Higgyetek az Ő prófétáinak - május 19 - VASÁRNAP - Dániel könyve 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Dániel könyve 7 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=D%C3%A1niel%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=D%C3%A1niel%207&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten ítélete a középpontban.  Ebben a fejezetben nyilvánvaló a kiasztikus szerkezet, amely a héber irodalom egyik jellegzetessége. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb dolgok a középen vannak. Ennek a fejezetnek a középpontjában az ítélet található, és ez egy jó hír. Miközben egy hatalom Isten népét írtja, Isten ítéletet tart, amelynek következtében Isten népének ellensége ítélet alá esik és megsemmisül, Isten népe pedig megszabadul. Nemcsak itt, de a Jelenések könyvének a közepén az ítélet található.

2.    Istennél van a megoldás. Ez a fejezet olyan, mintha egy operatőr kamerájával egyszer a földet pásztázná, máskor pedig az eget. És ez a váltakozás többször is megtörténik a fejezetben. Ha a kamera a földet figyeli, azt látjuk, hogy itt egy hatalom üldözi és bántja Isten népét, de ha a kamera az ég felé fordul, ott azt látja, hogy a hatalom az Emberfiának adatott, a mennyben ítélet történik. és az ország Isten népének adatik. Ha csak a föld felé tekintenénk, elcsüggednénk, mert azt látnánk, hogy Isten népét sikerrel üldözik és bántják, de ha a menny felé tekintünk, azt látjuk, hogy valaki figyeli a földön történteket és közbeavatkozik.  

3.    Istené az uralom. A föld történelme arról szól, hogy földi hatalmasságok, királyok egymással harcolnak és elveszik egymástól az uralmat és a földterületet. Ez a fejezet több uralkodó és birodalom jellegzetességeit is leírja, amelyek mind negatívak. A királyok rosszak, kegyetlenek, nem kímélik egymást, de a fejezet arról szól, hogy ez nem lesz mindig így. A végső szó Istené lesz. Az országot és az uralmat átveszik a Magasságos egek szentjei.

4.    Jézus kapja meg a világegyetem feletti legfőbb uralmat. Miközben itt a földön királyok kegyetlenkednek Isten népével, a felhőn Jézus (az Emberfia) az Öregkorúhoz megy és minden hatalmat és dicsőséget megkap az egész világegyetemben. A jó hír az, hogy a hatalom, nem a kis szarvé lesz, amely káromló beszédeket mond Istenre és megrontja Isten népét, hanem az Emberfiáé, aki megváltja és megszabadítja népét.

5.    Isten országa örök. A földi országok ideig-óráig állnak fenn, de Isten országa örökké megmarad. A jó hír az, hogy nem a gonosz országa marad fenn örökké, amelyben igazságtalanság, békétlenség, betegség és fájdalom uralkodik, hanem Isten országa, amelyben nyoma se lesz semmi rossznak sem.  

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki látja népe szorongatott helyzetét és cselekszik

b.    aki megmutatja azt, hogy egy földi hatalom támadni fogja népét, de Ő ennek véget vet

c.    aki bemutatja a történelem folyását, hogy láthassuk azt a színteret, amelyen az igazság és a gonoszság összeméri erőit, és hogy bizodalmunk legyen abban, hogy a történelemnek egy bizonyos pontján Ő közbelép népe megszabadításáért

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy bizodalma legyen az ítéletben, mert ez az ő szabadulását jelenti és az ellenség végleges megsemmisülését, aki szerzője volt minden fájdalmának, szomorúságának és szerettei minden rossz tapasztalatának, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 31. fejezet

31. fejezet – „A HEGYIBESZÉD” (1. rész)

Máté 5; 6; 7.

Krisztus ritkán gyűjtötte Maga köré kizárólag tanítványait, hogy szavait hallgassák. Nem csupán azokat választotta hallgatóiul, akik ismerték az élet útját. Célja az volt, hogy elérje a tudatlan, tévelygő tömegeket. Az igazságnak olyan részét tanította, amellyel hozzá tudott férkőzni az elhomályosult értelemhez. Ő maga volt az igazság, örökké áldásra nyújtott kezekkel, felövezett derékkal állt, és intő, kérő, bátorító szavakat szólt, mindenkit fel kívánt emelni, aki Hozzá jött.

A Hegyibeszéd tulajdonképpen a tanítványokhoz szólt, de a sokaság előtt hangzott el. Az apostolok elhívatásuk után elmentek Jézussal a tengerpartra. Kora reggel itt kezdtek az emberek gyülekezni. A galileai városokból jött, szokásos tömegen kívül jöttek Júdeából, sőt magából Jeruzsálemből is; Pereából, Dekapolisból, Idumeából, egészen Júdea déli részéből; Tirusból, Szidonból, és a Földközi-tenger partjának föníciai városaiból. "Amikor hallották, hogy miket mível vala" (Mk 3: 8); "jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. [...] mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta" (Lk 6:17.19).

A keskeny parton még állva sem kerülhetett mindenki közelébe - aki szeretett volna hallótávolságon belül maradni -, ezért Jézus visszavezette őket a hegyoldalra. Amint egy lankás helyre értek, amely kellemes gyülekezőhelyül kínálkozott a hatalmas tömegnek, leült a fűbe, a tanítványok és a sokaság pedig követték példáját.

A tanítványok helye mindig közvetlenül Jézus mellett volt. A nép folyamatosan tolongott Felé, de a tanítványok érezték, hogy őket nem sodorhatják el színe elől. Szorosan mellé ültek, hogy egyetlen szót se veszítsenek el tanításából. Figyelmes hallgatók voltak, buzgón itták az igazságot, melyet minden népnek, minden időben hirdetniük kellett.

Érezték, hogy a szokásosnál valahogyan többet várhatnak, s még közelebb húzódtak Mesterükhöz. Hitték: hamarosan megalapítja országát, és a délelőtti események is arról győzték meg őket, hogy Jézus erről valamilyen bejelentést fog tenni. A sokaságot is a várakozás érzése járta át, a figyelmes arcok mély érdeklődésről tanúskodtak. Amint a nép leült a zöld hegyoldalon, és várta az isteni Tanító szavait, szívüket betöltötte az eljövendő dicsőség glóriája. Voltak olyan írástudók és farizeusok, akik arra a napra vártak, amikor átvehetik az uralmat a gyűlölt rómaiak fölött, és magukhoz ragadhatják a világ nagy birodalmának gazdagságát és dicsőségét. A szegény parasztok és halászok azt szerették volna hallani, hogy nyomorúságos kunyhóikat, szűkös élelmüket, fáradságos munkájukat, s a holnaptól való félelmüket biztosan fényűző paloták, könnyű idők váltják föl. Remélték, hogy egyetlen, durva felsőruhájuk helyébe - melyet nappal viseltek, s melybe éjjel takaróztak - Krisztus majd elnyomóik fényes, drága ruháit adja. Mindegyikük szívét az a büszke remény hatotta át, hogy Izrael hamarosan megdicsőíttetik a népek között, mint az Úr választott népe, Jeruzsálem pedig felmagasztaltatik, mint a világbirodalom székhelye.

Krisztus letörte a világi nagyság reménységét. A Hegyibeszédben igyekezett a téves nevelés okozta nézeteket eloszlatni, és hallgatóiba helyes elképzelést ültetni országáról, saját jelleméről. Mégsem támadta közvetlenül a nép hibáit. Látta a világnak a bűn miatti nyomorúságát, de nem rajzolta eléjük élesen szánalmas állapotukat. Valami sokkal jobbra tanította őket, mint amit addig ismertek. Nem szállt harcba az Isten országáról alkotott elképzeléseikkel, hanem elmondta, milyen feltételekkel léphetnek be oda, s rájuk hagyta a tanulság levonását annak természetéről. Az általa tanított igazságok nem kevésbé fontosak számunkra, mint a Jézust követő sokaság számára. Nekünk is legalább annyira meg kell tanulnunk Isten országának alapelveit.

Krisztus legelőször az áldás igéit szólta a népnek. Boldogok - mondotta -, akik felismerik lelki szegénységüket, és érzik, hogy megváltásra van szükségük. Az evangéliumot a szegényeknek kell prédikálni. Az Ige nem a felfuvalkodott lelkűeknek tárul fel, akik azt hiszik, hogy gazdagok, és semmire sincs szükségük, hanem azoknak, akik alázatosak és megtört szívűek. Csak egyetlen gyógyforrása van a bűnösnek; csak egyetlen kútja a lelki szegényeknek.

A büszke szív ki akarja érdemelni az üdvösséget, ezzel szemben mind a mennyre való jogcímünk, mind alkalmasságunk Krisztus igazságában rejlik. Az Úr semmit sem tehet az ember megmentésére, amíg az meg nem győződik saját gyengeségéről, le nem vetkőzi minden önelégültségét, s alá nem veti magát Isten irányításának. Ekkor kaphatja meg az ajándékot, melyet Isten nyújtani kíván. Ő semmit sem tart vissza a szükségét átérző lélektől. Az ilyen embernek szabad bejárása van Hozzá, akiben a teljesség lakozik. "Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét" (Ésa 57:15).