Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 24, HÉTFŐ - 1 Mózes 44

FIGYELEM: Ezen a héten új Ellen White könyvet kezdtünk el olvasni - a végén új heti felolvasás

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 44. nap

Krisztus korában ezeket a tanításokat szem elől tévesztették. Az ember már-már fel sem ismerte Istent műveiben. Bűnössége miatt lepel borult a teremtett világra, amely ahelyett, hogy Istent nyilatkoztatta volna ki, Istent elrejtő korláttá vált. Az emberek a "teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett". A pogányok "okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett" (Róm 1:25.21). Izrael is emberi tanításokat tett Isten tanításai helyére. Nemcsak a természet dolgait, hanem az áldozati szolgálatot és magát a Szentírást is - amelyeket Isten önmaga kinyilatkoztatására adott - annyira eltorzították, hogy Isten elrejtésének eszközeivé váltak.

Krisztus el akarta távolítani mindazt, ami elhomályosította az igazságot. Eljött, hogy félrehúzza azt a leplet, amit a bűn terített a természetre, és hogy láthatóvá tegye azt a lelki fényt, amelyet a teremtett dolgoknak kellett sugározniuk. Szavai a természet és a Biblia igazságait új megvilágításba helyezték, és új kinyilatkoztatássá tették.

Jézus a gyermekek kezébe adta a gyönyörű liliomot. Miközben e kicsinyek és nagyobbak az Atya fényében sugárzó fiatalos arcát nézték, ezt a tanítást kapták: "Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek (a maguk természetes szépségében és egyszerűségében): nem munkálkodnak és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy". Ezt követte e drága ígéret és e fontos tanítás: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?"

Mai bibliai szakasz: 1 Mózes 44. fejezete

Végre elérkeztünk a tetőponthoz! A testvérek meglehetősen ostobának tűnhetnek. Azok után, hogy József egyszer már visszacsempészte a pénzüket, azt gondolnánk, hogy leellenőrzik a zsákjaikat indulás előtt. Nyilvánvaló azonban, hogy a lakoma, vendéglátás háttérbe szorította félelmeiket, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben.

Így hát vidáman indultak útjukra, amikor is megjelent az őrség, azt állítva, hogy valaki ellopta József ezüst serlegét. A fivérek ismét nem viselkednek túl éles eszűen, amikor gondolkodás nélkül rávágják: ha valakiről kiderül, hogy ellopta a serleget, meg kell halnia, a többiek pedig életük végéig József szolgái lesznek. Az őrség azonban egyértelműen kijelenti, nem lesz halálos ítélet, csak arra vár szolgaság, akinél megtalálják az edényt. A kupa természetesen Benjámin zsákjából kerül elő. A legkedvesebb fiú ismét veszélyben! Vajon ez alkalommal hogyan viselkednek a testvérek?

Júda tudja, mit kell tennie. Ismét vezetőként és szószólóként viselkedik. Újra elmondja a fivérek történetét – tizenegy él, egy halott -, majd azt is, hogyan vállalt kezességet Benjáminért az apjuknál. Júda nem tudná elviselni, hogy lássa, mit tesz az apjával az, ha Benjámin nélkül tér haza, és esedezik József előtt, hogy hadd legyen ő szolgává Benjámin váltságára.

Ez nem ugyanaz a Júda, akit a 37-38. fejezetben láttunk. Az a Júda eladta a legkedvesebb fiúgyermeket, hogy így szerezzen előnyöket saját maga számára. Az a Júda önző volt, hataloméhes és kapzsi. De MOST Júda megpróbálja saját magát fogságra adni, hogy megmentse a szeretett fiút. Többé nem önző és hataloméhes. Feláldozná magát – lemondva a Jákób örököseként őt illető javakról – hogy megmentse Benjámint. József látja, hogy bátyjai már nem azok a veszélyes férfiak, akiknek ő évekkel ezelőtt ismerte őket, és felfedi magát előttük. Beismerték bűnüket, és valahogy megváltoztak.

Nincs hely, hogy mélyebben foglalkozzunk a fivérek ijedelmével, és József békülékeny lelkével, talán csak annyira, hogy elmondjam: hiszem, József azért tudott ennyire irgalmas lenni, mert bízott abban, hogy Isten lesz, aki igazságot szolgáltat, ahogyan már korábban is tette.

Amivel zárni szeretném, az a következő:

Júda gyökeres erkölcsi változáson ment keresztül, a legkedvesebb fiú iránti gyűlölettől és ártani akarástól egészen addig jutva, hogy saját magát áldozná fel, hogy megmentse a szeretettet. Néhány zsidó írás-magyarázó úgy értelmezi 1Mózes 38:26b versét – „Többé azonban nem hált vele Júda” –, hogy a Támárral történtek Júda számára sorsfordítónak bizonyultak. Ez kézenfekvőnek is tűnik, elnézve azt a Júdát, akiről 1Mózes 38 után olvasunk, egy teljesen megváltozott embert látunk.

Júda példája reményt ad nekünk, hogy nem kell a bűnös, önző, romboló életmód foglyainak lennünk. Ha Isten meg tudta változtatni Júdát, ugyanilyen mélyreható változásokat tud véghezvinni benned és bennem. Ez az erkölcsi átalakulás, beleértve az újonnan felfedezett hajlandóságot az önfeláldozásra, Júdát végül József mellé, a hősök sorába emeli; és ettől a Júdától – nem a tökéletes Józseftől – származik majd Krisztus. Jó hír, hogy Isten a rossz természetű Júdákat is családjába fogadja, de nem hagyja őket rossz természetükben. Isten kegyelme a legelvetemültebb bűnösöket is képes önfeláldozó szentekké formálni.

Stephen Bauer

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 

Fejlesztési társigazgató 

Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org