pusztulástól. Körülásta, megmetszette, ápolgatta. Fáradhatatlanul igyekezett, hogy megmentse a szőlőt, amit saját kezével ültetett.

 

2 megjegyzés: