Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 53. fejezet 1118. nap
Az egyetlen mód, ahogyan az igazság tökéletesebb
megértésére juthatunk, ha Krisztus Lelke által szívünket szelíd, alárendelt
állapotban őrizzük meg. Meg kell tisztítani a lelket a hiúságtól és
büszkeségtől, meg kell üresíteni mindentől, ami addig birtokolta, s Krisztusnak
kell uralkodnia benne. Az emberi tudomány túlságosan korlátozott, nem foghatja
föl az engesztelést. A megváltás terve oly messze ható, hogy a filozófia nem
magyarázhatja meg. Mindig fennmarad egy rejtély, melybe a legmélyebb okoskodás
sem pillanthat be. Az üdvösség tudományát nem lehet megmagyarázni, csak
tapasztalatok által megismerni. Csak az érzékelheti a Megváltó értékét, aki
látja saját bűnösségét.
Krisztus rengeteget oktatta a népet, miközben lassan haladt
Galileából Jeruzsálem felé. Az emberek mohón itták szavait. Pereában és
Galileában kevésbé vezérelte az embereket a zsidó vakhit, mint Júdeában, s
tanításai visszhangra leltek szívükben.
Krisztus sok példázatát szolgálatának utolsó hónapjaiban
mondta el. A papok és vének egyre növekvő keserűséggel üldözték, ezért
figyelmeztetéseit jelképekbe öltöztette számukra. Nem érthették félre
mondanivalóját, de semmit sem találtak szavaiban, aminek alapján vádat
emelhettek volna ellene. A farizeus és a vámszedő példázatában az öntelt ima:
"Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb
emberek" éles ellentétben áll a bűnbánó könyörgéssel: "Légy irgalmas
nékem bűnösnek!" (Lk 18:11.13) Így feddte meg Krisztus a zsidók
képmutatását. A terméketlen fügefáról, valamint a nagy vacsoráról szóló
példázataiban előrevetítette a megtéretlen nemzetre váró sorsot. Akik megvetően
visszautasították az evangéliumi lakomára szóló felhívást, most hallották
figyelmeztető szavait: "Mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos
férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat" (Lk 14:24).
A tanítványok nagyon becses tanítást kaptak. A kitartó
özvegy és az éjfélkor kenyérért könyörgő barát példázatai új erőt kölcsönöztek
szavainak: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok;
zörgessetek és megnyittatik néktek" (Lk 11:9). Ingatag hitüket sokszor
megerősítette, hogy visszaemlékeztek Krisztus szavaira: "Az Isten nem
áll-é bosszút az ő választottaiért, akik őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha
hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar" (Lk
18: 7-8).
Krisztus megismételte az elveszett juh gyönyörű példázatát.
A tanulságot még jobban kiemelte az elveszett drakhmáról, továbbá a tékozló
fiúról szóló példázattal. A tanítványok akkor még nem tudták teljesen fölmérni
ezeknek a tanításoknak az erejét, de a Szentlélek kitöltetése után, amikor
tanúi voltak a pogányok egybegyűjtésének és a zsidók irigy dühének, jobban
megértették a tékozló fiú tanulságát, és örvendeztek Krisztus szavainak
"Vigadnod és örülnöd kellene hát," "mert ez az én fiam meghalt,
és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott" (Lk 15:32.24). Midőn
Mesterük nevében elindultak, s szembenéztek szegénységgel és üldöztetéssel,
szívük gyakran erőt merített abból, hogy ismételgették bátorítását, melyet ezen
az utolsó úton hallottak: "Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti
Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. Adjátok el amitek van, és adjatok
alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak,
elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a
moly meg nem emészti. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek
is" (Lk 12:32-34).
Mai Bibliai szakasz: 1 Timóteus
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„Timóteusnak, az én igaz fiamnak a hitben, kegyelem,
irgalmasság és békesség Istentől.” Ez nem csak egy formális megszólítás, ahogyan
Pál leveleit kezdi. Az ő nyilatkozata, hogy egyedül Krisztus tette és kegyelme
által élhetünk és teljesíthetjük mindazt, amit Isten kér tőlünk.
A 3. versben Pál arra
emlékezteti Timóteust, hogy miért kérte meg, hogy maradjon Efézusban. Efézus
egy fontos kereskedelmi központ volt. A görög kultúra, Diána istennő és a
pogány vallásosság a vele járó erkölcstelenséggel alkotta Efézus kultúráját.
Egy néhány ott lakó zsidó keresztény ragaszkodott a törvény legalista
megközelítéséhez, amiben felnőttek. Talán egyesek vissza tudták vezetni
nemzetségi táblázatukat egészen Dávidig vagy Jósuáig, a főpapig, és azt
állították, hogy ez jogot ad nekik a tanításra. Viták, hamis tanítások és
hiábavaló beszédek mérgezték a gyülekezetet. Timóteusnak az Igét kellett
tanítani és kiképezni másokat, hogy ők is képesek legyenek erre.
A parancsolatok célja a
tiszta szívből származó szeretet. A 9-10. versekben említett magatartást,
amelyet a törvény elítél, a „dicsőséges evangélium” is elítél. „Krisztus Jézus
azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.”
Pál soha nem tudott végére érni megváltása feletti csodálkozásának. Ilyen
gondolatai voltak: „Mennyire hosszútűrő Jézus Krisztus! Meg akartam ölni azokat,
akik hittek benne, de Ő azért munkálkodott, hogy megmentsen engem. Kegyelemre
volt szükségem, és kegyelmet kaptam. Azt gondolod, hogy Isten nem akar téged az
Ő országában? De igen. Ott akar látni téged. Az én példám mutatja, mennyire
akar téged.”
Pál megtérése,
fáradhatatlan szolgálata, írásai nem azért történtek, hogy önmagának szerezzen
dicsőséget. „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül
bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké. Ámen!” Hogyan
dicsőíthetjük Istent és adhatunk hálát kegyelmének munkájáért a mi életünkben,
és válaszolhatunk ezekre a szavakra: „Ezt a parancsolatot adom néked...”
David Manzano
155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
52-53. fejezeteihez
(július 29 – augusztus 4).
Pár évvel ezelőtt egy
hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy
kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a
furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy
folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér
szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!”
Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták
szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom
irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna
állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy
több gyerek válaszolt volna a hívásomra.
Miben volt más ez a
három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a
kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban
felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel
tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.
„Nem a büntetéstől való
félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait
arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely
megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig,
s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket.
Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése