Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit az Apostolok cselekedetei 9. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%209&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei%209&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten üzenete távoli helyekre is eljut, de az üldözés is. Saulus nemcsak Izrael területén, hanem a szíriai Damaszkuszban is üldözi a keresztényeket, de az előző fejezetben megállapítottuk, hogy Istent és az Ő művét senki sem tudja megállítani. Nem csupán az történt, hogy Saulus üldözését Isten tompította és megvédte tőle a hívőket, hanem Ő maga is beállt a szolgálata, Isten művének terjesztésébe. Ő maga mondja, hogy egyedül sokkal többet tett ezen a területen, mint az apostolok együtt.
2. Az üldözött utoléri az üldözőt. Saul üldözte Jézust, viszont Jézus utolérte és megállította őt. Jézus nem elmenekült az üldözője elől, hanem barátjává és legodaadóbb munkásává tette Őt. Saul üldözésével az egyház nem veszített, hanem nyert. Jézus nem veszített, hanem nyert. Isten műve nem lelassult, hanem jelentősen felgyorsult.
3. Istenben az ellenségek találkoznak egymással és egymás testvérévé válnak. Anániás kezdetben félt Saulussal találkozni, de amikor Isten elmondta, hogy ő választott eszköze az Ő művében, bátran indult el, hogy találkozzon vele. Képzeljük el, amikor találkoztak és rátette a kezét és azt mondta: Saul Testvérem! Annak a valakinek mondta ezt, aki rövid idővel előtte üldözte, bántotta és bebörtönözte a hozzá hasonló keresztényeket. Most örömmel nevezte őt testvérének. És tényleg testvérekké váltak Krisztusban. Igazi testvérekké.
4. Istent talpra állít. Korábban Jézus megfogta Péter anyósának a kezét és talpra állította, amikor az beteg volt. Most Péter fogja meg a kezét a feltámasztott Tábitának és talpra állítja. Amit egykor Jézus tett, később Péter teszi, és a többi tanítvány most pedig mi, Jézus mai tanítványai. Isten a mi kezünkkel fogja meg a reménytelen helyzetben levők kezét és talpra állítja őket. Isten nemcsak bennünket állít talpra, hanem általunk másokat is.
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki az ellenségeit is szolgáivá és barátaivá változtatja
b. aki ideiglenesen elveszi valakinek a látását, hogy egy ideig befele nézzen, és csak a lelkével lásson, hogy csak Istent lássa, hogy majd később mindent jobban és helyesebben lásson
c. aki gyökeresen meg tudja változtatni az ember életét
d. aki vigyáz az övéire – az ellenség azonnal Saulus életére tört, de Isten nem hagyta cserben őt. Megszabadította és felkészítette a szolgálatra
e. aki minden tekintetben növeli és gyarapítja egyházát
f. akinek fontos a jótékonykodás – Dorkászt feltámasztotta, mert Dorkász odafigyelt azokra, akiket Isten különös figyelmében részesít, a nincstelenekre és szűkölködőkre
Ima éretted: Istenem, kérlek, fogd meg az olvasó kezét is, és állítsd talpra, ahogy Péter feltámasztotta és talpra állította Tábitát, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 74. fejezet
74. fejezet – GECSEMÁNÉ (3. rész)
Az emberi szív szenvedés közben részvétre, együttérzésre vágyakozik. Krisztus is ezt a vágyakozást érezte. Lelke nagy szenvedésével odament tanítványaihoz azzal a kívánsággal a szívében, hogy majd hall néhány vigasztaló szót azoktól, akiket olyan gyakran megáldott, megvigasztalt és megvédett szomorúságukban és kétségbeesett állapotukban. Krisztus, akinek mindig volt néhány együttérző, részvétet kifejező szava tanítványai számára, most emberfeletti kínokat szenvedett el. Szerette volna megtudni, hogy vajon ők most imádkoznak-e érette és önmagukért. Milyen sötétnek mutatkozott a bűn gonoszsága. Szörnyű nagy volt a kísértés arra, hogy az emberi nemzetség hadd hordozza el saját bűne következményeit, Ő pedig ártatlanul állhasson Isten elé. Ha tudta volna, hogy tanítványai már megértették és értékelik áldozatát, akkor ez a tudat megerősítette volna őt.
Fájdalmas erőfeszítéssel felemelkedett, odatántorgott ahhoz a helyhez, ahol tanítványait hagyta, de "aluva találá őket" (Mt 26:40). Ha imádkozva találta volna őket, az nagy segítséget jelentett volna számára. Ha Istenben keresték volna a menedéküket, hogy a sátáni hatalmasságok erőt ne vehessenek rajtuk, akkor állhatatos hitük megvigasztalta volna őt. A tanítványok azonban nem vették szívükre Uruk ismételt figyelmeztetését: "Vigyázzatok és imádkozzatok!" (Mt 26:41). Először nagyon zavarba jöttek, mikor meglátták Mesterüket, aki rendszerint higgadt és méltósággal felruházott volt, hogy miként küzd most felfoghatatlanul nagy szomorúságával. A tanítványok még imádkoztak, amikor meghallották a szenvedő Krisztus hangos kiáltását. Nem az volt a szándékuk, hogy elhagyják az Urat, de úgy látszott, hogy a rémület megbénította őket. Ettől a bénultságtól csak úgy szabadulhattak volna meg, ha imában állandóan összeköttetésben maradtak volna Istennel. Nem fogták fel, hogy éberség, vigyázás és komoly imádkozás szükséges ahhoz, hogy ellent tudjanak állam a kísértésnek.
Mielőtt a kert felé irányította lépteit, Jézus ezt mondotta tanítványainak: "Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem" (Mk 14:27). A tanítványok erősen bizonykodtak, és arról biztosították Jézust, hogy a börtönbe és a halálba is elmennének vele. Szegény önelégült Péter még ezt is hozzátette társai fogadkozásához: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem!" (Mk 14:29). A tanítványok önmagukban bíztak. Nem pillantottak fel a hatalmas Segítőre, ahogy az Úr tanácsolta nekik. Így, amikor az Üdvözítőnek legnagyobb szüksége volt részvétükre és imádságaikra, akkor álomba merülten találta őket. Még Péter is aludt.
János, a szerető és szeretett tanítvány, aki Jézus keblére hajtotta fejét, szintén aludt. Jánost, Mestere iránt érzett szeretete ébren kellett volna, hogy tartsa. Komoly imádságának össze kellett volna vegyülnie azzal az imádsággal, amelyet szeretett Üdvözítője mondott el legnagyobb gyötrelmei idején. A Megváltó az egész éjszakát tanítványaiért mondott imádságokkal töltötte el. Imádságaiban azért könyörgött, hogy tanítványainak hite ne valljon kudarcot. Ha Jézus most újra feltette volna Jakabnak és Jánosnak azt a kérdést: "Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? és megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?" bizonyára nem merték volna azt felelni neki: "Meg" (Mt 20:22).
Jézus hangjára a tanítványok felébredtek, de alig ismerték meg Urukat. Arcát megváltoztatta az átélt szenvedés. Jézus ezzel a kérdéssel fordul Péterhez: "Simon, alszol?" Nem bírtál egy óráig vigyázni? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen" (Mk 14:37-38). A tanítványok gyengesége felkeltette Jézus részvétét irántuk. Krisztus félt, hogy nem lesznek majd képesek kiállni a próbát, amelyben részük lesz elárultatása és halála idején. Nem dorgálta meg őket, hanem azt mondotta nekik: "Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok" (Mk 14:38). Még szörnyű szenvedései közepette is igyekezett mentséget találni gyengeségükre: "A lélek ugyan kész, de a test erőtelen" (Mk 14:38).
Isten Fiát ismét elfogta az aggodalom, kínszenvedés, ájulás és kimerültség. A gyengeségtől és a teljes kimerültségtől majdnem tehetetlenül támolygott vissza előbbi küzdelme helyére. Szenvedése még nagyobb volt, mint előzőleg. Lelke haláltusájában a verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. Kínszenvedésének csak a ciprusok és a pálmafák voltak a földi tanúi. Leveles ágaikról súlyos harmatcseppek hullottak összetört alakjára, mintha a természet is sírva fakadt volna azon a szomorú tényen, hogy Alkotójának egyedül kellett birkóznia a sötétség hatalmasságaival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése