2018. augusztus 4., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 4 - SZOMBAT - 1 Timóteus 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 53. fejezet 1118. nap

Az egyetlen mód, ahogyan az igazság tökéletesebb megértésére juthatunk, ha Krisztus Lelke által szívünket szelíd, alárendelt állapotban őrizzük meg. Meg kell tisztítani a lelket a hiúságtól és büszkeségtől, meg kell üresíteni mindentől, ami addig birtokolta, s Krisztusnak kell uralkodnia benne. Az emberi tudomány túlságosan korlátozott, nem foghatja föl az engesztelést. A megváltás terve oly messze ható, hogy a filozófia nem magyarázhatja meg. Mindig fennmarad egy rejtély, melybe a legmélyebb okoskodás sem pillanthat be. Az üdvösség tudományát nem lehet megmagyarázni, csak tapasztalatok által megismerni. Csak az érzékelheti a Megváltó értékét, aki látja saját bűnösségét.

Krisztus rengeteget oktatta a népet, miközben lassan haladt Galileából Jeruzsálem felé. Az emberek mohón itták szavait. Pereában és Galileában kevésbé vezérelte az embereket a zsidó vakhit, mint Júdeában, s tanításai visszhangra leltek szívükben.

Krisztus sok példázatát szolgálatának utolsó hónapjaiban mondta el. A papok és vének egyre növekvő keserűséggel üldözték, ezért figyelmeztetéseit jelképekbe öltöztette számukra. Nem érthették félre mondanivalóját, de semmit sem találtak szavaiban, aminek alapján vádat emelhettek volna ellene. A farizeus és a vámszedő példázatában az öntelt ima: "Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek" éles ellentétben áll a bűnbánó könyörgéssel: "Légy irgalmas nékem bűnösnek!" (Lk 18:11.13) Így feddte meg Krisztus a zsidók képmutatását. A terméketlen fügefáról, valamint a nagy vacsoráról szóló példázataiban előrevetítette a megtéretlen nemzetre váró sorsot. Akik megvetően visszautasították az evangéliumi lakomára szóló felhívást, most hallották figyelmeztető szavait: "Mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat" (Lk 14:24).

A tanítványok nagyon becses tanítást kaptak. A kitartó özvegy és az éjfélkor kenyérért könyörgő barát példázatai új erőt kölcsönöztek szavainak: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek" (Lk 11:9). Ingatag hitüket sokszor megerősítette, hogy visszaemlékeztek Krisztus szavaira: "Az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, akik őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar" (Lk 18: 7-8).

Krisztus megismételte az elveszett juh gyönyörű példázatát. A tanulságot még jobban kiemelte az elveszett drakhmáról, továbbá a tékozló fiúról szóló példázattal. A tanítványok akkor még nem tudták teljesen fölmérni ezeknek a tanításoknak az erejét, de a Szentlélek kitöltetése után, amikor tanúi voltak a pogányok egybegyűjtésének és a zsidók irigy dühének, jobban megértették a tékozló fiú tanulságát, és örvendeztek Krisztus szavainak "Vigadnod és örülnöd kellene hát," "mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott" (Lk 15:32.24). Midőn Mesterük nevében elindultak, s szembenéztek szegénységgel és üldöztetéssel, szívük gyakran erőt merített abból, hogy ismételgették bátorítását, melyet ezen az utolsó úton hallottak: "Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is" (Lk 12:32-34).

Mai Bibliai szakasz: 1 Timóteus 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

„Timóteusnak, az én igaz fiamnak a hitben, kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől.” Ez nem csak egy formális megszólítás, ahogyan Pál leveleit kezdi. Az ő nyilatkozata, hogy egyedül Krisztus tette és kegyelme által élhetünk és teljesíthetjük mindazt, amit Isten kér tőlünk.

A 3. versben Pál arra emlékezteti Timóteust, hogy miért kérte meg, hogy maradjon Efézusban. Efézus egy fontos kereskedelmi központ volt. A görög kultúra, Diána istennő és a pogány vallásosság a vele járó erkölcstelenséggel alkotta Efézus kultúráját. Egy néhány ott lakó zsidó keresztény ragaszkodott a törvény legalista megközelítéséhez, amiben felnőttek. Talán egyesek vissza tudták vezetni nemzetségi táblázatukat egészen Dávidig vagy Jósuáig, a főpapig, és azt állították, hogy ez jogot ad nekik a tanításra. Viták, hamis tanítások és hiábavaló beszédek mérgezték a gyülekezetet. Timóteusnak az Igét kellett tanítani és kiképezni másokat, hogy ők is képesek legyenek erre.  

A parancsolatok célja a tiszta szívből származó szeretet. A 9-10. versekben említett magatartást, amelyet a törvény elítél, a „dicsőséges evangélium” is elítél. „Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” Pál soha nem tudott végére érni megváltása feletti csodálkozásának. Ilyen gondolatai voltak: „Mennyire hosszútűrő Jézus Krisztus! Meg akartam ölni azokat, akik hittek benne, de Ő azért munkálkodott, hogy megmentsen engem. Kegyelemre volt szükségem, és kegyelmet kaptam. Azt gondolod, hogy Isten nem akar téged az Ő országában? De igen. Ott akar látni téged. Az én példám mutatja, mennyire akar téged.”

Pál megtérése, fáradhatatlan szolgálata, írásai nem azért történtek, hogy önmagának szerezzen dicsőséget. „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké. Ámen!” Hogyan dicsőíthetjük Istent és adhatunk hálát kegyelmének munkájáért a mi életünkben, és válaszolhatunk ezekre a szavakra: „Ezt a parancsolatot adom néked...”

David Manzano

155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  52-53. fejezeteihez (július 29 – augusztus 4).

Pár évvel ezelőtt egy hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!” Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy több gyerek válaszolt volna a hívásomra.

Miben volt más ez a három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.

„Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3

Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése