Higgyetek az Ő prófétáinak - december 15 - VASÁRNAP - Eszter 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 14. fejezet 1615. nap

14. A kései angol reformátorok

Miközben Luther Németországban nyitotta ki a lezárt Bibliát az emberek előtt, Isten Lelkének késztetésére Tyndale ugyanezt tette Angliában. Wiclif Bibliája a latin szöveg átültetése volt, amelybe sok hiba csúszott. Nem is nyomtatták ki soha. A kézzel írt másolatok pedig olyan sokba kerültek, hogy csak kevesen - csakis gazdagok és nemesek - tudták megvenni. Mivel a Bibliát az egyház szigorúan tiltotta, eléggé szűk körben terjedt el. Egy évvel Luther tételeinek megjelenése előtt, 1516-ban Erasmus kiadta görög-latin nyelvű Újtestamentumát. Most jelent meg első ízben nyomtatásban Isten Igéje az eredeti nyelven. Erasmus e munkájában a korábbi változatok számos hibáját helyesbítette, és a Biblia mondanivalója érthetőbbé vált. Olvasása nyomán sok művelt ember világosabban látta az igazságot. Ez új lendületet adott a reform munkájának. A köznép azonban még mindig nagyon el volt zárva Isten Igéjétől. Tyndale azzal tette Wiclif munkáját teljessé, hogy a Bibliát honfitársai kezébe adta.

Tyndale, az igazság szorgalmas és buzgó kutatója az evangéliumot Erasmus görög Újtestamentumából ismerte meg. Bátran hirdette meggyőződését, és nyomatékosan kijelentette, hogy minden tanítást a Szentírás mérlegére kell tenni. Tyndale így válaszolt a katolikusoknak arra az állítására, hogy a Bibliát az egyház adta, és csak az egyház magyarázhatja: "Tudjátok-e ki tanította a sast zsákmánya kereséséren Ugyanaz az Isten éhező gyermekeit is megtanítja arra, miként találják meg Igéjében mennyei Atyjukat. Ti nemcsak hogy nem adtátok kezünkbe a Bibliát, hanem még el is rejtettétek előlünk'. Sőt ti vagytok azok, akik megégetik Isten Igéjének tanítóit, és ha tudnátok, magát a Szentírást is megégetnétek."

Tyndale prédikálása nagy érdeklődést keltett. Sokan elfogadták az igazságot. De a papok résen voltak, és mihelyt Tyndale eltávozott munkaterületéről, fenyegetéseikkel és megtévesztéseikkel igyekeztek lerombolni munkáját. Ez nagyon sokszor sikerült is. "Mi a tennivaló?! - kiáltotta Tyndale. - Miközben az egyik helyen vetek, az ellenség feldúlja azt a területet, ahonnan épp hogy eltávoztam. Nem lehetek egyszerre mindenütt. Ó, ha a keresztények a saját nyelvükön olvashatnák a Szentírást, maguk is ellen tudnának állni ezeknek az álbölcselkedőknek! A Biblia nélkül lehetetlen a köznépet az igazságban megalapozni. "

Tyndaleban új cél fogant meg. "Jahve templomában Izrael nyelvén énekelték a zsoltárokat - mondta -, s köztünk ne Anglia nyelvén szólaljon meg az evangélium?!... Délben kevesebb világossága legyen az egyháznak, mint hajnalban?!... A keresztényeknek az anyanyelvükön kell olvasniuk az Újtestamentumot. " Az egyház hittudósai és tanítói között véleménykülönbségek voltak. Az ember csak a Biblia nyomán juthat el az igazsághoz. "Az egyik tudós ezt vallja, a másik azt... Egyik szerző ellentmond a másiknak. Hogyan állapíthatjuk meg akkor, ki mond igazat, és ki nem?... Hogyan? Bizony, csak Isten Szava által.

