Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit az Apostolok cselekedetei 6. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%206&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei%206&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten kiszélesíti és nemzetközivé teszi egyházát. A 12 tanítvány zsidó, vagy pogányból lett zsidó volt. Most azonban megjelenik egy másik csoport a láthatáron, a görögül beszélő zsidók, akiket mellőznek a szolgálatban. A görögül beszélő zsidók azok voltak, akiknek az ősei évszázadokkal korábban kivándoroltak Izraelből, és a világ különböző részein szétszóratásban éltek, de most visszaköltöztek Izraelbe. Izraeltől távol születtek, a nyelvet sem ismerték, de most visszaköltöztek. Azt mondhatnánk, hogy ők konzervatívabbak voltak, az őshonos zsidóknál, de az evangélium őket is megérintette és jelentős csoportot képviseltek a keresztények között, de nem vonták be őket a szolgálatba. Ha megfigyeljük a megválasztott diakónusok neveit, láthatjuk, hogy mind görög nevek voltak. Azt is mondhatnánk, hogy a tizenkettő megfelelője voltak a görögök számára, mert Istennek ők is fontosak. Isten így elindít egy olyan közösséget, amelynek tagjai a világ minden nemzetét képviselik majd.
2. Isten a rend és a rendszeresség Istene. Az új egyházban gyorsan kialakulnak a szerepkörök és a feladatkörök. Nem úgy történik, hogy mindenki mindent csinál, aztán egymásra várnak, hogy ki csinálja, hanem mindenki tudja a helyét és a feladatát. Isten, aki a világmindenséget, a bolygókat, a csillagokat rendszerbe teremtette, az egyházban való szolgálatokat is egy jól működő rendszerben képzeli el. Ennek az intézkedésnek az lett a következménye, hogy „Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.”
3. Istennel nem lehet felvenni a versenyt. Azt olvassuk, hogy a görögül beszélő zsidók mellett, más zsidó közösségek is voltak Jeruzsálemben, akik vitába szálltak István diakónussal, de nem tudták érveikkel legyőzni, mert István Istentől kapott bölcsességgel és Lélekkel beszélt.
4. Isten meglátható követőinek arcán és tekintetén. István egy eldurvult vita kellős közepén találja magát, amikor ellenfelei haragosan és eltorzult arccal próbálják az igazukat nyomatékosítani, amikor tekintetük véletlenül megakad István arcán, és azt látják, hogy az Ő arca olyan, mint egy angyalé. Micsoda kontraszt! És micsoda dorgálás számukra! Isten igazságát ördögi eltorzult arccal akarják képviselni, miközben István Isten igazát angyali arccal képviseli. Te, hogy szoktál vitatkozni?
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki a rend Istene
b. akinek minden nép és nemzet fontos
c. aki erővel, hatalommal, bölcsességgel, de szelídséggel tágítja és növeli művét földünkön
d. akinek fontosak a társadalmi szolgálatok
e. akinek fontos az imádkozás és az Ige szolgálata
f. aki kegyelmet és erőt ad szolgájának, hogy az jeleket és csodákat tegyen
g. aki gyermekei arcán látható meg
Ima éretted: Istenem, kérlek, adjad, hogy a Te arcod, a Te jellemed meglátszon az olvasó arcán, életén és jellemén, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 73. fejezet
73. fejezet – „NE NYUGTALANKODJÉK A TI SZÍVETEK” (7. rész)
"Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek", - mondta Jézus (Jn 15:8). Isten általunk akarja kinyilvánítani saját lényének a szentségét, a jóakaratot és irgalmasságot. Az Üdvözítő mégsem azt parancsolja nekünk, tanítványainak, hogy a gyümölcstermésért munkálkodjunk. Jézus csak azt mondja nekünk, hogy maradjunk őbenne. "Ha énbennem maradtok - mondja - és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok és meglesz az néktek" (Jn 15:7). Isten szava az, amely által Krisztus az Őt követőkben marad. Ez ugyanaz az életadó, az élethez szükséges egyesülés, kapcsolat, amit Jézus testének az evésével és vérének az ivásával is jelképezett. Krisztus szavai: lélek és élet. Ha befogadjuk Krisztus szavait, akkor a Szőlőtő életét fogadjuk be. Mi nemcsak kenyérrel élünk, "hanem minden igével (szóval), amely Istennek szájából származik" (Mt 4:4). Krisztus élete bennünk is ugyanazt a gyümölcstermést hozza, ami Őbenne látható volt. Krisztusban élve, Krisztushoz tartozva, Krisztus által támogatva, táplálékunkat Krisztustól szerezve, Krisztus életéhez hasonló gyümölcsöket terem a mi életünk is.
Tanítványaival való utolsó találkozása alkalmával Krisztus azt a nagy kívánságát fejezte ki, hogy úgy szeressék egymást, ahogy ő szerette őket. Krisztus újra és újra erről beszélt tanítványainak. "Ez az én parancsolatom, - mondotta ismételten - hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (Jn 15:12). Mikor egyedül volt tanítványaival a felház helyiségében, ez volt a legelső rendelkezése: "Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13:34). A tanítványok számára új volt ez a parancsolat; mert nem úgy szerették egymást, ahogy Krisztus szerette őket. Krisztus látta, felismerte, hogy új eszméknek és ösztönzéseknek kell ellenőriznie, irányítania őket; hogy új alapelvek szerint kellene élniük. Igen, mert az Ő élete és halála útján a szeretet új fogalmát kellett megismerniük. Jézusnak az a parancsa, hogy szeressék egymást, új értelmet, új jelentést kapott önfeláldozásának fényében. A kegyelem egész működése a szeretet, az önmegtagadás és az önfeláldozás folyamatos szolgálata. Krisztus földi tartózkodásának minden egyes órája alatt Isten szeretete áramlott belőle feltartóztathatatlanul. Mindazok, akiket a Szentlélek már átitatott, úgy szeretnek, mint ahogy Krisztus szeretett. Az az alapelv, amely Krisztus munkálkodását és szeretetét meghatározta, fogja őket is munkájukban irányítani, és szeretetre ösztönözni egymással való minden ténykedésükben és egymás iránt tanúsított magatartásukban.
Ez a szeretet a nyilvánvaló bizonyítéka tanítványságuknak. "Erről ismer meg mindenki, - mondta Jézus - ha egymást szeretni fogjátok" (Jn 13:35). Mikor az embereket nem a kényszer, vagy az önérdek köti egymáshoz hanem a szeretet, akkor életükben egy olyan befolyás érvényesülése mutatkozik meg, amely felette áll minden emberi befolyásnak. Ahol ez az egység megvan, az annak a bizonyítéka, hogy ott Isten képmása helyre lett állítva az emberben, és szívükben új életelvek gyökereztek meg. Ez azután abban is megmutatkozik, hogy az isteni természet ellenáll a gonosz levegőbeli hatalmasságoknak, és hogy Isten kegyelme legyőzi az ember szívében lakozó önzést.
Ez a szeretet, mikor nyilvánvalóvá lesz az egyházban, biztosan felgerjeszti Sátán haragját. Krisztus nem valami könnyű életutat jelölt ki tanítványai számára. "Ha gyűlöl titeket a világ, - mondta Jézus - tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ, Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek. Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartottátok, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerték azt, aki küldött engem" (Jn 15:18-21). Nehéz akadályokkal szemben kell továbbvinni és továbbadni az evangéliumot, ellenállás, veszedelem, veszteség és szenvedés közepette. Azok azonban, akik ezt a munkát, szolgálatot végzik, Mesterük nyomdokaiban járnak.
A világ Megváltójaként Krisztus állandóan látszólagos kudarccal találta szembe magát. Ő, aki az irgalmasság követe volt világunk számára, látszólag csak keveset tudott elvégezni abból a szolgálatból, amelyet szeretett volna elvégezni szíve szerint; vagyis abból, hogy embereket emeljen ki és fel ebből a világból, és mentse meg őket. A sátáni erők állandóan azon munkálkodtak, hogy elállják az útját. Krisztust azonban ezek az akadályok nem bátortalanították el. Ésaiás prófétával kijelenti: "Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istennél. [...] hogy Izrael hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem!" (Ésa 49:4-5). Krisztus az, akinek Isten ezt az ígéretet adta: "Így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához [...] Így szól az Úr [...] megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket. Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! és azoknak, akik a sötétben ülnek: Lépjetek elő! [...] Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtok könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásihoz viszi" (Ésa 49:7-10).
Jézus Istennek eme ígéretében bízott, és nem adott Sátánnak semmi esélyt arra, hogy eredményt érjen el. Mikor Krisztusnak megaláztatása végső lépéseit kellett megtennie, és a legmélyebb szomorúság zárta körűi a lelkét, akkor ezt mondta tanítványainak: "Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme; és énbennem nincsen semmije" (Jn 14:30). "E világnak fejedelme megítéltetett" (Jn 16:21). "Most van e világ kárhoztatása, most vettetik ki a világ fejedelme" (Jn 12:31). Krisztus prófétikus szemével nyomon követte azokat a jeleneteket, amelyek az utolsó nagy küzdelemben játszódnak le. Tudta, hogy amikor majd így kiált fel: "Elvégeztetett!" (Jn 19:30) akkor az egész menny diadalmasan ujjongani fog. Fülei már felfogták a távoli zenét, a győzelem kiáltásait, amelyek felhangzottak a mennyei udvarokban. Tudta, hogy a Sátán birodalmának sorsa eldőlt, és Krisztus nevét hirdeti majd az egész világegyetem.
Krisztus örvendezett azon, hogy többet tudott tenni követőiért, mint amennyit azok kérhettek vagy elgondolhattak. Bizonyossággal beszélt, hiszen tudta azt, hogy még a világ megteremtése előtt Isten örökérvényű határozatot hozott. Ismerte az igazságot, mert felfegyverkezett a Szentlélek mindenhatóságával, és tudta, hogy győzni fog a gonosszal vívott harcában, hogy a vérfoltos zászló diadalmasan fog majd lengeni követői felett. Krisztus tudta, hogy benne bízó tanítványainak az élete épp olyan lesz, mint az Ő élete; meg nem szűnő győzelmek sorozata, amelyek, bár nem látszanak győzelmeknek a földön, de győzelemnek ismernek majd el a mennyben, az örökkévalóságban.
"Azért beszéltem ezeket néktek, - mondta, - hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot" (Jn 16:33). Krisztus nem szenvedett kudarcot, nem vesztette el a bátorságát, és követőinek ugyanazt a minden nehézséget elhordozó hitet kell megmutatniuk a világnak. Úgy kell élniük, ahogy Jézus élt, és úgy kell munkálkodniuk, ahogy Jézus munkálkodott, mert mint nagy Munkavezetőjüktől és Tanácsadójuktól, Tőle függenek. Bátorságnak, energiának és állhatatosságnak kell a birtokukban lennie. Ámbár látszólagos akadályok állnak majd útjukban, az Ő kegyelmével tovább kell menniük. A nehézségekről való panaszkodás helyett Uruk arra szólítja fel őket, hogy győzzék le a nehézségeket. Nem kell semmitől kétségbeesniük, mindig reménykedniük kell. Páratlan szeretetének az aranyláncával Krisztus Isten trónjához láncolta őket. Krisztus azt akarja, hogy a világmindenségben létező legmagasabb befolyás, amely a legnagyobb hatalom forrásából áramlik, az Őt követőké legyen. Követőinek olyan hatalommal kell bírniuk, amely ellenáll az ördögnek; olyan hatalommal, amelyen sem a föld, sem a halál, sem a pokol nem tud erőt venni; hatalommal, amely képessé teszi őket arra, hogy mindezeken diadalmaskodjanak, mint ahogy Krisztus is diadalmaskodott.
Krisztus azt akarja, hogy a menny rendje, a kormányzás mennyei terve, a menny isteni összhangja az Ő egyházában ábrázolódjék ki a földön. Így dicsőül meg az Ő népében. Követőin keresztül az Igazságosság Napja ragyog majd, el nem homályosuló fénnyel a világra. Krisztus sok képességet és áldást adott egyházának, hogy az Ő dicsőségét tökéletesebben sugározzák vissza a világban. Képességekkel és áldásokkal ajándékozta meg népét, hogy megmutassák kegyelmének gazdagságát, és mintegy tükörképei lehessenek az Ő tökéletességének. A Krisztus igazságosságával felruházott egyház Krisztus tárháza, amelyben irgalmasságának, kegyelmének és szeretetének a gazdagsága kell, hogy láthatóvá legyen teljes és végső bemutatásában, megnyilatkozásában. Krisztus úgy tekint népére, mikor az tisztán és tökéletesen áll előtte, mint megaláztatása drága jutalmára, és mint dicsősége koronájára. Krisztus az a nagy középpont, ahonnan minden dicsőség kisugárzik.
Az Üdvözítő szilárd és reményteljes szavakkal fejezi be tanítványainak adott tanításait és utasításait. Azután lelke terhét tanítványaiért elmondott imádságban önti ki. Szemeit az égre emelve így imádkozott: "Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged: Amiként te hatalmat adtál neki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, amit neki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17:1-3).
Krisztus elvégezte azt a munkát, amellyel Őt az Atya megbízta. Megdicsőítette Istent a földön. Világosan kinyilatkoztatta az Atya nevét. Kiválasztotta és összegyűjtötte azokat, akiknek folytatni kellett a munkáját az emberek között. Róluk mondta el azután a következőket: "Az enyémek mind a tieid és a tieid az enyémek; és megdicsőíttetem őbennük. És nem vagyok többé e világon, de ők e világon vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. " "De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; [...] Én őbennük, és te énbennem; hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem; és szeretted őket, amiként engem szerettél".(Jn 17:10:11; 20:23).
Így beszél az, akinek isteni tekintélye van. Krisztus ezekkel a szavakkal adta át kiválasztott gyülekezetét, egyházát a mennyei Atya karjaiba. Felszentelt főpapként közbenjárt népéért. Hűséges pásztorként összegyűjtötte nyáját a Mindenható oltalma alá, az erős és biztos menedékhelyre. Reá azonban még vár egy utolsó csata megvívása Sátánnal, és Krisztus elindul, hogy találkozzék az ősellenséggel.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés