Higgyetek az Ő prófétáinak - május 10 - PÉNTEK - Ezékiel könyve 46

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Ezékiel könyve 46 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2046&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel%2046&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    A király különleges kapcsolatban állt Istennel.  A királynak imádkozó embernek kellett lennie. Amikor elvitte áldozatát, az ajtóban kellett imádkoznia, míg a papok el nem készítették az áldozatát. Hat bárányt és hat kost kellett áldoznia szombatonként. Ez nem 1-2 percig tartott. Ezt az időt imádsággal kellett töltenie.

2.    A szombat Isten különleges napja. A fejedelemnek szombaton különleges áldozatot kellett bemutatni, mert a szombat egy különleges nap, amikor Isten különleges módon lép kapcsolatba az emberrel, és különleges áldásokban részesíti.

3.    Isten védi a kiszolgáltatottak érdekeit. Ez a fejezet folytatja Isten intézkedéseit, hogy senki se zsákmányolja ki a másikat. A királynak saját tulajdonából kellett örökséget adnia gyermekeinek. Nem vehette el másét, hogy gyermekeinek adja. Viszont, ha a sajátjából másnak ajándékozott, az visszatért a királyi család tulajdonába az elengedés évében.  

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki a szombat csodálatos ajándékával ajándékozza meg övéit

b.    aki elfogadja népe imádatát, és meghallgatja kéréseiket

c.    aki ajándékot fogad el a vezetőktől, de a néptől is

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudja, ő is király és ő is pap a királyi papság jogán. Ő is szolgálhat Istennek és vihet neki ajándékot szeretetének és hálájának jeléül, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 28-29. fejezet

29. fejezet – A SZOMBAT (2. rész)

Midőn a zsidók eltávolodtak Istentől, ami maga után vonta Krisztus hit általi igazságának elvesztését, számukra maga a szombat is elvesztette jelentőségét. Sátán magát akarta felmagasztalni, igyekezett elvonni az embereket Krisztustól, a szombatot pedig megrontani, mert ez Krisztus hatalmának a jele. A zsidó vezetők betöltötték Sátán akaratát azzal, hogy Isten pihenőnapját terhes követelményekkel bástyázták körül. Krisztus idejében a szombatot már annyira elferdítették, hogy megtartása inkább az önző, önkényes ember jellemét tükrözte, mint a szerető mennyei Atyáét. A rabbik tulajdonképpen úgy mutatták be Istent, mint aki olyan törvényeket ad, melyeket az embernek lehetetlen megtartani. Az embereket rávették, hogy önkényúrnak tekintsék Istent, s úgy gondolják: a szombatnak az Ő kívánalmai szerinti megtartása tette az embert kőszívűvé, kegyetlenné. Krisztusnak kellett ezeket a téves elképzeléseket helyreigazítani. Bár a rabbik könyörtelen ellenségeskedéssel követték Őt, Jézus még látszólag sem alkalmazkodott követelményeikhez, hanem ment a maga útján, és a szombatot Isten törvénye szerint tartotta meg.

Egyik szombaton, amikor a Megváltó és tanítványai elhagyták az imádság helyét, érőben levő gabonaföldön mentek keresztül. Jézus későig munkálkodott, s mialatt áthaladtak a mezőn, a tanítványok tépkedni kezdték a kalászokat, és tenyerükben kimorzsolva ették a gabonaszemeket. Más napokon senki sem emelt volna szót emiatt, mert ha valaki gabonaföldön, gyümölcsösön vagy szőlőskerten haladt át, szabadon ehetett, amit csak akart (Lásd 5Móz 23:24-25!). Ám szombatnapon ilyet tenni - ez szentségtörésnek számított. Nemcsak a gabonaszedést tartották valamiféle aratásnak, hanem a termés kézben történő kidörzsölését is egyfajta cséplésnek minősítették. Így ez a rabbik véleménye szerint kettős törvénysértés volt.

A kémek azonnal panaszkodni kezdtek Jézusnak, mondván: "Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, amit nem szabad szombatnapon cselekedni" (Mt 12:2).

Amikor Bethesdánál Jézust szombatrontással vádolták, védekezésképpen megerősítette: Ő Isten Fia, és kijelentette, hogy Atyjával összhangban cselekedett. Most, amikor a tanítványokat támadták meg, vádlóinak példákat idéz az Ótestamentumból, olyan tetteket, amelyeket szombatnapon Isten szolgái vittek véghez.

A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok a Szent Iratok felől. "Nem olvastátok-é, - mondta - mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?" {Lk 6:3-4) "És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért" (Mk 2:27-28). "Nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt." "Az embernek Fia a Szombatnak is ura" (Mt 12: 5-6).

Ha helyes volt, hogy Dávid a szent célra elkülönített kenyerekkel csillapította éhségét, akkor az is helyes volt, hogy a tanítványok szükségletük kielégítésére kalászokat téptek a szombat szent óráiban. Mi több, a papok a templomban nagyobb munkát végeztek szombaton, mint a többi napokon. Ugyanez a munkavégzés világi célból bűnnek számítana, de a papok Isten szolgálatában dolgoztak. Azokat a szertartásokat végezték, melyek Krisztus üdvözítő hatalmára mutattak, munkájuk összhangban állt a szombat célkitűzésével. Most azonban Krisztus maga jött el, a tanítványok, miközben Krisztus munkáját végezték, Isten szolgálatában állottak, és ami e munka végzéséhez szükséges volt, az nem jelentette a szombat megrontását.

Krisztus arra akarta tanítványait, ellenségeit tanítani, hogy az Istennek való szolgálat a legelső. Isten munkájának célja e világon az ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e munka teljesítéséhez, az összhangban áll a szombat-paranccsal. Jézus az érvelésre azzal tette föl a koronát, hogy kijelentette: Ő "a szombatnak ura" - vagyis felette áll minden kérdésnek és minden törvénynek. A végső Bíró ugyanarra a törvénycikkre mutatva menti fel őket a vád alól, amelyre a vádlók is hivatkoznak.

Jézus nem zárta le az ügyet annyival, hogy megfeddte ellenségeit. Kijelentette, hogy vakságukban szem elől tévesztették a szombat célját. Így szólt: "Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat" (Mt 12:7). Számos, lélek nélküli szertartásuk nem helyettesíthette azt az igazsághoz hű feddhetetlenséget és gyöngéd szeretetet, amely Isten igaz imádóját mindig is jellemezte:

Krisztus újból megismételte azt az igazságot, hogy az áldozatok önmagukban értéktelenek, mert csak eszközök, nem pedig célok. Értelmük az volt, hogy az embert a Megváltóhoz irányítsák, és így összhangba hozzák Istennel. Isten a szeretet-szolgálatot értékeli. Ha ez hiányzik, akkor a ceremóniák puszta körforgása bántja Őt. Így van ez a szombattal is. Azért rendeltetett, hogy létrehozza ember és Isten közösségét. Ám ha az elmét fárasztó rítusok kötik le, a szombat célja elvész. Csupán külső megtartása pedig porhintés.

Egy másik szombaton, ahogy Jézus belépett a zsinagógába, egy száradt kezű embert vett észre. A farizeusok mohón lesték, mit fog tenni. A Megváltó jól tudta, hogy ha szombatnapon gyógyít, törvényszegőnek tekintik, mégsem habozott, ledöntötte a szombatot elbarikádozó hagyományos követelmények falát. Jézus előszólította a szerencsétlen embert, és megkérdezte: "Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni?" (Lk 6:9) A zsidóknál alapelvnek számított, hogy a jó cselekedet elmulasztása bűn, ha alkalom volna rá megtenni. Életmentést megtagadni - gyilkosság. Jézus így saját területükön fogta meg a rabbikat. "De azok hallgatnak vala. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik" (Mk 3:4-5).

A kérdésre "Szabad-é szombatnapon gyógyítani?" Jézus megfelelt: "Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni" (Mt 12:10:12).

A kémek nem mertek Krisztusnak válaszolni a sokaság jelenlétében, mert féltek, hogy bajba keverednek. Tudták, hogy Ő igazat szól. Ők viszont inkább hagytak szenvedni egy embert, mintsem hogy megszegjék hagyományaikat, miközben a barmon segítettek, mert különben tulajdonosa kárt vallott volna. Tehát több gondjuk volt az oktalan állatra, mint az emberre, akit Isten saját képére teremtett. A példa szemlélteti az összes hamis vallás működését. Ezek egy olyan vágyból erednek, hogy az ember Isten fölé akarja helyezni saját magát, végül azonban mélyebbre süllyed az állatnál. Minden, Isten fennhatósága ellen síkra szálló vallás megfosztja az embert attól a dicsőségtől, amelyben a teremtéskor részesült, és amelyet Krisztus által nyerhet vissza. Minden hamis vallás arra tanítja híveit, hogy hunyjanak szemet az emberi szükségletek, szenvedések és jogok fölött. Az evangélium nagyra értékeli az embert, mint Krisztus vére árán megváltott lényt, és azt tanítja, hogy gyöngéd figyelemmel kell viseltetni az emberi szükségletek, bajok iránt. Az Úr így szól: "Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál" (Ésa 13:12).