Higgyetek az Ő prófétáinak - november 8 - PÉNTEK - Apostolok cselekedetei 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit az Apostolok cselekedetei 12. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%2012&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei%2012&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten igazi követői nem neheztelnek Istenre döntései miatt. Ebben a fejezetben arról olvasunk, hogy Heródes kivégezteti Jakabot, de Isten megszabadítja Pétert. Ha emberileg gondolkodunk, feltehetjük a kérdést, hogy ha Pétert meg tudta szabadítani, miért nem szabadította meg Jakabot is? Az apostolok azonban nem tesznek fel ilyen kérdéseket, mert hisznek és bíznak Istenben. Zúgolódás nélkül elfogadják Isten döntéseit, mert tudják, hogy a rövid földi lét után Isten örök életet ad számukra Jézus visszajövetelekor.                      

2.    Heródes nem tudja Isten tervét megakadályozni. Felbátorodva azon, hogy Jakabot kivégeztette, eltervezte, hogy tovább folytatja kegyetlenkedését az apostolokon. Úgy gondolta, hogy ő a helyzet ura, mint ahogy nagyapja is gondolta, amikor kivégeztette a betlehemi gyermekeket. Nem gondolt arra, hogy azért volt sikeres, mert Isten megengedte neki. Isten azonban ráébresztette korlátjaira azáltal, hogy Pétert megszabadította. Szinte az az érzésünk, hogy Isten megtréfálta Heródest. Pétert 16 őr őrizte, több kapu és őrség mögött két katonához volt hozzákötve, mégis megszabadult. Lehulltak a bilincsek és megnyíltak a vaskapuk úgy, hogy azt senki sem vette észre.  

3.    Aki Istenben bízik, nem retteg a haláltól. Péter tudott úgy aludni, hogy két katonához volt odakötözve. Tudott úgy aludni, hogy tudta, másnap kivégzik. Nem tudhatta, hogy megszabadul, hiszen társa nem sokkal korábban meghalt. Tudott olyan mélyen aludni, hogy az angyalnak az oldalát kellett bökdösni, hogy felébredjen, és még így is csak félig ébredt fel. Csak a város utcáin, távol a börtöntől ébredt fel igazán. Ilyen az Istenben való abszolút bizalom.

4.    Isten a lehetetlen helyzetben sem tehetetlen. A tanítványok csapata hitt Istenben és az ő hatalmában, hiszen ezért imádkoztak, de ennek ellenére a helyzetet annyira lehetetlennek találták, hogy el sem tudták hinni, hogy Péter megszabadult. Pedig Péternek ez már a második szabadulása volt a börtönből. Még a tanítványoknak is meg kellett tanulni, hogy Istennél nincs lehetetlen.                  

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki fölötte áll minden földi hatalomnak

b.    aki bölcsen és szeretettel dönt gyermekei sorsa fölött

c.    aki az ima csodálatos erejével ajándékozta meg gyermekeit

d.    akiben teljes mértékben megbízhatnak gyermekei

e.    akinek a karjaiban békében aludhatunk

f.      aki előtt lehullnak a bilincsek

g.    aki előtt kitárulnak a vasajtók

h.    aki, ha kell egy angyalt küld a segítségünkre, ha kell több seregnyit

i.       akinek ütemtervét senki sem tudja meghiúsítani

j.       aki nem engedi meg senki másnak, hogy helyét elfoglalja

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy olyan bizalommal legyen Irántad, mint Péter volt a börtönben. Adjad, hogy békében tudjon pihenni minden éjjel, mint aki fejét a Te karjaidba hajtja, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 74. fejezet

74. fejezet – GECSEMÁNÉ (6. rész)

Szomorúan tekintett rájuk és ezt mondotta; "Aludjatok immár és nyugodjatok. Ímé elközelgett az óra és az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik" (Mt 26:45).

Amikor ezeket a szavakat mondotta, meghallotta az őt kereső csőcselék lábdobogását és azt mondotta; "Keljetek fel, menjünk! Ímé elközelgett, aki engem elárul" (Mt 26:46).

Az előbbi kínszenvedésnek semmi nyoma sem volt látható Jézuson, mikor előlépett, hogy találkozzék árulójával. Tanítványai előtt állva ezt kérdezte; "Kit kerestek?" Azok azt felelték: "A názáreti Jézust". Jézus ezt válaszolta; "Én vagyok" (Jn 18:4-5). Ebben a pillanatban az az angyal, aki rövid idővel előbb szolgálta Jézust, odaállt Jézus és a csőcselék közé. Az isteni világosság fénnyel árasztotta el az Üdvözítő arcát és egy galambhoz hasonló árnyék esett alakjára. Ez isteni dicsőség jelenlétében a gyilkos indulatoktól megszállott tömeg egy pillanatig sem tudott megállni. Hátra tántorodtak. A papok, a vének, a katonák és még Júdás is halott emberként estek a földre.

Az angyal visszavonult és a világosság elhalványult. Jézusnak alkalma lett volna arra, hogy elmeneküljön, de ott maradt. Megdicsőültként állt a kemény szívű csapat között. Most a csőcselék tagjai hevertek arcra borulva tehetetlenül a földön, Krisztus lábainál. A tanítványok csodálkozással és áhítattal nézték ezt a jelenetet.

A jelenet azonban hirtelen megváltozott. A csőcselékhez tartozók felugrottak. A római katonák, a papok és Júdás Krisztus köré gyülekeztek. Látszott, hogy elszégyellték magukat gyengeségük miatt, és attól féltek, hogy Jézus mégis elmenekül előlük. A Megváltó ismét egy kérdést intézett hozzájuk: "Kit kerestek?" Jóllehet, elegendő bizonyítékuk volt arra, hogy az, Aki előttük áll Isten Fia, de nem engedték erről magukat meggyőzni. Jézus kérdésére, hogy "Kit kerestek? ismét azt felelték: "A názáreti Jézust" (Jn 18:7). Ekkor az Üdvözítő azt mondotta: "Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el" (Jn 18:8), s a tanítványaira mutatott. Jézus tudta, hogy tanítványainak milyen gyenge volt a hite és ezért igyekezett megvédeni őket a kísértéstől és a törvényszéki kihallgatástól. Készen volt arra, hogy feláldozza magát érettük.

Júdás, az áruló nem feledkezett meg arról a szerepről, amelyet el kellett játszania. Mikor a csőcselék berontott a kertbe, Júdás vezette őket. Júdás ment előttük, és szorosan mögötte a főpap. Jézus üldözői számára Júdás ezt a jelet adta: "Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt" (Mt 26:48). Most ezzel a csókkal úgy tett, mintha egyáltalán nem lenne semmi kapcsolata a csőcselékkel és annak vezetőivel. Közel érve Jézushoz, bizalmas barátként megfogta a kezét. Majd ismételten megcsókolta ezekkel a szavakkal; "Üdvöz légy Mester!" (Mt 26:49). Azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy együttérez Jézussal és szánja őt veszedelemmel teljes helyzetében, és ezért még néhány könnycseppet is ejtett.

Jézus így szólt hozzá: "Barátom, miért jöttél?" (Mt 26:50). Jézus hangja a szomorúságtól remegett, mikor még ezt a kérdést is hozzátette: "Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?" (Lk 22:48). Ezeknek a szavaknak fel kellett volna ébreszteniük az áruló lelkiismeretét, és meg kellett volna érinteniük konok szívét. Júdást azonban elhagyta minden tisztesség, hűség és emberi gyengédség. Vakmerően és kihívóan állt ott, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy megváltozott volna a Jézussal szembeni elhatározása. Júdás eladta magát a Sátánnak, és nem volt ereje ahhoz, hogy ellene szegüljön utasításainak. Jézus nem utasította vissza.

A csőcselék merész lett, mikor azt látták, hogy Júdás megérintette azt a személyt, aki nemrég megdicsőítetten állt szemeik előtt. Most már rá merték vetni a kezüket Jézusra. Elfogták őt, és megkötözték azokat a drága kezeket, amelyekkel eddig mindig és mindenkivel csak jót cselekedett.