Nem sokkal ezután egy művelt katolikus hittudós, aki vitába elegyedett vele, így kiáltott: "Isten törvényei nélkül jobban meglennénk, mint a pápa törvényei nélkül!" Tyndale így válaszolt: "Elvetem a pápát és minden törvényét! S ha Isten megtartja életemet, nemsokára egy ekehajtó fiúnak is többet megtanítok a Szentírásból, mint amennyit ti tudtok. "

Megerősödött benne az az elhatározás, hogy az Újtestamentumot a nép nyelvén adja a nép kezébe. Azonnal munkához is látott. Mivel elűzték otthonából, Londonba ment, ahol egy ideig zavartalanul dolgozott. A katolikusok kegyetlensége azonban ismét menekülésre kényszerítene. Úgy tűnt, hogy egész Anglia bezárult előtte. Ezért Németországban keresett menedéket. Itt elkezdte az angol Újtestamentum kinyomtatását. Kétszer kellett abbahagynia ezt a munkát. De amikor az egyik városban megtiltották a kiadást, elment egy másikba. Végül Wormsba indult, ahol néhány évvel korábban Luther megvédte az evangéliumot az országgyűlés előtt. Ebben az ősi városban a reformációnak sok barátja volt, és Tyndale itt minden további akadály nélkül dolgozott. Nemsokára elkészült az Újtestamentum háromezer példánya, amelyet még abban az évben egy másik kiadás követett.

Nagy buzgósággal és kitartással folytatta munkáját. Jóllehet az angol hatóságok a legnagyobb óvatossággal őrizték kikötőiket, Isten Igéje különböző titkos csatornákon mégis eljutott Londonba, és onnan elterjedt az egész országban. A katolikusok hiába próbálták elfojtani az igazságot. Egyszer Durham püspöke megvásárolta egy könyvárustól, Tyndale egyik barátjától az egész bibliakészletét, azzal a szándékkal, hogy megsemmisíti. Arra gondolt, hogy ezzel nagyban hátráltatja a munkát. De ennek éppen az ellenkezője történt. Tyndale a Bibliákért kapott pénzen anyagot vásárolt egy új és jobb kiadáshoz, amelyre különben nem lett volna lehetősége. Amikor Tyndale később börtönbe került, szabadságáért cserében meg kellett mondania, kik járultak hozzá a Biblia kiadási költségeinek fedezéséhez. Azt válaszolta, hogy Durham püspöke mindenkinél többet tett; mert azzal, hogy jó áron megvette a megmaradt könyveket, elősegítette munkája eredményes folytatását.

Tyndale árulás következtében ellenségei kezébe került. Egyszer hosszú hónapokig szenvedett a börtönben. Végül mártírhalállal tett bizonyságot hitéről. De a fegyverekkel, amelyeket ő készített, más katonák hosszú századokon át tudtak küzdeni egészen napjainkig.

Mai Bibliai szakasz: Eszter 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Eszter+3&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Eszter+3&version=NT-HU

Hámán a király utáni első ember volt, és mindenkinek meg kellett hajolnia előtte. Márdokeus azonban megtagadta ezt. Feltételezhetjük, hogy Márdokeus, mint jó perzsa kormányzati alkalmazott, minden további nélkül meghajolt a király előtt, de Hámán előtt nem. Hámán igencsak felháborodott ilyen tiszteletlenség láttán.

Hámán tele volt büszkeséggel, kapzsisággal és irigységgel, csakúgy, mint Lucifer. És az, hogy Márdokeus nem hajolt meg előtte, nem fért össze a jellemvonásaival. Hámán és Márdokeus olyan élesen különböztek egymástól, mint amilyen távol estek egymástól ősi vérvonalaik.

Hámán az amálekiták leszármazottja volt, a zsidó nép ősi ellenségéé. Nem sokkal az után, hogy elhagyták Egyiptomot, Izrael népét megtámadták az amálekiták, és maga Isten jelentette ki a hosszúra nyúló ellenségeskedést a két nép között. Később Saul – Márdokeus felmenője – harcba vonult Agág király és népe ellen. Saul nem hajtotta végre maradéktalanul, amit Isten kért tőle. Emiatt ültette Saul helyére Dávidot az Úr. Az agágita Hámán előtt való meghajlás az engedetlenség jele, és mélységesen megalázó lett volna a benjáminita Márdokeus számára.

Hámán dühét nem csillapította volna csupán Márdokeus halála. Büszkeségéért viselt bosszúja a Perzsiában élő összes zsidó életét követelte. Sorsot vetettek, hogy melyik napra essen a zsidók lemészárlása.

Anélkül, hogy megnevezné ellenségeit, Hámán a királyságban szétszóródva élő különös emberekről beszél a királynak. És nyilvánvalóan tekintet nélkül ezekre az emberekre, a király gondatlanul átnyújtja pecsétgyűrűjét. Hámán megírja a törvényt, lepecsételik a király gyűrűjével, és kézbesítik az egész királyságban. A rendelet nyers és hideg nyelvezete a 13. versben sokkoló, és nem szabad elmennünk e szavak jelentése mellett. Egyetlen zsidó – legyen az fiatal, öreg, gyermek vagy nő – számára sem volt kímélet. Hámán még gáláns fizetséget (körülbelül 6 havi adóbevétellel megegyező értéket) is felajánlott a királynak a zsidók elpusztításának előjogáért.

E történet szoros párhuzamba vonható az utolsó napok eseményeivel, amelyekről a Jelenések könyve 13. és 20. fejezeteiben olvasunk. A halálos ítélet közzététetik, hogy megszabaduljanak Isten embereitől. Góg és Magóg Isten ellenségeit szimbolizálják, és a rendelet szavai Agágtól származnak. A Jelenések könyve ennek a történetnek a megismétlődését vetíti előre a végidőre a keresztények számára. Szerencsére Isten embereinek története az ókori Perzsiában nem ér véget a 3. fejezetben. A nagy küzdelem vége közeledik, és tudjuk, hogy egy boldog befejezésnek nézünk elébe.

Jean Boonstra

228. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  14. fejezetéhez (december 15-21.).

Anglia korai éveiben csak a papok és az egyház emberei olvashatták Isten Igéjét. A legtöbb ember egyszerűen csak követte azt, amit az egyház mondott, hogy tenniük kell. Sajnálatos módon, a tanítóik az egyház érdekeihez alakították tanításaikat, nem pedig az Ige igazságának terjesztése céljához. Az egyházat akarták gyarapítani, és azt, hogy az egyház virágozzon. De hol gondoltak akkor a lelkekre?

Dicsőség legyen Istennek, amiért volt akkoriban olyasvalaki, aki áttörte a falakat, és elvitte az Igét az egyszerű emberekhez, mindenkihez! Ami pedig még inkább bámulatos, hogy Isten még az ellenséget is felhasználta ahhoz, hogy segítse az ügyet, amikor Durham püspöke Bibliákat vásárolt, hogy elégesse őket. A pénz, amit adott, a Biblia jobb minőségű nyomtatását tette lehetővé!

Attól az időtől fogva a mai napig Isten szavának terjesztése nehézségekkel jár. Isten azonban mindig velünk van, hogy segítséget nyújtson, amikor azon igyekszünk, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem ismerik az igazságot. A keresztényi élet nem valami gyerekjáték. Ma is előfordul, hogy a munkásokat üldözik, nevetség tárgyává teszik, vagy akár meg is ölik.

Bár tudjuk, hogy az igazság terjesztése veszélyes, mégis terjesztjük. Az embereknek rendelkezniük kell a világossággal. Ellentmondást nem tűrően szükséges, hogy reményt adjunk mindenkinek. „Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

Lubelter Voy Bolodin

Sabah, Malajzia

Fordította Gősi Csaba