Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 5. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%205&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%205&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten rendezett kapcsolatra törekszik az emberrel. Ezt szolgálja a hit általi megigazulás. A megigazulás által békességben, azaz rendezett kapcsolatban vagyunk Istennel. Előtte nem volt rendezett a Vele való kapcsolatunk. Különbözött az értékrendünk. Mást tartottunk jónak és igaznak, mint Ő. A megigazulás után azonos az értékrendünk Istennel. Egyetértünk Vele, ezért békességünk van egymással és rendezett a kapcsolatunk.
2. Isten azokat üdvözíti, akiket megigazított. Azok jutnak el Isten országába, akiknek az értékrendje megegyezik az Istenével. Így biztosítható a mennyország békéje és rendje.
3. Isten a próbákat is javunkra fordítja. A próbákkal egy olyan útra lépünk, amelynek vége az áhított cél. Így olvassuk ezt az útvonalat: „a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Amikor ez megtörténik, akkor ott vagyunk, ahol látni szeretnénk magunkat és ahol az Isten is látni szeretne bennünket. Amikor szívünkbe áradt Isten szeretete, azt nevezzük a keresztényi ideális állapotnak.
4. Isten a megigazulás által véd bennünket. Azt olvassuk, hogy miután megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által, megtartatunk a harag ellen. Már nincs, aki ártson nekünk, mert Isten oltalma alatt vagyunk. Az üdvösségünket senki sem tudja elvenni. Az Istennel való kapcsolatunkat senki sem tudja megtörni.
5. Isten megváltó ereje hatalmasabb a bűn pusztító erejénél. A bűn egy ember által jött be világunkba és hatalmas pusztítást eredményezett, viszont egy Valakinek az áldozata legyőzte a világunkban levő összes bűnt, és elhozta mindenki számára a szabadulást és az üdvösséget.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki szabad utat biztosít számunkra a kegyelemhez
b. aki Szentlelke által árasztja ki szeretetét az életünkbe
c. aki már akkor megváltott bennünket, amikor még erőtelenek voltunk
d. aki már akkor szeretett, amikor még bűnösök voltunk
e. aki Jézus élete által üdvözít bennünket
f. akinek kegyelme annál nagyobb, minél nagyobb a bűn
g. akinek igazsága minden ember számára az élet megigazulása lett
h. aki az engedetlenekből megigazult embereket formál
i. akinek a kegyelme uralkodik az igazsággal az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által
Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasónak is rendezett kapcsolata legyen Veled, békésségben legyen Veled, azonos legyen az értékrendje a Tieddel, hogy bevihesd őt országodba, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 76. fejezet
76. fejezet – PILÁTUS PALOTÁJÁNAK AZ UDVARÁN (6. rész)
Pilátust bámulattal töltötte el az Üdvözítő panaszkodástól mentes türelme. Nem kételkedett abban, hogy ennek az embernek a látványa - ellentétben Barabbás magatartásával - felkelti iránta a zsidók részvétét. Nem értette a papok Vele szemben tanúsított fanatikus gyűlöletét, Aki a világ világosságaként nyilvánvalóvá tette sötétségüket és tévedéseiket. Őrült gyűlöletre ingerelték a csőcseléket ellene. A papok, a főemberek és a tömeg ismételten szörnyű kórusban kiáltozták: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" (Lk 23:21). Végül Pilátus elveszítette minden türelmét oktalan kegyetlenségükkel szemben, és kétségbeesetten így kiáltott fel: "Vigyétek el őt ti és, feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt őbenne" (Jn 19:6).
A római helytartó, bár hozzászokott a kegyetlen jelenetekhez, részvétet érzett a szenvedő fogolyért, akinek a magatartása még mindig olyan volt, mint egy trónján ülő királyé, bár elítélték, megkorbácsolták, folyt a vére a homlokából és sebektől szaggatott volt a háta. A papok azonban kijelentették: "Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát" (Jn 19:7).
Pilátus meglepődött. Semmi elképzelése sem volt Krisztusról és az Ő küldetéséről. Jóllehet élt benne a hitnek egy meghatározatlan formája Isten iránt, aki nagyobb, mint az ember. Az a gondolat, amely előzőleg egyszer már átfutott az elméjén, most határozottabb formát öltött. Azt kérdezte önmagától, hogy vajon az, Aki előtte áll a kigúnyolás bíborpalástjába öltöztetve és töviskoronával megkoronázva, nem lehet-e isteni lény?
Ismét kiment a tornácra és megkérdezte Jézustól: "Honnét való vagy te?" (Jn 19:9). Jézus azonban nem felelt neki semmit. Az Üdvözítő nyíltan szólott már Pilátushoz. Megmagyarázta neki, hogy az igazság tanújaként mi a küldetése. Pilátus azonban megvetette a világosságot. Visszaélt a bíró magas hivatalával, mikor annak alapelveit és saját tekintélyét feláldozta a csőcselék követeléseinek. Jézusnak nem volt további mondanivalója számára. Jézus hallgatása felbosszantotta, és dölyfösen azt mondta:
"Nekem nem szólsz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?" (Jn 19:10)
Jézus erre ezt felelte neki: "Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked; nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott engem" (Jn 19:11).
Így a szánakozó Üdvözítő, erős szenvedései és fájdalmai közepette, amennyire csak lehetséges volt, mentegette a római helytartó cselekedetét, aki átadta őt a zsidóknak, hogy feszítsék meg Őt. Milyen jelenet volt az, amelyet az idők végezetéig át kell adnunk az utókornak! Milyen fényt vet ez a magatartás Krisztusra, aki az egész föld Bírója!
"Nagyobb bűne van azért annak - mondta Jézus -, aki a te kezedbe adott engem" (Jn 19:11). Jézus itt természetesen Kajafásra gondolt, aki főpapként az egész zsidó népet képviselte. A papok ismerték azokat az alapelveket, amelyek a római hatóságok ügyvitelét irányították. Birtokában voltak a próféciákból annak a világosságnak, ismeretnek, amely tanúbizonyságot tett Krisztusról, tanításairól és csodáiról. A zsidó hívők megkapták Krisztus istenségének félreérthetetlen bizonyítékát, Akit pedig ők halálra ítéltek. Ezek az emberek Istentől kapott világosságuk, ismeretük szerint lesznek megítélve.
A legnagyobb bűne és a legsúlyosabb felelőssége azoknak volt, akik a nemzet életében a legmagasabb rangú állásokat töltötték be, akik a letéteményesei és őrizői voltak a szent igazságoknak, amelyeket ők felelőtlenül elprédáltak. Pilátus, Heródes és a római katonák viszonylag nem sokat, szinte semmit sem tudtak Jézusról. Azt gondolták, hogy kedvébe járnak a papoknak és a főembereknek, ha jogtalanul, ha bűnös módon bánnak Jézussal. Nem volt meg nekik az a világosságuk Krisztusról, amelyet a zsidó nép bőségesen megkapott Istentől. Ha a római katonák hasonló világossággal és ismerettel rendelkeztek volna Krisztusról, akkor bizonyosan nem bántak volna vele olyan kegyetlenül.
Pilátus még egyszer azt ajánlotta, hogy engedjék szabadon az Üdvözítőt. "De a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja" (Jn 19:12). Így ezek a képmutatók azt a látszatot keltették, mintha féltő gonddal őrizték volna a császár tekintélyét, bár a római uralom összes ellenségei közül a zsidók voltak a legelkeseredettebbek. Amikor már elég erősnek érezték magukat, akkor azonnal kényszerítették a rómaiakat saját nemzeti- és vallási érdekeik elismerésére. Amint azonban valami kegyetlen szándékukat akarták megvalósítani, akkor felmagasztalták a római császárt. Annak érdekében, hogy elhatározott tervük szerint Krisztust megöljék, hajlandók voltak a legnagyobb hűségüket kifejezni az idegen uralom iránt, amelyet egyébként szívük mélyéig gyűlöltek.
"Valaki magát királlyá teszi, - fűzték hozzá - ellene mond a császárnak" (Jn 19:12). Ezzel a kijelentéssel Pilátus gyenge pontjára tapintottak, mivel a római kormányzat gyanakodott rá, és Pilátus tudta, hogy ha magatartásáról egy ilyen jelentés érkezne Rómába, ez könnyen a vesztét jelenthetné. Tudta, hogy ha a zsidók terveit meghiúsítja Jézus szabadon bocsátásával, akkor haragjuk a legnagyobb mértékben ellene fordul, és nem mulasztanak el semmit megtenni annak érdekében, hogy bosszút álljanak rajta. Éppen tanúja volt a zsidók makacs eltökéltségének, amellyel igyekeztek kioltani Jézus életét, Akit ok nélkül gyűlöltek. {DA 737.4}
Pilátus ezek után elfoglalta helyét az ítélőszékben, és ismét a nép elé állította Jézust ezekkel a szavakkal: "Ímhol a ti királyotok!" (Jn 19:14). Erre ismét felhangzott a dühödt kiáltás: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt!" (Jn 19:15). Olyan hangon, amelyet a közelben és a távolban egyaránt meg lehetett hallani, Pilátus azt kérdezte: "A ti királyotokat feszítsem meg?" (Jn 19:15). A papi fejedelmek ajkáról azonban ezek a közönséges, istenkáromló szavak hangzottak el válaszként: "Nem királyunk van, hanem császárunk" (Jn 19:15).
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés