Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 53. fejezet 1115. nap
Jakabot és Jánost, Krisztus követeit mélyen felháborította
az Urukat ért bántás. Megbotránkoztak, amiért a samaritánusok, akiket
megtisztelt jelenlétével, oly durván bántak Vele. Nem sokkal ezelőtt együtt
jártak a megdicsőülés hegyén. Látták, amint Isten megdicsőíti Őt, Mózes és
Illés tisztességet tesz Néki. A samaritánusok részéről megnyilvánuló
tiszteletlenséget szerintük nem szabad példás büntetés nélkül hagyni.
Odajöttek Krisztushoz, jelentették az emberek véleményét, s
hozzátették, hogy még éjjeli szállást sem hajlandók adni. Úgy gondolták, kirívó
gonoszságot követtek el Vele szemben. Feltekintettek a távolban magasodó Kármel
hegyére, ahol Illés lemészárolta a hamis prófétákat, és így szóltak:
"Akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg
ezeket, mint Illyés is cselekedett?" Meglepődtek, amiért Jézus
megbántódott szavaikon, s még jobban megzavarodtak feddésének hallatán:
"Nem tudjátok minémű lélek van tibennetek: mert az embernek Fia nem azért
jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa" (Lk 9:
54-56). Ezzel elment egy másik faluba.
Nem képezi Krisztus küldetésének részét, hogy arra
kényszerítse az embereket: fogadják el Őt. Sátán és az általa indított emberek
akarják a lelkiismeretet kényszeríteni. A gonosz angyalokkal szövetkező emberek
az igazságért érzett buzgalom álruhájában zúdítanak szenvedést embertársaikra,
hogy saját vallási felfogásukra térítsék őket. Krisztus azonban mindig
kegyelmes, mindig szeretetének bemutatásával akar győzni. Nem tűrhet meg
vetélytársat a lélekben, nem fogadhat el részleges szolgálatot. Csak önkéntes
szolgálatot kíván, hogy a szív önként, a szeretet kényszerének engedjen. Nincs
következetesebb bizonyítéka, hogy Sátán lelkülete tölt el minket; mint ha
készek vagyunk megsebezni és elpusztítani mindazokat, akik nem értékelik
munkánkat vagy elgondolásainkkal ellentétesen cselekszenek.
Minden emberi lény testileg, lelkileg, szellemileg Isten
tulajdona. Krisztus mindenkinek a megmentéséért meghalt. Semmi sem bánthatja
jobban Istent, mint ha emberek vallási vakbuzgóságból olyanoknak okoznak
szenvedést, akiket az Üdvözítő vérén váltott meg.
"Onnan pedig felkelvén Júdea határaiba méne, a
Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig
szokása szerint ismét tanítja vala őket" (Mk 10:1).
Krisztus szolgálatának utolsó hónapjaiban hosszabb időt
töltött Pereában, a Júdeától "a Jordánon túl" eső tartományban. Itt
is sokaság járt a nyomában, csakúgy, mint szolgálata kezdetén Galileában, és Ő
számos korábbi tanítását ismételte meg.
Ahogyan kiküldte a tizenkettőt, úgy "rendele az Úr
másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden
városba és helyre, ahová ő menendő vala" (Lk 10:1). Ezek a tanítványok egy
ideje Vele jártak, készültek a munkára. Amikor a tizenkettő először indult
önállóan munkálkodni, más tanítványok szegődtek Jézus nyomába galileai útjain.
Ezek abban a kiváltságban részesültek, hogy bensőséges kapcsolatba kerültek
Vele, közvetlen személyes tanítást kaptak. Most ez a nagyobb létszámú csoport
is megkezdte külön küldetésének elvégzését.
A hetven is ugyanazokat az utasításokat kapta, mint a
tizenkettő, kivéve azt az utóbbiaknak adott parancsot, hogy ne menjenek
egyetlen pogány vagy samaritánus városba se - ez a hetvenre nem vonatkozott.
Bár Krisztust éppen most utasították vissza a samaritánusok, szeretete
változatlanul fennállt irántuk. Amikor a hetven tanítvány elindult az Ő
nevében, először Sarcária városaiba látogattak el.
Magának a Megváltónak a sarcáriai látogatása, majd később
az irgalmas samaritánus méltatása, annak a leprásnak a hálás öröme, aki a
tízből egyedül tért vissza, hogy köszönetet mondjon Krisztusnak - mind
jelentőségteljes események voltak a tanítványok számára. A tanulság mélyen
szívükbe vésődött. Röviddel mennybemenetele előtt, az apostolok megbízásakor
jézus Sarcáriát, Jeruzsálemet és Júdeát említette, mint azokat a helyeket, ahol
először kell hirdetniük az evangéliumot. Tanítása készítette föl őket
megbízatásuk teljesítésére. Amikor Mesterük nevében Samáriába mentek, az
emberek készek voltak elfogadni őket. A samaritánusok hallottak Krisztus
dicsérő szavairól, irgalmas cselekedeteiről honfitársaik érdekében. Látták,
hogy a durva bánásmód ellenére csak szeretetteljes gondolatai vannak irántuk,
és ez megnyerte szívüket.
A mennybemenetel után üdvözölték a Megváltó követeit, s a
tanítványok értékes termést takarítottak be azok között, akik egykor legádázabb
ellenségeik voltak. "Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet
nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg" (Ésa 42:3). "És az ő
nevében reménykednek majd a pogányok" (Mt 12:21).
Mai Bibliai szakasz: 2
Thesszalónika 1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Egy egyszerű
telefonhívás tisztázhatott volna egy csomó olyan problémát, amellyel Pál
gyülekezetei szembesültek. De nem voltak telefonok az ókori világban. Ezért a
híveknek fel kellett kutatni Pált, és így átadni neki egy levelet a
kérdésekkel. Az apostol aztán lediktálta a választ, és visszaküldte a
gyülekezetnek. A folyamat gyakran hónapokig is eltarthatott. Ez alatt az idő
alatt a tévhit és a félreértések kifejlődhettek és terjedhettek.
Úgy tűnik, hogy ez
történt Thesszalonikában is. Az alatt az idő alatt, amíg Pál információt
gyűjtött és választ írt, amelyet Thesszalonikai első levélként ismerünk, új
problémák is előálltak a gyülekezetben. Ezek a problémák még súlyosbodhattak
amiatt, hogy félreértelmezték, vagy rosszul alkalmazták azt, amit Pál ez első
levelében írt. A Thesszalonikai második levél Pál próbálkozása, hogy javítson a
helyzeten.
A Thesszalonikai
második levél első fejezetében Pál ismét azzal foglalkozik, hogy figyeli
Thesszalonikai munkájának eredményét. A második eljövetelkor Isten csodálatos
közbelépésével megszabadítja a hívőket üldözőiktől (1-5. vers). Pál célja ebben
a fejezetben nem a megtorlás feletti öröm (8-9. vers), hanem az üldözöttek és
elnyomottak bátorítása (5-7. vers). Az igazság napja közeleg. Az
igazságszolgáltatást nem kell a saját kezünkbe vennünk. Az igazságos Isten, aki
gondosan méri az igazságot, kezelni fogja a dolgot. A magva ennek az ítéletnek
teljesen az ellentéte annak, amit a Thesszalonikai első levél 4. fejezetében
találunk. Ott Jézus második eljövetele lehetővé teszi a thesszalonikaiaknak,
hogy az Úrral legyenek. Itt az üldözők elűzetnek az Úr színe elől, éspedig nem
azért, mert gyűlöli őket, hanem azért, mert jellemük nem tudja elviselni Isten
jelenlétét.
Jon Paulien
155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
52-53. fejezeteihez
(július 29 – augusztus 4).
Pár évvel ezelőtt egy
hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy
kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a
furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy
folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér
szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!”
Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták
szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom
irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna
állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy
több gyerek válaszolt volna a hívásomra.
Miben volt más ez a
három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a
kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban
felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel
tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.
„Nem a büntetéstől való
félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait
arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely
megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig,
s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket.
Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés