Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 95 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+95&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+95&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. A Szabadító Isten. Ez a zsoltár úgy beszél Istenről, mint a Megváltóról és Szabadítóról. Megszoktuk azt a kifejezést, hogy „Megváltó”, aki megvált a bűneinkből és üdvözít bennünket. És ez nagyszerű dolog. A legnagyobb ajándék, de Isten meg tud szabadítani bennünket már itt e földön is sok olyan dologtól, ami fogva tart bennünket. Ez is nagyszerű ajándéka Istennek. A zsoltáros hálát ad azért, amit az Egyiptomból való szabadulásban tapasztaltak meg. Emellett Isten még sok mindentől megszabadította őket, amiért hálásak lehettek.
2. A végtelen türelmű Isten. A zsoltáros azt mondja, hogy a zsidók negyven éven át bosszantották Őt. És Isten türelmes volt hozzájuk. Bár, ha a zsoltárt figyelemmel olvassuk, az az érzésünk támad, mintha már Isten közel lett volna ahhoz, hogy elveszíti türelmét. Isten hatalmas és türelme hosszú, de mi is jók vagyunk valamiben, éspedig abban, hogy még a végtelen türelmű Istent is képesek vagyunk kihozni a sodrából. Mennyire elvetemült az ember és mennyire jó és türelmes az Isten!?
3. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nagyobb minden Istennél
b. aki Úr minden teremtett dolgon, mélységen és magasságon, kicsiny és nagy dolgokon
c. aki pásztora és tulajdonosa mindennek, beleértve magunkat is
d. aki oltalmat és gondoskodást biztosít
e. akinek érdemes odafigyelni szavára és nem érdemes megkeményíteni a szívünket vele szemben
Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 22. fejezet
22. fejezet – A BETELJESEDETT PRÓFÉCIÁK (4. rész)
Ezt a mozgalmat az a felfedezés indította el, hogy a 2300 éves időszak kiindulópontja, azaz Artaxerxes rendelete, amelyet Jeruzsálem újjáépítésére adott ki, i. e. 457 őszén lépett hatályba, nem pedig az év elején, ahogy korábban gondolták. 457 őszétől számítva a 2300 év 1844 őszén ért véget.
Az ótestamentumi jelképes szolgálatból vett érvek is azt bizonyították, hogy "a szenthely megtisztításá"-val jelképezett eseménynek ősszel kell történnie. Ez világossá vált, amikor figyelmesen tanulmányozták, hogy a Krisztus első eljövetelére utaló előképek miként lettek valósággá. A páskabárány megölése Krisztus halálának előképe volt. Pál ezt mondja: "A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk" (lKor 5:7). Az első zsenge kévéje, amelyet a páska ünnepén meglóbáltak az Úr előtt, Krisztus feltámadását előképezte. Pál, amikor az Úrnak és egész népének feltámadásáról beszél, ezt mondja: "Első zsenge a Krisztus, azután akik a Krisztuséi, az Ő eljövetelekor" (lKor 15:23). Miként a meglóbált kéve, amely az aratás előtt betakarított első érett gabonatermés volt, úgy Krisztus is az első zsengéje azoknak a megváltottaknak, akiket majd a nagy aratáskor Isten feltámaszt, és begyűjt csűrébe.
Ezek az előképek valóra váltak. Az előképezett esemény nemcsak beteljesedett, hanem időben teljesedett. A zsidó időszámítás első hónapjának 14. napján, pontosan azon a napon, amelyen tizenöt hosszú századon át a páskabárányt megölték, Krisztus, miután elfogyasztotta tanítványaival a páskát, megalapította azt az ünnepet, amely emlékeztet halálára, mint Isten Bárányának halálára, "aki elveszi a világ bűneit". Ugyanezen a napon gonosz kezek megragadták, hogy keresztre feszítsék és megöljék. És mint a meglóbált kéve által előképezett Valóság, Urunk - aki "zsengéjük... azoknak, kik elaludtak", és előképe mindazoknak az igazaknak, akiknek "a nyomorúságos" teste elváltozik, hogy "hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez" (lKor 15:20; Fil 3:21) - feltámadt a halálból a harmadik napon.
A második adventre utaló előképeknek szintén valósággá kell lenniük a jelképes szolgálatban megjelölt időben. Az ószövetségi korban a szenthely megtisztítása, illetve a nagy engesztelési nap a zsidó időszámítás hetedik hónapjának tizedik napján volt (3Móz 16:29-34). A főpap, miután egész Izraelért engesztelést végzett, azaz a bűnöket a szenthelyről eltávolította, előjött, és megáldotta a népet. Az adventhivők hitték, hogy a mi nagy Főpapunk a földre fog eljönni, hogy a földet a bűn és bűnös megsemmisítésével megtisztítsa, és várakozó népének örök életet adjon. A hetedik hónap tizedik napján, a nagy engesztelési napra, a szenthely megtisztításának idejére, ami 1844. október 22-re esett, várták az Úr eljövetelét. Ez a meggyőződésük összhangban volt a már elmondott bizonyítékokkal, amelyek szerint a 2300 nap 1844 őszén ér véget. Ez a következtetés megtámadhatatlannak tűnt.
A Mt 25. fejezetében feljegyzett példázat szerint a várakozást és a szunnyadást a vőlegény jövetele követi. Ezt igazolták a próféciák és a jelképes szolgálatok érvei. Ezek az érvek nagyon meggyőzőek és biztosak voltak, és az "éjféli kiáltás"-t a hivők ezrei hirdették.
A mozgalom a dagály hullámaiként söpört végig az országon. Városról városra, faluról falura és távoli vidékekre terjedt, és Isten várakozó népét teljesen felrázta. Mint a korai fagy a kelő nap elől, úgy tűnt el a fanatizmus ennek az üzenetnek a hirdetése nyomán. A hivők kételye és bizonytalansága eloszlott. Remény és bátorság öntött életet szívükbe. A munka mentes volt azoktól a szélsőségektől, amelyek mindig megmutatkoznak, amikor az emberi túlfűtöttséget nem szabályozza Isten szavának és Lelkének befolyása. Hasonló dolog történt, mint amikor az ősi Izrael Isten szolgáinak dorgáló üzenetére megalázkodva visszatért az Úrhoz. Ez a munka magán viselte azokat a vonásokat, amelyek Isten munkáját jellemzik minden korban. Kevés elragadtatott öröm volt látható a hivőkön. Inkább mélységesen kutatták szívüket, megvallották bűneiket, és elfordultak a világtól. Felkészülni az Úrral való találkozásra - ez volt a küzdő lelkek célja. Kitartóan imádkoztak, és fenntartás nélkül az Úrnak szentelték magukat.
Miller így jellemezte ezt a munkát: "Nincs nagy örömkitörés. Mintha ezt arra az időre tartogatnák, amikor az egész menny és föld együtt fog örvendezni kibeszélhetetlen és teljes dicsőségben. Nincs kiáltás; ezt is akkorra őrzik, amikor az a mennyből hangzik. Az énekesek hallgatnak; várják, hogy az angyalok seregéhez, a mennyei kórushoz csatlakozhassanak... Nincsenek eltérő nézetek: mindenkinek egy a szíve és egy a lelke. "
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés