Higgyetek az Ő prófétáinak - május 23 - CSÜTÖRTÖK - Dániel könyve 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Dániel könyve 11 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=D%C3%A1niel%2011&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=D%C3%A1niel%2011&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Az igazi északi király végül legyőzi bitorlót.  Ez a fejezet az északi és déli király harcáról beszél, de ki is valójában az északi király? Ennek a fejezetnek a próféciája az előzőekhez hasonlóan elmondja, hogy Nagy Sándor birodalma gyorsan szétesik és négy hadvezére osztozik országán. Ezek közül a prófécia az egyiket északi királynak és egy másikat déli királynak nevez. Az északi király azonossága a történelem folyamán változik és ezt szépen tükrözi ez a fejezet. Az egyik görög utódállam után a pogány Rómaként jelenik meg, amely behatol a dicső szent földre és adószedőt küld a föld megadóztatására (az evangéliumokból be tudjuk azonosítani), és a szövetség Fejedelmét is elpusztítja (a történelemből tudjuk, hogy ez a pogány Róma volt), ezek után az északi király a pápai Rómát jelenti, aki hadakozik Isten hűséges gyermekei ellen. A korábbi fejezetekben ezt a hatalmat kicsiny szarv jelképezi, aki ugyanazt teszi Isten népével, mint az északi király, aki mögött maga Sátán áll. A Biblia azonban világossá teszi, hogy Isten az igazi északi király. Lucifer és azok a politikai hatalmak, amelyeket befolyása alá vonz, csak bitorolják ezt a címet. Ézsaiás azt mondja, hogy ez a hatalom azt mondja, hogy „az ég csillagai fölé helyezi ülőszékét és lakik a gyülekezet hegyén messze északon,” tehát Isten lakozásának a helyén  

2.   A déli és az északi király is Isten és népének ellensége. Az északi király egyházi hatalom, mely naggyá akar lenni, hogy Istent képviselje a földön jogbitorló módon, a déli király a filozófiai, politikai mozgalmak, melyek tagadni akarják Isten létezését, hogy a politikához, az emberi észhez kapcsolódhassanak, vagyis egyszóval az ateizmus. Sátán áll mindkét hatalom mögött, mivel egyeseket a hamis vallásossággal akar Istentől eltávolítani, másokat pedig az Isten létének tagadásával. A Bibliában Egyiptom, a déli király úgy jelenik meg, mint az ateizmus, az istentagadás szimbóluma. A Fáraó azt mondta Mózesnek, hogy „kicsoda az az Isten, hogy hallgassak rá?” Ezzel az istentagadás szimbólumává vált.  

3.   Isten ellenségei néha összefognak egymással, néha meg hadakoznak egymással. Ebben a fejezetben az északi és déli király gyakran hadakozik egymással, de néha szövetséget is kötnek egymással. Erről tanúskodik a történelem is, hogy a hamis vallásosság és az ateizmus gyakran harcoltak egymással, de sokszor szövetkeztek is.   

4.   A keleti király elhozza az igazi északi király győzelmét. A fejezet végén azt olvassuk, hogy az ál északi királyt megrémítik a keletről és északról érkező hírek. Isten, az igazi északi király akcióba lép, nem tűri tovább a hamis északi király népével szembeni üldöző magatartását. Keletről meg a győztes Jézus érkezik, hogy érvényt szerezzen Isten győzelmének. A Jelenések könyvében azt olvassuk, hogy kiszárad az Eufrátesz, hogy a keletről jövő királyoknak út készíttessék. Dániel könyve leírja, hogy Círus szárítja ki (tereli el) az Eufráteszt, hogy megszabadítsa Isten Babilonban raboskodó népét. Círus a Messiás szimbóluma volt.    

5.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki győz

b.   aki megsemmisíti népének ellenségét, az ál északi királyt, Sátánt és mindazon politikai és vallásos hatalmakat, amelyek Sátán befolyása alatt tevékenykedtek népe ellen  

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudatában legyen annak, hogy neki is döntenie kell az északi és déli királlyal kapcsolatosan, a hamis vallásossággal és az ateizmussal kapcsolatosan. Adjad, hogy jól döntsön, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 31. fejezet

31. fejezet – „A HEGYIBESZÉD” (5. rész)

Jézus nem foglalkozott állandóan a törvény tételeivel, de azt a benyomást sem keltette hallgatóiban, hogy eljövetelével félretette volna annak követelményeit. Tudta, hogy lépten-nyomon kémek lesik minden szavát, kiforgathatják céljaik érdekében. Ismerte a sok hallgatójában még élő előítéleteket, és semmi olyat nem mondott, ami aláásta volna a Mózes által nékik adott vallásba és intézményekbe vetett hitüket. Maga Krisztus adta mind az erkölcsi, mind a ceremóniális törvényt. Nem azért jött, hogy lerombolja a saját műve iránti bizalmat. Éppen azért akarta áttörni a hagyományos követelmények falát, mellyel a zsidók bekerítették magukat, mert nagyon tisztelte a törvényt és a prófétákat. Miközben félretette a törvényről alkotott hamis értelmezéseiket, féltve intette a tanítványokat, nehogy feladják a zsidókra bízott életfontosságú igazságokat.

A farizeusok büszkék voltak a törvény iránti engedelmességükre, mégis oly kevéssé ismerték az elveket a mindennapi gyakorlatban, hogy az Üdvözítő szavait eretnekségnek fogták fel. Amikor Jézus elsöpörte az igazságot elborító szemetet, azt hitték, hogy magát az igazságot törli el. Azt suttogták egymás között, hogy Ő nem sokat ad a törvényre. Jézus olvasott gondolataikban, és így felelt:

"Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem hogy eltöröljem, hanem inkább hogy betöltsem" (Mt 5:17) Ezzel Jézus visszautasítja a farizeusok vádjait. Éppen az volt a feladata, hogy a világ felfogásával szemben érvényt szerezzen a szent törvény követelményeinek, melynek áthágásával vádolják. Ha Isten törvénye megváltoztatható vagy visszavonható lenne, akkor Krisztusnak nem kellett volna szenvednie törvényszegésünk következményei miatt. Ő eljött, és elmagyarázta, hogy mi a kapcsolat a törvény és az ember között; saját engedelmes életével szemléltette az előírásokat.

Isten azért adta nékünk szent törvényét, mert szereti az emberiséget. Kinyilatkoztatta az igazság elveit, hogy megóvjon a törvényszegés következményeitől. A törvény Isten gondolatainak kifejezése, ha ezeket Krisztusban elfogadjuk, a saját gondolatainkká válnak. Ez emel a természet hajlamai, vágyai fölé, olyan kísértések fölé, melyek bűnhöz vezetnének. Isten boldognak szeretne látni bennünket. Ő adta a törvény előírásait, s ha ezeknek engedelmeskedünk, örömünk telik bennük. Amikor Jézus születésekor az angyalok így énekeltek:

"Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!" (Lk 2:14)

a törvény elveit hirdették, melyet Jézus naggyá és dicsőségessé akart tenni.

Midőn Isten kijelentette a törvényt a Sínai hegyen, megismertette az emberrel jellemének szentségét is, hogy ennek ellentétében láthassa saját bűnös voltát. A törvény azért adatott, hogy meggyőzze a bűnöst a bűnről, és értésére adja: Megváltóra van szüksége. Ez a cél megvalósult volna, ha elveit a Szentlélek által alkalmazták volna. Ez a munka még ma is folyik. Krisztus életében világossá váltak a törvény alapelvei, és amint Isten Szentlelke megérinti a szívet, Krisztus világossága megérteti az emberekkel, hogy szükségük van megtisztító vérére és megigazító igazságára. A törvény ma is Krisztushoz vezető eszköz, hogy megigazulhassunk hit által. "Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt 19: 8).

"Míg az ég és a föld elmúlik, - mondotta Jézus - a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik" (Mt 5:19). Az égen ragyogó nap, a szilárd föld, melyen élsz, tanúsítják, hogy Isten törvénye változhatatlan és örök. Még ha mindezek elmúlnak is, az isteni előírások megmaradnak. "Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni" (Lk 16:17). Jézusra, mint az Isten Bárányára mutató előképszolgálat megszűnt Krisztus halálakor, de a Tízparancsolat előírásai állandóak, akár Isten trónja.

Mivel "az Úrnak törvénye tökéletes" (Zsolt 19:8), minden attól való eltérés bűn. Aki nem engedelmeskedik Isten parancsolatainak, és másokat is engedetlenségre buzdít, az Krisztus ítélete alatt áll. Az Üdvözítő engedelmes élete érvényben tartotta a törvény követelményeit. Bebizonyította, hogy a törvényt meg lehet az embernek tartani, és megmutatta azt a kiváló jellemet, mely az engedelmességből hajt ki. Aki Hozzá hasonlóan engedelmeskedik, az kijelentheti, hogy a törvény "szent és igaz és jó" (Róm 7:12). Másrészt mindenki, aki megszegi Isten parancsolatait, megerősíti Sátán állítását, mely szerint a törvény igazságtalan, és nem lehet megtartani. Ezzel a nagy ellenség csalásainak hódol be, és megvetéssel illeti Istent; annak a gonosznak lesz a gyermeke, aki először lázadt fel Isten törvénye ellen. Az ilyen embert beengedni a mennybe, - ez azt jelentené, hogy újra megjelennének a viszály és a lázadás elemei, és veszélyeztetnék a világegyetem jólétét. Senki sem juthat be a Mennyországba, aki szándékosan figyelmen kívül hagyja a törvény elveit.

Az írástudók saját igazságukat útlevélnek tekintették a mennybe - ám ezt Jézus elégtelennek és értéktelennek nyilvánította. A farizeusi jogosság külső ceremóniákból és az igazság elméleti ismeretéből állt. A rabbik azt állították, hogy saját erőfeszítésükkel tartják meg a törvényt, és ezáltal szentekké váltak, ámde cselekedeteik elválasztották az igazságot a vallástól. Kínos pontossággal tartották meg a rituális szolgálatokat, de életük erkölcstelen és kiábrándító volt. Úgynevezett igazságuk sohasem érhetett föl a mennybe.

Krisztus idejében az volt az ember legnagyobb becsapása, hogy az igazság puszta igenlése már jogosultságot jelentett az üdvösségre. Az emberiség tapasztalhatta, hogy az igazság elméleti ismerete elégtelennek bizonyult a lélek megmentéséhez, és nem termi meg az igazság gyümölcseit. Az úgynevezett teológiai igazság iránti buzgó tisztelet gyakran együtt jár a valódi igazság gyűlöletével. A történelem legsötétebb fejezetei tele vannak vakbuzgó vallásos emberek bűncselekményeivel. A farizeusok Ábrahám gyermekeinek mondták magukat, dicsekedtek az isteni kijelentések birtoklásával. Ezek az előjogok azonban nem védték meg őket az önzéstől, rosszindulattól, haszonleséstől, a legnagyobb képmutatástól. Azt hitték, hogy ők a világ legvallásosabb emberei, ezzel szemben úgynevezett igazhitűségük az Úr megfeszítéséhez vezetett.

Ugyanez a veszély ma is fennáll. Sokan keresztényeknek vallják magukat, mivel keresztény hitvallást tettek. Ám az igazságot nem valósítják meg a gyakorlati életben. Hiányzik belőlük a hitből való szeretet, ezért nem is nyertek erőt és kegyelmet, amely az igazság szentségéből fakad. Az ember megvallhatja hitét az igazságban, de ha ez a hit nem teszi őszintévé, kedvessé, türelmessé, elnézővé, mennyei lelkületűvé, akkor az igazság átokká válik számára, befolyása által pedig átokká a világ számára.