Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 56. fejezet 1126. nap
56.
Jézus megáldja a gyermekeket
Jézus mindig is szerette a gyerekeket. Elfogadta gyermeki
együttérzésüket és nyílt, természetes szeretetüket. Tiszta ajkukról a zengő,
hálás dicséret zeneként hangzott fülében, lelkileg fölüdítette, amikor
lehangolták a fortélyos képmutatók. Amerre csak a Megváltó járt, szelíd, kedves
modora megnyerte a gyerekek bizalmát.
A zsidók közt szokás volt a gyermekeket elvinni valamelyik
rabbihoz, hogy az kinyújtott kézzel megáldja őket. A tanítványok azonban túl
fontosnak gondolták a Megváltó munkáját ahhoz, hogy ilyesmivel meg lehessen
szakítani. Amikor az anyák hozzá jöttek kicsinyeikkel, a tanítványok neheztelve
néztek rájuk. Úgy gondolták, ezek a gyerekek túlságosan kicsik, semmi hasznuk
sem lesz abból, ha meglátogatják Jézust, s azt a következtetést vonták le, hogy
Ő sem örülne nekik. A Megváltó tudta, milyen gond nyomasztja az anyákat, akik
Isten Igéje szerint akarják gyermekeiket nevelni. Meghallgatta imáikat. Ő maga
vonzotta őket színe elé.
Egy anya elindult otthonról gyermekével, hogy megkeresse
Jézust. Útközben elmondta célját a szomszédnak, s az is szerette volna, ha
Jézus megáldja gyermekeit. Több anya gyűlt így össze gyermekeivel. Néhányan már
kinőttek a csecsemőkorból: gyermekké vagy ifjúvá serdültek. Mikor az anyák
előadták kívánságukat, Jézus együttérzően hallgatta a félénk, könnyes kérést.
Azonban várt, hogy lássa a tanítványok viselkedését. Amikor látta, hogy
elküldik az anyákat, mert azt hiszik, ezzel Neki kedveznek, rámutatott
tévedésükre, mondván: "Engedjétek, hogy a kisgyermekek énhozzám jöjjenek,
és ne tiltsátok el őket: mert ilyeneké az Istennek országa" (Lk 18:16).
Karjába vette a gyermekeket, kezét rájuk helyezte, és részesítette őket az
áldásban, amiért jöttek.
Az anyák megnyugodtak. Krisztus szavaiból erőt és áldást
nyertek, úgy tértek vissza otthonukba. Bátorságot kaptak, új derűvel vették föl
terheiket, s reménykedve dolgoztak gyermekeikért. A mai anyáknak ugyanilyen
hittel kell fogadniuk Igéjét. Krisztus ugyanolyan személyes Megváltó ma is,
mint amikor emberként élt az emberek között. Ugyanúgy segíti a mai anyákat is,
mint azokat, akiknek gyermekeit karjába vette Júdeában. A mi otthonunk
gyermekeit ugyanúgy vérén váltotta meg, mint a hajdaninkat.
Jézus ismeri minden édesanya szívének terhét. Ő, akinek
édesanyja szegénységgel, nélkülözésekkel küszködött, együttérez minden dolgozó
anyával. Ő, aki hosszú utat tett meg, hogy könnyítsen az aggódó kananeita
asszony szívén, ugyanezt megteszi a mai anyákért is. Aki a naini özvegynek
visszaadta egyetlen fiát, s haláltusájában a kereszten is megemlékezett
édesanyjáról, az ma is átérzi az anyák fájdalmát. Minden bajban, szükségben
vigaszt és segítséget nyújt.
Mai Bibliai szakasz: 2 Timóteus
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Biblia első könyve
feljegyzi az emberiség történetének kezdetét: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet
leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” (1Móz 2:7). Vegyük
észre, hogy Ádám mindaddig élettelen volt, amíg Isten be nem töltötte a
leheletével.
Erre a történeti feljegyzésre
alapozva Pál az állítja, hogy a keresztény ember életereje az Írásban van: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos
a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az
Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen”
(16-17. vers).
Ahogy Ádám Isten
lehelete által kelt életre (1Móz 2:7), úgy az Írás a lelkünk lélegzetvétele,
ami nélkül lelki értelemben élettelenek vagyunk. Itt gyökerezik mindazok
problémája, akikről a fejezet első verseiben van szó. Az írásnak megfelelő élet
híján a lelkük az önmegvalósítás tengerén sodródik, nincs számukra biztonságos
kikötő vagy biztos szikla, ahova kiköthetnének az élet viharai és
megpróbáltatásai elől.
Ha nem koncentráljuk az
időnket és erőnket arra, hogy napi bibliatanulmányozáson és imán keresztül egy
kapcsolatot építsünk fel Urunkkal, a végeredmény látható lesz: a „kegyesség
látszatát megőrzik ugyan,” de azt „az erőt megtagadják” (5. vers), ami képes
átformálni a győztes életét.
A Föld lakosságának többsége
távol van Istentől, minden gondolatuk csak maguk körül forog. Bolyongnak a
Földön az élvezet egy múlandó pillanatát üldözve. Vannak olyanok is, akiknek
neve szerepel a gyülekezet taglistáján, és hűségesen fizetik a tizedet, még
talán gyülekezeti vének is, azonban amikor az ítélet harangja megszólal,
elvesznek. A jó látszat, és a tudat, hogy a nevünk ott van a gyülekezeti listán
még nem biztosítja az életetünkben lévő bűnök legyőzéséhez szükséges erőt.
Ha Krisztus közvetlen
közelségébe helyezzük magunkat az élő Igéjének napi tanulmányozása által, akkor
lehetünk mindazok, akikké Isten szeretne minket formálni. Ez által a közelség
által lesz Ő képes betölteni minket a szent leheletével, így téve minket
bölccsé a megváltásra.
Tegyük napi
gyakorlatunkká, hogy mélyre ásunk Isten Igéjében, követve a színarany ereket a
Forráshoz, aki nagyon szeret minket. Amikor megnyitjuk az Írást, tegyük ezt
tisztelettel és áhítattal! Ne feledjük, hogy Isten leheletét tartjuk a
kezünkben, ami készen áll minket betölteni a Szentlélek megszentelő erejével! „Ezt mondva [Jézus] rájuk lehelt, és így
folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Legyen ez a mi napi imánk:
„Uram, lehelj rám!”
Emlékezzünk, az egész
Istenről szól: „Én lelket adok belétek, és életre keltek.”
Jim Ayer
157. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
56-57. fejezeteihez
(augusztus 12-18.).
Adjunk hálát Istennek
az édesanyákért! Az anyukák sokféle szerepben vannak: szakács, ápoló, takarító,
tanár, sofőr, bevásárlásfelelős, tanácsadó stb. Tudtad-e, hogy az anyukák ott
voltak az első evangélisták között is? Az alábbi módszert követték:
„Egy anya elindult
otthonról gyermekével, hogy megkeresse Jézust. Útközben elmondta célját a
szomszédnak, s az is szerette volna, ha Jézus megáldja gyermekeit. Több anya
gyűlt így össze gyermekeivel.” (Jézus élete, 511. o.)
Ez az esszenciája a
barátságot és a gyermekeket egyaránt magába foglaló evangelizálásnak. De hát
nem erről szól valójában az evangelizálás, hogy egy személy megosztja a jó
hírt, hogy így aztán mások is áldottak lehessenek ugyanazzal az áldással,
amiben reményünk szerint részesülni fogunk? A tanítványoknak boldognak kellett
volna lenniük, amikor azt látták, hogy Jézus másokat is magához vonzott az
áldásért. Nem csak, hogy szokás volt a zsidók számára, hogy elvigyék a
gyermekeiket, hogy egy rabbi megáldja őket, ez egy olyan szokás is volt, amit a
saját otthonukban gyakoroltak. A zsidó apáknak szokása volt, hogy kezét a
gyermekére helyezze, és ezzel atyai áldást adjon minden péntek este, amikor a
szombat elkezdődött.
Van-e olyan gyermeked,
akit szükséges, hogy elvigyél Jézushoz? Van-e olyan barátod, akit meghívhatsz,
hogy együtt keressétek Jézust? Jézus nem fog visszautasítani. Még akkor is, ha
te csak egy barát barátjának a barátjának a barátja vagy, aki csatlakozott az
út során, Jézus meghív téged is, hogy jöjj és fogadd az áldását. Ez bizony jó
hír!
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése