Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 1. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%201&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%201&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten embereket hívott el a jó hír terjesztésére. A jó hír már létezett, amikor Isten elhívta Pált, mert Jézus már meghalt a bűnökért. Az ember megszabadulhat az örök kárhozattól, a bűnei miatt nem kell meghalnia, hanem örök élete lehet. A jó hír viszont nem sokat ér, ha nincs valaki, aki hirdesse és továbbítsa az embereknek. Isten viszont gondoskodott olyan emberekről, akik készek a jó hírt elvinni másoknak, olyanokról, mint Pál apostol, aki messze földekre vitték el Isten örömhírét.
2. Isten kegyelmet és békességet ad. Ez nem csupán egy köszönési formula, hanem egy gazdag ajándék. Kegyelem nélkül nincs üdvösség, mert nincs olyan ember, aki ne szorulna rá a kegyelemre. A jó hír az, hogy Isten gondoskodik a kegyelemről, de nemcsak a kegyelemről, hanem a békességről is. A héber gondolkodásban a béke nem csak a háború hiányát jelenti, hanem mindent, ami szép és jó. Azt jelenti, hogy helyén van a kapcsolatom Istennel, emberekkel, önmagammal és az engem körülvevő környezettel (a természettel, az állat- és a növényvilággal).
3. Isten evangéliumában hatalom van. Pál nem szégyellte az evangéliumot, mert nincs is mit szégyellni benne. Inkább büszke volt rá, mert megtapasztalta annak a szépségét és hatalmát. Ahol bemutatta az evangéliumot, ott megváltozott életeket tapasztalt. Az emberek a bálványok hiábavalóságaitól az Isten igazságához fordultak. Emberek ezrei tértek meg, új gyülekezetek jöttek létre szerte a világon, emberek gyógyultak meg és halottak támadtak fel. Ezt Pál mind elsőkézből tapasztalta meg. Nem csoda, hogy azt mondta, hogy nem szégyelli.
4. Isten egy dologra nagyon haragszik. Arra, amikor az igazságot hamissággal tartóztatják fel. A harag arra adott reakció, amikor az embert célja elérésében valami akadályozza. Isten is akkor haragszik, amikor céljában akadályozzák. Amikor a róla szóló igazságot feltartóztatják, hogy az ne jusson el az emberekhez, ne tudjanak a jó hírről és továbbra is nyomorult állapotukban maradjanak.
5. Isten ismeretének hiánya perverz cselekedetekhez vezet. Akik nem ismerik Istent értelmetlen és haszontalan dolgokra adják magukat, mint az élettelen bálványok és különféle állatok imádása és szexuális elhajlások. Sem a bálványok, sem az állatok nem tudnak segíteni az emberen, csak egyedül az Isten, akit viszont ők bálványokra és állatokra cseréltek. Mai világunkban is azért van olyan sok értelmetlen és fonák dolog, azért borult fel az erkölcsi értékrend, mert az emberek nem ismerik Istent.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki apostolokat hív el evangéliumának hirdetésére
b. aki Fiának bizonyította Jézust azáltal, hogy feltámasztotta Őt a halálból
c. aki hitre és engedelmességre akar elhívni minden népet
d. aki szeretni, elhívja és megszenteli az embereket
e. akinek a szolgái egymásért imádkoznak
f. aki hit által élteti az igazakat
g. aki nyilvánvalóvá tesz mindent, ami megismerhető Róla
h. aki megengedi, hogy az ember learassa tettei következményét
i. aki meg akarja óvni az embert attól, hogy élete rossz irányt vegyen és ennek rossz következményei legyenek
Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasó kegyelmet és békességet kapjon Tőled, minden pozitív hozadékával együtt! Adjad, hogy megtapasztalja az evangélium hatalmát saját életében és szerettei életében is, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 76. fejezet
76. fejezet – PILÁTUS PALOTÁJÁNAK AZ UDVARÁN (2. rész)
Pilátus átlátott szándékukon. Nem hitte el, hogy a fogoly összeesküvést szőtt a kormányzat ellen. Szelíd és alázatos megjelenése egyáltalán nem volt összhangban ezzel a váddal. Pilátusnak az volt a meggyőződése, hogy itt egy aljas összeesküvést szerveztek egy ártatlan ember megsemmisítésére, aki útjában állt a zsidó főembereknek. Pilátus odafordult Jézushoz és megkérdezte Tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus pedig így válaszolt: "Te mondod" (Mt 27:11). Mikor ezt mondotta, arckifejezése megvilágosodott, mintha a napsugár csillant volna meg rajta.
Mikor Krisztus válaszát hallották, Kajafás és azok, akik vele voltak, felszólították Pilátust, hogy tanúsítsa ő is. Jézus elismerte annak a bűnnek az elkövetését, amellyel vádolták Őt. A papok, az írástudók és a főemberek hangos kiáltozással azt követelték Pilátustól, hogy ítélje halálra Jézust: Ezt a kiáltozást a csőcselék is átvette és a lárma fülsiketítő volt. Pilátus összezavarodott. Mikor azt látta, hogy Jézus nem adott semmiféle választ vádolóinak, megkérdezte Jézustól: "Semmit nem felelsz-e? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened! Jézus pedig semmit sem felele" (Mk 15:4-5).
Krisztus, aki Pilátus mögött állott a tornácon és így mindazok láthatták, akik ott voltak a palota udvarán, hallotta a szidalmakat és becsmérléseket, amelyekkel illeték Őt, de egy szót sem szólt. Egész magatartása bizonyította ártatlanságát. Mozdulatlanul állt a zabolátlan düh hullámaival szemben, amelyek körülötte tomboltak. A harag hullámai magasabbra és magasabbra csaptak a viharos óceánhoz hasonlóan, de Őt nem érintették. Csendben állott, de csendessége ékesen szóló volt. Olyan volt ez, mintha a belülről jövő világosság fénylene a külső emberen.
Pilátust meglepte Jézus magatartása. Vajon ez az ember azért nem vett-e tudomást a vele szemben alkalmazott eljárásokról, mert nem akarta megmenteni az életét? - kérdezte önmagától. Jézusra tekintett és látta, hogy a sértegetéseket és a gúnyolódásokat a megtorlás gondolata nélkül viselte el, úgy érezte, hogy ez az ember nem lehet olyan igazságtalan és istentelen, mint amilyenek a zajongó papok voltak. Pilátus azt remélve, hogy megtudja az igazságot Jézustól, és ki tudja menteni, szabadítani az ellenséges tömegből, félrevonta Jézust és ismét megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" (Jn 18:33).
Jézus nem válaszolt közvetlenül Pilátus kérdésére. Tudta, hogy a Szentlélek küzd most Pilátussal és ezért alkalmat adott neki arra, hogy megvallja meggyőződését. "Magadtól mondod-e te ezt - kérdezte - vagy mások beszélték neked énfelőlem?" (Jn 18:34). Más szavakkal: a papok vádja volt-e, vagy Pilátusnak az a kívánsága, hogy többet tudjon Jézusról, ami Pilátust e kérdés feltevésére késztette? Pilátus megértette az Úr kérdését, de büszkeség támadt a szívében. Nem akarta kinyilvánítani belső meggyőződését. Csak ennyit mondott Jézusnak: "Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papi fejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél?" (Jn 18:35).
Pilátus elszalasztotta aranyat érő nagy lehetőségét. Jézus mégsem hagyta őt további világosság nélkül. Miközben nem válaszolt közvetlenül kérdésére, nyíltan megmondta neki isteni küldetését. Megérttette Pilátussal, hogy Ő nem törekedett földi királyi szék elnyerésére.
"Az én országom nem e világból való, - mondotta Pilátusnak - ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való. Monda azért neki Pilátus: Király vagy-e hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra" (Jn 18:36-37).
Jézus megerősítette, hogy szava önmagában olyan kulcs, amely felnyitja a titkot mindazok számára, akik készek voltak elfogadni azt. Szavának önmagában parancsoló hatalma van, és ez a titka az igazság terjedésének, amely királyságáról szól. Krisztus azt kívánta Pilátussal megértetni, hogy csak az igazság elfogadása és magáévá tétele útján újulhat meg romlott természete.
Pilátus vágyott az igazság megismerésére. Elméje azonban egy zavarban levő ember elméje volt. Megragadták az Üdvözítő szavai, és szívét felkavarta az a mérhetetlen kívánság, hogy megismerje: mi is valójában ez az igazság, és miként tudná ezt a Jézus által hirdetett igazságot elnyerni. "Micsoda az igazság?" (Jn 18:38) - kérdezte Jézustól. A választ azonban nem várta meg. A palota kapuján kívül levő csődület és kavarodás ennek az órának a jelentőségére figyelmeztették, mert a papok azonnali döntését követelték. Miután kiment a zsidókhoz, nyomatékosan kijelentette nekik: "Én nem találok benne semmi bűnt" (Jn 18:38).
Ezek a szavak egy pogány bíró szájából kegyetlenül megrótták Izrael főembereinek galádságát és hamisságát, akik az Üdvözítőt vádolták. Mikor a papok és a vének ezt a kijelentést hallották Pilátustól, kiábrándultságuk és dühük nem ismert többé határt. Már régóta szövögették összeesküvésüket Jézus ellen és várakoztak erre az alkalomra. Mikor most azt látták, hogy lehetőség nyílt Jézus szabadon bocsátására, úgy tűnt, készek Őt inkább darabokra tépni, ahelyett, hogy kiengednék kezükből. Hangosan szidalmazták Pilátust és megfenyegették, hogy kormányzatát elítélő bírálatban részesítik a római császár előtt. Azzal vádolták, hogy annak a Jézusnak az elítélést tagadta meg, akiről mindenki tudja, hogy szemben áll a császárral.
Dühös hangok és kijelentések hangzottak el arról is, hogy Jézus beszédeinek lázadásra késztető hatása jól ismert volt az egész országban. A papok azt mondották: "A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig" (Lk 23:5).
Pilátus ebben a pillanatban még nem gondolt arra, hogy elítéli Jézust. Tudta, hogy a zsidók csak gyűlöletből és hamisan vádolták. Pilátus tudta, hogy mi a kötelessége. Az igazság azt kívánta, hogy Krisztust azonnal engedjék szabadon, ő azonban rettegett a nép rosszindulatától. Tudta, hogy ha megtagadná Jézus kiszolgáltatását, akkor zendülés támadhatna, és ezzel a lehetőséggel félt szembenézni. Mikor azt hallotta, hogy Krisztus Galileából való, elhatározta, hogy elküldi Heródeshez, a tartomány kormányzójához, aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott. Pilátus azt gondolta, hogy ilyen módon a felelősséget átháríthatja magáról Heródesre. Az is eszébe jutott, hogy ezzel a lépésével megszüntetheti azt a régi feszültséget, amely Heródes és közte fennállt. Reménysége be is teljesedett. Krisztus kihallgatása kapcsán a két közigazgatási tisztviselő ismét kibékült egymással.
Pilátus átadta Jézust a katonáknak és azok a csőcselék csúfolódása és sértegetése közepette sietve hurcolták magukkal Pilátus palotájától Heródeshez. "Heródes pedig Jézust látván igen megörüle; mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott őfelőle és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz" (Lk 23:8). Ez a Heródes volt az, akinek a lelkén Keresztelő János vére száradt. Mikor Heródes először hallott Jézusról, nagyon megrémült, halálra ijedt, mert azt hitte, hogy János támadott fel és tért vissza hozzá, hogy bosszút álljon rajta. Akkor ezt mondta: "Akinek én fejét vétetém, az a János ez; ő támadt fel a halálból" (Mk 6:16). "Ez ama Keresztelő János; ő támadt fel a halálból és azért működnek benne az erők" (Mt 14:2). Heródes mégis látni szerette volna Jézust. Most megvolt rá a jó alkalma, hogy megmentse egy próféta életét. Heródes azt remélte, hogy ezzel a tettével örökre száműzi annak a véres fejnek az emlékét, amelyet egy tálon eléje nyújtottak. A kíváncsiságát is ki szerette volna elégíteni. Ha Krisztus szabadon bocsátására bármiféle kilátás adódnék, - gondolta Heródes -, akkor ő bizonyára kész lenne mindent megtenni, amire őt kérnék.
A papok és a vének nagy serege kísérte Krisztust Heródeshez. Mikor az Üdvözítőt bevitték Heródes palotájába, ezek az előkelő tisztséget viselő emberek mind izgatottan beszéltek és szenvedélyesen vádolták Krisztust. Heródes azonban nem sok figyelmet fordított vádaskodásaikra. Megparancsolta nekik, hogy maradjanak csendben, mert szeretett volna néhány kérdést feltenni Krisztusnak. Elrendelte, hogy Krisztus kötelékeit lazítsák meg. Ugyanakkor szemére hányta Jézus ellenségeinek, hogy nagyon durván bántak foglyukkal. Heródes, mikor részvéttel beletekintett a világ Megváltójának nyugodt arcába, abból csak bölcsességet és tisztaságot tudott kiolvasni. Ő is éppen úgy, mint Pilátus, meggyőződött arról, hogy Krisztust rosszindulatból és irigységből vették vád alá.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés