Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - Jézushoz vezető út 11. fejezet 32.
nap
Az ima: magasztos kiváltságunk
Isten szól hozzánk a természet,
a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban
nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet
fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei
Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait
állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele
érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi
életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért.
Szívünket feltárni
Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy
elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a
szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel
fel őhozzá.
Mikor Krisztus e
földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy
mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék.
Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi
számunkra is.
Jézus maga is gyakran
imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat,
gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget,
hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk,
gyengeségünkben testvérünk, aki "megkísértetett mindenekben hozzánk
hasonlóan" (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete
visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös
világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával
való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója,
az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi,
bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan
imádkozzunk Istenhez!
Mennyei Atyánk arra
vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy
szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e
mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb
gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot
mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei
angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják,
hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit
kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az
angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük,
hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy
szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek
látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is.
A gonosz sötétsége
körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket
Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos
kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei
imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a
mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak
felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk,
hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk
folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a
bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz,
mellyel a kísértéseket legyőzhetjük.
Vannak feltételek,
melyek alapján elvárhatjuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az első feltétel
az, hogy segítségének szükségét érezzük és felismerjük. Hisz megígérte:
"Vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra"(Ésa 44:3).
Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és akik szívük mélyéből
vágyakoznak Isten után, biztosak lehetnek, hogy Isten megelégíti őket. De a
szívnek nyitva kell lennie Isten Lelkének befolyása előtt, hogy az isteni
áldásokat befogadhassa.
Nagy ínségünk már
önmagában is olyan érv, amely a legbeszédesebben szólal fel érdekünkben. Ámde
nékünk kell az Urat keresnünk, hogy érettünk cselekedjen. "Kérjetek és
adatik néktek"(Mt 7:7). És Ő, "aki az ő tulajdon Fiának nem
kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt
mindent minékünk?"(Róm 8:32)..
Mai bibliai szakasz: 1 Mózes 32. fejezete
Amikor Isten beavatkozik az általunk
tapasztalható világba, az ritkán történik úgy, ahogy mi arra számítunk. Kezdve
Ádám és Éva Istennel való találkozásával a bűnbeesés után, Káin Istennel való
beszélgetésén, Mózes és az égő csipkebokor esetén, Jeremiás szolgálatra való
elhívásán át, Jónás, Hóseás, Zakariás és Keresztelő János apjának találkozásáig
Istennel, megfigyelhetjük, hogy Isten megjelenései általában meglepik, sőt
esetenként meg is rémítik azt, aki mindennapi élete során találkozik az Úrral.
Természetesen a legfőbb példa erre Jézus születése és élete. Amikor Isten
szegény munkások csecsemőjeként belépett a világunkba, alig néhányan vették
egyáltalán észre. Ahogy férfivá növekedett, nem ismerte fel, megvetette és
ellene szegült annak a népnek a legnagyobb része, amelynek jó oka lett volna
merőben máshogy fogadni Őt. Amikor Isten belép a mi életünkbe, az ritkán olyan,
amilyenre számítunk.
Jákob már találkozott Istennel, húsz évvel
ezelőtt, a létráról szóló álmában. A következő húsz évet Lábánnal és az igen
boldogtalan feleségei gondjaival küzdve töltötte. Most pedig a felbőszült
testvére, Ézsau bizonyos megtorlásával nézett szembe. Ha valamikor, akkor most
volt itt annak az ideje, hogy Isten vígasszal és bátorítással jelenjen meg.
Ugyan ki gondolta volna, hogy Isten ebben a pillanatban küzdőpartnerként lép be
Jákob életébe? Jákob minden bizonnyal nem. Igazság szerint Jákobnak az egész
éjszakás küzdelem nagy részében fogalma sem volt róla, hogy Istennel tusakodik.
Csak pirkadatkor, mikor már teljesen kimerült és kész volt Isten kegyelmébe
ajánlani magát, vette észre, hogy (azon az éjszaka, és egész életében) nem
Ézsau, sem nem Lábán, sem nem valaki más emberi ellenfél ellen, hanem maga
Isten ellen küzdött. Élete összes küzdelme egy pillanatra a középpontba került,
majd véget ért azon a reggelen. Megérett egy új névre.
Mi
a helyzet veled? Hogyan mutatkozott meg Isten a te életedben? Mennyire
egyértelműen ismerted fel Őt? Mennyire fogtad fel, hogy mivel is küzdöttél
valójában az egész életedben vagy épp ezekben az utóbbi nehéz időkben?
Douglas Tilstra
4. HETI OLVASMÁNY a Jézushoz vezető út 10.
és 11. fejezetéhez (augusztus 9 - 15.
Nagyon szeretem a 10-11-es
fejezeteket! Minden sora értékes és méltó arra, hogy mélységes elmélkedésünk
tárgya legyen. Az alábbi részlet viszont a kedvencem! Meg is tanultam kívülről,
így amikor nem tudok aludni, megnyugtat.
"Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s
mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha
ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös
gyermekei szükségletei iránt. "Igen irgalmas az Úr és könyörületes"
(Jak 5:11). Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat.
Vigyétek őhozzá mindazt, ami
szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn
világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül
egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink
egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan
nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná.
Legkisebb tanítványát sem
érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem
hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel.
"Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket"(Zsolt
147:3). Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony,
mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét
áldozta."
Buzdítalak titeket, hogy ti
is tanuljátok meg! Segíteni fog nektek rábízni mindent, kicsiny és nagy dolgot
azokra a kezekre, amelyeket ti érettetek szögeztek a keresztre.
Cindy Tutsch, DMin
az Ellen G. White
hagyaték
nyugdíjas
társigazgatója
Egyesült Államok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése