2024. május 17., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 17 - PÉNTEK - Dániel könyve 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Dániel könyve 5 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=D%C3%A1niel%205&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=D%C3%A1niel%205&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten szabad akaratot biztosít, de nem mindegy, hogyan élünk vele.  Isten olyan szabadságot biztosított az embernek, hogy arcul ütheti, vagy szembe köpheti Teremtőjét, vagy jelen esetben hozzányúlhat Isten szent dolgaihoz és az ünnepi lakomáján használhatja azokat. Az ember megteheti, de nem tanácsos. Isten nem mindig lép közbe, amikor valaki káromolja Őt, vagy fennhéjázó módon viszonyul Hozzá, jelen esetben azonban nem marad szótlan. Válaszol Belsazár fennhéjázó magatartására. Sokan vakmerően rázzák az öklüket Isten felé, és mivel Isten nem reagál rá, azt gondolják, hogy nem is létezik.  

2.   Akik kihívóan rázzák az öklüket Isten felé, pillanatok alatt megváltoznak majd. Belsazár önhitten dacolt Istennel, de amikor a kéz megjelent és írni kezdett a falon, rémület fogta el. Az előbb még vakmerő király, most egész testében remeg. Azt olvassuk, hogy a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, dereka elernyedt, és még a térdei is reszkettek. Amikor a bölcsei nem tudták elolvasni az írást, még jobban megrémült, arca elsápadt. Az írás a palota meszelt falán jelent meg, a király arca pedig olyan sápadt lett, mint a meszelt fal. Ma is sokan dacolnak Istennel, de a Biblia elmondja, hogy amikor Jézus megjelenik az ég felhőiben, a sziklákhoz fognak futni rémületükben és az kívánják, bárcsak rájuk szakadnának.  

3.   Istennel nem lehet a feledékenységet játszani. Belsazár megpróbálta. Úgy tett, mintha nem ismerné Dánielt, és mintha nem tudná, mit tett Isten nagyapja idejében a királlyal. Az anyakirálynő emlékezteti erre, sőt maga Dániel is világosan elmondja, hogy tudott arról, mi történt a nagyapjával, amikor az felfuvalkodott, és nem tanult az esetből.

4.   Isten megméri az embert. Belsazár híjával találtatott. Ezek a furcsa szavak, Mene, Mene, Tekel, Ufarszin az jelzik, hogy Belsazár vállalkozása ellenőrzést kapott, és hűtlen kezelést állapítottak meg, Belsazár tőkéje elfogyott így be kell zárni az üzletet és át kell adni másnak. Egy szóval: Vége!

5.   Amikor Isten ír, ítélet történik. Néhány esetben találjuk a Bibliában, hogy Isten ír, és ezek mind kapcsolatban vannak az ítélettel. Isten a kőtáblákra írja a Tízparancsolatot, amely alapja az ítéletnek. Amikor az Újszövetségben Jézus a porba ír, felmentő ítélet születik. Itt Dániel könyvében is ítélet történik Belsazár fölött, amikor Isten a falra írt.   

6.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   akivel nem érdemes játszani

b.   aki nem azonnal ítél, és ez sokakat bűnös életmódra bátorít

c.    aki kedvessé tudja tenni szolgáit a legnagyobb méltóságok előtt is. Dánielt tisztelték a babiloni birodalomban, de a perzsa birodalomban is.

d.   aki nem ijed meg egy királytól, legyen az a világ legnagyobb országának is a királya

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy szentnek tartson Téged és megfelelő módon viszonyuljon Hozzád és a Neked szentelt dolgokhoz, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 30. fejezet

30. fejezet – „Választa tizenkettőt” (6. rész)

Ahelyett, hogy a világosságban járt volna, Júdás inkább hibáihoz ragaszkodott. Gonosz vágyakat, a bosszú szenvedélyét, sötét, rosszindulatú gondolatokat táplált, míg Sátán teljesen hatalmába kerítette. Júdás megtestesítője lett Krisztus ellenségeinek.

Amikor kapcsolatba került Jézussal, még voltak olyan jellemvonásai, melyek áldást jelenthettek volna az egyház számára. Ha felveszi Krisztus igáját, az apostolok egyik vezetője lehetett volna, ezzel szemben amikor rámutattak hibáira, megkeményítette szívét, büszkén, lázadva, saját önző célkitűzéseit választotta, és így alkalmatlanná tette magát az Istentől néki szánt munkára.

Mindegyik tanítványnak súlyos fogyatékosságai voltak, amikor Jézus szolgálatába szólította őket. Még maga János sem - aki pedig a legszorosabb kapcsolatba került a szelíd, alázatos Megváltóval - volt természeténél fogva szelíd és hajlékony. Testvérével "mennydörgés fiainak" (Mk 3:17) nevezték. Míg Jézussal voltak, bármilyen csekély, Vele szemben tapasztalt megvetés fellobbantotta méltatlankodásukat, harciasságukat. Ingerültség, bosszú, bíráló lelkület mind-mind jelen volt a szeretett tanítványban is. Napról napra látta Jézus szelídségét, türelmét, hallotta tanításait az alázatosságról, hosszútűrésről, - mindez ellentétben állt saját erőszakos természetével. Szívét megnyitotta az isteni befolyás előtt, és nemcsak hallgatója, hanem megvalósítója is lett a Megváltó szavainak. Az ént elrejtette Krisztusban. Megtanulta viselni Krisztus igáját, hordozni a terhét.

Jézus megrótta tanítványait, figyelmeztette, óvta őket, János és testvérei mégsem hagyták el Őt - Jézust választották, még ha dorgálta is őket. A Megváltó sem szakított velük gyengeségeik, tévedéseik miatt. Ők mindvégig osztoztak megpróbáltatásaiban, tanulmányozták életének példáját. Krisztusra tekintettek, s így átalakult a jellemük.

Hajlamaik, szokásaik tekintetében az apostolok igen különbözőek voltak. Ott állt közöttük Lévi-Máté, a vámszedő; a heves, vakbuzgó Simon, a római hatalom engesztelhetetlen gyűlölője; a nagylelkű, lobbanékony Péter; az aljas lelkületű Júdás; Tamás - igaz szívű, de szégyenlős, félénk; Fülöp, a nehézfejű, kétségekkel küzdő; és Zebedeus becsvágyó, szókimondó fiai, testvéreikkel együtt. Ők gyűltek össze, különböző hibáikkal, rosszra való, öröklött vagy szerzett hajlamaikkal. De Krisztusban, és általa Isten családjában lakoztak, hogy megtanuljanak egyek lenni hitben, tantételekben és lelkületben. Voltak próbáik, sérelmeik, különvéleményük - de amíg szívükben Krisztus lakozott, nem üthette fel a fejét egyenetlenség. Szeretete egymás iránti szeretethez vezetett, a Mester összehangolta a különbségeket és létrehozta a tanítványok közötti egységet olyannyira, hogy gondolkodásukban, ítélkezésükben is eggyé váltak. Krisztus, a nagy központ és ők olyan mértékben közeledtek egymáshoz, amilyen mértékben a központhoz közeledtek

2 megjegyzés: