Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 58. fejezet 1134. nap
Bánat ülte meg a békés otthont, ahol Jézus megpihent.
Lázárt hirtelen betegség sújtotta, s nővérei e szavakkal üzentek a Megváltónak:
"Uram, ímé, akit szeretsz, beteg" (Jn 11:3). Látták, milyen heves
betegség támadta meg testvérüket, de tudták, hogy Krisztus megmutatta: képes
mindenféle betegséget meggyógyítani. Hitték, hogy együttérez velük
fájdalmukban, ezért nem sürgették azonnali eljövetelét, hanem ezt a bízó
üzenetet küldték: "Akit szeretsz, beteg." Úgy gondolták, azonnal
válaszol az üzenetre, és amint lehet, eljön hozzájuk Bethániába.
Nyugtalanul vártak egy szót Jézustól. Amíg az életnek csak
egy szikrája pislogott fivérükben, imádkoztak és figyelték, jön Jézus. A küldött
azonban Nélküle tért vissza. Ezt az üzenetet hozta: "Ez a betegség nem
halálos" (Jn 11: 4), ezért ragaszkodtak reményükhöz, hogy Lázár élni fog.
Szelíden próbálták a remény és bátorítás szavait szólni a szinte öntudatlan
szenvedőnek. Keserűen csalódtak, amikor Lázár meghalt, de érezték Krisztus
fenntartó kegyelmét, és ez megóvta őket attól, hogy bármivel megvádolják a
Megváltót.
Amikor Krisztus meghallotta az üzenetet, a tanítványoknak
úgy tűnt, hűvösen fogadta. Nem mutatta ki a bánatot, amit elvártak volna Tőle.
Rájuk nézett és így szólt: "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten
dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia" (Jn 11:4).
Két napig ott maradt, ahol addig tartózkodott. Ez a késlekedés rejtély volt a
tanítványok számára. Micsoda vigaszként hatott volna jelenléte a bánatos
családra - gondolták. A tanítványok jól ismerték erős érzelmi kötődését a
bethániai családhoz, s meglepődtek, amiért nem válaszolt a szomorú üzenetre:
"Akit szeretsz, beteg" (Jn 11: 3).
A két nap során úgy tűnt, Krisztus figyelmen kívül hagyja
az üzenetet, nem is beszélt Lázárról. A tanítványok Keresztelő Jánosra, Jézus
előfutárára gondoltak. Csodálkoztak, miért engedte Jézus - akinek volt ereje
hatalmas csodákat művelni -, hogy János börtönben sínylődjék, és erőszakos
halállal haljon meg. Ilyen erő birtokában miért nem mentette meg Krisztus János
életét? A kérdést gyakran felvetették a farizeusok, akik ezt
megfellebbezhetetlen érvként hozták föl Krisztus Istenfiúságával szemben. A
Megváltó figyelmeztette tanítványait a próbákra, veszteségekre, üldöztetésre.
Elhagyná őket a próbában? Néhányan megkérdezték, nem hibázta-e el küldetését?
Mindannyian mélyen megrendültek.
Két napi várakozás után Jézus így szólt tanítványaihoz:
"Menjünk ismét Júdeába" (Jn 11:7). A tanítványok feltették a kérdést,
ha Jézus Júdeába akar menni, miért várt két napot? Leginkább azonban az aggódás
foglalkoztatta őket Krisztusért és önmagukért. Csak veszélyt láttak azon az
úton, melyen épp elindultak. "Mester, - mondták - most akarnak vala téged
megkövezni a Júdabeliek, és újra odamégy? Felele Jézus: Avagy nem tizenkét
órája van-é a napnak?" (Jn 11:8-9). Atyám vezetése alatt állok, amíg az Ő
akaratát cselekszem, életem biztonságban van. Az én napom tizenkét órája még
nem telt le. Napom utolsó szakaszához érkeztem, de amíg valamennyi időm is
hátra van, addig biztonságban vagyok.
"Ha valaki nappal jár, - folytatta - nem botlik meg,
mert látja e világnak világosságát" (Jn 11:9). Aki Isten akaratát
cselekszi, az Isten által kijelölt ösvényen jár, az nem botlik meg, nem esik
el. Isten vezérlő Lelkének világossága tisztán érzékelteti kötelességét, és
egyenesen vezeti munkája végeztéig. "De aki éjjel jár, megbotlik, meri
nincsen abban világosság" (Jn 11:10). Aki a maga választotta ösvényen jár,
ahová Isten nem hívta, az megbotlik. Számára a nap éjbe fordul, s bárhol jár,
nem lesz biztonságban.
Mai Bibliai szakasz: Zsidók
3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ahogy a Zsidókhoz írt levél
3. fejezetét olvassuk, és Izrael népének pusztai vándorlására gondolunk, az
elvesztegetett hatalmas lehetőségre, hogy beléphettek volna az ígéret földjére,
talán megkísért bennünket a gondolat, hogy mi az ő helyükben másként
cselekedtünk volna.
A Zsidókhoz írt levél
szerzője azt mondja, hogy „ma” pontosan ugyanez a lehetőség áll
rendelkezésünkre. Ha akarjuk, akkor beléphetünk az Ő nyugodalmába – ebben a
pillanatban.
A hívás két egymással
ellentétes példa szövegösszefüggésében rejlik. Az első 6 versben főpapunk,
Jézus példájáról olvashatunk, aki hűséges a maga háza felett. Ez a szakasz arra
a próféciára utal, amit az „Isten embere” mondott el Élinek, az idős főpapnak,
aki hosszú ideig szolgált a bírák korában, Izraelben (1Sám 2:35). A prófécia
szerint Éli nem becsülte Istent, mert nem intette és zabolázta meg fiait rossz
cselekedeteik miatt, ezért Isten „kivágja” leszármazottait, akik nem
örökölhetik a papi szolgálatot, és helyettük egy másik, hűséges főpapot hív el,
hogy ő szolgáljon felkentje előtt mindörökké. Ez akkor teljesedett, amikor
Salamon elűzte Abjátárt a szolgálatból, és Sádókot nevezte ki a helyére (1Kir
2:26-27). Mindazonáltal, Salamon és Sádók csupán előhírnökei voltak az
eljövendő Jézusnak, aki a hűséges és igaz Király és Főpap Isten háza felett.
A másik, ellentétes
példa Izráel pusztában vándorló népe. Látták, ahogy Isten megmutatta erős
karját, és csapásokkal sújtotta Egyiptomot önteltsége miatt. Száraz lábbal
keltek át a Vörös-tengeren, mennyei mannát ettek és sziklából fakadó vizet
ittak vándorlásuk 40 esztendeje alatt - s mégis megkeményítették a szívüket.
Miért bukott el Izrael
ott, ahol Jézus győzedelmeskedett? Úgy gondolom, hogy a "bűnnek
csalárdsága" miatt. A bűn arra csábít, hogy egyetlen dolog számít - a „ma”.
Amikor a „ma” biztonsága veszélybe kerül, hajlamossá válunk elfeledni Isten
múltbéli gondviselését és jövőre vonatkozó ígéreteit, mert a jelen szorító
igényei eltérítik figyelmünket. Isten ugyanakkor a 95. zsoltár szavai szerint
arra hív bennünket, hogy ezzel épp ellentétesen cselekedjünk. Arra késztet
bennünket, hogy törjük szét a jelen sürgetésének béklyóit, és ne legyünk a
jelen rabszolgái, hanem „ma” emlékezzünk a gondviselésre, amit Isten tanúsított
a múltban, és hordozzuk elménkben jövőre vonatkozó ígéreteit. És akkor, és
csakis akkor, belépünk az Ő nyugodalmába.
Felix H. Cortez
158. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
58. fejezetéhez
(augusztus 19-25.).
Mit teszel, amikor meg
vagy győződve róla, hogy Isten tévedett? Hogyan kezeled, amikor úgy tűnik, az Ő
ígéretei nem válnak valóra? Mi történik, ha a csalódottság lesz úrrá rajtad? Mi
történik, ha azt gondolod, Jézus nem volt megfelelő a feladatra?
Mária és Márta üzenetet
küldtek Jézusnak, hogy Lázár beteg. Bár valószínűleg nem voltak túl boldogok a
reakciójától, hogy nem fordult meg, és indult hozzájuk, bizonyára megnyugodtak
a válaszától: „Ez a betegség nem halálos” (János 11:4), pár nappal később
viszont összetörtek, amikor Lázár meghalt. Tévedett volna Jézus?
Vigasztal az a tudat,
hogy Jézus kijelentette, hogy a halál nem fog győzedelmeskedni, az Ő
jelenlétében soha, hiszen Ő a feltámadás és az élet. Ez tartott életben, amikor
telefonhívást kaptam: „A gyülekezeti házatokban tűz ütött ki.” Azonnal
imádkozni kezdtünk, abban az ígéretben reménykedve, hogy a ház nem fog leégni.
Pár órával később jött a hír: „Vége a tűznek, a ház teljesen odaveszett.”
Tévedtek volna a tűzoltók?
Amikor kimentem a
helyszínre, úgy vélem, Jézus velünk sírt bánatunkban és kételkedésünkben. Aztán
a következőt tette. Jézus hívott minket, hogy jöjjünk elő a sírból, és legyünk
fények a közösségben az Ő dicsőségére. Lehet, hogy az épület leégett, de a
gyülekezet még mindig élő. Azért imádkozok, hogy ezt a lehetőséget
felhasználhassuk, hogy másokat hozzá vonzzunk.
Neked is szükséged van
a feltámadásra?
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése