Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 3 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%203&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%203&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten együttérzéssel figyeli a szenvedő Jóbot. Bár Isten nem szólal meg ebben a fejezetben, a könyv egészéből tudjuk, hogy nem volt közömbös Jób szenvedései iránt. A Biblia egészéből úgy ismerjük Őt, mint szerető Atyát, aki együtt szenved gyermekeivel és kész megszabadítani őket.
2. Istentől lehet és szabad kérdezni. Isten nem veszi rossz néven Jób kérdéseit. Nem tekinti lázadásnak és hitetlenségnek. Örül annak, hogy neki teszi fel és nem másnak. A benne való bizalmát fejezi ki, hogy kérdez. A kérdések feltevése nem hitetlenség, hanem hit. Válaszokat kereső, hit, ahol még egy sincs. A Biblia több pozitív szereplője is panaszkodik időnként (Dávid, Jeremiás stb.) és Isten meghallgatja panasszavukat.
3. Az embert bekerítő Isten. Jób úgy érzi, hogy Isten útvesztőbe vezette, hogy bekerítette őt. Igen, Isten bekeríti az embert, de nem egészen úgy, ahogy Jób itt gondolja. Az egész Biblia arról beszél, hogy Isten oltalmával körülveszi az embert, védőszárnyaival oltalmazza. Az útvesztőbe nem Isten viszi az embert, hanem Sátán, Isten ellensége. Isten oltalma védelmével keríti be őt, ahol jó és biztonságos tartózkodni.
Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 3. fejezet
3. fejezet – A HITEHAGYÁS (6. rész)
A római egyház hatalomra jutása a sötét középkor kezdetét jelezte. Hatalma növekedésével mélyült a sötétség. Az emberek hite Krisztus, az igazi fundamentum helyett a római pápa személyére épült. Bűneik bocsánatát és örök üdvösségüket nem Isten Fiától, hanem a pápától, valamint a pápa által felhatalmazott papoktól és főpapoktól várták. Azt tanulták, hogy földi közbenjárójuk a pápa, és hogy a pápa közvetítése nélkül senki sem közeledhet Istenhez. Azt is mondták, hogy a pápa Istent helyettesíti, és ezért feltétlen engedelmességgel tartoznak neki. E követelményekkel szembeni engedetlenség elég ok volt arra, hogy a vétkesek testet és lelkét a legszigorúbb büntetéssel sújtsák. Így terelték az emberek figyelmét Istenről gyarló, tévedő és kegyetlen emberekre; sőt mi több, magára a sötétség fejedelmére, aki általuk gyakorolta hatalmát. A bűnt a szentség köntösébe bújtatták. Amikor a Szentírást elnémítják, és egyes emberek magukat teszik Isten helyére, akkor a következmény csak csalás, megtévesztés és eldurvulás lehet. Az emberi törvények és hagyományok felmagasztalását erkölcsi romlottság követte. Mindig ez a következménye annak, ha Isten törvényét félredobják.
Veszélyes napok voltak ezek Krisztus egyháza számára. Kevesen hordozták híven Krisztus zászlaját. Bár az igazság nem maradt bizonyságtevők nélkül, időnként mégis úgy tűnt, hogy a tévelygés és a babona diadalmaskodik, és az igaz vallást száműzi a földről. Isten evangéliuma eltűnt a szem elől, a vallási formák pedig megsokszorozódtak, és az emberekre szigorú követelmények terhe nehezedett.
Nemcsak arra tanították őket, hogy a pápát tartsák közbenjárójuknak, hanem arra is, hogy saját cselekedeteikkel jóvá tehetik bűneiket, hogy hosszú zarándokutakkal, vezeklésekkel, az ereklyék imádásával, templomok, szentélyek és oltárok felállításával, nagy egyházi adományokkal - ilyen és hasonló tettekkel kell lecsillapítaniuk Isten haragját, vagy megszerezniük kegyét; mintha Isten olyan volna, mint az ember, aki semmiségekkel megharagítható, és ajándékokkal vagy vezekléssel megbékíthető.
A római egyház egyre nagyobb befolyásra tett szert, pedig az erkölcstelenség még az egyház vezetői között is eluralkodott. A nyolcadik század vége táján a római katolikusok kezdték azt mondogatni, hogy Róma püspökei már az egyház első századaiban is birtokolták azt a lelki hatalmat, amelyet akkor maguknak igényeltek. Szükség volt azonban arra, hogy ennek az állításnak valamiképpen hitelt szerezzenek. A hazugság atyja szívesen szolgált indítvánnyal. A szerzetesek hamis ősi iratokat gyártottak. Azelőtt soha nem hallott zsinati rendeletek kerültek elő, amelyek szerint a pápának a legrégibb időktől kezdve egyetemes érvényű fő hatalma van. És az igazságot megtagadó egyház mohón kapott ezeken a csalásokon.'
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés