Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 54. fejezet 1119. nap
54.
Az irgalmas samaritánus
Az irgalmas samaritánus történetével Krisztus az igaz
vallás természetét szemlélteti. Bemutatja, hogy az nem rendszerekből,
hitvallásokból vagy szertartásokból áll, hanem abból, ha a szeretetet tettekkel
fejezzük ki, a legnagyobb jót visszük véghez másokért, és igazán jók vagyunk.
Midőn Krisztus tanította a népet, "egy törvénytudó
felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet
vehessem?" (Lk 10:25). A hatalmas gyülekezet lélegzetvisszafojtva várta a
választ. A papok és vének azt hitték, tőrbe csalják Krisztust a törvénytudónak
ezzel a kérdésével. A Megváltó azonban nem szállt vitába. Magától a kérdezőtől
érdeklődte meg a választ. "A törvényben mi van megírva? - kérdezte- Mint
olvasod?" (Lk 10:26). A zsidók még mindig azzal vádolták Jézust, hogy nem
becsüli eléggé a Sínai hegyen adott törvényt. Ő azonban az üdvösség kérdését
Isten parancsolatainak megtartásától tette függővé.
A törvénytudó válasza: "Szeresd az Urat, a te
Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes
elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat." Jézus megerősítette:
"Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz" (Lk 10:27 28).
A törvénytudó nem volt elégedett a farizeusok
álláspontjával és eljárásaival. Azzal a szándékkal tanulmányozta az írásokat,
hogy megfejtse igazi értelmüket. Életfontosságúnak tartotta a témát, és
őszintén kérdezte: "Mit cselekedjem?" (Lk 10:25). Válaszában a
törvény előírásaira vonatkozóan mellőzte az összes ceremóniális és rituális
előírást. Ezeket nem értékelte, hanem azt a két hatalmas elvet említette,
melyektől függ az egész törvény és a próféták. Ez a válasz - mivel Krisztus
megdicsérte - előnyös helyzetbe juttatta a Megváltót az írástudók előtt. A
törvény magyarázója által tett kijelentés szentesítéséért nem ítélhették el.
"Ezt cselekedd, és élsz" (Lk 10:28) - mondta
Jézus. A törvényt isteni egységben tárta elő, ebben a leckében azt tanította,
hogy nem lehetséges megtartani az egyik előírást és megszegni a másikat, mert
ugyanaz az elv fűzi egybe az összeset. Az ember sorsát az egész törvény iránti
engedelmesség határozza meg. A leghőbb szeretet Isten iránt és osztatlan
szeretet az ember iránt - ezeknek az elveknek kell kifejezésre jutniuk az
életben.
A törvénytudó törvényszegőnek találta saját magát.
Meggyőzték Krisztus vizsgáló szavai. Nem gyakorolta a törvény igazságosságát,
melyet állítólag megértett. Nem tanúsított szeretetet embertársai iránt. Megtérésre
volt szüksége, de megtérés helyett önmagát próbálta igazolni. Hogy ne kelljen
elismernie az igazságot, be akarta mutatni, milyen nehéz a parancsolat
megtartása. Remélte, hogy ezzel elfedezheti meggyőződését, és megvédheti magát
a nép szemében. A Megváltó válaszából kitűnt, hogy a kérdés fölösleges volt,
hiszen ő maga is meg tudta válaszolni. Mégis feltett egy másik kérdést:
"Ki az én, felebarátom?" (Lk 10:29).
A zsidók körében ez a kérdés vége-hossza nélküli viták
tárgya volt. Nem kételkedtek a pogányokat és samaritánusokat illetően: ezeket
idegeneknek és ellenségeknek tartották. De hogyan tegyenek különbséget saját
honfitársaik között, a társadalom különféle osztályai között? Kit tekintsen a
pap, a vén, az írástudó felebarátjának? Életüket megtisztulási ceremóniák
sorozata töltötte be. A tudatlan és hanyag sokasággal fenntartott kapcsolat -
tanították - tisztátalanná tesz, amit aztán csak fáradságos erőfeszítéssel
lehet eltávolítani. Felebarátnak kell-e tekinteniük a
"tisztátalanokat"?
Mai Bibliai szakasz: 1 Timóteus
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál világossá tette
Timóteus számára a gyülekezet lelki szükségleteit. De mit kezdjen Timóteus
ezzel? Először is imádkozzon (1. vers). Mindig ez legyen az első számunkra.
Nézzük Jézus példáját: Amint kijött a vízből, miután megkeresztelkedett,
letérdelt és imádkozott. Aztán kivitetett a pusztába, ahol Istennel lépett
közösségre ima és elmélkedés által. Ma, amikor az Antikrisztus erői azon
munkálkodnak, hogy uralomra tegyenek szert minden emberi lény fölött, nekünk is
imádkoznunk kell.
Imádkoznunk kell
önmagunkért, és azért, hogy akik hatalmon vannak szabadságot és jogot
biztosítsanak minden ember számára. Imádkozzunk azért, hogy Isten hasson rájuk.
Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Krisztus az egyetlen közbenjáró. Ő
önmagát adta mindenkiért. És ebben benne vannak a hatalmon levők is, akik talán
nem megfelelően bánnak a kisebbségekkel. Ha a hatalmon levők ellen beszélünk,
lehetetlenné tesszük azt, hogy az evangéliummal megszólíthassuk őket. Azért is
imádkoznunk kell, hogy életünk és szavaink tükrözzék a mindenkinek szóló
hívást, hogy az igazság ismeretére eljussanak (4. vers).
Pál nőkkel kapcsolatos
szavai Diánával, az efézusi nagy istennővel és azzal kapcsolatosak, hogy a
prostituált papnők a pogány vallás vonzerejét képezték. A női istenek
elősegítették azt, hogy a nők dominánsakká váljanak. Pál nem akarta azt, hogy a
keresztény asszonyokat azokkal a nőkkel azonosítsák, akik a pogány templomokban
szolgáltak. Az asszonyok képezzék az evangélium hatalmának bizonyítékát. A
keresztény asszonyoknak egy különlegesen szent hívatásuk van, mint feleségek,
édesanyák és Isten munkatársai. Más írásaiban Pál elismerését fejezi ki a nők
irányában, akik segítői voltak az evangélium szolgálatában (Fil 4:3; Róm 16:2;
és ApCsel 18:24-26).
A férfiak és nők
versengése ellentétes Isten szándékával. A férfiak és nők egymást kiegészítő
szolgálata tölti be Isten szándékát.
David Manzano
156. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
54-55. fejezeteihez
(augusztus 5-11.).
„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok
lesztek.”
János 8:36
A szabadság az
intuícióval ellentétes. A világ azt tanítja, hogy a szabadság főképp a gazdagok
és a kiváltságos helyzetben lévők előjoga. A szegényeknek kevés joguk van.
Jézus azt tanítja, hogy a szabadság egy lelki állapot, amelyet bárki elérhet a
benne való hit által, a külső körülményeitől függetlenül.
Egy törvénytudó arról
kérdezősködik, hogy mi a kötelessége az emberiség felé, és Jézus egy példázattal
válaszol, hogy ezt a törvénytudó saját maga dönthesse el. Az irgalmas
szamaritánus példázatában a büszkeség tartotta vissza a papot és a lévitát is
attól, hogy a sebesült vándornak segítsenek. Attól féltek, hogy rituális
értelemben tisztátalanok lesznek, illetve, hogy beszennyezik hírnevüket, ezért
elmentek Isten egy sérült gyermeke mellett. Börtönbe zárta őket a büszkeség.
A szamaritánusnak nem
volt ilyen ürügye, sem hírneve, amit védenie kellett volna. Szabadon
segíthetett bárkinek, aki szükséget szenvedett, anélkül, hogy saját maga
beszennyezésére kellett volna gondolnia. Az ő segítsége nem szégyenítette meg a
sebesült utazót, és nem is hagyta szegény embert abban a kényszerhelyzetben,
hogy vissza kelljen fizetnie megmentőjének bőkezűségét. A szamaritánus volt az
egyetlen, aki egy szükséget szenvedő lelket látott, a felebarátjaként kezelte,
és megtette, amit tehetett.
Hiszem, hogy Jézus
ezért érkezett mindannyiunk szolgájaként. A Filippibeliekhez írt levél 2:7
szerint: „Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl.” Jézus azért
jött, hogy önként kockáztasson mindent, hogy megmenthessen minket a bűntől. Ezt
teszi, anélkül, hogy megszégyenítene minket, ismervén a teljes
érdemtelenségünket és azt, hogy esélyünk sincs visszafizetni neki.
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése