2015. augusztus 8., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 8, SZOMBAT - 1 Mózes 28

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - Jézushoz vezető út 9. fejezet 28. nap

Üdvözítőnk földi életének nagyobb részét türelmes munkában a názáreti kis ácsműhelyben töltötte el. Szolgáló angyalok vették körül az élet Urát, midőn munkások és földművesek között járt-kelt, fel nem ismerve, tisztelet nélkül. Az Üdvözítő egyszerű foglalkozása közben is éppoly hűségesen teljesítette küldetését, mint amikor betegeket gyógyított, vagy a viharzó Galileai-tenger hullámain járt. Hasonló képpen haladhatunk mi is Jézussal, és dolgozhatunk vele alacsony sorsban és alsóbbrendű kötelezettségeink teljesítése közben is.

Pál apostol mondja: "Kiki, amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt" (1Kor 7:24). Az üzletember is úgy vezetheti üzletét, hogy hűsége és lelkiismeretessége által dicsőíti Mesterét. Ha hűséges, őszinte híve Krisztusnak, akkor hite minden eljárásában és vállalkozásában meg fog nyilvánulni; embertársainak Krisztus lelkületét fogja kinyilatkoztatni. A szorgalmas és becsületes munkásban annak képe tükröződhetik vissza, aki szerény élete folyamán Galilea halmain járt-kelt. Minden egyes keresztény úgy munkálkodjék, hogy mások, látva az ő jó cselekedeteit, a Teremtőt és Megváltót magasztalják.

Sokan elvonják adományaikat és képességeiket Krisztus szolgálatából, és ezt azzal mentegetik, hogy másoknak sokkal magasabb képességeik vannak. Kialakult az a nézet, hogy csak a különleges adományokkal megáldott emberek alkalmasak Isten szolgálatára, s Isten ezt csak tőlük kívánja. Sőt sokan úgy vélekednek, hogy Isten csak az emberek egy osztályát tüntette ki kiválóbb képességekkel, a többieket pedig mellőzte, akiknek azután sem a fáradtságban és munkában, sem a jutalomban semmi részük sincs. A példázat azonban nem így tanítja. Mikor a gazda összehívta szolgáit, mindegyiknek kijelölte munkáját.

Még az élet szerényebb kötelezettségeinek teljesítése közben is szeretettel szolgálhatunk az Úrnak. Ha Isten szeretete lakozik szívünkben, az életünkben is meg fog nyilatkozni. Krisztus édes jó illata övez bennünket, és befolyásunk felemelő és áldást hozó lesz.

Ne várjatok előbb rendkívüli alkalmakra, sem különös képességekre, hogy Isten ügyéért munkálkodhassatok. Ne aggódjatok azon, hogy mit gondol rólatok a világ. Ha életetek hitetek tisztaságáról s becsületességéről tesz bizonyságot, és mások meggyőződnek arról, hogy segítni akartok rajtuk, akkor fáradozástok nem lesz hiábavaló.

Krisztus legkisebb és legszerényebb tanítványai is áldására lehetnek másoknak. Talán nincsenek tudatában, hogy jót cselekszenek, de öntudatlanul is tőlük áradhat ki az áldásnak mind inkább mélyülő és szélesbülő forrása; ám fáradozásaik áldásos gyümölcsei csak a leszámolás nagy napján lesznek nyilvánvalókká. Nem tudják, sőt nem is érzik, hogy valami nagyot cselekszenek, de fáradozásaik eredménye felől nem kell aggódniuk. Csak nyugodtan haladjanak tovább és hűségesen végezzék azt a munkát, amelyet Isten gondviselése rájuk bíz, s életük nem lesz hiábavaló. Krisztus képe mindinkább kialakul szívükben; Isten munkatársai ebben az életben így lesznek alkalmasak arra a magasabb munkára és zavartalan örömre, mely az örök életben vár rájuk.


„Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában” (Róm 5:6-11 – új prot. ford.).

Kevés bibliai történet mutatja be jobban Isten bánásmódját a bűnösök iránt (ahogy fentebb láthattuk: Róm 5:6-11), mint Jákób – létráról szóló – álmának története. Jákób bűnös volt, és életét mentve menekült haragvó testvére elől, akit vérig sértett. Egyedül volt, tele félelemmel, családjától elszakítva, és láthatólag Istentől is elszakítva. De Isten pontosan ebben az órában jön el Jákóbhoz, minden előzetes bejelentés és minden meghívás nélkül, hacsak nem vesszük figyelembe Jákób kimondatlan segélykiáltását. Isten eljön Jákóbhoz, és biztosítja őt arról, hogy bűne ellenére még mindig értékes gyermeke Ábrahám és Izsák Istenének; valamint arról, hogy a nekik tett összes ígéret rá is vonatkozik. Amikor még bűnösök vagyunk Isten eljön hozzánk, mint „Immánuel - velünk az Isten” (Mt 1:23). A létra, amit Jákób látott, Jézust jelképezi (Jn 1:51), aki összekötő kapocs Isten és a bűnös emberiség között. Az emberiség családja magányosnak, kimerültnek érezheti magát, félelmei lehetnek, de Isten nem fordít hátat nekünk! Ő valóban Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – a küzdő emberek és a bajbajutott családok Istene.

Douglas Tilstra


4. HETI OLVASMÁNY a Jézushoz vezető út 8. és 9. fejezetéhez (augusztus  2 - 8.

Jellemünk megváltozása az egyik nagy előnye annak, hogy Isten családjához tartozunk, Krisztus Jézusban élő férfiakká és nőkké fejlődünk.  Újjászületünk, amikor Jézusnak adjuk szívünket és befogadjuk a tőle kapott életet.  Lelki növekedésünket szerencsére nem tudjuk folyamatos aggódásunkkal siettetni.  A kegyelemben és örömben való növekedésünk és hasznosságunk, mind a Krisztussal való egységünktől függ.

Legyen imánk a következő minden reggel, amikor teljesen Istennek ajánljuk magunkat: „Hadd legyek, ó Uram egészen a tiéd. Minden tervemet a lábad elé helyezem. Használj engem ma a te szolgálatodra. Élj ma bennem, és add, hogy minden munkámat a Te dicsőségedre tudjam végezni.”

Gondolatainknak nem szabad önmagunk körül forogni, sem megváltásunk miatt aggodalmaskodnunk. Ahogy megtanulunk Jézusról elmélkedni és beszélni, elfeledkezünk magunkról. Ha az Ő kezére bízzuk magunkat, Jézus által erőt ad a meggyőződéshez, hogy megnyerjük a csatát Sátán ellen.

Következzék egy próbája annak, hogy valóban Krisztushoz jöttünk-e, és elfogadtuk-e Őt. Ha így van, mindenkinek el akarjuk mondani, milyen drága barátra leltünk Jézusban! Ha az Ő lelke csordultig tölt örömmel, úgy érezzük, muszáj azt mindenkivel megosztanunk. Valami csodálatos dologról kell beszélnünk, mert megtapasztaltuk, milyen jóságos az Úr.
Jézus legszerényebb és legszegényebb tanítványai is nagy áldást jelenthetnek mások számára.  Talán nem is tudják, hogy segítenek, életvitelükkel mégis az áldások egyre növekvő hullámait indíthatják el.
Szóval, mi lenne, ha lelki gyakorlatként már ma önzetlenül szolgálnánk másokat?


                         Cindy Tutsch, DMin
az Ellen G. White hagyaték
nyugdíjas társigazgatója

Egyesült Államok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése