Figyelem!!! A végén új
heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 50. nap
A MAGVETÉS
"A mag az Isten
beszéde" (Lukács 8: 11)
"A magvető
kiméne vetni"
A magvető és a mag
A magvetőről szóló
példázatban Krisztus a mennyek országát és a nagy Magvetőnek népe érdekében
végzett munkáját szemlélteti. Miként a magvető "kiméne vetni",
Krisztus is lejött a földre, hogy itt a mennyei igazságok magvát hintse. A
példázatok is olyan magvak, amelyekkel kegyelmének legdrágább igazságait
szórta. A magvetőről szóló példázatot egyszerűsége miatt nem értékelték
kellőképpen. Krisztus a földbe vetett valóságos magvakról akarja figyelmünket
az evangélium magvára irányítani, amelynek elhintése nyomán emberek térhetnek
Istenhez. A menny Királya azért adta nekünk a parányi magról szóló példázatot,
mert az igazság magvetését is ugyanazok a törvények szabályozzák, mint a földbe
vetett magvakét.
A Galileai-tenger
partján lelkes, vágyakozó tömeg gyűlt össze, hogy lássa és hallja Jézust.
Voltak közöttük gyékényen heverő betegek is, akik arra vártak, hogy
betegségükkel Jézushoz fordulhassanak. Krisztusnak Istentől kapott joga volt,
hogy enyhítse a bűnös emberiség szenvedéseit. Krisztus megdorgálta a
betegséget: életet, egészséget és békességet árasztva maga körül.
A tömeg egyre nőtt,
és az emberek Krisztus köré tömörültek. Végül már semmi hely nem maradt.
Krisztus a halászhajóban levő emberekhez intézve néhány szót, belépett abba a
hajóba, amely várt reá; hogy átvigye a túlsó partra. Majd kérte a
tanítványokat, hogy egy kicsit lökjék el a parttól a csónakot, és onnan beszélt
a parton figyelő tömeghez.
A tenger mellett
terült el a gyönyörű genezáreti síkság, amely mögött dombok emelkedtek. Mind a
domboldalon, mind a síkságon vetők és aratók szorgoskodtak. Az előbbiek
vetettek, az utóbbiak a korai termést aratták. Ezt a képet figyelve Krisztus
így szólt:
"Ímé kiméne a
magvető vetni. És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a
madarak, elkapdossák azt. Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje
vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap
felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a
tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó
földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely
pedig harminc annyit." Krisztus kortársai nem értették meg küldetését.
Eljövetelének módja nem felelt meg várakozásuknak. Pedig az egész zsidó
üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálatait Isten rendelte el.
E szertartásoknak fel
kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a
szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat
dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi
hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket,
amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták
előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor
Krisztus személyében eljött a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek
beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az
előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők
továbbra is jelet kértek. A "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek
országa!" (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus
evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket
kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani
jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a
váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa
nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem
azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe.
"Aki a jó magot
veti, az az embernek Fia" (Mt 13 : 37). Krisztus nem királyként, hanem
magvetőként jött. Nem azért jött, hogy birodalmakat győzzön le, hanem hogy
magot vessen. Nem azért jött, hogy követői figyelmét földi győzelmekre és
nemzeti nagyságra, hanem a gyümölcstermésre irányítsa, amelyet türelmes és
fárasztó munkával, veszteségek és csalódások árán kell begyűjteniük.
A farizeusok
megértették Krisztus példázatát, de nem fogadták szívesen a benne rejlő
tanulságot. Úgy tettek, mintha nem értették volna. A nagy tömeg előtt azonban
titokzatosabb volt az új Tanító szándéka, akinek szavai olyan különösen
érintették szívüket, és olyan fájón lehűtötték becsvágyukat. Maguk a
tanítványok sem értették meg a példázatot, de felkeltette érdeklődésüket.
Titokban odamentek Jézushoz, és magyarázatot kértek.
Krisztus pontosan ezt
akarta, hogy így határozottabb tanítást adhasson nekik. Megmagyarázta a
,példázatot, mint ahogy ma is megérteti Igéjét mindenkivel, aki Őt őszinte
szívvel keresi. Akik Isten Igéje tanulmányozása közben engedik, hogy a
Szentlélek fényt hintsen szívükbe, azok megértik az Igét, és nem maradnak
sötétségben. "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát - mondta Krisztus
-, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól
szólok" (Jn 7:17). Akik az igazság világosabb megértéséért járulnak
Krisztushoz, azok előtt feltárja a mennyek országának titkait. E titkokat
megértik azok, akik vágyakoznak az igazság megismerésére. Mennyei fény sugárzik
a lélek templomába, és mások is látni fogják, mint sötét ösvényre hulló
lámpafényt.
"A magvető
kiméne vetni." Keleten a rendezetlen körülmények és az erőszakos
cselekmények miatt az emberek jobbára falakkal körülvett városokban laktak,
ahonnan a földművesek naponta kijártak, hogy a falakon kívül dolgozzanak.
Krisztus, a mennyei Magvető is "kiméne vetni". Elhagyta biztonságos,
békés otthonát, elhagyta dicsőségét, amely az Atyánál a világ megalapítása
előtt övezte, elhagyta a világegyetem trónszékét. Lejött, hogy szenvedő,
megkísértett emberré legyen. Magányosan, könnyek között vetette és vérével
öntözte az élet magvát az elveszett világ számára.
Mai bibliai szakasz: 1 Mózes 50. fejezete
És a többi már történelem, ahogy mondani szokás.
Mózes első könyve azzal ér véget, ahogy egy fiú valóra váltja néhai apja utolsó
kívánságát. Micsoda bizonyság lehetett a kánaáni népek előtt, amikor az
izraelita és egyiptomi gyászolók hazaérkeztek, és eltemették Jákobot a Makpéla
mezején lévő barlangba, ami generációk óta a család temetkezési helye volt! A
mélységes gyász pillanata ez, ugyanakkor egy pozitív módszer a bánat
feldolgozására, hiszen cselekvő módon búcsúznak a szeretett személytől. És ebben a folyamatban mindenki részt vesz.
Emlékszem egy testvérre Afrikából, aki nagyon találóan, így fogalmazta ezt meg:
mindenki, aki eljött, hogy veled gyászoljon,
távozásakor magával visz egy kis darab követ a bánatod nagy hegyéből, s
így a hegy egyre kisebbé válik.
Hordozzuk egymás terhét ugyanígy, vagy talán még inkább, a gyász idején is!
József testvérei aggódnak, hogy Jákob halála
valamiképp utat nyit a megtorlásra, de József következetes, és biztosítja őket
megbocsátásáról. Ő megtanulta az élet egyik legnagyobb leckéjét, hogy Isten
képes lenyűgözően jóra fordítani azt is, ami gonosz indítékból történt.
Martin Klingbeil
9. heti
olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI
2. fejezetéhez (augusztus 30 - szeptember 5.
Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet,
hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy
az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran
megfeledkezünk arról, hogy a Nagy
misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell
találnunk, ahova a magot elvethetjük
Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy
magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat.
Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között.
De ezt olvassuk: "A magvetőnek el
kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok
prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az
elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel
keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az
örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt
országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De
míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a
kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán
meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell
tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el
a talaj sekély volta miatt."
Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a
feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell.
Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is
megérintheti a mi munkánk által.
Randy Ban
Adminisztrátor, Light
Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org
Egyesült Államok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése