Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - Jézushoz vezető út 11. fejezet 35.
nap
Ha a keresztények
mindennapi érintkezésük közben többet beszélnének egymással Isten szeretetéről
s a megváltás nagy igazságairól, az erősítésükre és vigasztalásukra szolgálna,
és szívük felüdülne. Naponként többet tanulhatunk mennyei Atyánktól, s
naponként jobban tapasztalhatjuk kegyelmét. Ha így élünk, akkor mind élénkebbé
válik bennünk az a vágy, hogy beszéljünk szeretetéről, s ha így cselekszünk,
szívünk felmelegszik és felbátorodik. Ha többet gondolnánk Jézusra, és többet
beszélnénk róla, akkor jobban érezhetnénk jelenlétét is.
Ha annyit gondolnánk
Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor
gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét
magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket;
szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket; örömüket és bánatukat
átérezzük. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban
szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog az volna, hogy
gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról
beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel
Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és
szeretetünket, hogy többé mit sem adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap
őrá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket
mennyei Jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi
életünkkel. Irányítsuk lelki szemeinket a mennyei szentély nyitott kapujára,
ahonnét Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki
"mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak
Istenhez"(Zsid 7:25).
Magasztaljuk Istent
többet "kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért"
(Zsolt 107:8). Imáink és áhítataink ne csupán kérésből álljanak! Gondolataink
ne csupán saját szükségleteinkre irányuljanak, hanem gondoljunk azokra a
jótéteményekre is, melyeket elvettünk. Túl sokat sohasem imádkozunk, de
hálánkkal gyakran takarékoskodunk. Napról napra részesedünk Isten kegyelmének
ajándékaiban, és mégis mily kevés hálát tanúsítunk iránta, mily keveset
magasztaljuk és dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett.
Régente, amikor
Izráel fiai istentiszteletre gyűltek egybe, az Úr megparancsolta nékik:
"És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek
ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, amelyekkel megáld
téged az Úr, a te Istened" (5Móz 12:7). Amit Isten dicsőségére tettünk,
azt örömteli szívvel, dicsénekekkel és hálaadással ajánljuk fel; sohase szomorúan,
búsan.
A mi Istenünk
szeretetteljes, irgalmas Atya. Ne essék nehezünkre neki szolgálni.
Ellenkezőleg, örüljünk és ujjongjunk, hogy szolgálhatunk és részt vehetünk
munkájában. Isten nem akarja, hogy gyermekei, akiket oly dicsőn megváltott,
kegyetlen és zsarnok munkaadónak tekintsék. Legjobb barátjuk Ő, és mikor Őt
imádják, Isten velük van, tőle vigaszt és áldást várhatnak, mely szívüket
örömmel és szeretettel tölti be. Isten azt akarja, hogy gyermekei az Ő
szolgálatából vigaszt merítsenek, és inkább örömnek, mint tehernek tekintsék az
Ő szolgálatát. Legbensőbb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének
és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és
kegyelmet nyerve, hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban.
Gyűljünk Krisztus
keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és
legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha
végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe,
melyek érettünk a keresztre szegeztettek.
Szívünk az imának,
hálaadásnak szárnyain jöhet közelebb az éghez. A mennyben hálával magasztalják
és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és midőn mi kifejezzük szívünk háláját,
istentiszteletünk mindinkább hasonlóbb lesz a mennyei seregéhez. "Aki
hálával áldozik, az dicsőít engem" (Zsolt 50:23), mondja az Úr. Lépjünk
tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé hálával és dicsénekekkel
(Ésa 51:3).
Mai bibliai szakasz: 1 Mózes 35. fejezete
Annak ellenére, hogy Jákób története
folytatódik Mózes első könyvének hátralévő részében (temetésének története
képezi az utolsó fejezet majdnem tejes egészét), a fókusz átirányul fiára,
Józsefre. Ám mielőtt ez megtörténne, három nagy veszteségéről és az Istennel
való két jelentős találkozásról olvashatunk. Az első veszteség Debóra halála,
aki egész életén át Jákób családjának szeretett tagja volt (8. vers). Az utolsó
veszteség Izsák halála (28-29 versek). E kettő között található Jákób
legnagyobb veszteségéről szóló beszámoló: Rákhel meghal, miközben életet ad
Benjáminnak (16-20 versek). Ezen kívül jön még az a szívfájdalma, hogy Ruben
megerőszakolja Bilhát. A mai istenhívő emberekhez hasonlóan, Jákób azokat a
csapásokat kapja, amelyek sajnos általánosak e bukott bolygó minden lakójának
életében.
Azonban a szenvedések és veszteségek
közepette Isten emlékezteti Jákóbot (és bennünket is) arra, hogy nem feledkezik
meg gyermekéről. Isten a bétheli létrával emlékezteti Jákóbot az Ő jelenlétére,
és arra hívja, hogy térjen vissza álmának színhelyére (1. vers). Útközben Jákób
természetfeletti védelmet kap (5. vers), és a 34. fejezet eseményei után nem
kétséges, hogy erre szüksége is van. Amikor Béthelbe érkezik, Isten újra
megjelenik neki, megerősíti a családjának tett ígéreteket, és emlékezteti őt új
nevére - az Izrael névre (9-12 vers).
Isten hűséges hozzánk az élet
bizonytalanságai, az elszenvedett veszteségek és még bűneink ellenére is,
amelyekkel fájdalmat okozunk önmagunknak és családunknak.
Douglas
Tilstra
4. HETI OLVASMÁNY a Jézushoz vezető út 10.
és 11. fejezetéhez (augusztus 9 - 15.
Nagyon szeretem a 10-11-es
fejezeteket! Minden sora értékes és méltó arra, hogy mélységes elmélkedésünk
tárgya legyen. Az alábbi részlet viszont a kedvencem! Meg is tanultam kívülről,
így amikor nem tudok aludni, megnyugtat.
"Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s
mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek,
soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem
közömbös gyermekei szükségletei iránt. "Igen irgalmas az Úr és
könyörületes" (Jak 5:11). Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat.
Vigyétek őhozzá mindazt, ami
szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn
világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül
egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink
egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan
nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná.
Legkisebb tanítványát sem
érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem
hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel.
"Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket"(Zsolt
147:3). Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony,
mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét
áldozta."
Buzdítalak titeket, hogy ti
is tanuljátok meg! Segíteni fog nektek rábízni mindent, kicsiny és nagy dolgot
azokra a kezekre, amelyeket ti érettetek szögeztek a keresztre.
Cindy Tutsch, DMin
az Ellen G. White
hagyaték
nyugdíjas
társigazgatója
Egyesült Államok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése