Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Korinthusi második levél 2. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korintusi%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korinthus%202&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten törődik gyermekei érzéseivel. Pál ezt tudta Istenről és ő is így viselkedett. Nem kerülhette el, hogy a gyülekezetben rendetlenkedőket ne szembesítse tetteikkel, de ezzel fájdalmat okozott nekik és a gyülekezetnek is. Tapintatból inkább levében írta meg az észrevételeit, hogy ne akkor kelljen a kérdéssel foglalkozni, amikor személyesen ott lesz. Azt akarta, hogy közösségüket ne mérgezze a rossz dolgokról való beszélgetés és vita.
2. Isten nem okoz fájdalmat indokolatlanul. És ha nem kerülheti el, akkor igyekszik mielőbb gyógyítani. Ő az, aki megsebez, de be is kötöz. Pál is ezt tette, és ezt tanácsolta a gyülekezetnek is: „Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.”
3. Istennek fáj az, ha fájdalmat kell okoznia. Pál nem élvezettel és érzéketlenül fenyített, hanem neki jobban fájt, mint annak, akinek fájdalmat okozott. Erről többször is ír leveleiben. Ebben a fejezetben így vall: „Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.”
4. Isten tulajdonsága a megbocsátás. Isten szeretetéhez hozzá tartozik a megbocsátás. Mindig kész a megbocsátásra és hívja az embereket, hogy jöjjenek Hozzá, mert Ő örömét leli a megbocsátásban. Pál is azt szerette volna, ha az illető megbocsátásban részesül és nem kell cipelnie bűnei terhét.
5. Isten azt szeretné, ha illatként terjesztenénk a róla szóló üzenetet. Pál azt mondja, hogy „Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére.” Azt szeretné, hogy az Ő jósága, szeretete rajtunk keresztül terjedne, mint az illat, amelyet nem lehet megállítani. Amikor az asszony megkente Jézus lábát a drága kenettel, az illat betöltötte a házat. Az asszony jó cselekedetét nem lehetett nem észrevenni. Jézus azt mondta, hogy ezt a jó cselekedetet hirdetni fogják az egész világon. Isten ezt szeretné velünk is elérni, hogy rajtunk keresztül így terjedjen el Róla nagyon hamar, hogy Ő milyen jó és mennyire szeret.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nem megszomorítani akar
b. aki azt akarja, hogy a gyülekezeti tagok ne szomorítsák egymást, hanem örüljenek egymásnak
c. akinek fáj, ha fegyelmeznie kell
d. aki szeretetből fegyelmez
e. aki szeretetet tanúsít a vétkezők iránt
f. aki kapukat nyit az evangélium terjedése előtt
g. akinek az ereje diadalra vezet bennünket
h. aki azt akarja, hogy ne nyerészkedésből szolgáljuk, hanem tiszta szívből
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy olyan módon együtt tudjon érezni embertásaival, ahogy Te is együtt érzel Vele, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 81-82. fejezet
82. fejezet – „Mit sírsz?” (3. rész)
Feltámadása után Krisztus első munkája a földön az volt, hogy tanítványait meggyőzze irántuk való gondoskodásának változatlanságáról, töretlen szeretetéről és gyengéd figyelméről. Be akarta nekik bizonyítani, hogy Ő volt élő Üdvözítőjük, aki széttörte a halál bilincseit, és akit a halál többé nem tarthat fogságban. Meg akarta velük ismertetni azt a tényt, hogy szíve szeretete ugyanaz maradt irántuk, ami volt, amikor még velük volt szeretett Mesterükként, s ezért újra és újra megjelenik nekik. Szeretete kötelékeivel még szorosabban kötözte őket körül. Menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy találkozzanak velem Galileában.
Mikor a tanítványok meghallották Krisztusnak erre a találkozóra tett határozott kijelentését, eszükbe jutottak azok a szavak, amelyeket előre szólott nekik feltámadásáról. Éppen most azonban nem ujjongtak. Még mindig nem tudtak megszabadulni kétségeiktől, zavarodottságuktól és kételyeiktől. Még akkor is, mikor az asszonyok közölték velük, hogy ők látták az Urat, a tanítványok nem hitték el ezt nekik. Azt gondolták, hogy az asszonyok valami érzéki csalódás áldozatai lettek.
Úgy tűnt, bajok és nyomorúságok egymásra tornyosultak. Egyik baj követte a másikat. A hét hatodik napján látták meghalni Mesterüket. A következő hét első napján megfosztva találták magukat uruk testétől, és még meg is vádolták őket azzal, hogy ők lopták el azért, hogy így csapják be a népet. Kétségbeesetten igyekeztek tisztázni magukat a hamis állításokkal szemben, amelyeknek a hangja egyre erősebb lett. Féltek a papok ellenségeskedésétől és a nép haragjától. Vágyakoztak Jézus jelenléte után, aki minden zavarodottságukban és tanácstalanságukban megsegítette őket.
Gyakran ismételgették ezeket a szavakat: "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja váltani az Izraelt" (Lk 24:21). Magányosan és szívükben betegen emlékeztek vissza Krisztus szavaira: "Mert ha a zöldellő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán?" (Lk 23:31). A felházban találkoztak össze. Az ajtókat bezárták és bereteszelték, mert tudatában voltak annak, hogy szeretett Mesterük sorsa, végzete bármikor az övék is lehet.
Mily nagy lehetett volna az örömük ugyanebben az időben, hiszen az Üdvözítő már feltámadott! A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemeit annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy nem hitték el még az angyalok üzenetét sem, de még magának Krisztusnak a szavait sem.
Mily sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária kétségbeesett kiáltását: "Elvitték az én Uramat és nem tudom, hová tették Őt" (Jn 20:13). Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelyeket az Üdvözítő mondott el: "Mit sírsz? Kit keresel?" (Jn 20:15). Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnyeiktől megvakított szemeik azonban nem tudják meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik azt, amit mond nekik.
Óh, bárcsak a lehajtott fejek felemelkedhetnének; bárcsak a szemek megnyílhatnának, hogy meglássák az Urat; bárcsak a fülek odafigyelnének az Úr hangjára! "Menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból" (Mt 28:7). Parancsoljátok meg nekik, hogy ne tekintgessenek József sírboltjára, amelynek a nyílását egy nagy kővel zárták be, és a római pecséttel pecsételték le. Krisztus már nincs ott! Ne tekintsetek az üres sírra! Ne gyászoljatok úgy, mint azok, akik reménytelenek és tehetetlenek! Jézus él, és mert Ő él, mi is élni fogunk. Hálás szívekből, ajkakról, amelyeket megérintett már a szent tűz, hadd zengjen a boldog ének: Krisztus feltámadott! Krisztus azért él, hogy közben járjon érettünk! Ragadjuk meg ezt a reménységet, és ez a reménység biztos és kipróbált horgonyként tartja meg a lelkünket! Higgy és meg fogod látni Isten dicsőségét!
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés