Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 53. fejezet 1117. nap
Minden töredelmes lélek védelme a Szentlélek mindenható
ereje. Krisztus nem engedi az ellenség hatalmába kerülni a bűnbánattal és
hittel Hozzá folyamodókat. A Megváltó megkísértett, megpróbált gyermekei
mellett áll. Vele nem létezik kudarc, veszteség, lehetetlenség vagy vereség -
mindent megcselekedhetünk Általa, Aki megerősít. Amikor jönnek a próbák és
kísértések, ne várd, hogy úrrá leszel minden nehézségen, hanem tekints Jézusra,
segítődre.
Egyes keresztények túlságosan sokat gondolnak Sátán
hatalmára, és sokat is beszélnek róla. Ellenségükről gondolkoznak, ellene
imádkoznak erőért, róla beszélnek, míg egyre nagyobbnak és nagyobbnak látszik
képzeletükben. Igaz, hogy
Sátán igen erős lény, de hála Istennek, hatalmas Megváltónk
van, aki kiűzte a gonoszt a mennyből. Sátánnak tetszik, ha felnagyítjuk erejét.
Miért nem Jézusról beszélünk? Miért nem magasztaljuk az Ő erejét és szeretetét?
A magas trónt átívelő ígéret szivárványa örökkévaló
bizonysága annak, hogy "úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött
Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen" (Jn 3:16). Ez tanúsítja a világegyetemnek, hogy Isten sohasem
feledkezik meg a gonosszal küzdő népéről. Ez az erő és védelem biztosítéka
számunkra, amíg csak maga a trón fennáll.
Jézus hozzátette: "De azon ne örüljelek, hogy a lelkek
néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak
írva a mennyben" (Lk 10:20). Ne annak örüljetek, hogy az erőt
birtokoljátok, mert szem elől tévesztitek, hogy Istentől függtök. Vigyázzatok,
nehogy belopakodjék az önelégültség, és saját erőtökkel munkálkodjatok
Mesteretek lelke és ereje helyett. Az én kész mindig a maga javára írni, ha bármilyen
mértékű siker kíséri a munkát. Az én dicsekszik, felfuvalkodik, nem kelti
másokban azt a benyomást, hogy Isten minden mindenekben. Pál apostol így szól:
"Amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12:10). Amikor
belátjuk gyöngeségünket, megtanulunk rajtunk kívül álló erőre támaszkodni.
Semmi sem foghatja meg oly erősen a szívet, mint az a bennünk lakozó érzés,
hogy felelősek vagyunk Istennek. Semmi sem éri el olyan tökéletesen
magatartásunk legmélyebb indítékait, mint Krisztus megbocsátó szeretetének
átérzése. Érintkezésbe kell lépnünk Istennel, hogy Szentlelke átitasson, és
képessé tegyen az érintkezésre embertársainkkal. Ekkor örvendj annak, hogy
Krisztus által összeköttetésbe kerülsz Istennel, a mennyei család tagjává
válsz. Ha magadnál magasabbra tekintesz, állandóan érezni fogod saját
gyöngeségedet. Minél kevesebbet hízelegsz magadnak, annál pontosabban és
teljesebben megérted Megváltód kiválóságát. Minél szorosabban kapcsolódsz a
világosság és erő forrásához, annál nagyobb világosság árad rád, annál nagyobb
erőben részesülsz, hogy munkálkodj Istenért. Örvendj, egy vagy Istennel, egy
Krisztussal és az egész mennyei családdal.
Amikor a hetven tanítvány Krisztus szavait hallgatta, a
Szentlélek elméjükbe véste az élő valóságot, és lelkük tábláira írta az
igazságot. Noha tömegek vették körül őket, úgy érezték, mintha csak magukban
lettek volna Istennel.
Jézus tudta, hogy megragadta őket ez óra ihlete, és
"örvendeze [...] lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek
és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a
kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted.
Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az
Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja
megjelenteni" (Lk 10:21-22).
A világ által tisztelt emberek, az úgynevezett nagyok és
bölcsek dicsőített bölcsességük ellenére sem voltak képesek felismerni Krisztus
jellemét. Külső
megjelenése és a megaláztatás alapján ítélték meg, mely
emberi lényként érte. A halászoknak és vámszedőknek azonban megadatott, hogy
lássák a Láthatatlant. Még a tanítványok sem tudták mindazt megérteni, amit
Jézus elébük kívánt tárni, de időről-időre mikor alárendelték magukat a
Szentlélek erejének - megvilágosodott elméjük. Felismerték, hogy emberi
természetbe öltözve a hatalmas Isten van jelen köztük. Jézus örvendett, mert
erre az ismeretre nem jutottak el a bölcsek és értelmesek, viszont feltárult
ezen alázatos férfiak előtt. Gyakran, amikor az Ótestamentumi Írásokat
magyarázta, és megmutatta, hogy azok rá és engesztelő munkájára vonatkoznak, a
tanítványokat áthatotta a Szentlélek, és mennyei légkörbe emelkedtek.
Világosabban megértették a próféták által szólt lelki igazságokat, mint maguk
az eredeti írók. Ezentúl úgy olvasták az Ótestamentumi Írásokat, mint Isten új
kinyilatkoztatását, nem pedig mint az írástudók és farizeusok tantételeit vagy
mint halott bölcs emberek kijelentéseit. Látták Őt, "akit a világ be nem
fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok
lakik, és bennetek marad" (Jn 14:17).
Mai Bibliai szakasz: 2
Thesszalónika 3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A Thesszalonikai
második levél utolsó fejezetének a középpontjában Pál aggodalma található a
„rendetlen” és „dolgozni nem karó” emberekkel kapcsolatosan a gyülekezetben. De
az itt található görög szó (ataktos--2Thess 3:6, 11) nem a lustaságot jelenti,
hanem inkább a felelőtlen magatartást. A thesszalonikai rendetlen gyülekezeti
tagok nem tétlenül üldögéltek, hanem helyről helyre jártak és szakadásokat
idéztek elő. Idejüket azzal töltötték, hogy teológiai vitákat folytattak és
mások magatartását kritizálták, ahelyett, hogy a maguk eltartásáról
gondoskodtak volna: „ahelyett, hogy
dolgoznának, haszontalan dolgokat művelnek” (3:11 - új prot. ford.).
Mindenki más dolgával foglalkoztak, csak a sajátjukkal nem. Hogy Pálnak gyakran
szóvá kellett ezt tennie (1Thess 4:9-12), jelzi azt, hogy ez egy súlyos
probléma volt a thesszalonikai gyülekezetben.
Pál tanácsa (6-15.
vers) találó lehet a mai tipikus irodák számára. A kemény kétkezi munka
hiányában, az irodákban összezárt emberek (még az egyházi irodákban is) nagyon
hamar beleeshetnek ugyanabba a csapdába, mint a tétlen thesszalonikai
gyülekezeti tagok. Azzal tölthetik az idejüket, hogy teológiai kérdéseket,
mások személyes furfangjait beszélik meg, vagy azokat az apróságokat, amelyeket
azok tapasztalnak meg, akik egymás közelében dolgoznak. A végeredmény a kritika
és vádaskodás mérgezett légköre, amely úgy néz ki, mint ami a thesszalonikai
gyülekezetben történt. És mit tanácsolt Pál? Hogy a magad dolgával foglalkozz.
Az Úrra figyelj. Ne fáradj bele a másokért való jó cselekedetbe. Csendességben
munkálkodj (1Thess 4:11; 2Thess 3:12), és törődj a magad dolgával. Kövesd Jézus
és az apostolok szerető, megbocsátó, és kegyelmes példáját.
Pál szokásos módon
fejezi be a levelét: „A mi Urunk Jézus
Krisztusnak kegyelme mindnyájatokkal” (3:18).
Jon Paulien
155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
52-53. fejezeteihez
(július 29 – augusztus 4).
Pár évvel ezelőtt egy
hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy
kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a
furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy
folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér
szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!”
Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták
szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom
irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna
állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy
több gyerek válaszolt volna a hívásomra.
Miben volt más ez a
három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a
kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban
felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel
tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.
„Nem a büntetéstől való
félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait
arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul
földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő
látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket. Szeretet
ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3
Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése