Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 56. fejezet 1129. nap
Amikor Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy engedjék a
gyermekeket hozzá jönni, valójában minden időben élő követőihez szólt: egyházi
tisztviselőkhöz, prédikátorokhoz, segítőkhöz, minden keresztényhez. Jézus
vonzza a gyermekeket, s megparancsolja nekünk, engedjük őket hozzá menni.
Mintha csak azt mondaná: jönnek, ha nem akadályozzátok őket.
Krisztuséhoz nem hasonlító jellemetek ne mutassa be hamisan
Jézust! Ne tartsátok távol tőle a kicsinyeket hűvösségetekkel,
nyersességetekkel! Sohase érezzék, hogy a menny nem lehet kellemes hely
számukra, ha ti is ott vagytok! Ne beszéljetek úgy a vallásról, mintha azt
gyerekek nem érthetnék meg, ne tegyetek úgy, mintha nem kellene Krisztust már
gyerekkorukban elfogadniuk! Ne keltsétek bennük azt a hamis benyomást, hogy
Krisztus vallása a komorság vallása, s ha a Megváltóhoz jönnek, le kell
mondaniuk mindenről, ami örömöt okoz az életben!
Amikor a Szentlélek megindítja a gyermekek szívét,
működjetek együtt vele! Azt tanítsátok, hogy a Megváltó hívja őket, semmi sem
szerezhet neki nagyobb örömet, mint ha életük virágjában, ifjúságukban adják át
magukat!
A Megváltó végtelen gyöngédséggel tekint a tulajdon vérén
megváltott lelkekre. Szeretete magának követeli őket. Kimondhatatlan
vágyakozással tekint rájuk. Szíve szakad meg nemcsak a legjobban viselkedő
gyerekek után, hanem azok után is, akiknek örökletes kifogásolható
jellemvonásaik vannak. Sok szülő nem is tudja, mennyire felelős gyermekeinek
jellemvonásaiért. Nincs sem türelmük, sem bölcsességük, hogy ezekkel a
tévelygőkkel foglalkozzanak, akiket ők tettek olyanokká, amilyenek. Jézus
azonban szánalommal tekint ezekre a gyerekekre. Ő az okból indul ki az okozat
felé.
A keresztény munkás Krisztus megbízottjaként terelheti
ezeket a gyermekeket a Megváltóhoz. Bölcsességgel, tapintattal szívéhez fűzheti
őket, reményt és bátorságot önthet beléjük, hogy aztán elmondhassák róluk:
"Ilyeneké az Istennek országa" (Lk 18:16).
Mai Bibliai szakasz: Titus
2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Pál azzal a témával
kezdi ezt a fejezetet, amely az előző fejezetet is uralta, azaz arra bátorítja
az olvasókat, hogy éljenek olyan életet, amely bemutatja Krisztus jellemét.
Azonban a fejezet közepén, mintha egy kis szünetet tartana, és egy ki nem mondott
kérdésre válaszolna, amit elképzel, hogy az olvasói feltesznek. Ez egy „miért”
kérdés. Miért éljünk ilyen erkölcsös istenfélő életet?
A válasz az, hogy
azért, mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme (11. vers). Ez egy befejezett
cselekmény. Ez a „Kegyelem” egy különleges személy – Jézus Krisztus, az
Istennek Fia. Krisztus belépése a Föld történelmének folyamába, egy megváltó
kegyelmi cselekmény, amely mindannyiunkat, akik elfogadták ezt a kegyelmet,
letérít a romlás útjáról az örök élet és boldogság útjára. A fejezet szívét
találjuk ebben a versben (11. vers).
Pál arra emlékeztet,
hogy ha elfogadjuk ezt a csodálatos kegyelmet és szabadítást, Jézus nemcsak
megvált bennünket, hanem a bennünk lakozó Lelke által megtanít arra is, hogy
hogyan éljünk egy olyan életet, amely őt dicsőíti, és felmagasztalja a
mennyország elveit (12. vers). A tanítványság nyilvános eredménye az, hogy
Krisztus és az Ő kegyelme elvezet bennünket oda, hogy megtagadjuk az
istentelenséget, a világiasságot és hozzásegít ahhoz, hogy életünkkel
képviseljük az Ő országának igazságát – még akkor is, ha jelenleg ebben a
világban élünk (13. vers).
Ahogy ezt a fejezetet
olvasod, ünnepeld az áldott reménységet, amelyet Krisztus ad neked – hogy Jézus
nemsokára visszajön (13. vers). Élj Krisztusban ma! Élj az Úr közeli
eljövetelének áldott reménységével teljesen átitatott életet!
Végül is adventisták
vagyunk, ugye?
Bob Folkenberg, Jr.
157. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
56-57. fejezeteihez
(augusztus 12-18.).
Adjunk hálát Istennek
az édesanyákért! Az anyukák sokféle szerepben vannak: szakács, ápoló, takarító,
tanár, sofőr, bevásárlásfelelős, tanácsadó stb. Tudtad-e, hogy az anyukák ott
voltak az első evangélisták között is? Az alábbi módszert követték:
„Egy anya elindult
otthonról gyermekével, hogy megkeresse Jézust. Útközben elmondta célját a
szomszédnak, s az is szerette volna, ha Jézus megáldja gyermekeit. Több anya
gyűlt így össze gyermekeivel.” (Jézus élete, 511. o.)
Ez az esszenciája a
barátságot és a gyermekeket egyaránt magába foglaló evangelizálásnak. De hát
nem erről szól valójában az evangelizálás, hogy egy személy megosztja a jó
hírt, hogy így aztán mások is áldottak lehessenek ugyanazzal az áldással,
amiben reményünk szerint részesülni fogunk? A tanítványoknak boldognak kellett
volna lenniük, amikor azt látták, hogy Jézus másokat is magához vonzott az
áldásért. Nem csak, hogy szokás volt a zsidók számára, hogy elvigyék a
gyermekeiket, hogy egy rabbi megáldja őket, ez egy olyan szokás is volt, amit a
saját otthonukban gyakoroltak. A zsidó apáknak szokása volt, hogy kezét a
gyermekére helyezze, és ezzel atyai áldást adjon minden péntek este, amikor a
szombat elkezdődött.
Van-e olyan gyermeked,
akit szükséges, hogy elvigyél Jézushoz? Van-e olyan barátod, akit meghívhatsz,
hogy együtt keressétek Jézust? Jézus nem fog visszautasítani. Még akkor is, ha
te csak egy barát barátjának a barátjának a barátja vagy, aki csatlakozott az
út során, Jézus meghív téged is, hogy jöjj és fogadd az áldását. Ez bizony jó
hír!
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése