Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 2. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%202&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten önmagának tartja fenn az ítélkezés előjogát. Isten az egyetlen, aki ismeri a körülményeket, az indítékokat és a tényeket, rajta kívül mindenki más csak részigazságokat tud felfogni és felismerni, ezért minden ítélkezésünk hamis lenne. Másrészről viszont csak annak van erkölcsileg joga más felett ítéletet mondani, aki mentes a bűntől. Nem mondhat ítéletet valaki más felett, aki szintén ítéletre szorul. Isten az egyetlen, aki nem szorul ítéletre, ezért erkölcsileg csak neki van jóga az ítélet meghozatalára. Isten azért is jogos az ítélethozatalra, mert Ő az abszolút szeretet. Mivel a mi szeretetünk távol esik az Övétől, minden ítéletünket beszennyezné a bosszúvágy és az ártás szándéka. Isten mentes ettől.
2. Az Isten jósága az egyetlen igazi megtérésre ösztönző eszköz. Pál nagyon szépen fogalmazza meg ezt a gondolatot: „Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?” Az ítélettel Isten jobbítani szeretne. Az abszolút szeretettel gyakorolt ítélet pozitív változást idéz elő az emberben. A mi szeret nélkül való ítélkezésünk sosem fog megváltoztatni egyetlen embert sem. Ha ez így van, mi haszna van a mi ítélkezésünknek? Semmi, csak kárt okoznánk vele. Ezért Isten nem bízta ránk, mert egyetlen ember megtérését sem segítenénk elő vele, az Ő ítélete viszont hasznos.
3. Isten az embereket cselekedeteik alapján ítéli meg. Isten nem a cselekedeteink és érdemeink által üdvözít, hanem a Vele való szoros és meghitt közösség alapján. Viszont ennek a közösségnek a hiánya minden gonosz és utálatos cselekedet forrása, ahogy a tegnapi fejezetben is láttuk. A rossz cselekedetek mutatják meg, hogy nincs közösségünk Istennel, ezért jó alapul szolgálnak az ítéletre. A rossz cselekedeteinkből az egész világ világosan látja, hogy nincs közösségünk az Istennel, ezért Isten nem engedhet be az Ő országába. A jó cselekedetek nem üdvözítenek, csak bizonyítják, hogy a kapcsolatunk töretlen Istennel, ezért Isten jó szívvel üdvözít bennünket.
4. Isten igazságos és pártatlan. A megtéretlen bűnösöket nem tudja üdvözíteni hovatartozásuk alapján, és az ismeretük alapján sem. Ha valaki nem ismeri Isten kívánalmait, az nem jelent mentséget számára az engedetlenségre, ha pedig valaki ismeri Isten követelményeit, de nem él azok szerint, a puszta ismeret nem menti meg őt. A zsidók azt gondolták, hogy elég számukra, ha ismerik a törvényt.
5. Isten nem külső megnyilvánulásokat vár el. A körülmetélkedés egy külső megnyilvánulás, amihez, ha nem társul belső erény, értéktelen. Ha viszont jelen van a belső erény, a külső megnyilvánulás értelmét veszíti. Ha a körölmetélt zsidó nem szereti teljes szívéből Istent, a kürülmetéltsége nem fogja megmenteni őt. Ha viszont a körülmetéletlen pogány tiszta szívéből szereti Istent, ami megmutatkozik az ő jellemében is, üdvözülni fog.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nem engedi meg, hogy bűnös bűnös felett ítélkezzen
b. aki igazságosan és szeretettel ítél
c. aki nem tudja elfogadni az ember keményszívűségét
d. aki nem szereti a viszálykodást és a hamisságot
e. aki örül a jó cselekedeteknek, mert azok az Ő jellemét tükrözik
f. aki a törvény cselekedeteit az emberi szívekbe ülteti
g. aki a lelkiismeret ajándékával segít a jó úton haladni
h. aki azt szeretné, hogy gyermekei világosságul szolgálnának azoknak, akik a sötétségben vesztegelnek
i. aki nem szeretné, ha miattunk gyaláznák az Ő szent nevét
j. aki a szívünket szeretné körülmetélni
Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasó teljes mértékben megtapasztalja a Te jóságodat, amely igazi változást és igazi megtérést eredményez életében, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 76. fejezet
76. fejezet – PILÁTUS PALOTÁJÁNAK AZ UDVARÁN (3. rész)
Heródes sokféle kérdést tett fel Krisztusnak, de az Üdvözítő kikérdezésének egész ideje alatt mélyen hallgatott. A király parancsára ekkor betegeket és testi fogyatékosokat hoztak elő, és Heródes megparancsolta Krisztusnak, hogy csodatétellel bizonyítsa állítólagos hatalmát. Azt állítják, mondotta Heródes, hogy meg tudod gyógyítani a betegeket. Nagyon szeretném látni, hogy vajon messze elterjedt hírességed nem valami hazugságon alapszik-e? Jézus nem válaszolt Heródes felszólítására. Heródes azonban továbbra is egy csoda megtételére ösztökélte. Azt mondta Krisztusnak: Ha másokért tudsz csodát tenni, most tégy valami csodát saját magadért és saját javadra. Csodatételeddel a legjobb szolgálatot tennéd magadnak. Heródes ismét megparancsolta Krisztusnak: Mutass nekünk egy jelet, amely meggyőz bennünket arról, hogy valóban rendelkezel azzal a hatalommal, amelyet a rólad szóló hírek neked tulajdonítottak. Krisztus azonban továbbra is úgy viselkedett, mint aki nem lát és nem hall semmit. Isten Fia akkor és ott emberi természetét öltötte magára. Azt kellett tennie, amit minden földi, halandó embernek tennie kell hasonló körülmények között. Ezért Heródes kérésére, sőt parancsára sem tett csodát a maga megmentése érdekében. Nem tett csodát csak azért, hogy megkímélje Magát azoktól a fájdalmaktól és megaláztatásoktól, amelyeket a halandó embereknek el kell hordozniuk hasonló helyzetben.
Heródes azt ígérte, hogy ha Krisztus valami csodát tesz az ő jelenlétében, akkor szabadon engedi. Krisztus vádolói saját szemükkel látták azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Krisztus isteni hatalmával tett. Hallották, mikor megparancsolta a sírnak, hogy adja ki a halottját. Látták, mikor a halott engedelmesen előjött a sírból Krisztus szavára. A papok és a főemberek szívét félelem szorította össze, hogy Krisztus Heródes kérésére végül most mégis megmutatja hatalmát. Igen, mert Krisztus erejének, hatalmának egy ilyen kinyilatkoztatása halálos csapásnak bizonyulna terveikre, sőt talán még az életükbe is kerülne. A papok és a főemberek nagy aggodalmukban vádjaikat ismét nyomatékosan felhozták Krisztus ellen. Felemelt hangon ismételten kijelentették, hogy Krisztus áruló és istenkáromló. Csodáit azzal a hatalommal hajtja végre, amelyet Belzebub, az ördögök fejedelme adott neki. Heródes palotájának tárgyalóterme a zűrzavar színtere lett. Egyik ember túlharsogta a másikat. Mindenki össze-vissza kiabált.
Heródes lelkiismerete most sokkal kevésbé volt érzékeny, mint akkor, amikor remegni kezdett a rémülettől, mert kötötte adott szava és Heródiás kérésére le kellett vágatnia Keresztelő János fejét. Egy ideig gyötrő lelkiismeret-furdalást érzett szörnyű tettéért, de erkölcsi érzéke egyre inkább eltompult kicsapongó, buja, erkölcstelen életvitele következtében. Szíve annyira megkeményedett, hogy dicsekedve tudott beszélni arról a büntetésről, amelyet Jánosra kiszabott, mert dorgálni merészelte őt. Most pedig Jézust fenyegette meg. Ismételten kijelentette, hogy hatalma van a szabadon bocsátására vagy az elítélésre. Jézus azonban semmi jelét nem adta annak, hogy egy szavát is hallotta volna Heródesnek.
Heródest bosszantotta Jézus hallgatása. Úgy látszott, mintha Jézus hallgatásával azt akarta volna jelezni, hogy számára Heródes hatalma, tekintélye teljesen közömbös. A hiú és nagyképű király számára egy nyílt dorgálás Jézus részéről kevésbé lett volna bántó, mint szavainak, kéréseinek és parancsainak ez a semmibe vevése. Haragosan ismét megfenyegette Jézust, aki még mindig mozdulatlan és hallgatag maradt.
Krisztus küldetése nem az volt ezen a világon, hogy kielégítse a haszontalan kíváncsiságokat. Ő azért jött, hogy meggyógyítsa a megtört szívű embereket. Krisztus nem maradt volna csendben, ha Heródes palotájában egy bűnétől beteg lélek sebeit kellett volna szavaival bekötöznie és meggyógyítania. Azok számára azonban egy szava sem volt, akiket nem bántottak bűneik. Azokra az isteni igazságokra, amelyeket Ő mondhat, az ilyen emberek szentségtelen lábaikkal csak rátapostak volna.
Krisztus mondhatott volna olyan szavakat Heródesnek, amelyek eljutottak volna a megkeményedett szívű király fülébe. Félelemmel és rettegéssel verhette volna meg, ha eléje tárja élete minden bűnét és közeledő végzete borzalmát. Krisztus hallgatása azonban a legkeményebb dorgálás volt, amit Heródesnek adhatott. Heródes elvetette azt az igazságot, amit a próféták közül a legnagyobb mondott neki, és semmi más mennyei üzenetet nem kaphatott többé. A mennyei Fenségnek nem volt egy szava sem a számára. Az a fül, amely mindig nyitva volt az emberi jajkiáltások előtt, és ma is nyitva van, csukva maradt Heródes kérései és parancsai előtt. Azok a szemek, amelyek mindig szánalommal és megbocsátó szeretettel nyugodtak meg a bűnbánó bűnösön, egy pillantásra sem méltatták Heródest. Azok az ajkak, amelyek a legmélyebb benyomást keltő isteni igazságokat jelentették ki, amelyek a leggyengédebben könyörögtek a legbűnösebb és a legmélyebbre süllyedt emberért is, zárva maradtak a dölyfös király előtt, aki nem érezte semmi szükségét az Üdvözítőnek.
Heródes arca elsötétült a haragtól. A sokasághoz fordult, és izgatott hangon csalónak bélyegezte Jézust. Azután Krisztushoz fordult, és azt mondta neki: Ha nem adod semmi bizonyítékát igényed jogos voltának, akkor átadlak téged a katonáknak és a népnek. Nekik talán sikerül megszólaltatni téged. Ha csaló vagy, akkor csak a halál az, amit megérdemelsz. Ha Isten Fia vagy, akkor mentsd meg magadat egy csodatettel.
Heródes alig mondta ki ezeket a szavakat, mikor ellenségei, üldözői már rá is rohantak Krisztusra. A vadállatokhoz hasonlóan vetette Rá magát a sokaság, és Jézust ide-oda ráncigálták. Heródes is csatlakozott a csőcseléknek ahhoz a szándékához, hogy amennyire csak lehet, alázzák meg az Isten Fiát. Ha a római katonák nem léptek volna közbe, akkor az őrjöngő tömeg bizonyára darabokra tépte volna az Üdvözítőt.
"Heródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz" (Lk 23:11). A római katonák is részt vettek ebben a szidalmazásban, és Jézus jogtalan bántalmazásában. Mindazt a tettleges bántalmazást, amit ezek a gonosz, romlott, Heródestől és a zsidó magasrangú tisztviselőktől támogatott katonák kigondolhattak, a csőcselék rázúdította az Üdvözítőre. Mindazáltal Krisztus isteni türelme nem engedett a kísértésnek.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés